Új Szó, 2004. december (57. évfolyam, 277-303. szám)

2004-12-23 / 296. szám, csütörtök

2 Közélet ÚJ SZÓ 2004. DECEMBER 23. RÖVIDEN Néhány órára fehér lesz a karácsony Pozsony. Havazást jósolnak szentestére és az ünnepekre a meteorológusok. Nem sokáig örülhetünk azonban a fehér kará­csonynak, hiszen december második felében az erősen változé­kony időjárás az uralkodó, így a leesett csapadék biztosan elol­vad - mondta Eugen Lexmann, a szlovák hidrometeorológiai in­tézet munkatársa. A többéves statisztikák is azt mutatják, Szlo­vákiában általában karácsony táján várható enyhülés, felmele­gedés, a hőmérsékleti értékek két-három fokkal meghaladják az átlagot. (TASR) A bankrabló gazdag karácsonya Pozsony. Vélhetően karácsonyi ajándékra gyűjtött az a bank­rabló, aki tegnap este negyed hatkor kirabolta a Eudová banka egyik pozsonyi fiókját. Az elkövető 700 ezer koronát zsákmányolt, ám elképzelhető, hogy nem fog sokáig örülni neki, mivel a bizton­sági kamera mindent rögzített. (TASR) Költözik a Szlovák Rádió Pozsony. Eladja jellegzetes, fordított piramis alakú épületét a közszolgálati rádió - jelentette be Jaroslav Rezník, az intézmény vezérigazgatója. Az intézkedés hátterében anyagi okok állnak: az eredetileg 1500 dolgozó befogadására tervezett építmény éves fenntartása jelenleg 120 millió koronába kerül, ám a rádiónak je­lenleg már csak 860 alkalmazottja van. Rezník szerint a rádió ne­gyedekkora helyen is elférne. (TASR) A lakosság fele a képernyőt nézi az ünnepek alatt Otthon ülős, tévénézés... TASR-HÍR Pozsony. Szlovákia lakosságá­nak 76 százaléka otthon, családi körben tölti a karácsonyi ünne­peket, 53 százalékuk többnyire televíziót néz. A UPC kábeltele­víziós társaság 11 uniós ország­ban, majdnem ötezer személy bevonásával végzett közvéle­mény-kutatásából kiderült, ezzel az élmezőnybe tartozunk - az uniós átlag egyébként 27%. A csehek közül még ennél is töb­ben (82%) lesznek otthon, 45 százalékuk pedig nem tudja el­képzelni az ünnepeket a tévé nélkül. Ezzel szemben a franciák töltik a legkevesebb időt ezzel a Ünnepi szólamok A UPC közvélemény-kuta­tása alapján a szlovákiai la­kosság egyharmada tart igényt a közjogi méltóságok ünnepi beszédére, ezzel szem­ben a lengyelek 57, a norvé­gok 53 és a románok 49 száza­léka tartja fontosnak az állam­fő újévi köszöntőjét. A legke­vesebben Csehországban és Svédországban kíváncsiak az efféle kinyilatkoztatásokra. passzív és köztudottan hizlaló tevékenységgel. Európa más államaival össze­vetve szintén a legmagasabb szá­zalékarányban (63%) gondoljuk, hogy az évközi programkínálat­hoz képest izgalmasabb és színe­sebb műsorokat sugároznak a csa­tornák karácsony táján. Csehor­szágban ez az arány 54 százalék, s a megkérdezettek 57%-a részesíti előnyben a klasszikus mesefilme­ket az év végi ünnepek alatt. Nem szereti a karácsonyi sportközvetí­téseket a szlovákiai lakosság 70 és a csehek 67 százaléka. Az orszá­gok között Norvégia lakossága szeretné leginkább (50%-uk) szurkolással tölteni a karácsonyi ünnepeket. A felmérésből kitűnik az is: a szlovákok 78, a csehek 77, a lengyelek 81, a magyarok 91 százaléka véli úgy, az ünnepi mű­sorzáporban nincs helye erősza­kos filmeknek. Az európai átlagot 10%-kal meghaladva a hazai lakosság 95 százalékának lesz feldíszített fe­nyőfája - nálunk csak a lengyelek becsülik többre (97%) ezt a ha­gyományt. A vallásgyakorlás te­rén szintén a lengyelek az elsők. A megkérdezettek 60%-a vesz részt idehaza karácsonyi szentmisén, míg Lengyelországban 90%. Jövőre alig emelkedik a hőszolgáltatás ára Megfigyelők szerint folytatódik a korona felvásárlása Régiónként más és más vízdíj Pozsony. A háztartások ivóvízre fordított havi ki­adásai jövőre havonta át­lagosan egy személyre számítva legfeljebb 16 ko­ronával nőnek, a fejen­kénti csatornadíjak maxi­mum 15 koronával lesz­nek magasabbak, a hő­szolgáltatás pedig 5-6 százalékkal drágul. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Jövőre a víz literjéért 0,022- 0,029 koronát fogunk fizetni, míg a szennyvíz köbmétere átla­gosan 16,20 koronával terheli le a pénztárcánkat. Hogy pontosan mennyit fizetünk, az a lakóhe­lyünktől függ, hiszen az egyes társaságok más-más díjakat szabnak meg, miközben az ár­emelés felső határa elérheti akár a 25 százalékot is. A központi árszabályozási hi­vatal (ÚRSO) közlése szerint a legnagyobb áremelésre Kelet- Szlovákiában kerül sor, míg az északi járásokban nem számíta­nak a vízdíjak emelésével. A je­lentős regionális különbségeket az okozza, hogy a keleti ország­részben a legnagyobb az ivóvíz előállításának fajlagos költsége, ráadásul nincs megfelelő kapaci­tás sem a szükséges mennyiség biztosítására. A társaságok és közületek szá­mára viszont átlagosan 26,8 szá­zalékkal lesz olcsóbb jövőre az ivóvíz. Az amerikai dollár gyen­gülése miatt a földgáz a közületi nagyfogyasztók számára január­ban csupán 0,46 és 2,04 százalék közötti mértékben drágul, mi­közben az árszabályozási hivatal eredetileg 5-10 százalékos eme­léssel számolt. A lakossági hőszolgáltatás ára 5-6 százalékkal emelkedik, azaz az idei 500 korona/GJ helyett 525-530 korona/GJ lesz. Mária Marková, az ÚRSO ille­tékes osztályának igazgatónője elmondta, számításaik szerint ez havonta 100 koronás többletki­adást jelent majd a háztartások számára. Ugyanakkor az ármódosítás nem érint mindenkit egyformán, elsősorban azokat, akik földgáz­zal üzemelő hőszolgáltatótól kapják az energiát. Tehát elképzelhető, hogy a szénnel vagy mazuttal üzemelő szolgál­tatók ügyfelei változatlan össze­get fizethetnek jövőre is. (s, t, c) Tegnap háromszor is beavatkozott a jegybank ÖSSZEFOGLALÓNK Pozsony. A jegybank tegnap háromszor is beavatkozott a koro­na árfolyamának emelkedése el­len. Devizakereskedők megfigye­lése szerint a bank először 38,53 eurós árfolyam átlépése után lé­pett fel koronaeladóként a piacon. A második beavatkozásra 38,710 korona/euró árfolyamnál szánta el magát. A jegybank az első be­avatkozásnál 300-350 millió, a másodiknál 30 millió eurót hasz­nált fel. A szerdai akció a jegy­bank első közvetlen nyílt piaci be­avatkozása volt a júliusi hasonló művelet óta. Akkor 766 millió euró értékben vásárolt fel a kül­földi devizákat korona ellenében. Tegnapi akciójával a hazai fizető- eszköz árfolyamát 38,9 korona/ euróra sikerült visszavetnie. A piaci elemzők szerint azonban a külföldi kereskedők továbbra is nagyobb mennyiségben vásárolják a koro­nát, az árfolyam így 38,75-38,78 korona/euró között mozog, (t, s) Pirotechnikai termékek a határátlépőknél Pár óra alatt 60 ezer petárdát vettek el a határon MTI-HÍR Miskolc. Hatvanezer petárdát foglalt le tegnap a határőrség a magyar-szlovák államhatár Bor- sod-Abaúj-Zemplén megyei sza­kaszán - tájékoztatott a miskolci határőr igazgatóság szóvivője. A határőrség járőrei a közúti ha­tárátkelőhelyeken 60 ezer petár­dát és különböző típusú tűzijáté­kot találtak az ellenőrzések során az átlépésre jelentkező utasoknál, mintegy 300 ezer forint értékben ­mondta Juhász Frigyes alezredes. A pirotechnikai anyagokat Szlová­kiából engedély nélkül szerették volna Magyarországra hozni. Va­lamennyiük ellen szabálysértési eljárást kezdeményezett a határ­őrség az illetékes rendőrkapitány­ságon, ipari robbanóanyaggal és pirotechnikai termékekkel kap­csolatos szabálysértés miatt - tette hozzá a szóvivő, megjegyezve, hogy az év végi ünnepek