Új Szó, 2004. december (57. évfolyam, 277-303. szám)

2004-12-22 / 295. szám, szerda

ÚJ SZÓ 2004. DECEMBER 22. Az életszínvonal növekedéséhez az elkövetkező időszakban hozzájárulhat a folyamatosan erősödő korona is Növekvő bérekre számíthatunk A pozsonyi bevásárlóközpontokban tapasztalható roham jelzi, idén valamivel több pénzből gazdálkodhatnak a polgárok, mint a korábbi években (Képarchívum) Pozsony. A Szlovák Nemzeti Bank (NBS) tegnap ismerte­tett, 2008-ig tartó pénzügyi programja szerint Szlovákia a tartós gazdasági növeke­dés és a folyamatos élet­színvonal-emelkedés útjára lépett. Ez végre a reálbérek folyamatos emelkedésében is megmutatkozik. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Az Ivan Sramko jegybanki alel- nök által ismertetett pénzügyi program szerint Szlovákia 2009- ben képes lesz bevezetni az eurót. Az idén mintegy 7,5%-os éves inf­láció visszaszorítása jelenti a legna­gyobb kihívást, azonban a jegy­bank szerint 2005 decemberére az éves szint 3,5% lesz, 2006 végére már csak 2,5%, 2007-ben és 2008- ban pedig 2%, vagy az alá szorul­hat a pénzromlás üteme. A bruttó hazai össztermék (GDP) terén szin­tén optimista a jegybanki prognó­zis: 2005-ben 4,9%-os, 2006-ban 5,4%-os, 2006-ban egyenesen 6,6%-os, 2007-ben pedig 4,6%-os növekedési ütemet vetítenek előre. A 2006-os kiugróan magas mutató a nagyszombati Peugeot-Citroen és a zsolnai Hyundai/KIA autógyár beindulásának köszönhető. Az alacsony inflációval párosuló kimagaslóan jó makromutatók azt vetítik előre, hogy az idén kezdődött, mintegy 1%-os reálbér­növekedés a jövőben felgyorsul. A pénzügyminisztériumra legfris­sebb jelentése szerint 2005-ben a reálbér-növekedés eléri a 3,1%-ot, 2006-ban a 2,9%-ot és 2007-ben pedig a 3%-ot. „A társaságok pozi­tív gazdasági eredményei megte­remtik a feltételeit a foglalkozta­tottság és a bérek növelésének. A vásárlóerőt tovább erősíti a mér­séklődő infláció” - olvasható a pénzügyminisztérium elemzésé­ben. „Az életszínvonalra pozitív ha­tást gyakorol a szlovák koronának az euróhoz viszonyított folyamatos erősödése” - tette hozzá Kárász Pál, a Szlovák Tudományos Akadé­mia közgazdásza. A gazdasági re­formok az elkövetkező évben nem­csak a dolgozóknak, de a nyugdíja­soknak is többletbevételeket jelen­tenek. Ráadásul jövő januárban már nem várható az utóbbi évekre jellemző árugrás, mivel az árak fel­szabadítása már megtörtént. Egye­dül a víz-, a csatornadíj és a lakos­sági földgáz drágul érdemben. Az államüag szabályozott árak ugyan­is már nagyjából elérték azt a szin­tet, ami kellő megtérülést jelent a gyártóknak. Az életszínvonal növe­kedésének legnagyobb kerékkötője így csak az olaj lehet. A hazai gaz­dasági elemzők szerint azonban jövőre ennek az ára is csökkenhet. További lökést jelent azonban a foglalkoztatottság növeléséhez az európai uniós alapok által nyújtott támogatás és a külföldi befektetők megjelenése is. Egyre közelebb ke­rülünk azonban a parlamenti vá­lasztásokhoz, ami az olajnál is na­gyobb veszélyt jelenthet a hazai költségvetésre. Ha a kormány, a választók megnyerésének érdeké­ben, növelné az állami kiadásokat, tovább nőne a költségvetési hiány és ezzel együtt az állami tartozá­sok is. Mindez hosszabb távon az euró bevezetését is veszélyeztet­hetné, hiszen ennek alapfeltétele a minimum 3%-os költségvetési hi­ány betartása, (shz, hn) Tegnap nem változott az alapkamat Pozsony. A jegybank tegnap nem változtatott a mérvadó kamatlá­bakon, a jegybanki