Új Szó, 2004. december (57. évfolyam, 277-303. szám)

2004-12-15 / 289. szám, szerda

ÚJ SZÓ 2004. DECEMBER 15. Gazdaság és fogyasztók 9 Már a hazai zöldségtermelők és kereskedők is tiltakoznak a külföldi üzletláncok üzletpolitikája ellen Legyen verseny, de becsületes! A hazai zöldségtermelők kénytelenek kiszántani a káposztát (Illusztráciüs felvétel) Pozsony. Immár nem csu­pán a szlovákiai zöldség- és gyümölcstermelők lázad­nak a külföldi üzletláncok szlovákiai üzletpolitikája ellen, hanem a kis- és nagykereskedők is. Tilta­kozó levelüket ma juttatják el a gazdasági, a pénzügyi valamint a földművelésügyi tárca illetékeseihez. ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Több dél-szlovákiai zöldségter­melő az idei felvásárlási árak láttán elhatározta, hogy jövőre felhagy eddigi tevékenységével. A Komá­rom melletti Marcelházán például már fel sem szedték a fejes káposz­tát, mert amennyiért a termelőtől megvették volna az első osztályú árut, az a betakarítási költségeket sem fedezte volna. „A szállítás is többe kerül, mint amennyit érte ad­nának” - indokolta a káposztabe- szántást egy másik, Ipoly-menti zöldségtermelő. Mára már a zöldséget, gyümöl­csöt felvásárló, kicsiben vagy nagy­ban értékesítő kereskedők is érzik, hogy betelt a pohár. „Legyen ver­seny, de tisztességes!” - indokolta a Dzurinda-kormány három mi­niszterének címzett nyílt levelet a seredi Milos Bartek, a kereskedők mára ígért figyelmeztető megmoz­dulásának egyik fő szervezője. Szavai szerint a kereskedők azt ne­hezményezik, hogy Szlovákiában - a többi nyugat-európai országtól eltérően - nem alkották meg a dömpingellenes törvényt. Ez ugyanis lehetetlenné tenné, hogy a külföldi üzletláncok a mostanihoz hasonló üzletpolitikát folytassa­nak. „Az amszterdami kikötőben egy doboz banánért 13 eurót kér­nek. Ha az árut ingyen adnák, egy kiló banán szlovákiai bolti ára - a vám, adó és szállítás miatt - kilón­ként 11 koronára jönne ki, nem pe­dig 9,90-re” - érvelt Bartek, aki szerint a nagy külföldi üzletláncok a többi termény esetében is hason­lóan járnak el. Külföldi tapasztala­taira hivatkozva állította, hogy azokban az országokban, ahol van dömpingellenes törvény, ott a kifo­gásolt üzletláncok teljesen más­ként viselkednek, más üzletpoliti­kát folytatnak. „Az egy-két hetes vásárlócsalogató akciókat meg le­het érteni, és el lehet fogadni, de Szlovákiában már 4-5 hónapja tart ez az agresszív kampány.” Bartek szerint kérdéses, hogy az üzletlán­cok megtérítik-e saját zsebből az áru eredeti, azaz teljes áfáját, vagy alacsonyabb áfát térítve az államot is megkárosítják. A tiltakozó megmozdulás má­sik szervezője, a nyékvárkonyi Mazács Ferenc lapunknak el­mondta: Tudatosítják, hogy a szlovákiai vásárló árérzékeny, az­az az olcsó termékeket vesz, vá­sárláskor az akciókat keresi, ám ha a külföldi üzletláncok elérik céljukat, azaz a konkurenciát megszüntetik, akkor azt tesznek az árakkal, amit akarnak. „Senki se higgye azt, hogy a banán kilója akkor is 10 korona lesz, miközben például Ausztriában 2 eurót kér­nek érte” - mondja Mazács. A kis- és a nagykereskedők hét végén megfogalmazott nyílt leve­lét tegnap délutánig több mint száz boltvezető, beszállító támo­gatta. A szervezők ügy tervezték, hogy a levelet ma délelőtt átadják a gazdasági, a pénzügyi és a földművelésügyi tárca ve­zetőinek, illetékeseinek. Mivel időpontot nem egyeztettek, így le­het, hogy csak a minisztériumok iktatójáig jutnak el. Annál is in­kább, mert kormány rendes me­netrendje szerint szerda kor­mányülés napja. Mazács ennek el­lenére reméli, hogy a levélben megfogalmazott kérdésekre