Új Szó, 2004. december (57. évfolyam, 277-303. szám)
2004-12-03 / 279. szám, péntek
UJ SZÓ 2004. DECEMBER 3. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 TALLÓZÓ POLITIKA A belgrádi napilap „új titkos terv” birtokába jutott, amely szerint brit és amerikai kommandósok légierő támogatásával elfognák a hágai Nemzetközi Törvényszék legkeresettebb vádlottjait, Radovan Ka- radzsics volt boszniai elnököt és az ugyancsak népirtással vádolt Ratko Mladics volt hadseregparancsnokot. A terv a „Waterloo”, illetve a „Waterloo-M” fedőnevet viseli és hat fázisból áll. Az akciót a brit hadsereg SAS kommandójának elitosztaga és az amerikai Delta Force kommandósai hajtanák végre. Az első fázisban a SAS hat négytagú osztaga ereszkedne le ejtőernyővel mintegy tíz kilométerre attól a helytől, ahol lokalizálják a népirtással vádolt két feltételezett háborús bűnöst. A kommandó egyik tagja irányítaná a földről a NATO légierejét. A második fázisban Tornado és F-15-ös típusú, lézerbombákkal ellátott harci gépek szállnának fel bevetésre az olaszországi Aviano légitámaszpontról, tízezer kilométeres magasságban köröznének a helyszín felett, s állandó kapcsolatban lennének az SAS- osztaggal. A harmadik fázisban a brit haditengerészet három Chinook helikopterén három deszantos csoport, két rohamosztag és egy „támogató” osztag (összesen 150 fő) száll fel a horvátországi Divulja bázisról, és áthatolhatatlan kordont létesít a rejtekhely körül. Ezután az Adriáról, „egy térségbeli országba baráti látogatásra” érkező amerikai repülőgép-hordozóról CH-53D helikopterrel érkeznének a Delta-kommandósok, s ekkor indulna a támadás. Miután elfogták vagy megölték a keresett személyeket, füstgránátok leple alatt, „diszkréten” visszatérnek a repülőgép-hordozóra. Tornádók és F-15-ösök figyelnék a terepet kis magasságból, amíg a többi egység a Chinoo- kokkal távozik. Az egész akció nem tartana tovább négy óránál, maga az objektum elleni támadás harminc percnél. A két vádlottat védő, legalább három részből álló védelmi gyűrű emberei páncéltörő és vállról indítható légelhárító rakétákkal is fel vannak szerelve. PRAVDA Az orosz lap azt latolgatta tegnap, hogy NATO-csapatok ukrajnai ugrásra készülődhetnek. „Stratégiai elemzők nem tulajdonítanak nagyobb jelentőséget az ukrán ellenzéki vezetők személyes kvalitásainak. Ők már elvégezték a dolgukat: a népet fellázították, s a gazdaságot a csőd, az államot a felbomlás szélére sodorták. A többit komoly emberek veszik kézbe” - írta a kommunista orientációjú napilap, amelynek meg nem nevezett forrásai szerint „magyarországi és lengyelországi NATO- csapatok bevetésre készülődnek, s harckészültségbe helyeztek román és szlovák egységeket is”. „Az operáció első célja: elvágni a galíciai ki- szögellést, ami ebben a régióban visszaállítaná az időt a második világháború küszöbére” - spekulált a Pravda kissé megkésett írásában, kitérve az állítólagos terv másik síkjára, az amerikai érdekekre is. Szánalomra méltó magának a népszavazás létrejöttének az anamnézise is Magyarország, a csábító A környék egyik legkisebb- ségibb magyarjaként töredelmesen be kell vallanom, hogy sem most, sem a közeli, de még a távolabbijövőben sem kívánom elözönleni Magyarországot. Ahhoz, hogy a világ bármelyik országához elö- zönlési szándékkal közelítsek, annak az országnak vonzónak kell lennie, s néhány alapvető kérdést illetően példaképnek. SOÓKY LÁSZLÓ A jelenlegi Magyarország sem nem vonzó, sem nem példakép az elcsatolt országrészek magyarsága számára. Magyarország Trianon óta