Új Szó, 2004. december (57. évfolyam, 277-303. szám)

2004-12-17 / 291. szám, péntek

6 Külföld ÚJ SZÓ 2004. DECEMBER 17. RÖVIDEN Újabb olaszt végeztek ki Róma. Egyelőre fenntartá­sokkal fogadják Olaszország­ban egy újabb olasz állampol­gár iraki kivégzésének hírét. Salvatore Santoro haláláról egy iraki fotós számolt be, akinek a szunnita háromszög­ben, Ramádiban mutattak meg egy holttestet és egy olasz útlevelet. Az okmány alapján azonosított, nápolyi születésű Santoro 1961 óta Nagy-Britanniában élt, né­hány hete Ammanban kért új útlevelet az olasz követségen, miután a régit állítása szerint ellopták. December 8-a óta hozzátartozói nem tudnak ró­la semmit. (MTI) Iliescu megint lejáratta magát Bukarest. Elie Wiesel No- bel-békedíjas író visszautasí­totta a legmagasabb román kitüntetést, mert Ion Iliescu leköszönő államfő Corneliu Vadim Tudort, az antiszemita kijelentéseiről és a holokauszt tagadásáról elhíresült szélső- jobboldali politikust is kitün­tette vele. Wiesel döntését azonnal közölte Iliescuval. „Szomorúsággal és csalódott­sággal értesültem arról, hogy az az ember, aki elhatározta a Romániai Nemzetközi Holo- kausztbizottság létrehozását, kitüntetett egy olyan sze­mélyt is, akinek gyűlölködő nézetei ellentétben állnak (a kitüntető) emelkedett ideálja­ival” - írta levelében Wiesel. Iliescu tavaly októberben bí­zott meg egy nemzetközi tör­ténészbizottságot a romániai holokauszt vizsgálatával, és ennek vezetésére Ehe Wieselt kérte föl. Ezt megelőzően ugyanis Iliescu nemzetközi felháborodást váltott ki egy kijelentésével, amelyben ki­sebbíteni igyekezett a zsidó népirtás súlyát. (MTI) Elie Wiesel (Reuters-felvétel) Szíria és Irán beavatkozásáról Washington. Az Irakban működő iszlám terroristák tá­mogatásával vádolta Iránt és Szíriát az amerikai középső parancsnokság helyettes veze­tője. Lance Smith tábornok szerint Fallúdzsa ostroma után drasztikusan csökkent ugyan az Abu Muszab az- Zarkávi vezette terrorcsoport hatékonysága, de továbbra is képes terrortámadásokat vég­rehajtani, mivel „külföldről táplálják”. A tábornok ennek kapcsán megismételte azokat a Szíria és Irán beavatkozásá­ról szóló vádakat, amelyeket aznap George Bush elnök is hangoztatott. Smith szerint azonban nehéz felmérni, mi­lyen mértékű a terroristáknak nyújtott damaszkuszi és tehe- ráni támogatás. (MTI) Megkezdődött az uniós állam- és kormányfők csúcsértekezlete - Bulgária és Románia 2007-től tagja lehet az EU-nak Európa kapuján kopogtatnak a törökök Balkenende (jobboldalt) határozottan biztatta a török delegáci­ót: Erdogant (középütt) és Abdullah Gül külügyminisztert (CTK/AP-felvétel) Brüsszel. Az európai nagy- politikában tegnap szinte minden Törökországról szólt, tekintettel arra, hogy este hétkor, a hagyo­mányos vacsorával meg­kezdődött a huszonöt ál­lam- és kormányfő csúcs- találkozója. ÖSSZEFOGLALÓ Az unió legfelsőbb szintű fóru­mán, amelynek az egyik legkénye­sebb kérdésben, Törökország csat­lakozásának ügyében kell kimon­dani a végső szót, Szlovákiát Mikulás Dzurinda kormányfő mel­lett a repülőgépének bécsi kény­szerleszállása miatt késve érkezett Eduard Kukán külügyminiszter képviseli. Közvetlenül a csúcs előtt a török miniszterelnök azt nyilatkozta, az EU hibát követne el, ha önazonos­ságát a kereszténységre korlátoz­ná; a muzulmán Törökország fel­vételéhez vezető tárgyalások meg­indításával az unió bebizonyíthat­ja, hogy nem tekinti magát keresz­tény klubnak. Recep Tayyip Erdogan tegnap, pár órával az uni­ós csúcs előtt az EU soros elnöki