Új Szó, 2005. január (58. évfolyam, 1-24. szám)
2005-01-13 / 9. szám, csütörtök
22 Sport ÚJ SZÓ 2005. JANUÁR 13. í RÖVIDEN Hokigála a Carltonnál Pozsony. Ma (15.00) a Carlton Szálló közelében, a Hviezdoslav téri alkalmi műjégpályán nem mindennapi jótékonysági hokigálára kerül sor. A jégkorongsportot népszerűsítő eseményen a Slovan csapata (Satan, Viš- ňovský és Kapus is ott lesz) a Pozsony-Óváros öregfiúk együttese ellen játszik bemutató mérkőzést, (ú) Cseh Lászlóék a Kőbánya SC-ben Budapest. A Bp. Sparta- cust elhagyja, de marad a Kőér utcai uszodában a Túri György vezetőedző irányította, Cseh Lászlót és Risztov Évát is foglalkoztató úszóműhely, amely a kerület nevét viselő Kőbánya SC színeiben folytatja tevékenységét. A kőbányai önkormányzat támogatásával megvalósuló néwáltoztatásos helybenma- radást tegnap jelentették be az érdekelt felek, (mti) Morientes a Liverpoolé Madrid. Fernando Morientes kilencmillió eurós vételárért az FC Liverpool labdarúgója lesz. Ezt szerdán kora délután jelentette be a spanyol válogatott csatár eddigi klubja, a Real Madrid. Morientes még szerdán Angliába repült, hogy csütörtökön részt vegyen a kötelező orvosi vizsgálaton. A 28 éves Morientes az előző idényt kölcsönben az AS Monacónál töltötte, s a hercegségi együttes többek között az ő nagyszerű teljesítményének köszönhetően a Bajnokok Ligája döntőjéig menetelt. A váltásra azért kerülhet sor, mert a spanyol támadó háttérbe szorult a Reálnál: jelenleg Ronaldo, Raúl és Michael Owen is megelőzi a rangsorban. A közelmúltban az AS Monaco is újra érdeklődött iránta, (mti) NIKÉ Csütörtök, január 13. Jégkorong BEK (Szentpétervár): 643. OmszkTrenéín 1,25-5,26,5-1,05-2,9; 644. ZlínFrankfurt 1,85-4,2-2,7-1,31,65. Orosz hokibajnokság: 647. Novo- kuznyeck-Novoszibirszk 1,45-4,54,3-1,15-2,2. Svéd jégkorongliga: 648. Brynás -Malmö 1,65-4,2-3,3-1,25-1,85; 649, Linköping-Fárjestad 1,95-4,02.7- 1,35-1,6; 650. Djurgaarden- Mora 2,0-4,0-2,55-1,45-1,55; 651. MoDo-Södertálje 1,55-4,5-3,6-1,2- 2,0. Finn hokibajnokság: 664. IFK Helsinki-Assát Pori 1,55-4,2-3,81.2- 2,0; 665. Jyväskylä-Hämeen- linna 2,5-3,7-2,15-1,55-1,45; 666. Pelicans Lahti-Espoo Blues 3,5-4,21,6-1,9-1,2; 667. TPS Turku-Jokerit Helsinki 2,3-3,8-2,25-1,5-1,5. Labdarúgó Olasz-kupa, nyolcad- döntő (visszavágók): 691. La- zio-Cagliari (az első meccsen 1:2) 1.8- 3,2-3,8-1,2-1,7; 692. Udine- se-Lecce (5:4) 1,6-3,2-5,1-1,1-1,9; 693. Siena-Roma (2:1) 3,1-2,92.2- 1,45-1,25; 694. Juventus-Ata- lanta (0:2) 1,2-5,2-9,4-0-3,3. A Slovan ellen még jól játszott, és megérdemelten nyert a Horný-legénység (Örzsik Ödön felvételei) Nem járt a kedvükben, jól elpáholták Ütöttek a kézilabdázók SITA-JELENTÉS Nagymihály. Elvesztheti a hallását a nagymihályi egyházi gimná- zum diákja, miután szombaton lemezlovasként tevékenykedett az év kézilabdázója ankét eredményhirdetése utáni fogadáson a Družba Szállóban, és nem járt hallgatósága kedvében. A18 éves fiút előbb csak szidták, majd bántalmazták is. „Folyton járkáltak hozzám, és mindenki a saját kedvenc dalát akarta hallani. Még véget sem ért az előző szám, már újra jött valaki. A szidás egy idő után ütéssel párosult - elevenítette fel a történteket a szenvedő alany. - Az ütés után a hangfalon landoltam. Aztán mások léptek hozzám, egyikük fojtogatni kezdett, ketten meg ott ütöttek, ahol tudtak. Csak a szálloda biztonság: emberének jelenléte állította meg e felbőszült fiúkat. Utána csomagolni kezdtem, ekkor hozzám