Új Szó, 2005. január (58. évfolyam, 1-24. szám)
2005-01-15 / 11. szám, szombat
„Benn a háziasszony elszűri a tejet, Kérő kis fiának enged inni egyet; Aztán elvegyül a gyermek társaságba, Mint csillagok közé nyájas hold világa. ” (AranyJános) CSALÁDI KÖR „A gazda pedig mond égj'szivesjó estét, Leül, hogy nyugassza eltörődött testét, Homlokát letörliporlepett ingével: Mélyre van az szántva az életekével. ” (AranyJános) 2005. január 15., szombat 9. évfolyam 2. szám A mostani karácsonyi látogatás romániai résztvevői, a dévai gyermekotthon lakói bizonyára elviszik a hírét annak, hogy felénk is élnek jó szándékú, segítőkész emberek Családtalan, gondozott gyerekek az ünnepeikről A dévai gyerekek Deákiban a Szent István-emlékmű előtt (Szőcs Hajnalka felvételei) Évente rengeteg látogató, turista megfordul a méltán híres deáki római katolikus templomban, olyat azonban ritkán látni, hogy tizenéves gyerekek térdepelve, imába mélyükén beszélgessenek a Jóistennel. A karácsony után néhány nappal ide látogató romániai csoport tagjai, a dévai Szent Ferenc Alapítvány által támogatott gyermekotthon lakói között voltak ilyenek. GAÁL LÁSZLÓ A december 23-ától egy héten keresztül a Mátyusföldön vendégül látott gyerekek sűrű időbeosztásának egyik állomása volt a műemléktemplom megtekintése, itt találkoztam velük és vezetőjükkel, Csire Ferenccel. Hadd ne részletezzem most az egész egyhetes programot, de annyit illő megjegyezni, hogy az itt tartózkodásukat a Márton házaspárnak, a vezekényi Vén Diófa panzió tulajdonosainak köszönhetik. Az pedig Mézes Rudolfnak, a Csemadok galántai szervezete titkárának munkáját dicséri, hogy a karácsonyi ünnepek alatt végül húszán élvezhették ezt a vendégszeretetet. Volt közöttük 19 éves fiatalember, aki maga tíz éve a gyermek- otthon lakója, és most már nevelőként segíti a munkát, meg volt olyan kisfiú is, Norbika, akinek őszinte gyermeki érdeklődését sokkal inkább lekötötte a helyi önkormányzattól kapott kis ajándékcsomag, mint Bukovský János polgár- mesternek a falu történetét és tervezett jövőjét ecsetelő rövid beszámolója. Norbika a templomlátogatás során sem vált meg kedvenc játékától, és az oltár előtti szőnyegen játszadozott a színes kis kotrógéppel, de azt a világért sem volt hajlandó elárulni, hogy Déváról hozta-e magával, vagy a vezekényi karácsonyfa alá tette neki a Jézuska. Tervek és emlékek Az idősebbekkel könnyebb volt szót váltani. Elsőként a már említett 19 éves fiút, Ádit, Radu Adriánt szólítottam meg, aki elárulta, annak idején hat testvérével együtt került a dévai gyermekotthonba. Nyolcán vannak egyébként, de ketten otthon maradtak a szüleikkel, merthogy az apa csekély jövedelméből ennyit tudnak tisztességesen felnevelni. „Édesapám bányász, édesanyámnak abban az időben nem volt munkahelye, és egy fizetésből nem lehetett eltartani egy tíztagú családot.” Ádi jelenleg az állami gimnázium végzős diákja, és Kolozsváron szeretne továbbtanulni, építészmérnök akar lenni. A karácsonyokat általában otthon, a családban töltötte, de tavaly hetedmagával a Komáromhoz közeli Szímőn, az onnan származó nevelőnőjüknél karácsonyozott. A mostani, mátyusföldi látogatásban az tetszett neki a legjobban, hogy sok új emberrel ismerkedhettek meg, s hogy vendéglátóik egyenrangú partnerként beszélgettek velük, nem kezelték őket gyerekként. Az ő szavait idézve: „A polgármesterek is lealacsonyították magukat mihozzánk.” A karácsonyestét Vezekényben, a Vén Diófában töltötték, ahol az ünnepi vacsora után a karácsonyfa, alatt mindenki talált