Új Szó, 2005. január (58. évfolyam, 1-24. szám)
2005-01-14 / 10. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2005. JANUÁR 14. Régió 5 Fico MKP-ellenes koalíciót sürget Nyitra megyében A Smernek nem kell Belica VRABEC MÁRIA Nyitra. Robert Fico azt ajánlja pártja nyitrai kerületi szervezetének, hogy megyei kolíció kialakításáról tárgyaljon az SDKÚ, a KDH és a HZDS, mert egyébként újra az MKP fog győzni. A Smer elnöke szerint ez tragédia lenne, mert „már csak a vak nem látja, hogy Dél Szlovákiában mi történik, minden közintézményben átvették a hatalmat a magyarok, és a kormány elveszítette uralmát az ország egy része felett”. A Smer-nek két saját jelöltje van a megyei elnöki posztra, mindketten ismert cégvezetők, akiknek a nevét egyelőre nem akarják nyilvánosságra hozni. A párt kerületi szervezetének elnöke, Peter Oremus visszautasította Ján Kovarčík kerületi HZDS-elnök kijelentését, miszerint az alakuló négypárti szlovák koalíció közös jelöltje Milan Belica. „A Smer számára Belica elfogadhatatlan, mert nem elég határozott, és eddig nem vette figyelembe a követeléseinket” - jelentette ki Oremus. A négy párt kerületi vezetői február elején próbálnak megegyezésre jutni a közös elnökjelölt személyét illetően. AJÁNLÓ Január 14. (péntek) Komárom - 16.00: a Csema- dok Kossuth téri Galériájában - immár hagyományosan - karikatúrakiállítással indítják az évet. Kocsis Ernő karikatúráiból Pót pótszilveszter címmel nyílik tárlat, (vkm) Komárom - 17.00: Hét mesterlövész címmel nyílik fotókiállítás a Duna Menti Könyvtár Eötvös utcai főépületében. Az érsekújvári Avantgárd Képzőművészek Egyesületével és a szintén érsekújvári Hexagon Fotoklubbal közösen megrendezett tárlaton Peter Harna, Marián Garaj, Ľuboš Klučka, Pereszlényi Árpád, Peter Búra, Tibor Hluska és Dalibor Kristek alkotásai láthatók. A kiállítás február 4-ig tekinthető meg. (vkm) Pozsony - 14.00: a Pozsonyi Magyar Nyugdíjasok Klubjának idei első összejövetelét tartják a Kradzsics utca 1-es szám alatti épületben. (Az elkövetkező időszakban a pénteki összejöveteleket rendszeresen megtartják.) Január 15. (szombat) Galánta - 19.00: a Galántai Kodály Zoltán Gimnázium hagyományos iskolabálja a helyi művelődési központban. A tan- intézmény szülői munkaközössége minden érdeklődőt, iskolabarátot tisztelettel meghív. A bál a végzős diákok nyitótáncával kezdődik, a talpalávalót Tilaj- csik Imi és zenekara szolgáltatja. A belépti díj 400 korona (vacsorával együtt), jegyelővétel a gimnázium titkárságán, a 031/7802266-os telefonszámon vagy az irences@hotmail.com e- mail címen, (gl) SZÜLŐFÖLDÜNK Mi lesz a galántai „öreg kórházzal? Nagyszombat megye közgyűlése - miután a MKP képviselői tiltakozásul elhagyták a termet - megszavazta a galántai „öreg kórház” eladását. Az ott működő magánorvosok állítják, ezzel nemcsak az ő működésük, hanem tízezer ügyfelük egészségügyi ellátása válik kérdésessé. A ingatlant megvásároló Michal Tószegi, a Betömi cég tulajdonosa azt állítja, a betegeket a új kórházban is el tudják látni, ám ő nyugdíjas panziót és hospice-t akar létesíteni. A városban az a szóbeszéd, hogy a rendelőintézetek helyén szálloda épülne... Részletek a Szülőföldünk nyugat-szlovákiai kiadásának jövő szerdai számában. Közúti baleseteket megörökítő rendőrségi felvételekből nyílt kiállítás a Nagymegyeri Városi Művelődési Központban. A Pillanatok című rendhagyó tárlat januáť 21-ig tekinthető meg, azután a Dunaszerdahelyi Városi Művelődési Központban lesz látható. (Vlado Kmeť felvétele) Kossuth Rádió: Győr körzetében van a legtöbb tőlünk ingázó munkavállaló Sokszor nem jelentik be a szlovákiai munkásokat Budapest. A munkapiac áttekinthetetlenné válásától tartanak a magyarországi munkaügyi központok illetékesei - derült ki tegnap a Kossuth Rádió Napközben című műsorából. ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Mint elhangzott, az utóbbi hónapokban egyre több szlovákiai munkaerőt alkalmaznak a magyarországi határ menti régiókban működő óriásvállalatok, cégek, és megszaporodott az őket szállító szerződéses autóbuszjáratok száma is. Mint egy, az adásban megszólaltatott fiatalember fogalmazott: a nagy munkanélküliségtől sújtott szlovákiai oldalról származó magyar ajkú fiataloknak ez csak kedvező tendencia, hiszen végre dolgozhatnak, otthon pedig az anyagi helyzetük is javul, nő a vásárlóerejük is. A gond csak az, hogy a munkáltatók sokszor „elfelejtik” bejelenteni az illetékes megyei munkaügyi központoknál ezeket az alkalmazottakat. Az EU-csatlakozás után munkavállalási engedély nem kell, ha Magyarországon dolgozunk, viszont a munkáltatónak be kell jelentenie az alkalmazottját a munkaügyi központoknál. Rimányiné Somogyi Szilvia arról tájékoztatta a Kossuth Rádiót, hogy főként Mosonmagyaróvár és Győr vonzáskörzetébe áramlik nagyobb létszámban szlovákiai munkaerő. A magyarországi munkaügyi központok illetékesei attól tartanak, ezek a külföldi munka- vállalók „kiszorítják” a száz százalékos munkaképességű magyar- országi álláskeresőket, de azokat is, akik csökkent munkaképességűek, tehát nem tudnak elhelyezkedni a primér munkapiacon. Rimányiné szerint a munkapiac a csatlakozás előtt azért volt áttekinthetőbb, mert engedélyhez volt kötve a munkavállalás, és nem adtak ki több engedélyt abban az esetben, ha látták, hogy a külföldiek „kiszorítják” a magyarországiakat. Jelenleg az a helyzet, hogy a bejelentési kötelezettség elmulasztásakor részben feketemunkáról van szó, hiszen - bár nem kell munkavállalási engedély - ha a munkáltató nem jelenti be a külföldi alkalmazottait a megyei munkaügyi központokba, a bejeHa nem jelentik be az alkalmazottat, részben feketemunkáról van szó. lentési kötelezettség elmulasztását szankcionálják ezek az intézmények. Az Országos Munkaügyi és Munkabiztonsági Főfelügyelőség illetékese, Surányiné Pacs Katalin arról számolt be: 2003-ban 14 ezer munkavállalót ellenőriztek, ebből 199 volt külföldi állampolgár, 2004-ben pedig 47 ezer munkavállalót vizsgáltak, akik közül 730 volt a külföldi alkalmazott. A ellenőrzésekkor három olyan munkáltatóra bukkantak, aki (vagy amely) összesen 42, a megyei munkaügyi központoknál be nem jelentett külföldi személyt alkalmazott. (buch) A berendezést két nagy teherbírású daruval emelték át egy vontatóra, amely hátramenetben visszaszállította azt a helyi gépgyárba Egy hét után elvitték a tartályt a zselízi kereszteződésből ÚJ SZÓ-HÍR Zselíz. Tegnap délben sikerült elszállítani a város központjából azt a nagyméretű hűtőtartályt, amely múlt szerdától vesztegelt a főtér melletti útkereszteződésben, ahol leszakadt vontatójáról. A 75 tonna súlyú tartályt a zselízi SES TVP, vagyis a tolmácsi gépgyár üzemében szerelték ösz- sze egy finnországi papírgyár számára, s egy osztrák közúti szállító cég trailere egy németországi kikötőbe tartott vele, amikor - körülbelül egy kilométernyire a zselízi gyártól - a vontatónyereg leszakadt. Múlt pénteken este történt egy próbálkozás a nyergesvontató visszacsatolására, ám ez a kísérlet nem járt sikerrel. Tegnap