szellemiségében és nemzettudatában devalválódott, s ez a hanyatlás felerősödött azáltal, hogy az ország élére minduntalan tehetségtelen, tudathasadásos, kishitű, megalkuvó, szolgalelkű emberek kerültek. Olyan dumamatyik, akik a felkészületlenségüket halandzsával álcázzák, akik egy időben azonosítják magukat Károlyi gróffal és Nagy Imrével, úgy hajolnak meg ötvenhat forradalma előtt, hogy suttyomban felvirágozzák Kádár János sírját. Ebben a skizofrén téridőben ténfereg ma is Magyarország lakossága. Azon Magyarországé, amelyet sokan nem átallnak ma is anyaországként emlegetni, miközben ez az „anyaország” az internacionalizmus bűvöletében alap- szerződésekben rögzíti az elcsatolt nemzetrészek végleges internálását. Ennek a földrajzi képződménynek a lakossága dönt arról, hogy az egykori magyar állampolgárok gyerekei és unokái egyéni kérelem alapján folyamodhatnak-e magyar állampolgárságért. Ilyen felelősséget egy normális ország normális vezetése soha nem tukmálna rá a polgáraira, nem alázná meg őket a járatlanság eredendő felelősségével, nem riogatna sunyin, hanem cselekedne. Cselekedhetne, ha lenne rögzített nemzeti programja, cselekedhetne, ha a magyar nemzetnek akár a virtuális egységesítését is komolyan gondolná, ami a mindenkori hatalom nemzettudatának, önbecsülésének, elkötelezett szándékának, őszinteségének a függvénye. Szánalomra méltó magának a népszavazás létrejöttének az anamnézise is: a választás lehetőségét ugyanis az a Magyarok Világszövetsége harcolta ki, amelyet a jelenlegi magyarországi hatalom minden gyakorlója szerint persona non grata. Gondolkodhatnék és viselkedhetnék a kérdést illetően kívülállóként is, de nem vagyok az és nem vagyok álszent sem, tehát nagyon is fontos számomra a népszavazás eredménye. Fontos, mert végérvényes választ kapok arra, hogy Magyarország lakossága a magyar nemzet részének tekinti-e az ország határain kívül rekedt magyar tömegeket, vagy sem. Megerősödik-e a gének megmaradásának az illúziója, vagy pedig az „anyaország” lakosságától kap legitimitást minden utódállam a nyelvi asszimiláció brutális végrehajtására és befejezésére. A tét tehát jelentősnek mondható. Az én felfogásom szerint lényegesen nagyobb, mint a határon innen élő magyarság forintosított piaci értéke. Természetesen azt sem hallgatom el, hogy a határ menti gyepük mellett már kisebb nagyobb hordákba verődtünk, paripáink nyerge alatt puhítjuk a húst, kumiszt iszunk és vérszerződést kötöttünk arra, hogy kifosztjuk Magyarország kisnyugdíjasait. Kikönyököl sírjából a határokon kívül rekedt történelem, az, amelyet a közelmúlt és a mai Magyarország vezető ideológusai nagy szeretettel és megható következetességgel mosnak ki a nemzet emlékezetéből. December ötödikén kiderül, hogy a szellemi cenzorok mekkora hatékonysággal dolgoztak a rendszerváltozást megelőző, s az azt követő idő folyamán. December hatodikán pedig talán arra is választ kaphatunk, hogy milyen módszerekhez folyamodik majd a magyarországi hatalom gyakorlója annak érdekében, hogy kibúvót találjon a népakarat végrehajtása alól. A nemzet mostani állapotának eredeti okait a nemzettesten belül kell keresnünk Onsorsrontás magyar módra KARAFFA JÁNOS Amikor visszatekintünk nemzetünk történelmi múltjára, gyakran hajlamosak vagyunk közhelyszerű sirámokra. A magyarság sorsának mostoha alakulásáért hajlamosak vagyunk a külső körülményeket vagy az ellenség ármánykodását okolni. Hej, ha nem jött volna a nyakunkra a tatár, török vagy a muszka, ha nem rabolják el tőlünk az ország nagy részét az „oláhok, rácok