ajándékcsomagot, könyveket, édességet hozott nekik a Jézuska. A 13 éves Kovács Dalma a székelyföldi Homoród-karácsonyfalváról került a dévai gyermekotthonba. Elmondása szerint „mert otthon nem voltak megfelelők a körülmények”. Amúgy heten vannak testvérek, öten Déván, és a mátyusföldi karácsonyi kirándulásra kistestvére, Lajcsika is vele jött. Hetedik éve élnek a gyermekotthonban, Dalma most hetedikes, de már elhatározta, hogy „törcsitanár” lesz. Eddigi karácsonyait néha otthon, néha az alapítványnál töltötte. Főleg arra voltam kíváncsi, hogy az otthoni karácsony hogyan zajlik. „Karácsonyfa mindig van, azt a tesóim szokták feldíszítem - mondja, de amikor azt kérdezem, hogy mit szokott hozni a Jézuska, szinte restelkedve válaszol: - Hát, otthon semmit, ott nehezen. Az alapítványnál szoktunk kapni ajándékokat.” Egy másik lány, a 18 esztendős Lukács Giulia szintén történelemtanár szeretne lenni. Hogy miért kapott ilyen olaszos nevet, azt nem tudja. A szüleitől meg sem kérdezheti, már egyikük sem él, Giulia árvaként került az otthonba. A Mátyusföldről legszebb emlékként a taksonyi Toldi- pincében töltött estét viszi magával. „Nagyon jól éreztük ott magunkat, remek volt a hangulat, az emberek közvetlenek, kedvesek, és nagyon jó volt érezni, hogy fontosak vagyunk és szeretnek itt bennünket.” Giulia elárulta, mióta a szülei meghaltak, mindig másutt tölti a karácsonyokat, vagy rokonoknál, vagy táborokban. Amikor megkérdeztem, melyik volt eddig a legszebb karácsonya, elérzékenyült. „A legszebbek még otthon voltak, úgy hétéves koromig, amíg éltek a szüleim.” Tavaly a dévai kolostorban töltötte a karácsonyt: „Ott reggel misére megyünk, délután ünnepi vacsora van, utána megint mise, azután pedig Csaba testvér meghív magához, ott videózunk, beszélgetünk, bulizunk, és mindig van valamilyen ajándék is.” Tavalyelőtt egy amerikai házaspárral karácsonyozott Déván. A férj magyar, a feleség amerikai, és nevelőként dolgoztak az alapítványnál. Egy másik lány, Oana most nyolcadikos, és a Déva melletti Sólymosról került az otthonba még óvodás korában. „Emlékszem rá, amikor kicsi voltam, Csaba testvér kijött hozzánk, és megkérdezte anyukámat, mit szólna hozzá, ha elvinne magával az óvodába. Anyukám ezt elfogadta, mert otthon nagy szegénység volt.” Oanáék ketten vannak, de a testvére nincs az otthonban, nem akart oda menni. Mivel szüleik elváltak, ő most az édesapjával él Sólymoson, és a karácsonyt Oana is velük szokta tölteni. Gyermekvédelmi központok Déván 350 gyereket nevelnek, itt 1993 szeptemberében a helyi kolostorban alakult meg gyermekotthon Böjté Csaba kezdeményezésére, de a Szent Ferenc-Alapítvány ma már Románia-szerte 8 gyermekotthont működtet, összesen közel félezer gyerekkel. Van olyan, például a torockói, ahol mindössze 8-10 gyereket nevelnek. Csire Ferenc elárulta, nem szereti, ha ezeket az intézményeket árvaházaknak nevezik. „Gyermekvédelmi központok ezek, ahová nemcsak árva gyerekek kerülnek, hanem olyanok is, akiknek szükségük van arra, hogy befogadjuk valami miatt - magyarázza. — Valakit azért, mert a településükön nincs magyaroktatás. Hunyad megyében csak Déván van magyar gimnázium. Emiatt körülbelül nyolcvan olyan diákunk van, aki kollégista. Ezeknek a fele nem fizet kollégiumi díjat, mert nincs miből.” Csire Ferenc azt is elmondta, ezeknek a gyerekeknek a többsége a Zsü völgyéből, Románia egyik legelmaradottabb régiójából jött. Ez az a bányavidék, ahol a rendszer összeomlásával összeomlott az ipar, óriási a munkanélküliség. Az itt élő magyarok közül, aki