lépetl egy újabb kézilabdázó, és fejbecsapott. Azóta nem hallok a jobb fülemre. Mindegyikük arcára emlékszem.” Nem tudtak érdemben hozzászólni a történtekhez a kézilabda-szövetség illetékesei. „Semmirő nem hallottam. Ha mégis történi valami, akkor az esetért személyes felelősség illeti a játékosokat” - állapította meg Peter Hatalčík, a férf: kézilabda-válogatott vezetőedzője Pavol Derfényi, a szövetség else embere sem foglalt állást a kérdésben. „Ha az ügyet kivizsgálják, és bebizonyosodik a kézilabdázók vétkessége, akkor fegyelmi eljárást indítunk ellenük.” Távozott a DAC edzője, pedig az iráni klubelnök jelezte, maradhat a posztján Elfogyott Horný türelme December tizenötödikén ugyan lejárt a szerződése, de ő is megjelent a II. labdarúgóligás DAC hétfői gyülekezőjén. A csapatot az őszi idényben irányító 47 esztendős Štefan Horný edző a megbeszélés után csalódottan hagyta el a stadiont, a játékosokhoz hasonlóan csak a tartozás töredékét kapta kézhez. SZABÓ ZOLTÁN Végleg befejezte Dunaszerda- helyen? Mire várjak, ha eddig nem kaptam hivatalos ajánlatot a folytatásra. Az is igaz, hogy az iráni klubelnök távollétében nincs is kivel tárgyalnom. Mégis úgy jöttem az első edzésre, hogy ha felkérnek, levezetem a gyakorlást. Végül a futballisták úgy határoztak, tiltakozásul a klubnál uralkodó viszonyok miatt egy nappal elhalasztják a felkészülés kezdetét. Megítélésem szerint a megjelent 14 futballista közül csak Bognár, Konečný, Olejník, Nagy Józsi és Drobný üti meg a második vonal színvonalát... Állítólag a perzsa sportvezető elutazása előtt kijelentette, hogy nem lesz változás az edzői poszton, sőt, magasabb fizetést ígért. Mondtak már itt sok mindent... Miként értékeli a DAC kispad- ján eltöltött időszakot? Én maximálisan igyekeztem, ám a sikeres rajt után a hajrára alaposan visszaestünk. Sokszor sokkal jobban akartam a győzelmet, mint a játékosaim. Ebben az is közrejátszott, hogy védenceim bérük helyett hónapokon át csak ígéreteket kaptak. Pénz nélkül nem lehet ösztönözni a labdarúgókat. Véleménye szerint kiharcolja a bennmaradást az együttes? Biztosra veszem, hogy hamarosan rendeződnek a sorok, s júliustól is a II. ligában szerepel majd a gárda. Egy éve ilyenkor kilenc ponttal szinte reménytelen helyzetben volt a csapat, mégis elkerülte a kiesést, ősszel viszont a tavalyinál nyolccal többet gyűjtöttünk. Néhány klub komoly problémákkal küzd, vannak a DAC-nál gyengébb csapatok is. Hol folytatja? Egyelőre magam sem tudom. Korábban tárgyaltam a nagylapá- siakkal, de nem egyeztünk meg. Elképzelhető, hogy végül valamelyik osztrák alacsonyabb osztályú együttesnél kötök majd ki. Nem stílusa lobbizni és kilincselni a szerződésért, aki akarja, megtalálja Borbély foglalja el Dragúň helyét ÚJ SZÓ-JELENTÉS Pozsony/Érsekújvár. Borbély László személyében új elnöke van a Szlovákiai Futballedzők Uniójának. Az érsekújvári szakember a II. ligás aranyosmaróti együttes szakvezetőjét, Anton Dragúňt váltja a tisztségben. Egyhangú szavazással került az unió élére, megbízatása négy évig szól. „Megtisztelésnek tartom a feladatot, minden tekintetben segíteni akarom edzőtársaim munkáját. Legfontosabb, hogy új előírásokat dolgozzunk ki, amelyek alapján megfelelő jogi védelmet biztosíthatunk a szakvezetőknek. Emellett elméleti és gyakorlati oktatásokat szervezünk a hazai trénereknek, amelyeken megismerkedhetnek a labdarúgás legújabb ismereteivel” - mondta lapunknak a korábban többek között