Új Szó, 2004. december (57. évfolyam, 277-303. szám)

2004-12-21 / 294. szám, kedd

2 Közélet UJ SZÓ 2004. DECEMBER 21. RÖVIDEN Újabb rekordot döntött a korona Pozsony. Tegnap a korona újabb történelmi rekordot döntött az euróhoz viszonyítva. A pénzpiacok zárásakor 38,580/620 korona/ euró szinten állapodott meg a kurzus. Az amerikai dollár tegnap már csak 28,80 koronát ért, utoljára 1995 májusában került ennyibe. „A piac most arra vár, hogy holnap (azaz ma - a szerk. megjegyz.) ho­gyan dönt a Szlovák Nemzeti Bank. A jegybank vagy tovább csökken­ti az alapkamatot, vagy pedig beavatkozik a korona ellen” - értékelte a történéseket Boris Somorovsky, a Tatra banka elemzője, hozzátéve: ha a nemzeti bank nem lép, akkor 38,20 és 38,50 korona közöttire süllyedhet az euró árfolyama. (TASR) Rács mögött maradnak a BMG vezetői Pozsony. Továbbra sem szabadulnak vizsgálati fogságukból a Horizont Slovakia és a BMG Invest pénzügyi szolgáltatók csalással vádolt egykori vezetői, Vladimír F. és Marián S. A fogva tartás 2005. június 26-ig történő meghosszabbításáról tegnap zárt ajtók mögött döntött a Legfelsőbb Bíróság. Az indoklás szerint megalapozott a feltételezés, hogy a két és fél éve fogva tartott vádlottak szabadlábra helyezésüket követően ismeretlen helyre távoznának. (TASR) Keresték a rendőrök, megtalálta őket Nagyszombat. Ötven rendőr, számos rendőrkutya és egy helikop­ter bevonásával kereste vasárnap estétől a tízéves, alsókorompai (Dolná Krupá) Michal Gazót, végül a kisfiúra a rendőrség épülete előtt bukkantak rá tegnap. Martin Korch szóvivő elmondta, a fiú ala­pos orvosi ellenőrzésen esik át, mielőtt visszatér szüleihez, (ú) 51 millió korona a hazai Lottón Pozsony. Mesés nyereménnyel kecsegtet a Lottó: a jackpot a já­ték első húzásában elérte az 51 millió koronát. Aki most sorsjegyet vásárol, lehetősége van szert tennie Szlovákia nyereményjáték­történetének legmagasabb tételére. A következő húzás december 22-én, majd 26-án lesz. Az eddigi legmagasabb összeget, 44 millió koronát egy héttel ezelőtt fizették ki a nyertesnek, aki Kelet-Szlo- vákiában adta fel szelvényét. (TASR) Tegnap kinevezték az új vezérkari főnököt Profi sereg még hamarabb TASR-HÍR Pozsony. Kinevezték az új vezér­kari főnököt - Ján Cerovsky utódja Eubomír Bulik lett. Cerovskjmak még egy évre szólt a megbízatása, ám ő idő előtti nyugdíjaztatását kérte. Ivan Gasparovic államfő teg­nap nevezte ki - négyéves időszak­ra választották. A köztársasági el­nök elmondta: örül, hogy a vezér- karifőnök-váltás zökkenőmentes volt. Meggyőződése, hogy az or­szág hadseregének érdemeit már nemcsak otthon, hanem külföldön is elismerik. „Kinevezésemet kihívásnak tar­tom. Szeretném, ha szövetségese­inkkel továbbra is szorosan tarta­nánk a kapcsolatot” - nyilatkozta Bulik. Kijelentette: profi hadsere­günk valóban korábban lesz a ter­vezettnél. Megalakulásának pon­tos idejét azonban nem árulta el. Az eddigi tervek azzal számoltak, hogy 2006-tól már nem lesz álta­lános sorozás. Kinevezésével Bulik Szlovákia hadseregének parancsnokává vált. Lemondásáról kizárólag az államfő dönthet, munkájáért a hadügymi­niszternek felel. Ján Slota és Viliam Oberhäuser bírósági pere Gyalázkodó nemzetiek TASR-HÍR Zólyom. Folytatódott tegnap a Zólyomi Járásbíróságon az a sze­mélyiségvédelmi per, amelyet Viliam Oberhäuser, a Szlovák Nemzeti Párt