Új Szó, 2005. január (58. évfolyam, 1-24. szám)

2005-01-11 / 7. szám, kedd

8 Kultúra ÚJ SZÓ 2005. JANUÁR 11. Előadás a könyvtárban Szepsi. Újabb állomásához érkezett a Biblia üzenete címmel fo­lyó előadássorozat, amelyet Gyüre Zoltán nyugalmazott reformá­tus lelkész tart a szepsi városi könyvtárban. Ma este a Tízparancso­lat hetedik parancsolatáról lesz szó, a kezdés időpontja este hat óra. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak, (juk) SZÍNHÁZ POZSONY HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Az eszményi férj 19 KASSA THÁLIA SZÍNHÁZ: A tündérlaki lányok 14 MÁRAI STÚDIÓ: „bő Magyarországon párja nem vóut“ 9,11 MOZI POZSONY HVIEZDA: Ocean’s Twelve - Eggyel nő a tét (amerikai) 15.45, 18, 20.15 MLADOSŤ: Köztünk marad (szlovák) 18, 20 MÚZE­UM: Elveszett jelentés (amerikai) 19.30 AUPARK - PALACE: A kaptár 2. (amerikai) 13, 15, 17, 18, 20, 22 A hihetetlen család (amerikai) 15, 14.40, 17.10 A tűzben edzett férfi (amerikai-me­xikói) 17.30, 20.30 Bajos csajok (amerikai) 14.20,16.30,18.40, 21.10 A tűzből nincs kiút (amerikai) 14.50, 17.10, 19.30, 21.50 Sebbel-lobbal (cseh) 15.20 Carandiru (brazil-argentin) 17.40, 20.40 Polar Expressz (amerikai) 14,16 Zuhanás a csendbe (an­gol) 19.40, 22.10 Bridget Jones: Mindjárt megőrülök! (angol) 14.10, 16.40, 19.10, 21.30 Ocean’s Twelve - Eggyel nő a tét (amerikai) 15.30, 18.10, 20.50 Szüzet szüntess (amerikai) 16.10,18.30, 21.10 Felejtés (amerikai) 21.20 Leány gyöngy fül­bevalóval (angol) 18.20, 20.20 Cápamese (amerikai) 14.30, 16.20 PÓLUS - METROPOLIS: A kaptár 2. (amerikai) 15, 17.05.18.10.19.15, 20.15 Bajos csajok (amerikai) 15.15,17.20, 19.25 A tűzből nincs kiút (amerikai) 16.10, 18.30, 20.50 Oce­an’s Twelve - Eggyel nő a tét (amerikai) 16, 17.25, 18.40, 20, 21.25 A hihetetlen család (amerikai) 15.30, 18 Bridget Jones: Mindjárt megőrülök! (angol) 15.10, 19.30, 21.45 Szüzet szün­tess (amerikai) 16.05, 21.30 Polar Expressz (amerikai) 15.25, 17.30 A tűzben edzett férfi (amerikai-mexikói) 20.30 KASSA DRUŽBA: Felejtés (amerikai) 18, 20 TATRA: Nyílt tengeren (amerikai) 16.30, 18, 19.30 ÚSMEV: Szüzet szüntess (ameri­kai) sz. 16, 18, 20 A tűzből nincs kiút (amerikai) 16, 18.15, 20.30 IMPULZ: Dirty Dancing 2. (amerikai) 16.15,19.15 DÉL-SZLOVÁKIA SZENC - MIER: A rém (amerikai) 18 ÉRSEKÚJVÁR - MIER: Magyar filmnapok: Argó 17, 19.30 PÁRKÁNY - DANUBIUS: Walking Tall (amerikai) 19 GYŐR PLAZA: Állítsátok meg Terézanyut! (magyar) 14.45,17.15,19.45 Amerikai taxi (amerikai-francia) 14.15, 18.15, 20.15 Bridget Jo­nes: Mindjárt megőrülök! (angol) 16.30, 20.30 A hiheteüen csa­lád (amerikai) 14.45, 17.15, 19.45 A miskolci boniésklájd (ma­gyar) 20 Nagy Sándor, a hódító (amerikai-angol) 13.45,17,20.15 A nemzet aranya (amerikai) 15, 17.30, 20 Nyócker (magyar) 16.15, 20.15 Ocean’s Twelve - Eggyel nő a tét (amerikai) 13, 15.15,17.45,20.15 Özönvíz (francia) 14.30 Polar Expressz (ame­rikai) 14, 16, 18 Totál szívás (francia-német-angol) 18.30 Világ­szám! (magyar) 14.30,16.30,18.30,20.30 80 nap alatt a Föld kö­rül (amerikai) 13,15.30,18 A magyar írók diadalútja német nyelvterületen Értékes olvasmányok MTI-HÍR Kertész Imre Detektívtörténet című kisregényének friss német kiadásáról közölt recenziót a Der Spiegel hamburgi hírmagazin va­sárnap megjelent számában, „tö­kéletesen felépítettnek” nevezve a valahol Latin-Amerikában játszó­dó elbeszélést. Az irodalmi Nobel-díjas „léleg­zetelállítóan mesél arról a rém­álomról, hogy mit jelent önkény áldozatának lenni” - állapította meg a Der Spiegel, s ragyogónak találta a fordítást, Máté Angelika és Máté Péter munkáját. A Detektívtörténet a jól