délelőtt 10 órakor végül egy Szlovákiában, a kassai repülőtéren működő, osztrák érdekeltségű cég küldött két nagy teherbírású darut, ezek hosszas előkészületeket követően - a helyi gépgyár munkásainak közreműködésével átemelték a tartályt egy másik vontatóra, amely a berendezést - hátramenetben! - visszaszállította a gyárba. A munkálatokat irányító csoportvezető elárulta, a kiküldött áruszállító túl magas volt, ezért kellett a tartályt visszaszállítani a gyártási helyére, és rövidesen egy új vontatót küldenek a rakományért. Hivatalosan senki sem kommentálta a baleset okát, megerő- sítetlen hírek anyagfáradásról, illetve túlterhelésről is szólnak. Az emelőszerkezetek kiszállását az osztrák szállítmányozási vállalat finanszírozta. A cég dolgozói szerint a költségek meghaladhatják a százezer koronát is, hiszen egy ilyen gép órabére 10 ezer korona körül mozog. A mentőakciót a helyi nyilvánosság élénk figyelemmel kísérte, (ick) Az elszállítás költségei a százezer koronát is meghaladhatják (Levický László felvétele) RENDŐRSÉGI NAPLÓ Újabb nepper a dutyiban Nyitra. Kábítószertartás miatt tartóztatott le kedden a rendőrség egy 33 éves macedóniai férfit, tudtuk meg Miloš Fábry nyitrai kerületi rendőrségi szóvivőtől. Az elkövetőnél talált 15 gramm nagysűrűségű metamfetaminből 38 adag kábítószer állítható -elő. Drogbűntett vádjával tegnap indítottak ellene eljárást, jelenleg a rendőrség egyik cellájában várja az ítéletet. A fiatal férfi 2- től 8 évig terjedő szabadság- vesztéssel sújtható, (ú) Akit a mozdony füstje megcsapott Ruttka (Vrútky). Hatósági közeg elleni erőszak vádjával indítottak eljárást az 51 éves turócszentmártoni J. M. ellen. A helyi vasútállomáshoz közeli vágányokon sétálgató hölgy szerda délelőtt támadt a vas- útrendészeti őrjárat őt igazoltami kívánó tagjaira. Közölte, Oľga Keltošovának hívják, majd vulgáris kijelentések kíséretében štb-s ügynököknek titulálta a járőröket. Mikor ismételten felszólították, igazolja személyazonosságát, rugdosni kezdte őket. Az egyiket térden és mellkason rúgta, a másiknak egyenruháját szakította el, közölte Jozef Búranský, a vasútrendészet szóvivője. A szondáztatás kiderítette, az elkövető közvetlenül a történtek előtt nem fogyasztott alkoholt, (ú) Tilos jelzésnél ment át az úton Pozsony. Halálos gázolás történt tegnap kora reggel a Sánc utcán, tájékoztatott Silvia Miháliková, a Pozsonyi Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője. A 43 éves Tatiana tilos jelzésnél haladt át az úttesten, mikor az éppen arra haladó Škoda 105-ös, volánjánál a 26 éves Vladimírral elütötte. Az áldozat a helyszínen belehalt sérüléseibe. Ajár- művezető vérében nem találtak alkoholt, (ú) BEÍRATÁS A vágfüzesi kisiskolában •január 17-én (hétfőn) fél egytől fél kettőig várják a jövendő elsősöket és szüleiket a beiratkozásra. Érdeklődni a 035/7792141-es telefonszámon lehet, (vkm) A szentpéteri Kossányi József Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola igazgatósága értesíti a tisztelt szülőket, hogy a 2005-2006-os tanévre január 17-18-án, azaz hétfőn és kedden 13.30-tól 17.00 óráig lesz a beiratkozás. Aki esetleg a jelzett időpontban nem tud megjelenni az iskolában, február 10-ig egyénileg is beírathatja gyermekét. Részletesebb tájékoztatást a 035/7682 112-es számon kaphatnak az érdeklődők, (vkm) A karvai kisiskola igazgatónője január 18-án, kedden 8.00-tól 13.00 óráig tartja a behatást az iskola épületében. Bővebb információk a 035/7778 198-as telefonszámon kérhetők, (vkm)