képviselője indított kollégája, Ján Slota pártvezér el­len. A vád szerint a tavaly májusi, gyetvai pártkongresszust követő­en Slota kommunista besúgónak titulálta Oberhausert. Erre vála­szul tegnap - meglepő módon - a magyar irredenták ügynökének nevezte Slotát a bíróság folyosó­ján. „Ha ez igaz lenne - vágott vissza Slota -, akkor Oberhäuser egyenesen a mongol Dzsingisz kán közvetítője.” A felperes nevé­nek bemocskolása miatt nyilvános bocsánatkérést és egymillió koro­nás kártérítést követel, Slota azonban mereven visszautasítja a vádat. Szerinte szavai igazolást nyernek, hiszen az interneten ha­marosan megjelenik a Közép- Szlovákiában beszervezett StB-s besúgók névsora. Nem tudtak szó nélkül elmenni egymás mellett (TASR-felvétel) Már nem az orvos fogja adni a kötelező gyermekoltásokhoz szükséges szérumokat A szülőnek kell a patikákat járnia Pozsony. A kötelező gyer­mekoltásokhoz szükséges szérumokat is a patikák adják ki januártól, melyek árát - a gyógyszerekhez hasonlóan - az új évben érvényes gyógyszerárjegy­zék tartalmazza. Vala­mennyi oltáshoz lesz in­gyenes szérum, amelynek árát teljes mértékben térí­tik az egészségbiztosítók, a szülőknek azonban ma­guknak kell azt kiváltaniuk a gyógyszertárban. ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ „A hivatalos eljárás úgy zajlik majd, hogy a szülő megkapja a re­ceptet, elmegy a gyógyszertárba és elviszi a vakcinát az orvoshoz, aki azt beadja a gyermeknek - tájékoz­tatta lapunkat Pásztor László, a Magánorvosok Társulásának elnö­ke. - A recept kiváltásáért nem kell fizetni, mivel kötelező oltásról van szó.” Az új rendszer azonban gon­dot jelenthet a kisebb községekben élők számára, akiknek esetleg a szomszéd községbe kell utazni szé­rumért. További komplikációt okozhat, ha az adott gyógyszertár­ban éppen nem kapható a szüksé­ges készítmény, egyes oltóanyagok raktározása ugyanis különleges el­járást igényel. A szülők helyzetén csak a gyermekorvosok segíthet­nek azzal, ha előre kiváltják a szé­rumot. Ez az eljárás azonban nem szabályos, mivel a készítményért a szülőnek kellene elmennie a pati­kába. „Várhatóan a gyermekorvo­sok egyeztetnek az oltóanyagokról a helyi gyógyszerészekkel, de el­képzelhető, hogy kezdetben lesz ki­sebb fennakadás. A gyermekorvo­sok mindenesetre készülnek az új helyzetre” - véli Pásztor. Eddig a szérumot közvetlenül a közegészségügyi hivataltól kapták a gyermekorvosok, a szülőknek csak el kellett vinniük gyermekü­ket a kötelező oltásra. Ennek az el­járásnak az volt a hátránya, hogy a szülők nem választhatták meg, melyik gyártó szérumát kérik, a közegészségügyi hivatal ugyanis közbeszerzési eljárással csak egy fajta szérumot vett minden oltás­hoz. „Már eddig is voltak olyan szülők, akik modernebb, kisebb fájdalmat, enyhe lázat okozó szé­rumot szerettek volna, nekik ki kellett fizetniük a készítmény tel­jes árát” - mondta Pásztor. Az egészségügyi minisztérium cáfolja, hogy januártól fennaka­dásokra kell felkészülni a szérum­ellátásban. „Megegyeztünk a gyártókkal és az egészségbiztosí­tókkal is, minden oltáshoz lesz szükséges szérum, és mindig lesz a piacon ingyenes készítmény is” - tájékoztatta lapunkat Ján Mazag, az egészségügyi miniszté­rium árképzésért felelős osztályá­nak vezetője. (lpj) Ismét változnak a gyógyszerárak Pozsony. Januártól újra változik több gyógyszer ára is, az egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint 230 készítmé­nyért kevesebbet fizetünk majd, mintegy 250 többe kerül. „Csök­ken az ára azoknak a készítményeknek, melyek gyártói reagáltak a konkurencia alacsonyabb áraira. Emelkedik azonban azok ára, melyeknek gyártói nem módosítottak az áraikon - mondta Mazag. - Minden gyógyszermolekulából kapható ingyenes ké­szítmény is.” Az új gyógyszerárjegyzékben 4532 készítmény sze­repel, ezek 33 százaléka teljesen ingyenes, kevesebb mint 20 ko­ronát kell fizetni a készítmények 14 százalékáért, 20-50 korona a betegre eső árrész a gyógyszerek 15 százalékánál. A jegyzék 81 új gyógyszert is tartalmaz, 50 készítmény azonban már nem ta­lálható meg rajta, (lpj) Antidíjakat osztogatott egy környezetvédő szervezet, Miklós László második lett Rusko az év „legbűzösebb kártevője” ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. A legsikeresebb kör­nyezetszennyezőnek járó, „bűz­kár” elnevezésű díjat idén Pavol Rusko gazdasági miniszter kapta. Az eredményt tegnap ismertette a Föld Barátai polgári szervezet. A második helyre Miklós László kör­nyezetvédelmi miniszter került. „Az is több órába telne, ha csak röviden felsorolnám, miért Ruskó­nak ítéltük a díjat. Összegezve el­mondhatom: tisztsége betöltése óta mindent elkövetett azért, hogy döntéseivel hozzájáruljon a kör­nyezetszennyezéshez” - mondta tegnap Lubica Trubíniová környe­zetvédelmi aktivista. Miklós László a medvék és farkasok vadászati idejének meghosszabbításáért, va­lamint a hiányosan elfogadott kör­nyezetvédelmi törvényekért kapta a díjat. A szavazáson 36 polgári szervezet képviselője, színészek és művészek is részt vettek. A Zöld Gally elnevezésű, leghu­morosabb kijelentésért járó díjat idén Mikulás Dzurinda kormány­fő kapta a következő mondatáért: „A beton nem lehet az ember el­lensége, ha ésszerűen hasznosít­ják”. Trubíniová közölte, a kor­mányfő ezzel a kijelentéssel ma­gyarázta a Magas-Tátra jövőjéről szóló elképzelését, (dem) Nem akadékoskodott Gasparovic aláírta a költségvetést Pozsony. Ivan Gasparovic állam­fő tegnap aláírta a 2005-re szóló ál­lami költségvetést, amely 318,750 milliárd korona kiadás és 257,225 milliárd korona bevétel mellett 61,50 milliárd korona hiánnyal szá­mol. A törvényt 82 igen szavazattal december 9-én fogadta el a parla­ment. (TASR) Hiányoznak a pozitív hírek, melyek hozzájárulhatnának a kiegyensúlyozottabb kép kialakulásához Általánosít a média a romákkal kapcsolatban ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. A romákról kialakult negatív kép részben az elektroni­kus sajtó számlájára írható, állít­ja a MEMO 98 szervezet. „Első­sorban akkor jelennek meg róluk hírek, ha valamilyen negatív szenzáció kapcsán lehet őket be­mutatni” - mondta lapunknak Ivan Godársky, a szervezet képvi­selője. A MEMO 98 öt éve figyeli a romákról megjelenő híreket, idén főleg a televíziót és a rádiót monitorozta. Jó példa a negatív szenzációra a februári „éhséglá­zadás”. Godársky szerint az újságírók elsősorban azokat a romákat szó­laltatták meg, akik támadóan nyilatkoztak az új szociális intéz­kedésekről, ezzel indokolva a szabadrablását. Gyakori az is, hogy a romákról szóló híreket il­lusztrációként a roma gettókban korábban felvett képekkel „színe­sítik”, miközben a hírnek ehhez nincs köze. A rendőrségi hírek­ben is csak a romák esetében közük