Új Szó, 2005. január (58. évfolyam, 1-24. szám)

2005-01-17 / 12. szám, hétfő

ÚJ SZÓ 2005. JANUÁR 17. Sportvilág 21 Addig aprította Brown (balról) Milan Barošt a Liverpool-Manchester United (0:1) találkozón, amíg két sárga lap után ki nem állították (Reuters-felvétel) Németh Szilárd századik mérkőzését játszotta a Middlesbrough csapatában a Chelsea előnye Teremlabdarúgó-bajnokság: nem ment a Fradinak Hengerelt az MTK Labdaszerető közönség Nem volt mivel játszaniuk Algír. Különös okból szakadt félbe egy élvonalbeli labdarúgó­mérkőzés az algériai bajnokság­ban. A nézők olyannyira elégedet­lenek voltak a hazai csapat, a Mu- lundia Oran teljesítményével, hogy tiltakozásul minden lelátóra repülő labdát megtartottak, s mi­után a 75. percben nem maradt egyetlen tartalék játékszer sem, a bíró kénytelen volt lefújni a talál­kozót. A meccsen a vendég OM Ruisseu vezetett 3:0-ra, s végül a liga is ezt a végeredményt hagyta helyben, (mti) Az év női tizenegye Geržová a legjobbak közt Zsolna. Tizenkettedik alkalom­mal hirdették ki az év legjobb női labdarúgó tizenegyét. Az ankéton Marcela Lukácsová (Žiar) kapta a legtöbb szavazatot, 15-öt. Érde­kesség, hogy bekerült a csapatba a kiSudvarnokiak erőssége, legjobb góllövője, játékos, edzője Monika Geržová. Nem kevesebb, mint hat újonc is található az együttesben. Az év női tizenegye Lenka Gaz- díková (Slovan/Polygraf) - Moni­ka Geržová (M. Dvorníky), Kristi­na Cerovská (V. Krtíš/Žiar), Eva Kolenová (Žiar), Viera Králiková (Žilina), Katarína Girašeková (Nitra/Šafa), Zuzana Škorvánko- vá (Čadca/Šaľa), Marcela Luká­csová (Žiar), Kamila Hudecová (V. Krtíš/Žiar), Ivana Bojdová (Šaľa), Jana Hanzelová (Šaľa), (tasr) Visszakerül a kapuba? Lehmann maradna London. Jens Lehmann a jövőben is harcolni fog az 1-es számú mezért az Arsenal labdarú­gócsapatánál, és ki akarja tölteni 2006-ig szóló szerződését. Ezt maga a 35 éves hálóőr jelentette ki a Bild am Sonntagnak adott in­terjújában. ,„,gy érvényes megáll­apodásból kilépni, ez nem az én stílusom. Meg vagyok győződve arról, hogy hamarosan ismét én állok majd az együttes kapujá­ban“”—mondta Lehmann, aki hozzátette: a januári átigazolási időszakban biztosan nem hagyja el a Premier League-ben címvédő, Bajnokok Ligája-nyolcaddöntős Ágyúsokat. Korábbi angol lapérte­sülés szerint Arsene Wenger ve­zetőedző közölte a német játékos­sal, hogy továbbiakban már nem számít rá a bajnoki mérkőzéseken és nyáron keressen magának má­sik klubot. A lépésre azután került sor, hogy Lehmann keményen kri­tizálta a francia trénert, amiért a kispadra ültette, (mti) SPORTFOGADÁS EUROMILLIÓK, a 2. játékhét nyerőszámai: 14, 16, 20, 24, 29, 31, 33; pótszám: 2. NYEREMÉ­NYEK: 1., 2. és 3. díj: nincs nyer­tes; 4. díj: 52 360 korona (1 nyer­tes); 5. díj: 4760 korona (11); 6. díj: 1689 ko'rona (31); 7. díj: 446 korona (164); 8. díj: 239 korona (569); 9. díj: 159 korona (1051); 10. díj: 113 korona (2120). A KENŐ tegnapi nyerőszámai: 2, 6, 13, 14, 21, 24, 27, 28, 32, 35, 38, 45, 50, 52, 54, 57, 58, 63, 66, 73. (ú) Tíz pont Úgy tűnik, behozhatatlan előnyre tett szert a Chelsea csapata a Premier League- ben. Mourinho vezetőedző védencei már tíz ponttal vezetnek