Új Szó, 2004. december (57. évfolyam, 277-303. szám)

2004-12-30 / 300. szám, csütörtök

22 Sport 2004 - jégkorong-világbajnokság és - világkupa ÚJ SZŐ 2004. DECEMBER 3 ► % _V > Ebben az évben kétszer is ünnepelt a kanadai hokiválogatott: Prágában és Torontóban (TASR/AP-felvétel) Könnyen felejthető évet zár a világbajnoki éremről álmodozó szlovák jégkorong-válogatott Kanadai diadal - két fronton Nem panaszkodhattak a jégkorongsport szerelme­sei, hiszen a holnap búcsú­zó 2004-es évben két ki­magasló eseményre is sor került: a csehországi világ- bajnokságra, valamint az Európában és a tengeren­túlon rendezett Világkupá­ra. Mindkét rangos viadalt a kanadaiak nyerték - te­gyük hozzá: jó adag sze- rencsével... ZSIGÁRDI LÁSZLÓ Tizenkét esztendőt kellett várni arra, hogy ugyanaz a két együttes játssza a vb-döntőt, mint egy évvel korábban. Prágában volt mit tör­leszteniük a svédeknek, hiszen 2003-ban balszerencsés mérkőzé­sen, hosszabbítás után szenvedtek vereséget. A cseh fővárosban úgy tűnt, a skandinávok visszavágnak a kanadaiaknak, ám a juharleve­leseket a kétgólos hátrány sem tör­te le, kifogástalan erőnlétüknek és bámulatos győzni akarásuknak kö­szönhetően a hajrában a szó leg­szorosabb értelmében lehokizták a Sazka Aréna jegéről a svédeket, és megvédték elsőségüket. Pedig az ezt megelőző találkozókon nem sziporkáztak, sőt... Főleg Fortuná­nak köszönhetik, hogy végül finá­lét játszhattak. A csoportküzdel­mek során kiütéses vereséget szen­vedtek a csehektől, a negyed­döntőben hosszabbításban győz­ték le a sokáig vezető, igen lelkes finneket, a négy között pedig ne­hezen nyertek a meccs nagy részé­ben jobban hokizó szlovákok ellen. A döntőben is sokáig vergődtek, de a végén fergeteges hajrába kezd­tek, s aranyéremmel térhettek ha­za a cseh fővárosból is. A házigazdák talán még mindig nem nyugodtak bele abba, hogy nem szereztek érmet a hazai ren­dezésű világbajnokságon. A ne­gyeddöntőig ellenállhatatlan cseh válogatott nagy meglepetésre fennakadt az amerikai együtte­sen, amely semmi extrát nem pro­dukált Prágában. Jobbára csak vé­dekezett, rombolt, és nagyszerűen használta ki az ellenfél hibáit. A hosszabbításban a fél tucat ziccert elpuskázó csehek elbizonytala­nodtak, a kieséstől való félelmük­ben sorra puskázták el a rájátszás utáni büntetőket. Hat győzelem után az első botlás a búcsút jelen­tette. „Kegyetlen dolog, ami ve­lünk történt, mindenki zokogott az öltözőben és a lelátón” - mond­ta Slavomír Lener, a cseh együttes csalódott edzője, aki 16 hókist ne­vezett a tengerentúlról. Természe­tesen a fiaskónak számító ötödik helyezés után útilaput kötöttek a tréner talpa alá. A szlovák csapat sem szerzett érmet a csehországi viadalon, ahol szinte hazai közönség előtt játszotta meccseit, ám emelt fő­vel távozhatott Prágából. A há­zigazdákhoz hasonlóan az alap­szakaszt és a középdöntőt is cso­portgyőztesként zárta, majd a ne­gyeddöntőben - ha nehezen, de - legyőzte a svájciakat. A négy kö­zött nem sok hiányzott, hogy megfricskázza a címvédő kanada­iakat, majd a bronzmeccsen, amelyen sem a rendes játék­időben, sem pedig a hosszabbí­tásban nem született gól, semmi sem sikerült Hossáéknak. A felet­tébb szerencsés amerikaiak a nagy esélyes csehek után a szlo­vákokat is büntető ütésekkel győzték le, s lettek bronzérme­sek. Az utolsó előtti találkozót kö­vetően ugyanolyan síri csend volt a