előké­szített, hátborzongató fináléig őrzi a feszültséget, de ezen felül rendelkezik a klasszikus elbe­szélői mintával is, amelynek mér­céjét Albert Camus állította fel a Közönnyel - írta a Der Spiegel re­cenzense, Volker Hage. A német nyelvű lapok irodalmi mellékleteit, rovatait is szemléző Gyöngyhalász (Perlentaucher) online szolgáltató az őszi-téli sze­zon legértékesebb olvasmányai közé számos magyar szerző művét is beválogatta. „Hol van még egy ország, ahol ilyen kevés lakosra ennyi jó író jut” - jegyezte meg a magyar fejezet összeállítója, s ajánlja Kosztolányi Dezső Esti Kor­nélját, Pap Károly Azareljét, a kor­társ írók közül Darvasi László Egy nőt szerezni és Zilahy Péter Az utolsó ablakzsiráf című munkáját. Az utolsó ablakzsiráf német ki­adásának borítója a nyitó oldalon szerepel, s a Gyöngyhalász idézi a Neue Zürcher Zeitungot, amely szerint a fiatal szerző „provokáló, a pátoszt kerülő Európa-lexikont” alkotott. Németországban hangjá­tékként és multimédiás CD Rom­ként is árusítják Az utolsó ablak­zsiráfot. A művet már 15 nyelvre fordítottak le, s Ukrajnában az év könyve lett. A Magyar Intézet JövőKép című kiállítása január harmincadikáig tekinthető meg a pozsonyi Z Galériában Más mozzanatok a világból Pillanatkép a megnyitóról (Fotó: MKK1) Pozsony. A Magyar Köztár­saság Kulturális Intézeté­nek JövőKép című, leg­újabb képzőművészeti ki­állítása, amely a Z Galériá­ban (Ventur utca 9.) látha­tó, tizenkét kortárs ma­gyar festőművész jövőről alkotott vízióját mutatja be, vagyis azt próbálja pre­zentálni, hogy mit gondol napjainkban egy-egy mű­vész a jövő alakulásáról. TALLÓSI BÉLA A kiállítással kapcsolatban Bog­nár Attila, a tárlat koncepciójának megalkotója elmondta, hogy egy baráti és sokéves együttműködésen alapuló kapcsolatból kiindulva vá­lasztottak ki tizenkét művészt a magyar képzőművészeti mezőny­ből, s az ezredforduló táján arra kérték őket, gondolkozzanak el a jövőről, s elképzeléseiket - interjú formájában - osszák meg egy szak­íróval. „Úgy gondolom, hogy év­századokra visszamenően többek között a képzőművészek voltak azok a kivételezett helyzetben lévő alkotók, akik bátrabban gondol­kozhattak a jövőről. Jelen korunk­ban viszont azt figyeltem meg, hogy ez a »jövőkutató« szerepük méltatlanul visszaszorult.” Ennek a szerepnek az újraerősítésére dol­gozták ki azt a koncepciót, amely­nek eredményeképpen megszüle­tett Szombathy Bálint szakíró mun­kájaként tizenkét interjú. A beszél­getéseket aztán - gazdag kép­anyaggal kiegészítve - könyv alak­ban jelentették meg. „Ugyanezeket a művészeket arra is felkértük, hogy egy viszonylag hosszú idő­szak alatt alkossanak meg tizenkét művet, amelyekkel lényegében azt támasztják alá, amit előzőleg szó­ban kifejtettek, vagyis hogy szerin­tük mit hozhat a jövő.” Megszüle­tett 144 Jövőkép”, vagyis 144 műalkotás, amelyből válogatva előbb a budapesti Ernst Múzeum­ban rendeztek kiállítást. Az anya­got aztán Magyarország nagyváro­saiban is bemutatták, jelenleg pe­dig Európában vándoroltatják: Berlinből érkezett Pozsonyba, in­nen pedig Prágán, Stuttgarton és Moszkván keresztül Athénba vezet az útja. A JövőKép koncepciójának van egy nagyon-nagyon pozitív momentuma is: a magyarországi kiállításokat - támogatók segítsé­gével - úgy oldották meg, hogy azoknak a vidéki, városi fenntartá­sú múzeumoknak, amelyek pre­zentálták a tárlatot, kortárs anya­guk bővítéséhez műalkotásokat ajánlottak fel. „Sikeres volt, és fris­sítőnek hatott ez a koncepció - mondta Bognár Attila -, mivelhogy találkozott a művészek, a múzeu­mok és a közönség érdeke.” Keserű Katalin, az Ernst Múze­um igazgatója, aki a JövőKép