vá­laszt kapnak. Bartek szerint az egyedüli megoldás az összefogás. Az, hogy az üzletláncok által ká­rosított ágazatok ügyvédi irodára bízzák annak megvizsgálását, mi­lyen jogi lehetőségek vannak a hazai termelők védelmére, (gyor) A kétszeresére növekszik a CME árbevétele, és jelentősen javul az üzemi és adózott eredménye is Ismét amerikai kézben a cseh Nova KOKES JÁNOS Nagyjából öt év után ismét ame­rikai kézbe került a prágai TV No­va. A legismertebb cseh kereske­delmi televízió régiúj tulajdonosa a Ronald Lauder, amerikai multimil­liárdos, kezében lévő Central Euro- pen Media Entreprises (CME) tár­saság, amely a hét végén 85 száza­lékos részesedést vásárolt a Nová- ban. A Nova eladását a hét elején jelentették be Prágában azt kö­vetően, hogy a hétfői cseh lapok ki­vétel nélkül közölték azt a hamis­nak bizonyult, félrevezető informá­ciót, miszerint a Nova új tulajdono­sa a német Bertelsman csoport lesz, amely a magyar RTL Klub té­vét is működteti. A Lauder vezette CME ezzel másodszorra lett a leg­nagyobb cseh, s egyben közép-eu­rópai kereskedelmi tévétársaság tulajdonosa. A CME 12,3 milliárd cseh koro­nát fizetett készpénzben a PPF cso­portnak, míg a vételár további, mintegy három müliárd koronát ki­tevő részét a CME részvényeinek 14 százalékával törlesztette. Ez azt je­lenti, hogy a PPF egyben kisebbségi társtulajdonosa lett a CME-nek. A CME vezérigazgatójának tájékoz­tatása szerint a TV Nova megvásár­lása révén a kétszeresére növekszik a CME árbevétele, és jelentősen nö­vekszik az üzemi és adózott ered­ménye is. A Lauder-birodalom örö­köse, Rónáid Lauder 1994-ben se­gédkezett az első cseh magántévé, a TV Nova megindításában, de később éles vita keletkezett Laude- rék és a Nova vezérigazgatója Vla­dimír Zelezny között. Az indulás egyszerűen fogalmazva úgy tör­tént, hogy Zelezny és társai kezé­ben volt a műsorsugárzási enged­ély, míg Lauderék adták hozzá a té­vé konkrét létrehozásához szüksé­ges pénzt, majd később ellenőrzé­sük alá akarták vonni a Novát. Ami­kor azonban meneszteni próbálták Zeleznyt vezérigazgatói tisztsé­géből, az kihasználta, hogy kezé­ben volt a műsorsugárzási licenc, s egyszerűen ő hagyta faképnél az amerikaiakat. Zelezny így átvágta Lauderéket és „magánosította” a Novát. A CME ennek következté­ben 1999-ben gyakorlatilag ki lett rúgva a Novától, s el lett vágva a nyereségtől. A bonyolult ügy nemzetközi döntőbíróságon ért véget, s a cseh államnak végül is tízmilliárd dol­lárt kellett fizetnie azért, hogy nem védte kellő mértékben Lauderék csehországi befektetését. Egy má­sik döntőbírósági perben pedig Zelezny veszített, s kellett volna ha­talmas összeget fizetnie Lauderék- nek. Zelezny erre ugyan nem volt hajlandó, de végül is rákényszerült a Nova eladására, mert helyzete egyre tarthatadanabbá vált. így szerezte meg a Novát a PPF cso­port, amely most túladott a televí­zión. Az egész ügyre az egyszerű cseh állampolgár fizetett rá, hiszen az állam az ő adóiból fizetett. Zelezny pedig időközben európai parlamenti képviselő lett. Egy prá­gai bíróság már meg is kérte a par­lamentet: oldja fel Zelezny immu­nitását, hogy Prágában adócsalási váddal kivizsgálhassák és bíróság elé állíthassák. A CME-nek egyéb­ként még Horvátországban, Romá­niában, Szlovákiában, Szlovéniá­ban és Ukrajnában van televíziós érdekeltsége. Michael Garin, a CME vezérigazgatója bejelentette, hogy jelenleg nem kívánnak változ­tatásokat a Novában. Megfigyelők szerint azonban csak idő kérdése, mikor fog kelleni távozniuk azok­nak a vezetőknek a Novából, akik a perben Zelezny mellett álltak, s anyagilag is profitáltak a