tisztét betöltő Hollandia kormány­főjével is tárgyalt. Jan-Peter Balke- nede optimistán nyilatkozott a tár­gyalások megkezdésének lehetősé­géről Ankarával. Az Európai Parlament tegnap el­fogadott határozatában egyetért azzal, hogy az EU Romániával jö­vőre írja alá a csatlakozási szerző­dést, és Bukarest 2007-től lépjen be az EU-ba. Ugyancsak nagy több­séggel szavazott a EP Bulgária szer­ződésének aláírására. Berényi József külügyi államtit­kár, aki tagja a Dzurinda vezette küldöttségnek, lapunknak elmond­ta, Bulgária teljesíti a csadakozási feltételeket, Románia esetében vi­szont felmerültek kétségek a kör­nyezetvédelem, a bel- és igazság­ügy területén. „Horvátország ese­tében annak kapcsán merültek fel kételyek, hogy együttműködik-e a jugoszláviai háborús bűnösök ügyét vizsgáló nemzetközi törvény­székkel. Azok, akiket Hága keres, valószínűleg nem tartózkodnak Horvátországban, és többen - köz­tük magam is - felvetették, ha egy keresett személy nem tartózkodik az állam területén, akkor nehéz a kiadatását kérni az ország hatósá­gaitól. Viszont tény: Horvátország jobban együttműködhetne a hágai testülettel, és ennek kapcsán óriási vita alakult ki.” Az EU-csúcsra Vik­tor Juscsenko ukrán államfőjelöltet is meghívták. „Nem tudom, mek­kora az esély arra, hogy vele is tár­gyaljunk. A külügyminiszterek hét­fői munkaebédjén az új tagállamok képviselői úgy fogalmaztak, az el­nökválasztás eredményétől függő­en esélyt kellene adni Ukrajnának, s egyszer talán az EU tagjává vál­hatna. A régi tagok azonban kevés­bé rugalmasak” - fejtette ki érdek­lődésünkre Berényi. (sza, m, t) Nem használhatják a Tocai elnevezést Budapest. Az olaszok 2007 március vége után várhatóan nem használhatják borcímkéiken a Tocai Friulano és a Tocai Italico sző­lőfajta megnevezéseket. Ilyen értelmű indítványt tett közzé az Eu­rópai Bíróság főtanácsnoka, Francis Geoffrey Jacobs tegnap dél­ben. Fazekas Judit, az Igazságügyi Minisztérium helyettes állam­titkára szerint az Európai Bíróság várhatóan jövő év elején olyan jogértelmezést tesz közzé, amely lényegében jóváhagyja azt a ko­rábbi olasz nemzeti jogszabályt, amely a jelzett időpont után meg­tiltja a Tocai névhasználatot a borcímkéken. (MTI) A második legmagasabb érték, amelyet eddig emberi szervezetben találtak Juscsenko a hatalmat vádolja MTI-JELENTÉS Bécs. Viktor Juscsenko ukrán el­lenzéki elnökjelölt szerint a kijevi kormány áll az ellene elkövetett gyilkossági kísérlet mögött. A sú­lyos dioxinmérgezést szenvedett politikus ezt a News osztrák hírma­gazinnak jelentette ki. „A kormány műve volt, azoké az embereké, akik még hatalmon vannak Ukrajná­ban. Ismerem a tetteseket. A vá­lasztási kampányban akartak meg­gyilkolni, hogy megsemmisítsék az MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Dubaj/Rijád. A szaúdi rendszert teszi felelőssé az arab királyságban dúló erőszakcselekményekért az az Oszama bin Ladennek tulajdoní­tott hangüzenet, amely tegnap ke­rült fel az internetre. Az al-Kaida vezetője a felvételen megáldja azo­kat a szaúd-arábiai iszlám szélsősé­geseket, akik december 6-án meg­támadták az USA dzsiddai nagykö­vetségét, 12 ember halálát okozva. Bin Laden figyelmeztette a tényle­gesen Abdalláh trónörökös vezette, általa „korrupt cionista amerikai ellenzék vezetőjét. Csak a bécsi Rudolftnerhaus kórház orvosainak köszönhető, hogy élek. Ha nem mérgeztek volna meg, kampányom még sikeresebb és hatékonyabb lett volna. Ez politikai okokból elköve­tett gyilkossági kísérlet volt” - fo­galmazott. Szerinte