című reprezentatív album egyik elősza­vát írta, azzal egészítette ki Bog­nár Attila szavait, hogy a neves bu­dapesti intézmény vezetőjeként kétszer rendezett már ilyen, a most Pozsonyban bemutatotthoz hasonló, barátság útján született kiállítást. És ezt azért is vállalja nagy alázattal, mert meggyőződé­se, hogy a barátság élteti a világot, s hogy a „barátság alapú” művészi megnyilvánulás maga a jövőkép. Vagyis a kiállítás múltja - tehát a koncepciója, az a mód, ahogy a könyv és a tárlatok megszülettek és eljutottak a közönséghez - ma­gában hordozza a jövőt. S akik a jövőről képet festettek: Ádám Zoltán, Bukta Imre, Csurka Eszter, drMáriás, Duliskovich Bazil, feLugossy László, Gaál József, Kli- mó Károly, Roskó Gábor, Soós Ta­más, Šwierkiewicz Róbert és Vogl Filemon. Az Ernst Múzeumban be­mutatott kiállításhoz készült ismer­tetőben olvashatjuk, hogy ezeknek az alkotóknak a „művészeti múltja nem egyforma: többen is részesei voltak a művészetben lezajlott, stí­lus jellegű korszakkísérletnek a ’80- as években, míg mások a ’60-as évek nagy, a művészet- totális nyi­tottságát felismerő fordulatába nőttek bele, s megint mások a ’90- es évek szűkre szabott posztkon- ceptualitásába”. Ám valamennyien áthozták, átmentették a képet, a festményt, a festészetet a harmadik évezredbe, s művészetükkel bizo­nyítják e művészeti ág életképessé­gét. Keserű Katalin művészettörté­nészt, aki a pozsonyi tárlatot meg­nyitotta, a kiállításnak erről az üze­netéről kérdeztem. „A kortárs művészet minden megnyilvánulá­sa fontos mindenkinek, aki az adott korban él - mondta -, mert az alko­tásokból olyat lát, olyasmit ismer meg, amit ő maga ezek nélkül nem venne észre. A művészetben min­den változás fontos. Az volt, ami­kor a ’60-as, ’70-es években addig művészetidegennek tartott tárgya­kat emeltek be a képző-művészet­be, fontos volt a ’80-as, ’90-es évek installációs művészete, a térbe tör­ténő kiterjeszkedés. Fontos volt, mert mindegyik másképpen fedez­te fel a világot, és mutatta meg an­nak, aki arra kíváncsi volt. A ’70-es évek végén jelentek meg az első ri­ogató írásokjeles művészettörténé­szektől, amelyek a művészet, a művészettörténet, sőt a művészet- történet-írás végét jövendölték, s ez a mai napig téma. Miközben, úgy tűnik, a művészet ezzel a kér- déssel-mit sem törődik. A kép - mi­közben többször is eltemették már - ismét olyan fontossá vált vagy válhatott, mint amilyen korábban volt. A festményen ugyanis megint meg tud jelenni a világ. Rendkívüli élmény volt ennek a tanújelével ta­lálkozni ezen a kiállításon, amely­nek megtekintésével azt is felfedez­hetjük, hogy a képeken nem konst­ruált, erőszakos módon, előre megtervezett formában jelenik meg a világ. Azzal együtt természe­tesen, hogy minden technikai gesz­tusban és eljárásban az abszolút professzionalizmust tudjuk felfe­dezni, a kiállításon mintha azt a fo­lyamatot lehetne újból átélni, ahogy összeáll maga a kép. Ez a fo­lyamat bennünk is lezajlik nap mint nap, csak nem nagyon foglal­kozunk azzal, hogy a világot ho­gyan rakjuk össze magunknak. Ezért megindító egy-egy ilyen kép, mert látszólag régi módon, réginek tetsző keretek között, megszokott formátumban, mégis teljesen más mozzanatok jelennek meg a világ­ból, és állnak össze képpé.” 