Zelezny-CME vitájából. A kockázatok listáján szerepel a dollár összeomlása, az olajár-emelkedés és a kínai gazdaság megtorpanása Várható gazdasági kockázatok 2005-ben ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Jövőre számottevően lassul a vi­lággazdaság növekedése. „Szokat­lanul magas” kockázatok terhelik, de szerencsés esetben az ütemvál­tás sima lesz, és nem következik be „összeomlás - áll az Economist In­telligence Unit éves jelentésében. A világ legnagyobb, nem befek­tetési banki jellegű gazdasági elő­rejelző és elemző házának 2005- re összeállított prognózisa szerint a világgazdaság piaci árfolyamon számolt reálnövekedése az idei év­re várt 4,1% után jövőre 3,2%-ra lassul. A 90-es évek zömének telje­sítményével összevetve ez még mindig robusztusnak tekinthető. A lassulás azonban olyan időszak­ban következik be, amikor a világ- gazdaság számos kockázati té­nyezővel kénytelen szembenézni, és ezekben ott rejtőzik az a le­hetőség, hogy a növekedés lassu­lása „valami súlyosabbá fajul”. A jelentés szerint a kockázatok „hosszú listáján” szerepel egyebek mellett a dollár hirtelen összeom­lása, az esetleges újabb meredek olajár-emelkedés, a kínai gazda­ság hirtelen megtorpanása, eset­leg a lakóingatlanárak összeom­lásszerű zuhanása a fő gazdasági erőcentrumokban. Az EIU szerint a kamatemelés főleg az USA-ban lesz kirívó mértékű, annak ellen­ére, hogy az amerikai gazdaság növekedése a 2004-re várt 4,4%- ról jövőre 3,1%-ra csökken. Az amerikai folyó fizetési mérleghi­ány ugyanakkor az idei 644 milli­árd dollárról 2005-ben várhatóan 719 milliárd dollárra, a GDP-érték 5,8%-ára fog duzzadni, s ez erős nyomás alatt fogja tartani a dol­lárt. A 2003-2004-es pénzügyi év­re becsült költségvetési hiány 412 milliárd dollár, a GDP 3,6%-a. Ez a növekvő kiadások és a lassuló gaz­daság környezetében 2004-2005- ben 492 milliárd dollárra, a bruttó hazai termék 4%-ára emelkedik tovább. A 190 országot felölelő elemzés szerint a magas folyó fize­tési mérleg és költségvetési hiá­nyukat a nemzetközi tőkepiacról fedezni kényszerülő feltörekvő gazdaságok számára külön kocká­zati tényező az OECD-térségben már beindult pénzügy-politikai szigorítási kurzus. Ez egyébként normalizáltabb piaci helyzetet fog teremteni a magas likviditású, ma­gas befektetési kockázatvállalási készségű, alacsony kamatszintű környezethez képest. Az EIU alapforgatókönyve min­dent összevetve azonban az, hogy 2005-ben is meglehetően erős lesz a növekedés a világgazdaság egyes régióiban. Ez alól az egyet­len nagy kivétel az euróövezet, ahol az idei évre becsült 1,9% után jövőre is csak ugyanennyit vár a londoni cég. (m, fti) A legtöbb beruházás a Pozsonyi kerületbe érkezett Több magyar befektető ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Szlovákiában az idei év első kilenc hónapjában a leg­aktívabb befektetőknek a magyar cégek számítottak. A közvetlen külföldi befektetések Szlovákiá­ban az idei év első kilenc hónapjá­ban elérték a 23,4 milliárd koro­nát. Ebből 18,3 milliárd a vállalati, 5 milliárd korona pedig a banksz­férára jutott. A statisztikai hivatal szerint 12,6 milliárd korona az ipari szférába áramlott. Több, mint 5,6 milliárd koronát a pénz­ügyi, szolgáltatásokra, 4,6 milliár- dot pedig a fogyasztói termékek és motorbiciklik gyártására fordítot­tak. A magyar cégek az említett időszakban több, mint 6,1 milliárd koronát fektettek be, míg a máso­dik helyre szorult osztrákok 5, az amerikaiak pedig 3,3 milliárd ko­ronát hoztak az országba. Már ha­gyományosan a legtöbb befektetés a Pozsonyi kerületbe érkezett, az összes beruházás 83 százaléka. A