tehette, visszament a Székelyföldre vagy a Partiumba, a magyar határ menti területre, de aki itt maradt, az igen ínséges körülmények között él. A kolostorban két óvodai csoport, és egy nyolcosztályos alapiskola működik. Az itt végzők eddig a helyi állami magyar gimnáziumban folytathatták tanulmányaikat, de újabban már szakmát is tanulhatnak, hiszen a gyermekotthon mellett 2004 szeptemberétől asztalosipari szakiskolát is indítottak. A gyermekvédelmi központ neveltjeinek nagy része szociális családokban él, ami azt jelenti, hogy tíz-tizenkét gyerek egy nevelővel vagy nevelő házaspárral lakik egy lakásban. A kolostortól 20 méterre van egy négyemeletes húszlakásos tömbház, amelynek 19 lakása az alapítványé, de további családi házakban is laknak hasonló körülmények között. Hogy ezek a körülmények jobbak, mintáz otthoniak, azt a jó szándékú emberek segítségének köszönhetik. A mostani karácsonyi látogatás résztvevői bizonyára elviszik a hírét annak, hogy a Mátyusföldön is élnek jó szándékú, segítőkész emberek, akik szívükön viselik azoknak a sorsát, kiknek a gondviselés szűkösen méri a földi örömöket. Ha elszakadtak is a családtól, a testvéri szeretet megmaradt bennük A „törcsitanárnak” készülő Dalmát a régi misekönyv is érdekelte ÍRÓ OLVASÓK Az utolsó ajándék MÉRI MAGDOLNA Jeges szél söpört végig az utcákon. A kisváros elég kihalt volt, noha csak öt óra múlt. Az ünnepek elmúltával, ilyenkor, januárban már az üzletekben is jóval kevesebb a vásárló. A középkorú férfi éppen zárás előtt lépett be a divatáru boltba. A fiatal eladónő kicsit ingerülten fordult hozzá: - Segíthetek valamiben? - A férfi a táskájából egy díszes papírba csomagolt dobozt vett ki. A csomagban világoskék férfiing volt, az egyik legdivatosabb márkajelzéssel. - Elnézést kérek, nem lehetne ezt az inget feketére, esetleg valami sötétre cserélni? - Az eladónő kicsit csodálkozva nézte a darabot: - Emlékszem, hogy a kedves felesége milyen örömmel vásárolta, alig egy hónapja, tudom azt is, hogy karácsonyi ajándéknak szánta. Nem tetszik a színe? - A férfi lehajtott fejjel válaszolt: - A feleségemet pár napja eltemettük. Az eladónő alig talált szavakat.-... annyira egészségesnek látszott, teli volt kedvvel, élettel...- Igazából nagyon súlyos betegséggel küszködött. Próbálta, ameddig lehetett, eltitkolni még a rokonság előtt is, de nem bírt megbirkózni vele.- Természetesen az inget kicserélem, ha óhajtja.- Nagyon kedves - köszönte a férfi. - A feleségem sem bánná ezt, tudom, ha már így történt. Tudja, kedves, engem Ádámnak hívnak, és karácsonykor ünnepeltük a névnapomat is. Majd párás szemmel folytatta: - Több mint huszonöt éve éltünk már együtt, sok mindent végigcsináltunk, de azért boldogok voltunk. És most mindennek vége... A fiatal nő nem tudta, mit mondjon, mivel lehet ilyenkor vigasztalni.- Talán..., talán majd az idő begyógyít ja az sebeket. - A hangja tompán koppant.- Lehetséges - válaszolta a férfi fáradtan. - Viszontlátásra, és köszönöm - csukódott be utána az ajtó. A fiatal eladónő állt pár percig a pult mögött, elgondolkodott, majd kitette a zárva táblát. Felvette a kabátját, s egy hirtelen ötlettel elővette a mobilját. A férjét hívta. Az kicsit csodálkozva kérdezte:- Csak nincs valami baj?- Nincsen semmi, igazán, a hangodat akartam csak hallani. Ne haragudj, hogy reggel olyan utálatosan viselkedtem, bocsáss meg! Elrakta a készüléket, majd kilépett az utcára. Sietve indult a buszmegálló felé. Csendes téli este volt. Felnézett az égboltra, a sötétben biztatóan felragyogtak a csillagok.