közeled­tével egyre több petárdacsempészt fognak el a határőrök. Megdöbbentő, máris hány ember fordult hozzánk segítségért - mondja Miroslav Kovácik Továbbra sincs elegendő speciális ügyész ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Perszonális gondok­kal küszködik a Speciális Ügyész­ség hivatala, száz nap után a helyzet kritikus - jelentette be tegnapi sajtóértekezletén Mi­roslav Kovácik speciális ügyész. A hivatal zökkenőmentes műkö­déséhez 25 ügyészre lenne szük­ség, jelenleg heten vannak. Kovácik elmondta: a meghirde­tett felvételire öten jelentkeztek - legalább négy személyt bizto­san felvesznek. „A helyzet elviselhetetlen - egyetlen speciális bíróra körülbe­lül hatvan eset jut. Pályafutásom során soha nem értem meg ilyen helyzetet egy frissen megalakult hivatalnál. Le sem ültem az asz­tal mögé, és már többtucatnyi nyomozó kopogtatott az ajtón” - tette hozzá Kovácik. Ennek elle­nére nem gondolja, hogy hiba volt létrehozni a hivatalt. „Jobb, hogy létezünk. De nyugodtabb lenne az életünk, ha egy ügyész­re mondjuk öt ügy várna - mint Csehországban”. A főügyészek átlagon felül teljesítenek, mun­kájuk még sem lehet szisztemati­kus. A helyzettel a főügyészség is elégedetlen. Dobroslav Trnka fő­ügyész szerint egy elvarázsolt körben mozognak. „Hiába van speciális bíróság, ha nincs elég speciális bíró, ha nincs elég spe­ciális ügyész, ha nincs hol dol­gozni. Külön-külön nem létezhe­tünk” - vélekedik Trnka. A speciális ügyészség új mód­szereket vezetett be az informá­cióközlés terén: tegnaptól senkit semmiről nem értesítenek. „Nem azért döntöttünk így, mert nem vagyunk készségesek. Egyszerű­en nem szivároghatnak ki infor­mációk. Akik a másik oldalon áll­nak, elkezdenek félni - és higy- gyék el nekem, hogy valóban ret­tegnek. Ha pedig rettegnek, ak­kor hibáznak, és mi erre várunk” -jelentette ki Kovácik. Száz nap alatt megoldott és felgöngyölített korrupciós ügyek számával egyébként elégedett a hivatal. „Ugyanakkor minden­képp ijesztő, hogy hány ember fordult hozzánk segítségért. Én igazán nem értem, honnan veszi valaki a biztonságérzetet, miért gondolja, hogy nem figyeljük, mikor például csúszópénzt vesz át - 99,9 százalékra biztos lehet benne, hogy ott vagyunk” - je­lentette ki Kovácik. (dem) Hogyan telt a századik nap? Senki nem ünnepelt, mindenki dolgozott a Speciális Ügyészsé­gen. Száz nap alatt a hét speciális ügyész 75 ügyet zárt le. A hivatal eddig 446 esettel foglalkozott, 1244 személyt körözött - ebből 149 már rács mögé került. A Besztercebányai Kerületi Bíróságra eddig 800 kérelmet nyújtottak be megfigyelési eszközök vagy ügynökök alkalmazására. A lezárt esetekből harmincat vádemeléssel zártak le. A parlamenti képviselők is úgy töltik a karácsonyi ünnepeket, mint az átlagember, legfeljebb többet költhetnek az ajándékokra Amikor néhány napra a politikus is igyekszik elszakadni a politikától ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS Vajon hogy töltik a karácsonyi ünnepeket a politikusok? Van ide­jük ajándékot vásárolni, részt vesznek a fa díszítésében, otthon töltik az ünnepeket, vagy elutaz­nak? Érdeklődésünkre a legtöb­ben elárulták: a karácsonyt leg­szívesebben családi körben töltik, legalább az ünnepekkor igyekez­nek nem gondolni a politikára. Bugár Béla, az MKP elnöke a szeretet ünnepén sose kirándul, idén is Somorján lesz. - A kará­csony számomra mindig családi ünnep - természetesen otthon le­szek - árulta el lapunknak a ma­gyar politikus. - Karácsony napját és 25-ét csakis családi körben tölt­jük, sose megyünk kirándulni. Ist­ván napján a rokonokat látogat­juk. A tradíciót gyermekünkbe is igyekszünk „belenevelni”. Bugá- réknál az ünnepi