0LVAS0SAR0K Budapest, Budapest, te csodás... RÁCZ VINCE „A mi környékünkön az is szép, ha csepeg az eső, ha felhős az ég, ha fúj a szél vagy ha sápadt, szür­ke köd szitál az ablakok alól, ám még szebb az, ha hirtelen egy kis tavasz keveredik a november vé­gébe, egy talált tavaszi nap az őszben, ragyognak a háztetők és ragyognak az emberek, mintha a kínai táskabolt melletti cukrász­da kitárt ajtajából tekergő mézes illatok követnének bennünket mindenfelé, netán a felhőfoszlá­nyokon átbukó sárga napsugarak ragadnának valahányunk száj­szögletébe” - írja Körösi Zoltán a Kalligram Kiadó és a Pesti Kallig- ram közös gondozásában nemré­giben megjelentetett Budapest, nőváros című könyvében. A szerző várostörténeti kuriózu­mokat, dokumentatív vonásokat és szépprózai jegyeket egyaránt ele­gyítő művében a Belső-Ferencvá- rosba kalauzolja el az olvasót. A kö­tetben pár soros feljegyzések, egy­mondatos fejezetek, egyszerre gro­teszk és komikus történetek, hosszabb-rövidebb elbeszélések, lazán kapcsolódó szövegek - köz­tük valóságos gyöngyszemek - váltják egymást, melyek közép­pontjában így vagy úgy a szeretett­gyűlölt város áll. A kötet valódi főszereplője - mint ahogy címe is ígéri - maga a város. Az utcái, vendéglői, a gyöngykaviccsal felszórt köztere­ken szaladgáló kutyák, a fény, mely bevilágítja a szűk, tűzfalak árnyé­kában tespedő tereket, a markoló­gépek és a buldózerek, amint el­bontják a pusztuló történelmi em­lékeket, a házak közt függönyként lebbenő hóesés, a macskakövek rá­csozata, a piszkosan hömpölygő Duna, a díszburkolatos sétálóutca, a málladozó falak, a kocsibejárók, a gangra kitett oleanderek, a köd, mely időnként rátelepszik a házak tetőszerkezeteire és sejtelmes bu­rokba vonja a színes neonreklámo­kat, a reggeli pára, melyben'meg­villannak a fényre tárt ablaktáblák, az ember alkotta tér, melyet úgy hívnak: Budapest. Az írásokból egy gazdagon árnyalt városkép bonta­kozik elő, melyből kiderül, Buda­pest a Merdzsók és Barkaszok, az üzletemberek és koldusok, a drága hotelek és a lepattant munkásszál­lók, a túrós csusza és a gyros váro­sa. Ugyanakkor felvillan a város egykori, részben megőrződött lát­képe is, előtérben a Nagyvásárcsar­nokkal, a Törley pezsgőgyárral, a Közvágóhíddal, a Herz Ármin és Fi­ai rt.-vel és az Első Pesti Spódium és Enyvgyárral, az Arabs Szürkével, ahol hajdanán szépemlékű ködlo­vagok, az ezredes és a hírlapíró adott egymásnak a halál jegyében találkát. A kötet írásaiban többnyi­re a személyes sorsok tükrében vil­lan fel a nagybetűs történelem, a kisember hétköznapjai képezik a keretét az egyszerre fennkölt és megalázó történelemnek. Minde­közben a szerző különös - paradox módon szinte csak férfiakra jel­lemző - érzékenységgel ragadja meg a női lélek rejtelmeit, a ho­mályba húzódott életet, melyet ak­kor élünk, ha valamiért mégis kike­rülünk isten mindent átható, obsz- cén tekintetének sugarából, az ide­gen látóterekből, amely térben és kitaszítottságban minden igaz fé­nyében villan. A szereplők tudatá­ban egybemosódik az idő, „már semmiféle vékony hártya nem fe­szül a napok között”. Az író a garabonciások kései utó­daként barangolja be a várost, illet­ve emlékét, amint az tudatában megjelenik. És valóban, Budapest mintha csak az emlékezet dagerro- típiáin élne. A várost álomban lát­juk viszont, ahol annyi álmot láttak egykoron kalandorok, deákok, KÖRÖS) ZOLTÁN költők és telekspekulánsok. És eb­ben az álomban felvillan sok min­den, ami szemnek-szájnak-észnek ingere. A múltból itt felejtett, egy­kor szebb időket élt kocsmák és vendéglők asztalainál úgy kuksol­nak magányukba merülten a haj­dani vagányok, mint az ablaktáb­lák közé bezárt, mára elporladt le­gyek és dongók. A feltűnően szép kiállítású köte­tet Czabán György Budapestről ké­szített fényképei és a Ferencvárosi Helytörténeti gyűjtemény archív fotói illusztrálják. A kiadvány egyik rokonszenves vonása, hogy pár üres oldal erejéig teret kínál az ol­vasójegyzeteinek is.

Next

/
Thumbnails
Contents