Érsekújváron, Siófokon, Vágsellyén, Bősön, és Szencen tevékenykedő Borbély László. Kérdésünkre, mi az oka annak, hogy elismert szaktekintélyként régóta nem edzősködik, így válaszolt: „Olyan időszakot élünk, hogy kollégáim nagy része lobbizik, és kilincsel a szerződésért. Ez nem az én stílusom. Aki akar, az megtalál. Sokan csodálkoztak, hogy azonnal vettem a kalapom, ha például egy hónapot késett a fizetésem. Amikor megegyeztünk, a vezetők tudták, mit vállaltak, s mennyi lesz a bérem. Ha ezt nem képesek teljesíteni, akkor minek szerződtetnek.” (sz. z.) Borbély László (Képarchívum Jégkorong BEK: Bokros cseh-szlovák döntőt szeretne Borúlátó trencséniek ÚJ SZÓ-ELŐZETES Pozsony. Szentpétervárott ma kezdődik és vasárnapig tart Európa hat legjobb jégkorongcsapatának küzdelemsorozata. Az Európa-kupa (1966-1996) és az Euroliga (1997-2000) után - anyagi nehézségek miatt négyéves szünet következett - most a Bajnokcsapatok Európa-kupájáért küzdenek az öreg kontinens élcsapatai. Az ún Super Six résztvevőit két csoportba sorolták, a Trenčín az orosz Omszkkal (itt játszik Jaromír Jágr) és a svéd HV 71 Jönköpinggel mérkőzik, a másik csoportban a Zlín, a finn Oulu és a Frankfurt játszik körmérkőzést. A két csoportgyőztes kerül a vasárnapi fináléba. A négynapos torna összdíjazása 600 ezer svájci frank. A BEK- győztes 270 ezer, a döntő vesztese 150 ezer, a csoportmásodikak 60- 60 ezer, á -harmadikak pedig 30- 30 ezret vághatnak zsebre. A trencséniek tegnap reggel Kunovicéből - a zlíniekkel együtt - a tisztes helytállás reményében utazta! Oroszországba, s Vladimír Hiad- lovský edző szerint legalább eg) győzelmet szeretnének kiharcolni Nincs könnyű helyzetben a Dukla, hiszen már hetek óta gyenge teljesítményt nyújt a bajnokságban. A katonákat igencsak megzavarta a2 edzőcsere, valamint a két NHL-et sztár, Marián Hossa és Marián Gá- borík távozása (január végéig Svédországba szerződtek), továbbá Martin Opatovský, Miroslat Hlinka és Tomáš Starosta átigazolása. Három nappal az elutazás előtt pedig a doppingoló Marce! Hanzalt is kizárták a keretből. Ernest Bokroš, a Zlín szlovák vezetőedzője sokkal derűlátóbb, mini trencséni kollégája: „Nem titkolom döntőt szeretnénk játszani, annal örülnék a legjobban, ha vasárnap e Trenčín lenne az ellenfelünk.” A MAI MŰSOR - B-csoport 14.00: Trenčín-Omszk; A-cso- port, 17.30: Zlín-Frankfurt. (zsi) Pavol Demitrától (balról a második) gólokat várnak a szentpétervári BEK-mérkőzéseken (TASR-felvétel) NBA Cleveland. A legutóbbi játéknap slágermérkőzésén a házigazda Phoenix legyőzte a Miamit az észak-amerikai profi kosárlabdabajnokságban. Az arizonai együttes sorozatban hetedik sikerét aratta, és ezzel 31/4-re javította győzelmi mutatóját. EREDMÉNYEK: Cleveland- Charlotte 100:98 - hosszabbítás után, legjobb dobók: L. James 29, ill. P. Brezec 18; Atlanta-Mil- waukee 103:80, T. Lue 18, ill. M. James 14; New Jersey-Detroii 80:89, V. Carter 19, Ul. R. Wallace 19; New York-New Orleans 82:88 A. Houston 17, ill. B. Davis 21: Memphis-Indiana 85:86, P. Gaso! 31, iü. J. O Neal 35; Phoenix-Miami 122:107, A. Stoudamire 34, ill S. O Neal 34; Sacramento-Denvei 109:100, P. Stojakovic 27, ill. Ke nyon Martin 17; Seattle-LA Clippers 104:99, R. Allen 31, ill. C Maggette 20. (m, o) SPORT A KÉPERNYŐN EUROSPORT-9.45: Szánkó GALAXIE SPORT - 15.00: Világkupa (élő). Adetico Madrid-Real Madrid, 12.45: Tenisz WTA-torna spanyol labdarúgó Primera Divi- (élő). sion-mérkőzés (felvételről), (ú)