alapkamat így továbbra is 4%-os. Márciusban, áp­rilisban, júniusban és novemberben a központi bank fél százalékkal csökkentette a kamatot az egyre erősebb korona megfékezésére. A kamatvágással azonban nem sikerült elérni a céljukat, hiszen a szlo­vák fizetőeszköz az elmúlt napokban is újabbnál újabb rekordokat döntött. A jegybank tegnapi döntésének a korona árfolyamára szinte semmilyen hatása nem volt. Egy rövid időszakra úgyan az árfolyam 38,56 korona/euróra csökkent, ezen a szinten azonban megállt az erősödés, délutánra így az árfolyam 38,64 korona/euróra ugrott, (ú) A pénzügyminisztérium szerint törvényes a Slovnaftot fenyegető 1,352 milliárd koronás pénzbüntetés Ha indokolt, akkor újra ellenőrzik a társaságot ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A versenyhivatal fel­kérésére a pénzügyminisztérium 2004. november 8-tól tüzetes pénzügyi ellenőrzést végzett a Slovnaft olajtársaságban. A vizsgá­lat az árképzésről szóló 18/1996 Tt. törvénnyel összhangban tör­tént, melynek eredményeként a társaságra az indokolatlan költsé­gek és a túlzó nyereség miatt egy­üttesen 1,3529 milliárd koronás büntetést szándékozik kiróni - kö­zölte tegnapi sajtótájékoztatóján Ivan Miklós pénzügyminiszter. Az átfogó ellenőrzés megállapította: a cég 2002-ben és 2003-ban indoko­latlanul magas költségeket számí­tott be a végár megállapításába, 2004-ben pedig (a szeptember 30- ig tartó 9 hónap alatt) túlzó nyere­séget ért el, konkrétan a profit el­érte a költségek 16,16 százalékát. Ivan Miklós egyébként cáfolta Vratko Kassovicnak, a Slovnaft ve­zérigazgatójának hétfői kijelenté­sét, miszerint a szaktárca voltakép­pen nem is az árképzés helytelen módszere miatt büntetné meg a társaságot. A pénzügyminiszter nyomatékosan közölte: igenis a túl nagy nyereséget magában foglaló ár okozza a problémát, hiszen az általuk ellenőrzött nyereség- és költségtétel éppen az ár két kulcs­fontosságú összetevője. A Slovnaft természetesen fellebbezhet, első körben éppen a pénzügyminiszté­riumnál. Ha a társaságnak végül fi­zetnie kell, akkor a több mint 1,3 milliárd korona az állami költség- vetésbe folyik be. Miklós nem ta­gadta, hogy jól jönne az összeg, mivel a 2005-ös, már elfogadott ál­lami költségvetés kiadási oldala nem számol akkora beruházás-tá­mogatással, mint amekkorára a külföldi beruházók tömeges érke­zése miatt szükség lenne. Végeze­tül a pénzügyminiszter jelezte, ha szükség lesz rá, akkor a későbbiek­ben további ellenőrzést is végez­hetnek a Slovnaftban. (shz) A Slovnaft várható büntetése Év Büntetés 2002 252,099 2003 275,912 2004 823,964 Emellett további 1 millió ko­rona büntetést róttak ki a tár­saságra a valótlan adatok közlése miatt. Az adatok mil­lió koronában értendők. Tatán és Kazincbarcikán évek óta tudják: a biomassza családi házak és lakótelepek fűtésére egyaránt alkalmas A földgáz lényegesen olcsóbb alternatívája ÚJ SZÓ-JELENTÉS Pozsony. A biomassza nem csupán családi házak, de lakótele­pek, tömbházak fűtésére is egya­ránt alkalmas. Ráadásul a föld­gáznál lényegesen olcsóbb és kör­nyezetkímélőbb. Tudják ezt Tatán vagy Kazincbarcikán is, az utóbbi város hőerőműve például barna­szénről biomasszára váltva az alapanyagot Rimaszombatból szerzi be. A megújuló energiafor­rások felhasználása nálunk még gyerekcipőben jár. Bár Szlovákia területének 42 százalékát erdők borítják, a bio­massza-felhasználásának aránya az összes többi energiaforrásból mindössze 0,16 százalékot tesz ki. Az „érdektelenség” érthető, hiszen a földgáz - legalábbis az utóbbi né­hány év kivételével - olyannyira ol­csó volt, hogy még palántanevel- déket, fóliasátrakat és üvegháza­kat is megérte vele fűteni, s a szén­nel ellentétben nincs gond a táro­lásával, nem kell utána takarítani. Az utóbbi két évben tapasztalt földgázár-robbanás azonban több hazai nagy energia-felhasználót is számolásra késztetett. Az első fecs­ke a tolmácsi távhőszolgáltató volt, amely már 2000-ben lecserél­te a drága cseh feketeszenet a lé­nyegesen olcsóbb hazai faapríték- ra: a téli fűtési szezonban, azaz ok­tóbertől áprilisig mintegy 20 ezer tonna olcsó tüzelőt vásárol a lévai erdészeti vállalattól. Az sillavai já­rásbeli Újtölgyesen (Nová Dubni- ca) a kísérleti üzemeltetés sikerrel járt, ezért január 18-ától hivatalo­san is beindítják a biomassza alap­anyagú távhőszolgáltatást. Ám amint azt Ján Farkastól, a lévai er­dészeti vállalat biomassza fe­lelősétől megtudtuk, az olcsóbb energiaforrásra való átállás iránt már Komárom, Somoija, Jászó és Felsőpatony, továbbá a Nováky-i hőerőmű, valamint Kassa, Varan- nó, Alsókubin, Nagyrőce, Rima­szombat és Zólyom is érdeklődik. Az átállás ugyan nem olcsó, költ­séges kazáncserével jár, ám erre uniós forrásokból jelentős pénze­ket lehet kérni, kapni. Előzetes szá­mítások szerint Komárom potenci­álisan 4300 tonna, Somorja mint­egy 1000 tonna hulladék fából (gallyakból, gyérítő vagy fiatalító vágásból stb.) származó faapríték felhasználására lenne alkalmas. Merthogy a biomasszára való tar­tós áttérés Farkas szerint mindad­dig rentábüis, ameddig a szállítási távolság nem haladja meg a kiter­meléstől számított 50-100 kilomé­tert. Peter Gogola, az Állami Erdé­szet szóvivője szerint vállalatuk éves szinten 1,6 millió köbméter bi­omasszaként értékesíthető hulla­dékfát képes kitermelni, ebből 1,2 millió tonna lomblevelű alap­anyag. Ezzel szemben a felhaszná­lást - a két-három éves távlatban - 181 ezer tonnára prognosztizálják. A költségek vonatkozásában a szakértők azt állítják, hogy a föld­gázfűtés 60 százalékkal drágább a faaprítékra alapuló fűtésnél. Amíg 2001-ben egy családi ház esetében a faaprítékos kifűtésre átlagosan 10 ezer koronát kellett költeni, a föld­gáz alapú fűtés esetén a költségek már 15 ezer koronát tettek ki, 2003-ban ez az arány még markán­sabb volt: 12 ezer a 29 ezer koroná­hoz a biomassza javára, 2004-ben pedig 14 ezer korona a 32 ezer ko­ronához. (gyor) Gazdaság és fogyasztók 9 A Szlovák Gázművek ismerteti a jövő évi árakat Újra leolvassák a gázórákat ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A gázárak január el­sejei növelése miatt a Szlovák Gázművek (SPP) az év első két hetében (január 3. és 16. között) leolvastatja a gázórákat. Mindez­zel a cég az azonosító kártyával ellátott alkalmazottait bízza meg, a leolvasás időpontját pedig a cég ígérete szerint előre közlik a fo­gyasztókkal. Ha az előre jelzett időpontban mégsem leszünk ott­hon, a gázművek alkalmazottai egy űrlapot hagynak hátra, amit kitöltve elküldhetünk a cég szá­mára. Ezért a fogyasztó nem fizet semmit, hiszen a postaköltséget az SPP fizeti. Ha ezt az űrlapot sem küldjük el a vállalatnak, ak­kor az SPP az előző év fogyasztá­sa alapján számítja ki a díjat. Ha az SPP alkalmazottai otthon ta­lálnak bennünket, akkor a leolva­sást követően egy információs anyaghoz is hozzájuthatunk a jövő évi árakról és agázművek te­lefonszámairól. (ú) GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Januártól