az elkövető nemzetiségét. A legnagyobb hibának azonban az általánosítást tartják. „A roma nemzetiségű lakosság 50 száza­léka integrált része a többségi társadalomnak, a hírek azonban arról a néhány tízezer emberről szólnak, akik a legrosszabb kö­rülmények között, a gettókban laknak - állítja Ján Cangár, a mé­diafigyelő projekt vezetője. - Eb­ből a néző azt a következtetést vonhatja le, hogy minden roma ugyanúgy él.” A szervezet szerint hiányoznak a pozitív hírek, me­lyek hozzájárulhatnának a ki­egyensúlyozottabb kép kialaku­lásához. Godársky szerint a helyzet az utóbbi években lényegében nem változott. „Csak a témák újak, az uniós tagságunk megszerzése előtt főleg a romák kivándorlása, és a többségi lakosság ebből szár­mazó hátránya szerepelt leg­gyakrabban” - mondta lapunk­nak Godársky. A romákról szóló hírek idősza­konként változnak, ősszel gyako­ri a krumpliföldek kirablásáról szóló tájékoztatás, a sajtó időről időre hírt ad a roma családok köztartozásairól is. „A hírekből általában hiányzik a magyarázat, vagyis az, hogy mi okozta a hely­zet kialakulását” - véli Cangár, elismerve ugyan, hogy a rövid hí­rek esetében erre kevés lehető­ség nyílik. A médiák nem tartják be az Európa Tanács ajánlását sem, mely szerint tilos a rasszis­ta, kisebbségellenes hírek ter­jesztése. üpj) Nagyobb jogkörökkel ruházzák fel a rendőröket, de átfogó törvénymódosításra lenne szükség Egyre gyakoribb a családon belüli erőszak ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony. Rohamosan emelke­dik a családon belüli erőszakos bűncselekmények száma, és saj­nos az ünnepi időszak sem men­tes tőle. Több pszichológus fi­gyelmeztetett arra, hogy év vé­gén megnő az ilyen esetek száma, azon egyszerű oknál fogva, hogy ilyenkor több időt tölt együtt a családok többsége, és általában az alkoholból is fogy rendesen. Idén 843 erőszakoskodóról tudnak a hatóságok, a családban szenvedők száma természetesen magasabb. A rendőrség 645 ügyet tisztázott. Az elmúlt évhez képest ez kilencvennel több - tá­jékoztatta lapunkat Marta Bujnáková, az Országos Rendőr­főkapitányság szóvivője. „Jogrendünk a mai na­pig nem ismeri a családon belüli erőszak fogalmát. A büntető ’ törvénykönyv módosításával azonban több lehetőség nyílt a büntetésére” - mondta az Új Szónak Bujnáková. Leegysze­rűsítve: eddig csak a sértett sze­mély beleegyezésével indíthatott a rendőrség eljárást az elkövető­vel szemben - a feljelentést pedig bármikor visszavonhatta. Jelen­leg a rendőrségnek már nincs szüksége beleegyezésre. Családon belüli erőszaknak idén 1005 személy volt elszenve­Idén 843 erőszakosko­dóról tudnak a hatósá­gok, 645 ügy tisztázott. dője. Legtöbbször a hatévesnél fiatalabb gyermekeket kínozzák: a rendőrségre idén 45 ilyen eset­ről - 51 gyermek - érkezett beje­lentés. Sokszor a szülők, sőt nagyszülők is erőszakos bűncse­lekmény áldozataivá válnak. Idén 84 felnőtt terrorizálta gyer­mekét és 63-an idősebb szüleiket - egy alkalommal anyját erősza­kolta meg a fia. Kilenc nagyszülő ellen követett el erőszakos bűn- cselekményt saját unokája. „Tu­datosítjuk, hogy puszta statiszti­kai adatokról van szó. A számok mögött azonban emberi sorsok rejlenek. A rendőrség minden törvény adta lehetőséget kihasz­nál, lényegesen több jogszabál) megváltoztatására lenne még szükség” - szögezte le Bujnák­ová. (dem)

Next

/
Thumbnails
Contents