az Arsenal előtt. Olaszországban az Internazionale ebben az idényben már a 13. dön­tetlenjét érte el. ÖSSZEÁLLÍTÁS Anglia Alaposan elhúzott a Chelsea egy­üttese. Míg a Mourinho-legénység a Tottenham pályáján győzött, az Arsenal a Bolton otthonában kika­pott. ,JK bajnoki címet a Chelsea szerzi meg” - nyilatkozta Arsene Wenger, az Arsenal mestere. Fan­tasztikus sorozattal dicsekedhet a Chelsea: zsinórban hatodik mécs­esét nyerte meg, sőt, már tíz órája nem kapott gólt! Németh Szilárd tegnap az Everton ellen századszor lépett pályára a Middlesbrough csapatában, jubileumi meccsén 58 percet töltött a játéktéren. 23. forduló: Liverpool-Manches­ter Utd. 0:1, góllövő: Rooney (21.); Aston Villa-Norwich 3:0, g.: Ridge- well (9.), Hendrie (27.), Solano (76.); Charlton-Birmingham 3:1, g.: Karkuri (9.), Bartlett (67.), Murphy (75.), ill. Melchiot (62.); Manchester City-Crystal Palace 3:1, g.: Wright-Phillips (12., 90.), Fowler (15.), ül. Powell (32.); Newcasde-Southampton 2:1, g.: Shearer (10.-ll-esből), Bramble (38.), ül. Crouch (42.); Portsmo­uth-Blackburn 0:1, g.: Pedersen (55.); Tottenham-Chelsea 0:2, g.: Athén. Az illetékesek rendkí­vül súlyos büntetéssel sújtották a görög labdarúgó-bajnokság­ban szereplő Panioniosz és Olimpiakosz csapatát, amiért egymás elleni, múlt vasárnapra kiírt mérkőzésük szurkolói rendbontás miatt elmaradt. Mindkét klubtól levontak há­rom pontot, ráadásul nem játsz- szák le új időpontban az ominó­zus találkozót, tehát ezért sem Lampard (38., 90. - 11-esből); Bol- ton-Arsenal 1:0, g.: Janakopulisz (42.); Middlesbrough-Everton 1:1, g.: Zenden (26.), ill. Cahill (76.); Fulham-West Bromwich 1:0, g.: Diop (90.). Olaszország Az olasz futballélvonal - forma­ilag az őszi szezont záró - 19. for­dulójának vasárnap délutáni programjában a Juventus mögött a bajnoki sorrendben második és harmadik helyezettek párviadalá­ból a Milan került ki győztesen az Udinesével szemben, miután 0:1- es hátrányból fordítani tudott. A hazaiaknál remekül teljesített a 36 éves csapatkapitány, a világk­lasszis balhátvéd Paolo Maidini, aki éppen húsz éve játszott először a Milan színeiben. 19. forduló: Brescia-Fiorentina 1:1, góllövők: Di Pasquale (62.), ü- letve Miccoli (49.); Reggina-Inter- nazionale 0:0; AC MUan-Udinese 3:1, g.: Sevcsenko (31.), Jankulovs- ki (53. - öngól), Kaká (91.), ill. Di Natale (9.); Atalanta-Siena 1:1, g.: Sinigaglia (20.), iU. Chiesa (45.); Chievo-AS Roma 2:2, g.: PeUissier (15.), Tiribocchi (20.), ill. Montella (34., 52.); Lazio-Palermo 1:3, g.: Bazzani (16.), ül. Toni (42., 90.), Zouli (61.); Livomo-Messina 3:1, g.: Vigiani (54.), Colombo (58.), Protti (75.), ill. Giampa (78.); Par- ma-Lecce 2:1, g.: Bresciano (53.), Gilardino (90.), ill. Vucinic (82.); Sampdoria-Bologna 0:0. Spanyolország Öt egymásutáni meccsen ma­radt veretlen az FC Seviüa csapat. A hét végén azonban a Malaga pá­lyáján kikapott a hazai gárdától, kap pontot, illetve pontokat egyik együttes sem. Emellett a felek következő négy hazai baj­noki meccsüket zárt kapuk mö­gött lesznek kötelesek megren­dezni, a döntés előtt éllovas Olimpiakosz 300 ezer, míg rivá­lisa, a 10. helyen álló 110 ezer eurós pénzbüntetést is kapott. A találkozó tervezett kezdése előtt egy órával a vendéghívek közül mintegy 500-an megroha­amelyet Antonio Tapia személyé­ben új edző irányított. Egyébként úgy kapott ki a Sevilla, hogy az el­lenfél nem rúgott gólt, ugyanis a sevillai védő, Ocio saját kapujába küldte a labdát. 