és csehek”, hol tarthatnánk már! - sóhajtanak fel ma is sokan elkeseredetten. Pedig a magyar nemzet mostani állapotának eredeti okait nem kívül kell keresnünk, sokkal inkább a nemzettesten belül. Sokan vannak sorainkban, akik könnyen lemondanak nyelvükről, hagyományainkról, akiknek nem fontos a magyar szó, akiknek mit sem mond a magyar történelem. Ők a közömbösek, akiknek mindegy, milyen iskolába járnak gyerekeik, milyen nyelven írják nevüket, milyen nyelven hallgathatják a templomban Isten igéjét. Sajnos, egyfajta önkéntes asszimiláció jellemző sok felvidéki magyarra is. Sokan önként mondanak le sok, a magyar kultúrához kapcsolódó dologról, saját maguk segédkeznek a magyar hagyományok felszámolásában. Szomorú példája ennek az egyik, mintegy 85 százalékban magyarok által lakott csallóközi kisvárosban történt eset, ahol a templom mennyezetére festett magyar feliratot latinra cserélték. Ezzel megtörtént az első lépés annak irányában, hogy talán 20-25 év múlva már a „többségi nemzet” nyelvén írott felirat legyen olvasható ott, ahol a templomot építő magyar őseink évszázadokon át magyarul imádkoztak. íme, egy apró, jelentéktelennek tűnő kompromisszum, amely elindíthatja a nemzetvesztés lavináját? Sajnos, úgy tűnik, Magyarország vezetői kilóra mérik a magyarságot, azt számolgatják, mennyibe kerülünk majd az országnak, ha megkapjuk a magyar állampolgárságot. A lakosság legérzékenyebb pontjára tapintva hirdetik: a határon túliak majd kiesznek benneteket a vagyonotokból, elveszik a munkátokat, a nyugdíjatokat. Úgy állítanak be bennünket, mint valamilyen kártékony, élősködő hordát, amely alig várja, hogy pusztítani kezdje az ország vagyonát. Bízzunk benne, hogy december ötödikén azok kerekednek felül, akiknek fontos még a nemzeti összetartozás, akik nem hajlandók eltemetni Szent István országát. A szerző római katolikus.pap KOMMENTÁR Nagymosás MOLNÁR NORBERT Ma este élő egyenes adásban veselkedik egymásnak négy politikus: Tőkés László Királyhágó-melléki református püspök, a romániai magyar politikai élet megosztó guruja, Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) és Duray Miklós, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) ügyvezető alelnöke, valamint a kihívott, Gyurcsány Ferenc Magyarország miniszterelnöke. Azonkívül, hogy történelmi vitának nézünk elébe, hiszen határon túliak eddig még csak vagy bírálták a magyar kormányt, vagy bőszen bólogattak neki, de nyilvános vitára még nem hívták annak fejét, valamint még soha ilyen vitát nem közvetített a Magyar Televízió, maximum miniszterelnök-jelöltit, más szempontból is érdekes a négyes. A miniszterelnök három kihívója érdekes személyiség, de mindegyiket rossz hallgatni. Tőkés László demagógiája, háromnegyed századnyit elkésett érvrendszere, valamint hiperlassúsága alkalmatlan vitázóvá teszi őt. Nem kevésbé alkalmatlan Ágoston András, nyögvenyelős stílusa miatt. Amit Duray Miklós leír, az általában rendben van, de amint beszélni kezd, megvethetjük az ágyat, unalmas és szaggatott, finoman szólva sem meggyőző. Velük szemben ott ül majd a briliáns szónok, a hihetetlenül magabiztos, jó beszélőkével megáldott és határozott Gyurcsány Ferenc, aki nem véletlenül kapott az alkalmon, s hagyta magát kihívni, mintha ezt a csapdát maga állította volna ellenfeleinek. Egyedül fog három embert lemosni a színről. Amolyan népszavazás előtti nagymosás. Érdekes, hogy Gyurcsányt nem a határon túli magyar pártok első vonala hívta ki, mintha nem igazán vennék komolyan a népszavazást, vagy nem bíznak egy