második legsikeresebb régió a tőkevonzás tekintetében a Nagy- szombati kerület, ahová az összes befektetés 15 százaléka áramlott. Szlovákiába idén szeptemberig összesen 372,5 milliárd koronányi befektetés érkezett, amiből 305,9 milliárd jutott a vállalati szférára. A legnagyobb befektetőnek Né­metország számít, 84,6 milliárd koronával, míg a második helyre szorult Hollandia 61,3 milliárd, a harmadik helyezett Ausztria pedig 53 milliárd koronát fektetett be az országban. (TASR) GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK hogy az új nevek között szóba jött az Auto Union, de ezt Bernd Pischetsrieder, a vállalat vezetője ellenzi, mert a nevet a harmincas években már hasz­nálta az Audi elődje. (MTI) Hitelprogram a vállalkozóknak Pozsony. Az Európai Újjá­építési és Fejlesztési Bank (EBRD) és az OTP Banka Slo- ' vensko képviselői ma írják alá a kis- és középvállalkozók szá­mára nyújtott hitelprogramot. Az EBRD ennek köszönhetően 10 millió eurót nyújt a vállalko­zók támogatására. A hitelprog­ramot két részletben, az elkö­vetkező öt évben vehetik igény­be a vállalkozók. (TASR) r Évente 6 ezer tonna Mozzarella Bán. A báni (Bánovce nad Bebravou) Milsy tejfeldolgozó a napokban indítja be a Mozza­rella sajt kísérleti gyártását. A Milsy februárban kezdi el a sajt gyártását. Az elkövetkező években Bánon évente 6 ezer tonnányi Mozzarellát fognak gyártani, aminek a nagy részét Olaszországba exportálják. A gyártás beindításához több mint 100 millió koronás befek­tetésre volt szükség, aminek köszönhetően 50 új munkahe­lyet hoztak létre. (TASR) MAI VALUTAÁRFOLYAMOK Aktuális középárfolyamok Valuta Árfolvam Valuta Árfolvam EMU - euró 38,850 Lenqvel zloty 9,269 Anqolfont 56,199 Maqyar forint (100) 15,726 Cseh korona 1,268 Svéd korona 4,354 Dán korona 5,228 Szlovén tollár (100) 16,201 Japán ien (100) 27,814 Sváici frank 25,279 Kanadai dollár 23,775 USA-dollár 29,180 VÉTEL- ELADÁS Bank euró dollár cseh korona forint Volksbank 37,81-39,81 28,34-30,00 1,24-1,30 15,10-16,40 OTP Bank 37,78-39,76 28,35-29,92 1,24-1,30 15,16-16,32 Postabank 37,74-39,76 28,35-29,87 1,24-1,30 15,13-16,37 Szí. Takarékpénztár 37,78-39,72 28,32-29,81 1,23-1,30 15,03-16,45 Tatra banka 37,74-39,76 28,35-29,87 1,24-1,30 15,13-16,37 UniBanka 37,77-39,75 28,37-29,86 1,23-1,29 15,11-15,13 Általános Hitelbank 37,75-39,77 28,40-29,92 1,23-1,30 14,90-16,63 Az első adat a valut; i vételére, a n íásodik adat a valuta eladásai ra vonatkozik. A forint esetében 100 egységre vonatkozik az árfolyam. (Forrás: SUA) Romlott az agrárium mérlege Pozsony. Mintegy 537 mil­lió koronával, azaz 4,8 száza­lékkal romlott a szlovákiai ag­rárium kilenchavi külkereske­delmi mérlege a múlt év azo­nos időszakához viszonyítva. A statisztikai hivatal adatai sze­rint a kivitel ugyanakkor gyorsabban, 23,1 százalékkal nőtt, a behozatal pedig 16,2 százalékkal. Az agrár-élelmi­szeripari termékek forgalma 18,8 százalékkal emelkedett, elérve a 56,65 milliárd koro­nát. A rendszerváltást követő években az agrár-élelmiszeri­pari termékek importja mindig meghaladta az exportot. A kül­kereskedelmi mérleghiány 2001-ben érte el a csúcsérté­ket, 20,25 milliárd koronát. Azóta a hiány évről évre csök­kenő tendenciát mutat, (ú) A Volkswagen nevet változtatna Berlin. A Bild című német tö­meglap szerint a wolfsburgi Volkswagen konszern, Európa legnagyobb autógyártója név- változtatást fontolgat, hogy a konszernt ne keverjék a Volks­wagen gépkocsi márkával. A Volkswagen csoport magába foglalja az Audit, a cseh Sko­dát, a spanyol Seatot és a brit Bentleyt is. A Bild úgy tudja,

Next

/
Thumbnails
Contents