18. forduló: Getafe-Atl. Madrid 1:1, góllövők: Pachon (64.), ületve Jorge (36.); Malaga-FC Sevilla 1:0, g.: Ocio (66.); Levante-Villar- real 2:4, g.: Rivera (47.), Reggi (71.), ill. Guayre (3.), Forlan (28., 60.), Sena (80.); Albacete-Santan- der 0:0; Betis Sevilla-Mallorca 2:0, g.: Edu (27., 82.); La Coruna-Nu- mancia 1:1, g.: Pandiani (76.), ill. Merino (82.); BUbao-Espanyol 1:1, g.: Etxeberria (2.), ill. Maxi (32.); Osasuna-Valencia 0:0. Belgium 18. forduló: La Louviere-Char- leroi 0:0; Mons-St. Truiden 4:1; F.C Bruges-Beveren 3:1; Beers- chot-Gent 0:0; Anderlecht-Mo- useron 2:0; Lokeren-Cr. Bruges 4:0; St. Liége-Lierse 4:1; Wester- lo-Oostende 2:0. Franciaország 21. forduló: Auxerre-Sochaux 2:0; Ajaccio-Bastia 1:0; Bórdea- ux-Lille 1:3; Lens-Istres 0:1; Lyon-Metz 2:0; Monaco-Caen 5:2; Nantes-Rennes 2:0; Paris SG-Toulouse 0:0; Strasbourg-St. Etienne 1:1. Görögország 15. forduló: Kalamaria-AEK Athén 2:1; Aigaleo-PAOK 2:1; Panathinaikosz-OFI Kréta 4:0; Ergotelisz-Panioniosz 0:2; Chal- kidona-Kerkyra 0:0. A Xant- hi-Ionikosz találkozót elhalasz­tották. (at) mozták a Panioniosz stadionjá­nak VIP-tribünjét, és összevere­kedtek a rendőrökkel. Ezután a két tábor kövekkel és székekkel kezdte dobálni egymást, a bot­rányos jelenetek során pedig 13 biztonsági alkalmazott és egy drukker megsérült. A játékve­zető úgy látta, hogy nem lehet garantálni a futballisták testi épségét, ezért a meccs elhalasz­tása mellett döntött, (mti) MTI-JELENTÉS Budapest. Az Arany Ászok te­remlabdarúgó-bajnokság máso­dik, budapesti selejtezőjének cso- portmértkőzései során a Ferenc­város és az NB I/B nyugati váloga­tottja esett ki. Az A-csoportból így a Kaposvár és az MTK, míg a B-ből a Pécs és a Budapest Honvéd ju­tott az elődöntőbe. A Papp László Sportarénában zajló eseményre mintegy 2000 szurkoló látogatott ki. A döntőben az MTK lehenge­relte a Kaposvárt. EREDMÉNYEK - A-csoport: Ka- posvár-MTK 3:2, Kaposvár-NB I/B Nyugat válogatottja 1:0, MTK-NB I/B Nyugat válogatottja 4:4. A csoport végeredménye: 1. Kaposvár 6, 2. MTK 1 (6:7), 3. NB I/B Nyugati (4:5). B-csoport: Pécs-FTC 5:1, Buda­pest Honvéd-FTC 6:5, Pécs-Bu­♦ Előkészületi labdarúgó-mérkő­zések: B. Bystrica-Michalovce 3:2, g. Páleník, Tóth, Jakubko, ül. To- movčík 2; Ružomberok-Artmedia Bratislava 1:3 Sapara, ill. Tchuž, Fodrek, Vaščák; Zl. Moravce- Trenčín 2:3, Chren 2, ül. Šuhaj 2, Kamenský; Púchov-Nemšová 1:0, Jámbor; Slovácko-Nitra 2:0. ♦ A pozsonyi fedettpályás adétikai viadalon a minap szlovák áüampol- gárságot kapott fehérorosz Dmitrij Valjukevics hármasugrásban 16,76 m-re javította az országos rekordot. Jana Velďáková 627 cm-es teljesít­ménnyel nyerte a női távolugrást, s 18 centi hiányzott a fedettpályás Eb-szinthez. MTI-TUDÓSÍTÁS Dakar. A francia Stéphane Peter- hansel sikeresen teljesítette a 27. Dakar-rali 16., utolsó szakaszát is, így megvédte címét az autósoknál. A klasszis versenyző, aki