jobb lenne, ha az újabb vizsgálatot a december 26-i, megismételt elnökválasztási forduló után folytatnák le, hogy a választókat ne befolyásolja - akár negatívan, akár pozitívan - az ügy. Ma már senki sem vitatja a mér­ügynöknek és elnyomónak” neve­zett rezsimet, népfelkelés fogja el­söpörni, ha nem teszi lehetővé, hogy a nép igazi iszlám vezetést vá­lasszon az ország élére. A felvéte­len hallható hang és a stílus is ha­sonló volt bin Ladenéhez, de az üzenet hitelességét egyelőre nem lehetett ellenőrizni. Egy év hallga­tás után, alig két hónapon belül ez a második jelentkezése a szaúdi terrorista vezérnek. A szaúdi biztonsági erők tüzet nyitottak tegnap a rendszerváltást követelő tüntetőkre Dzsiddában, és több embert megsebesítettek - kö­gezés tényét, a legújabb vizsgálati eredmények szerint a Juscsenko vérében lévő dioxin a megenge­dett érték hatezerszerese. A vér­zsírban talált grammonkénti mintegy 100 000 egységnyi kon­centráció a második legmagasabb érték, amelyet eddig emberi szer­vezetben találtak - közölte szer­dán Abraham Brouwer, annak az amszterdami szabadegyetemnek a toxikológia professzora, ahová vizsgálatra elszállították a Becs­ben levett mintákat. zölték szemtanúk. A tiltakozó meg­mozduláson állítólag számos nő is részt vett, más források szerint a nagy rendőri készültség miatt egy­általán nem tartották meg a terve­zett tüntetést. Szemtanúk úgy tud­ják, hogy legalább hat embert őri­zetbe vettek a Vörös-tenger partján fekvő városban. Megmozdulások­ról számoltak be Tobuk és Háil tér­ségéből is. A tüntetők a Londonban élő szaúdi másként gondolkodó, Szaad al-Fagíhnak, az Arábiái Isz­lám Reformmozgalom vezetőjének felhívását követték, aki üzenetben szólította utcára a változás híveit. ÖSSZEFOGLALÓ Bukarest. Az RMDSZ vezetői szerdán késő este a liberális-de­mokrata D.A. szövetség vezetőivel is tárgyalásokat folytattak egy olyan kormánykoalíció megalakí­tásáról, amely parlamenti többsé­get élvezne. A megbeszélések után Calin Popescu Tariceanu (aki a va­sárnapi államelnök-választások győztese, Traian Basescu mellett a D.A. szövetség társelnöke és mi­niszterelnök-jelöltje) a sajtónak el­mondta: romániai magyar partne­reivel a megbeszélésen figyelembe vették Basescunak azt a szándékát, hogy mindenáron megakadályozza a kohabitációt (társbérletet). Va­gyis azt az állapotot, hogy az orszá­got irányító kormánykoalíciónak az államelnöktől eltérő politikai szí­nezete legyen. Basescunak ez az elképzelése ellentétben áll az eddig kialakulni látszott parlamenti többség tervé­vel (amelyben az eddig kormány­zó PSD-PUR az RMDSZ-szel együtt, a nemzeti kisebbségek ti­zennyolc képviselőjének bevoná­sával teremtené meg a többséget). Ezért olyan helyzet állt elő, amely egyelőre nem szavatolja a politikai stabilitást - mondta Markó Béla. Az RMDSZ-elnök szerint e pilla­natban nem adottak a feltételek egy megfelelő többség létrehozá­sára, ezért a magyarok szervezete folytatja a tárgyalásokat a szociál­demokrata-humanista szövetség­gel, ugyanakkor tárgyal Basescu államelnökkel és a liberális-de­mokrata szövetséggel is. „Próbá­lunk aktívan hozzájárulni a hely­zet megoldásához. Az RMDSZ-nek ugyanis nem érdeke, hogy inga­taggá váljék a politikai helyzet, és az sem, hogy előrehozott választá­sok legyenek.” Az előrehozott választások ré­mét egyébként maga Basescu pró­bálta felidézni, amikor bejelentet­te, hogy Tariceanut kívánja kor­mányalakítással megbízni. „Ha nem sikerül megfelelő parlamenti többséget alakítani, ismét a nép­hez kell