vacsora mindig öt órakor kezdődik, karácsonyi zene mellett. - Vacsora után kis csengő­vel jelezzük, hogy megjött a Jézus­ka. A csomagok felbontása előtt természetesen mendikálni kell: én többnyire csak dörmögni szoktam, mert nincs túl jó hangom. Mint minden évben, idén is élő fánk lesz. A gyerek már tizenegy éves, az élő fának egyre jobban örül. Mindig a feleségemmel díszítem fel, Kriszti­na addig elmegy a nagymamával sétálni - részletezte az MKP elnöke. Vladimír Báján, Pozsony-Liget- falu polgármestere is otthon ünne­pel. „A karácsonyt idén is családi körben töltöm feleségemmel és há­rom fiammal. A karácsonyi menü klasszikusnak mondható: káposz­taleves, hal és krumplisaláta. Min­den évben élő fát vásárolunk, idén is így lesz, a tátrai szélvész ellenére is” - magyarázta a ZMOS alelnöke. Hozzátette: hogy kipihenjék magu­kat, síelni is elmennek. „Az aján­dékvásárlást, fogadalmaim ellené­re, mindig az utolsó pillanatra ha­gyom. Sajnos most is így történt” - jegyezte meg. Zuzana Martináková, a Szabad Fórum elnöke már hetek óta tü­relmetlenül várta az ünnepeket. „Két felnőtt fiam díszíti a kará­csonyfát. Mindig hatalmas fenyőt vásárolunk, létrára, székekre áll­va díszítik. Szeretek az ünnepekre sütni, főzni és látni, hogy a család örül annak, amit eléjük teszek. Idén sem hagyhatom ki karácso­nyi specialitásomat: a fantaszti­kus karamelltortát” - mondta Martináková. Az ajándékvásárlás jelentős részét bokros politikai te­endői miatt idén féijére bízta. „Főleg szeretteinket ajándékoz­zuk meg, mi már a kevéssel is be­érjük. Fő, hogy együtt van a csa­lád és mindenki egészséges” - tet­te hozzá. Pavol Hrusovsky, a KDH elnöke hívő keresztényként minden év­ben feleségével, fiával és szülei­vel együtt ünnepel. „A karácsony­fa-vásárlás idén is az én felada­tom. Az ajándékvásárlás pedig rendszeresen az utolsó napra ma­rad” - árulta el lapunknak. A ház­elnök az éjféli misét soha nem hagyja ki, karácsony másnapján pedig barátaival találkozik. „Szá­munkra ez az egyik legfontosabb keresztény ünnep. Családunk nem az ajándékvásárlásra helyezi a hangsúlyt, a karácsony szá­munkra szellemi értékeket hor­doz” - tette hozzá. Éva Cerná, az ANO képviselője- bevallása szerint - pozitív gon­dolkodású ember. Most még na­gyobb az öröme, mert végre sike­rült levizsgáznia a nyitrai egyete­men, ahol szociális ügyeket ta­nul. „Imádom a karácsonyt. En­gem nem zavar a hideg, a sok em­ber az utcán és a boltokban. Nem vagyok idegeskedő típus, nem élem meg stresszként a készülő­dést, egyszerűen mindent úgy fo­gadok el, ahogy van. Sőt még a műfát is imádom” - nyilatkozta lapunknak. Idén Kassára utazik édesanyjához, összejön az egész család: a nagyvilágból mindenki hazajön néhány napra a családi fészekbe. Az ünnepi vacsora Cernáéknál káposztaleves, hal és krumplisaláta - a káposztát Po­zsonyból, a Miletic utcai piacról viszi, mert a kassai nem ízlik. „Ami meg az ajándékokat illeti: már rég megvettem mindent, mi­vel tudtam, hogy karácsony előtt a parlament három héten át fog ülésezni” - tette hozzá. Miroslav Abelovsky független képviselő úgy véli, ő sem lóg ki a sorból, kollégáihoz hasonlóan minden évben ő is otthon tölti az ünnepeket. „Különösebb szokása­ink nincsenek, kivéve a finom bab­kását. Ezt a feleségem hozta a csa­ládba, és a 33 éves együttlétünk során megszerettem, bár eleinte nem nagyon rajongtam érte. Ami meg a karácsonyfát illeti: csalá­dunk a műfa híve lett” - mondta. Hozzátette, azért a tűlevelű fa illa­ta hozzátartozik az ünnepi hangu­lathoz, ezért néhány ágat tesznek a vázába. Az ajándékokat Abelovsky már jó előre megvette, mivel nem szereti a karácsony előtti hajszát, (dem)

Next

/
Thumbnails
Contents