Sazka Arénában, mint amikor kiestek a házigazdák. Amilyen jól játszott a májusi vb-n a szlovák válogatott, olyan csap­nivaló teljesítményt nyújtott - a sztárokkal telitűzdelt alakulat - a szeptemberi Világkupán. Vala­mennyi mérkőzését elveszítette, s lógó orral utazhatott haza a ten­gerentúlról. Sokan nem értették, miért kellett kinevezni Ján Filcet vezetőedzőnek erre az egy ese­ményre, s miért nem ülhetett a kispadon Frantisek Hossa, aki ez­zel kapcsolatban egyetlenegy kér­désre sem válaszolt. Sokan féltették a cseh együttest, amely a prágai vb-kudarc, vala­mint Ivan Hlinka vezetőedző tragi­kus halála után igencsak nehéz helyzetben volt. Az új tréner, Vla­dimír Rűzicka azonban büszke le­het fiaira, akik önmagukat múlták felül, s egész az elődöntőig mene­teltek. Hajszálon múlott a fináléba jutások, a nagy esélyes kanadaiak­tól csak a hosszabbításban szen­vedtek balszerencsés vereséget. A rendezők sokáig rettegtek, nehogy az amerikaiakat kiverő finnek után az ugyancsak az „indultak még” kategóriába sorolt csehek is kihar­colják a döntőbe kerülést. Végül a kanadaiak nyerték a Világkupát, de a második helyezett finnek leg­alább annyira örültek, mint a tor­nagyőztes házigazdák. KRÓNIKA Világbajnokság ALAPSZAKASZ - A-csoport (Prága): Csehország-Lettország 3:1, Németország-Kazahsztán 4:2, Németország-Lettország 1:1, Csehország-Kazahsztán 7:0, Lettország-Kazahsztán 3:1, Csehország-Németország 5:1. 1. Csehország 3 3 0 0 15:2 6 2. Lettország 3111 5:5 3 3. Németország 3 111 6:8 3 4. Kazahsztán 3 0 0 3 3:14 0 B-csoport (Ostrava): Szlová­kia-Ukrajna 2:0, Finnország- USA 4:2, Finnország-Ukrajna 5:1, Szlovákia-USA 3:3, USA- Ukrajna 7:1, Szlovákia-Finnor- szág5:2. 1. Szlovákia 3 2 10 10:5 5 2. Finnország 3 2 0 1 11:8 4 3. USA 3 111 12:8 3 4. Ukrajna 3 0 0 3 2:14 0 C-csoport (Ostrava): Svédor­szág-Dánia 5:1, Oroszország- Dánia 6:2, Svédország-Japán 5:1, Dánia-Japán 4:3, Svédor- szág-Oroszország 3:2, Oroszor- szág-Japán 6:1. 1. Svédország 3 3 0 0 13:4 6 2. Oroszország 3201 14:6 4 3. Dánia 3 1 0 2 7:14 2 4. Japán 3 0 0 3 5:15 0 D-csoport (Prága): Ausztria­Franciaország 6:0, Svájc-Fran- ciaország 6:0, Kanada-Ausztria 2:2, Kanada-Franciaország 3:0, Svájc-Ausztria 4:4, Kanada- Svájc3:l. 1. Kanada 3 2 1 0 8:3 5 2. Ausztria 3 12 0 12:6 4 3. Svájc 3 111 11:7 3 4. Frandaország 3 0 0 3 0:15 0 KÖZÉPDÖNTŐ - E-csoport (Prága): Kanada-Lettország 2:0, Csehország-Ausztria 2:0, Lettor- szág-Svájc 1:1, Németország- Ausztria 3:1, Csehország-Svájc 3:1, Kanada-Németország 6:1, Lettország-Ausztria 5:2, Csehor- szág-Kanada 6:2, Svájc-Német- ország 1:0. 1. Csehország 5500 19:5 10 2. Kanada 5311 15:10 7 3. Lettország 5 1 2 2 8:9 4 4. Svájc 5 1 2 2 8:11 4 5. Németország 5 113 6:14 3 6. Ausztria 5 0 2 3 9:16 2 F-csoport (Ostrava): Svédor­szág-Finnország 1:1, Szlovákia- Oroszország 2:0, Finnország- Dánia 6:0, USA-Oroszország 3:2, Szlovákia-Dánia 8:0, Svéd- ország-USA 3:1, Finnország- Oroszország 4:0, Szlovákia- Svédország 0:0, USA-Dánia 8:3. 1. Szlovákia 5 3 2 0 18:5 8 2. Svédország 5 3 2 0 12:5 8 3. Finnország 5 3 11 17:8 7 4. USA 5 2 12 17:15 5 5. Oroszország 5104 10:14 2 6. Dánia 5 0 0 5 6:33 0 KIESÉS ELLEN: Kazahsztán­Franciaország 5:0, Ukrajna-Ja- pán 2:2, Kazahsztán-Japán 5:3, Ukrajna-Franciaország 6:2, Ka- zahsztán-Ukrajna 2:2, Francia- ország-Japán 2:2. 