fordulni” - mondta az új román elnök. Tegnap több buka­resti lap is azt írta, Basescu csak azért beszél az előrehozott válasz­tásokról, hogy jobb belátásra bírja az RMDSZ-t. (m, ú) Közel egymillió koronát kap a Prágai Tükör Kisebbségek támogatása Bin Laden a királyi családot tette felelőssé az erőszakcselekményekért Megmozdulások Szaúd-Arábiában Megadta magát a két albán, akiket a görög hatóságok korábbról is ismertek Szerencsésen ért véget a túszdráma MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Athén. Csaknem 18 órás rabos- kodás után az utolsó túszok is ki­szabadultak tegnap hajnalban az Athén mellett elfoglalt buszból. Előbb a maradék hat utas jött le a járműről, majd a túszejtők kidob­ták fegyvereiket - két vadászpus­kát -, s kezüket a tarkójukra téve maguk is leszálltak, a rendőrök pedig azonnal elszállították őket. A fegyveresek reggel 6-kor kerí­tették hatalmukba egy megálló­ban a Marathonból a fővárosba tartó távolsági buszt, amelyen 26­an utaztak. Egy utasnak, a kalauz­nak és a sofőrnek a jármű elfogla­lásakor sikerült megszöknie, így a banditák nem tudtak tovább men­ni foglyaikkal. A bűnözők a szak­képzett tárgyalók kérésére több csoportban 20 foglyukat elenged­ték, míg végül csak hatan marad­tak a járművön: A banditák 1 mil­lió dollárt követeltek, valamint re­pülőgépet, amellyel Oroszország- ’ ba mehetnek, s azzal fenyegetőz­tek, hogy felrobbantják a buszt. Azt állították magukról, hogy oro­szok, de a legfrissebb információk szerint albánok, akiket korábbi te­vékenységük alapján számon tar­tanak a görög hatóságok. Tegnap délben azt is közölték, hogy nem volt náluk robbanóanyag. Az, hogy a túszdráma szerencsés vé­get ért, nem kis részben a nyári olimpiához kötődő biztonsági fel­készítés eredménye. A buszsofőr például sokat használt azzal, hogy a támadás közben lélekje­lenlétét megőrizve a slusszkulcs­csal leugrott a buszról, s így az nem tudott tovább menni. A 11 milliós Görögországban 1 millió albán él, ők alkotják a leg­nagyobb kisebbséget. KOKES JANOS Prága. Harmincmillió koroná­val támogatja 2005-ben a csehor­szági kisebbségi sajtóba kormány. Ezt a költségvetési pénzt rendsze­resen a kulturális tárca mellett működő bizottság osztja szét pá­lyázatok alapján. Jirí Hnát osz­tályvezető elmondta: még van rá lehetőség, hogy a kisebbségi sajtó támogatására szánt jövő évi pénz­alap további tízmillió koronával emelkedjék. Ez annak függvénye, hogy a parlament végül is milyen formában fogadja el a jövő évi költségvetés kulturális tárcát érin­tő részét. A jelenlegi összeg évek óta változatlan, amivel a kisebb­ségek elégedetlenek. Idén az itteni nemzeti kisebb­ségek 34 pályázatot adtak be, eb­ből 24-et talált megfelelőnek a támogatási bizottság. A kor­mányzati támogatás mértéke az adott publikáció éves költségve­tésének maximum a 70 százaléka lehet. Ilyen magas támogatást csak néhány kisebbségi lap ka­pott, köztük a Cseh- és Morvaor­szági Magyarok Szövetsége által évente öt alkalommal kiadott Prágai Tükör. A folyóirat a kor­mánytól a jövő évre 997 ezer ko­ronát kap, míg a költségek 30 százalékát a kiadónak kell előte­remtenie. Pályázott a magyar szövetség brünni helyi szervezete által évente néhány alkalommal megjelentetett Brünni Magyar Futár című folyóirat is, de ezt a projektet a regionális jellegre va­ló hivatkozással az állam a köz­ponti pénzekből nem fogja támo­gatni. Jelenleg más magyar pub­likáció nincsen Cséhországban. Senki sem akar új parlamenti választásokat Basescu csak riogat

Next

/
Thumbnails
Contents