korábban hatszor bizonyult a legjobbnak a motorosok között. A záró, 31 km-es gyorsasági szakaszt a francia Bru­no Saby nyerte. A motorosoknál szintén francia összetettbeli siker született: Despres 16. lett az utolsó szakaszon, de ez is elég volt számá­ra a végső győzelemhez. Minden magyar egység célba érkezett a 27. Dakar-rali utolsó szakaszán: közülük az autósoknál a Szalay, Bunkoczi kettős volt a leggyorsabb, 15. lett. Liszi és Rack az 54., Kis és Czeglédi a 65., míg Palik és Dárázsi a 74. helyen zárta az utolsó részversenyt. A motoro­soknál Varga 30., Nagy pedig 53. lett, míg a kamionok között a Szaller, Farkas, Keresztesi trió a 30., a Darázsi, Tagai, Szalai össze­állítású csapat pedig a 33. pozíci­ót szerezte meg vasárnap. dapest Honvéd 3:0. A csoport vé­geredménye: 1. Pécs 6, 2. Buda­pest Honvéd 3, 3. FTC 0. Az elődöntőben: Kaposvár-Bu- dapest Honvéd 2:2, güllövők: Zsolnai, Kardos, ill. Budovinszky, Szili, büntetőkkel 5:4; Pécs-MTK 0:1, Fűzi. A fináléban: MTK-Kaposvár 6:0, g.: Kanta, Juhász 2-2, Zabos, Fűzi 1-1. így a címvédő Debrecen és a nyíregyházi selejtezőn diadalmas­kodó Újpest mellett az MTK is biz­tosította helyét a terembajnokság január végi, debreceni döntőjé­ben. Az is biztossá vált, hogy az MTK mellett a Kaposvár is részt­vevője lesz a finálénak. A somogyi gárda jobban teljesített mint a Nyíregyházán a döntőben alulma­radó FC Fehérvár, így a kiírás sze­rint a két legjobb második helye­zett is bejut a hatos döntőbe. ♦ Polgár Judit vüágossal győzött, Lékó Péter pedig sötéttel döntet­lent ért el az első fordulóban a Wijk aan Zee-ben zajló sakktornán. ♦ Demeter Lehel - az orosz Fjodor Kuzminnal az oldalán - nem jutott be a döntőbe a férfi párosok verse­nyében az asztaliteniszezők Pro To­ur sorozatának idei első szlovéniai állomásán, Velenjében. ♦ A kassai Kristián Kováč szemé­lyében szlovák jégkorongossal erősített a Dunaújváros csapata. ♦ Az innsbrucki téli Universiádén a szlovák jégkorong-válogatott 2:1- re kikapott az amerikaiaktól. Összetettben a négykerekűek között Palikék végeztek a le­gelőkelőbb helyen: tizenhetedik­ként zárták a Dakart, míg a kétke- rekűeknél Varga a 27., a kamiono- soknál Darázsiék 16. helyet érték el. Az eddig legjobban teljesítő Pa­lik, Darázsi páros számára rendkí­vül szerencsétlenül zajlott az utol­só szakasz, ugyanis eltörött autó­juk féltengelye, így csak nagy ne­hézségek árán tudtak célba érni. VÉGEREDMÉNY - autósok: 1. Peterhansel, Cottret 52:31:39; 2. Alphand, Giles, (francia, Mitsu­bishi Pajero) 52:58:53 3. Kle­inschmidt, Pons (német, olasz, Volkswagen) 55:53:39. Motoro­sok: 1. Despres (francia, KTM) 47:27:31, 2. Coma (spanyol, KTM) 47:36:48 3. Alfie Cox (dél­afrikai, KTM) 47:39:00. Kamiono- sok: 1. Kabirov, Beljajev, Mokejev (orosz, Kamaz) 71:13:55 ó 2. Szugavara Josimasa, Hamura Ka- cumi (japán, HINO) 77:18:14 2. Giacomo Vismara, Claudio Beili­na, Mario Cambiaghi (olasz, Mer­cedes) 78:00:23. A francia Peterhansel, Cottret duó megvédte címét az autósok­nál (Reuters-felvétel) Súlyos büntetések az athéni szurkolói rendbontásért SPORTHÍRADÓ 27. Dakar-rali: Palik László és Darázsi Gábor 17. lett Peterhansel és Despres

Next

/
Thumbnails
Contents