nem kell a kettős könyvelés Pozsony. A hozzáadottérték- adót fizető vállalkozóknak janu­ártól nem kell kettős könyvelést vezetniük - figyelmeztet a Köz­ponti Adóigazgatóság. Január­ban lép ugyanis életbe az adó­törvény módosítása, amely le­hetővé teszi a vállalkozók szá­mára, hogy eldönthessék, mi­lyen könyvvitelt folytatnak. (S) DHL-raktárak épültek Szencen Szene. A logisztikai tevé­kenységet folytató DHL Soluti­ons Szene mellett új raktárépü­leteket épített összesen mint­egy 4 ezer négyzetméteren. A cég képviselői szerint megfe­lelő érdeklődés esetén a raktár- területet hónapokon belül akár 20 ezer négyzetméterre is ké­pesek bővíteni. A több tízmillió koronába kerülő épületkomp­lexum a Pozsonyból Nagy­szombatra vezető autópálya mellett épült fel, és jelenleg 30 embernek ad munkát. (SITA) Erősen deficites a külkermérleg Pozsony. Szlovákia az idei első háromnegyed évben 900 millió eurós hiánnyal zárta a külkereskedelmét - jelentette az Európai Unió statisztikai hi­vatala, az Eurostat. Kivitelünk az említett időszakban 16,2 mil­liárd, behozatalunk 17,1 milli­árd eurót tett ki. Októberben az eurózóna külkereskedelmi mér­lege 5,47 milliárd euró többle­tet mutatott a várt 4,7 helyett. A legnagyobb többlet Németor­szágban (4,1 milliárd euró), a legnagyobb hiány pedig Hollan­diában és Nagy-Britanniában (mindkét országban 4,8 milli­árd euró) keletkezett. (SITA) Jövőre bevezetik a „kemény” lejt Bukarest. Romániában már­cius elsejétől már ki lehet írni az új árakat „kemény lejben” az árucikkekre, de a régi ár feltün­tetésének kötelezettsége nyo­mást fog gyakorolni a keres­kedőkre, hogy ne ragadja el őket túlságosan a fölfelé kerekí­tés lehetőségének heve. Romá­niában július elsejétől érvényes új, ún. kemény lej tízezer régi, azaz mostani lejjel lesz egyen­értékű. A Román Nemzeti Bank tegnapi ármegállapítása szerint 38 702 lej egy euró. (m) Volkswagen gyár Oroszországban Berlin/Moszkva. A német Volkswagen autógyár megál­lapodást ír alá autógyár építé­séről Oroszországban. A 30 mil­lió eurós beruházás keretében Moszkva közelében épülne fel a tervezett gyár. A szerződést Vla­gyimir Putyin orosz államfő né­metországi látogatása közben ír­ják alá. A jövő év végétől napi negyven autót, 2007-től pedig napi negyvenet fognak összesze­relni importált részegységekből, mégpedig VW Borát, Skoda Oc- taviát, majd 2007-től VW Pólót. A társaság megvalósításának a terve azért tartott sokáig, mert a VW kedvezményeket akart ki­csikarni. (Fn) MAI VALUTAARF0LYAM0K Valuta Aktuális középárfolyamok Árfolyam Valuta _____________Árfolyam EM U - euró Angol font Cseh korona Dán korona Japán jen (100) Kanadai dollár 38,631 1,266 5,197 27,675 23,538 Lengyel zloty Svéd korona Szlovén tollár (100) Svájci frank USA-dollár 9,435 55,828 Magyar forint (100) 15,761 4,310 16,201 25,089 28,825 VETEL - ELADAS Bank euró dollár cseh korona forint Volksbank 37,62-39,62 28,02-29,68 1,24-1,30 15,10-16,40 OTP Bank 37,60-39,57 28,05-29,60 1,23-1,29 15,17-16,33 Postabank 37,59-39,59 28,08-29,58 1,23-1,29 15,12-16,36 Szí. Takarékpénztár 37,59-39,52 28,02-29,49 1,23-1,30 15,03-16,44 Tatra banka 37,59-39,59 28,08-29,58 1,23-1,29 15,12-16,36 UniBanka 37,61-39,57 28,12-29,59 1,23-1,29 15,10-15,12 Általános Hitelbank 37,59-39,59 28,12-29,62 1,23-1,30 14,86-16,59 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. A forint esetében 100 egységre vonatkozik az árfolyam. (Forrás: SITA)

Next

/
Thumbnails
Contents