televíziós vita meggyőző erejében. Első vonal alatt értem a meghatározó pártok elnökeit, Markó Bélát, Kasza Józsefet és Bugár Bélát. De nem ők mennek oda, nekik meg sem fordult a fejükben. Pedig mind a hárman jó vitázók, érveik általában megállják a helyüket. Mindhárman támogatják az igent, s mérsékelteknek számítanak azok mellett, akik ma este egy asztalhoz ülnek a magyar miniszterelnökkel. Éppen ezért azokat tudnák megszólítani, akik bizonytalanok a szavazás mikéntjében, de még a részvételben is. A három kihívó ugyanis radikalizmusa miatt egyetlen réteget tud megszólítani, a mélymagyarokat, akik viszont már így is eldöntötték, hogy reggel hétkor, kapunyitáskor adják le igen voksukat. Ha a három kihívó nem gondolta végig, hogy inkább riasztó hatással lesz, mint aktiválóval, az ő gondjuk. Talán így van rendjén. Saját maguk ássák sírjukat. A dzsinn azonban már kint van a palackból, csak azt nem tudni, kinek a kívánságát teljesíti. JEGYZET Külvárosi reggel SZÁSZI ZOLTÁN A hegyek legurították a ködöt a városra. Kopott személyvonat árválkodik a pályaudvaron, mellette a fűrésztelep kerítésének lyukain át két kiskamasz deszkát lop, meg a sínekre lehullott szenet szedegeti. Az egyikük vézna, fekete, göndör hajú, izgága ádámcsutkával. Izzó szemében látszik az éhség, szinte kiabál a szeretet, a simogatás, a meleg utáni végtelen vágy. Mintha... Mintha Téged látnálak kö- lyökkorodban. Fát lopni a tolató vonatok közt, konokul és mindenre elszántan. Mintha látnám azt a szomorú, szép férfiarcot, melynek szemében ugyanígy csillogott, izzott a ,jaj szeressetek szilajon” kiáltása, egy nagyon fáj üvöltése. Nyirkos magányban éltél, szorongató filléres gondok között, tiszta szívvel. Áldást hozó fű terem-e már valahol? December eleje van. Mord, szikár idő. Vacogva bennünk a félelem, pisla a láng, fogy a fény, tiszta homlokú nappalokra vágyva pergeti az ember életét. Fut, rohan, tiszta papír helyett csak úgy félig állva kapja be reggelijét, már lábos- kák sincsenek, melyekben melegíteni lehetne valamit. Olyan sötét van. Olyan félelmetes sötét egy reggel. Zihálva, alig bírva a ráakasztott tonnák földhözragadtságát, tehervonat indul. Marhavagonok mozdulnak be lassan, barnák, rozsdaszínűek, fagyott gépzsír lóg a tengelyeken. Lassú, tiltakozó csikorgással lódulnak a mozdony után. Mintha Téged látnálak... Ahogy parázsló szemmel felnézel a varjaktól feketéllő égre, ahogy érzed a mozgó vagonok vonzását, ahogy feszül benned az indulat ember és isten ellen, a világ ellen. Egyetlen kiáltás az egész. Az is megtörik, elpattan a síkos váltókon nekibuzduló kerekek sikításán. Mintha Téged látnálak, ahogy utolsó kiáltással nekifeszíted a törékeny bordakosárban vibráló húscsomó által hajtott tested, neki a vas hidegének. Egyetlen mozdulat. Aztán már csak megfagyott vérrubinok gurulnak a fagyott talpfák által meghatározott, a végtelenben találkozó sínpár kopott fejére. Mintha látnálak. Szárszón nem tudom ki megy ki ilyenkor, december harmadikán, oda, a sétány végén lévő sorompóhoz, hogy letegyen egy szál rubinpiros virágot a talpfákra. Sokan szeretnek. Sokan ismerni vélnek. Sokan elfeledni látszanak Téged. 32 éves lettél, halálra éretlen s mégis, mint az égőáldozat lángja, úgy égsz verssoraid által. 67 éve feszültél neki a vonatkerekeknek. Az idő nem győz feletted. Izzó szemű kölykök lopják a fát, szedegetik a szenet a pályaudvaron. Fénytelen reggel van, tehervonat indul a második vágányról, közel a peronhoz. Mintha...- Ne jöjjön közelebb, mert öngyilkos leszek! (Lubomír Kotrha karikatúrája)