13. Kazahsztán 3 2 10 12:5 5 14. Ukrajna 3 12 0 10:6 4 15. Japán 3 0 2 1 7:9 2 16. Frandaország 3 0 1 2 4:13 1 NEGYEDDÖNTŐ: USA-Cseh­ország 3:2 - büntető ütésekkel, Kanada-Finnország 5:4 - hosz- szabbítás után, Svédország-Lett- ország 4:1, Szlovákia-Svájc 3:1. ELŐDÖNTŐ: Kanada-Szlová- kia 2:1, Svédország-USA 3:2. A szlovák válogatott összeállítása: Lasák (Szentpétervár), Krizán (Zvolen), Budaj (Hershey/AHL) -Strbák (Pitsburgh/NHL), Me­zei (Florida/NHL), Majesky (At- lanta/NHL), Chára (Ottawa/ NHL), Lintner (Djurgaarden), Cierny (Lada Togliatti), Mészá­ros (Trencín), Gráfiák (Slavia)- Satan (Buffalo/NHL), Stümpel (Los Angeles/NHL), Gáborík (Minnesota/NHL), Marián Hos­sa (Ottawa/NHL), Demitra (St. Louis/NHL), Országh (Nashvil- le/NHL), Petrovicky (Atlan- ta/NHL), Kölnik (Florida/NHL), Kapus (Lűlea), Stefanka (Vítko- vice), Bartecko (Sparta), Pavli- kovsky (Leksand), Kukumberg (Trencín). DÖNTŐ: Kanada-Svédország 5:3. A világbajnok kanadaiak összeállítása: Luongo, Giguere, Denis-Mitchell, Schultz, Brewer, Staios, Bouwmeester, Morris, S. Niedermayer-Briere, Dumont, Horcoff, Smyth, Bergeron, Mur­ray, MorriSbn, Cooke, Heatley, Williams, R. Niedermayer, Frie­sen, Morrow. Világkupa CSOPORTMÉRKŐZÉSEK - Európai csoport: Finnország- Csehország 4:0, Svédország-Né- metország 5:2, Svédország- Csehország 4:3, Finnország-Né- metország 3:0, Csehország-Né­metország 7:2, Finnország- Svédország 4:4 - hosszabbítás után. 1. Finnország 3 2 0 1 0 0 11:4 5 2. Svédország 3 2 0 1 0 0 13:9 5 3. Csehország 3 1 0 0 0 2 10:10 2 4. Németország 3 0 0 0 0 3 4:15 0 Amerikai csoport: Kanada­USA 2:1, Kanada-Szlovákia 5:1, Oroszország-USA 3:1, USA- Szlovákia 3:1, Kanada-Oroszor- szág 3:1, Oroszország-Szlovákia 5:2. 1. Kanada 3 3 0 0 0 0 10:3 6 2. Oroszország 3 2 0 0 0 1 9:6 4 3. USA 3 1 0 0 0 2 5:6 2 4. Szlovákia 3 0 0 0 0 3 4:13 0 NEGYEDDÖNTŐ: Finnország-Németország 2:1, Csehor- szág-Svédország 6:1, USA- Oroszország 5:3, Kanada-Szlo­vákia 5:0. A szlovákok összeállí­tása: Lasák (Pardubice), Stana (Washngton/Portland), Budaj (Colorado/Hershey)-Chára (Ot­tawa, Lintner (Djurgaarden), Cierny (Zvolen), Mezei (Flori­da), Obsut (Lűlea), Strbák (Pitts­burgh), Suchy (Phoenix), L. Visnovsky (Los Angeles)-Bar- tecko (Sparta), Demitra (St. Lo­uis), Gáborík (Minnesota), Hlin­ka (Zlín), Marián Hossa (Otta­wa), Nagy (Phoenix), Országh (Nashville), Radivojevic (Phila­delphia), Satan (Buffalo), Somík (Philadelphia), Stümpel (Los Angeles), Zedník (Montreal), Ci­hák (Tampa Bay), Rastislav Pav- likovsky (Leksand), Ronald Pet­rovicky (Atlanta). ELŐDÖNTŐ: Finnország­USA 2:1, Kanada-Csehország 4:3 - hosszabbítás után. DÖNTŐ: Kanada-Finnország 3:2. A juharlevelesek Világkupa­győztes együttese: Brodeur (New Jersey), Jose Theodore (Montreal), Luongo (Flori­da)-Foote- (Colorado), Jova- .novski (Vancouver), Niederma- yer (New Jersey), Brewer (Ed­monton), Redden (Ottawa), Re­gehr (Calgary), Hannan (San Jose), Bouwmeester (Flori­da)-Mario Lemieux (Pitts­burgh), Maltby (Detroit), Dra­per (Detroit), Sakic (Colorado), Iginla (Calgary), Smyth (Ed­monton), Gagne (Philadlephia), Heatley (Atlanta), Marleau (San Jose), Thornton (Boston), St. Louis (Tampa Bay), Richards (Tampa Bay), Lecavalier (Ta- moa Bay), Doan (Phoenix), Morrow (Dallas). Az oldalt összeállította: Zsigárdi László \ hórihorgas Zdeno Chára (balra) a szlovák csapat egyik legjobbja volt a prágai világbajnoksá­lon (CTK-felvétel)

Next

/
Thumbnails
Contents