Új Szó, 2004. december (57. évfolyam, 277-303. szám)
2004-12-15 / 289. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2004. DECEMBER 15. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 TALLÓZÓ TAGES-ANZEIGER A svájci napilap szerint Trai- an Basescut, a liberális ellenzék vezetőjét azért választották meg Románia elnökének, hogy végleg felszámolja Ceausescu örökségét, a korrupciót és a nepotizmust, még ha ezért kockázatos útra kell is térnie. „A kommunista funkcionáriusok gyorsan szociáldemokratákká alakultak át, és továbbra is mindent úgy tettek, mint korábban. Nastase és Basescu egyaránt a múlt rendszer gyermeke. Basescu azonban őszintének hat, amikor arról beszél, hogy végérvényesen le fog számolni Ceausescu örökségével. Ezért választották meg, még akkor is, ha kockázatos útra akar lépni” - vélekedett keddi számában a Zürichben megjelenő újság.- Karácsonyi ajándékra gyűjtöget? (Peter Gossányi karikatúrája) Az örmény genocídium kilencven év után sem évülhet el, a török csatlakozással előtérbe kerülhet A holokauszt főpróbája volt A múlt század első szervezett népirtását kilencven esztendeje tervezték el az akkor a központi hatalmakkal szövetséges, ugyancsak Európa „beteg emberének” számító török birodalomban. Másfél millió örmény - török alattvaló - lett áldozat, az örmény népességnek csaknem a fele. E. FEHÉR PÁL A világ homályosan sejti, hogy kik lehetnek az örmények, akiknek Európa peremvidékén- volt és van a hazájuk, amely csak valamikor réges-régen lehetett önálló (időszámításunk 301. esztendejében már felvették a kereszténységet). Vagy másfél ezer évig önállóságuktól megfosztat- tak és ahogyan Friedrich Engels írta róluk: „a török zsarnokság Szküllája illetve az orosz despo- tizmus Kharübdisze között sínylődtek”. És akkor még szó sem esett a perzsákról, akik ugyancsak kegyetlenül bántak velük, még nemzetnevüket is megváltoztatták a nagyvilág számára. Az örmény perzsa eredetű szó, ők hajkhnak nevezték magukat, azaz uraknak. Ez történelmi tévedés lett. Még a világ- történelemben a legnagyobb politikai befolyást megszerző örmény, Anasztáz Mikoján is szolga volt: előbb Sztálin, majd Hruscsov szolgája, bár abban a közegben talán a legokosabb (legravaszabb?) ember. Önigazolás lehet, hogy nem sokat tudunk az örményekről, de ez sem indokolhatja a felejtést, a közönyt. Pedig hát világsiker lett a harmincas évek elején a kiváló prágai német író, az 1927-es csehszlovák állami díj kitüntetettje, Franz Werfel regénye, a Musza Dag negyven napja, amely az örmény sorsban az akkor már világosan kirajzolódó zsidó tragédiát ábrázolta. Az örmények végzetét Ankarában írták meg és a Musza Dag hegységben teljesítették be; a zsidókat Nürnbergben rekesztették ki a németségből és Auschwitz lett az egyik végállomás. Az áldatlan állapotnak évezredes múltja van, milliónyi örmény áldozattal. Viszont a birodalom modernizálását célként kitűző ifjútörökök sokszor kötöttek szövetséget a XX. század elején a nemzetiségekkel, nem utolsó sorban a nagy gazdasági hatalommal rendelkező örményekkel. Még a kulturális autonómiáról is tárgyaltak. Az első világháború első éve azonban véget vetett a megbékélés lehetőségének. Egy örmény író oroszul kiadott könyvében olvasom, Berlin gyorsan rájött arra, hogy a szultáni birodalom milyen ingatag szövetséges. Más forrásokból pedig az is tudható, hogy a német nagyvezérkar tudatában volt annak: a háború két fronton nem nyerhető meg pusztán katonai eszközökkel. Lázasan keresni kezdték a másféle lehetőségeket. Az egyik tervről meglehetősen sokat tudunk: az orosz cárizmus és az orosz forradalom esélyeit latolgatva elszánták magukat az orosz bolsevikok, Lenin támogatására. Más kérdés, hogy ezzel olyan európai forradalmi hullámot gerjesztettek, amely őket is elsöpörte. Sematikusan összegezve a szándékot: a tábornokok olyan társadalmat akartak teremteni, amely veszélyeztetve érzi magát egy másik, a történelmi előítéletek okán milliók számára ellenségesnek tekintett nemzetiség, vagy vallási csoport által. Mellesleg a többségi megtévesztettek számára biztosítják a kisebbség vagyonának elrablását is. Kidolgozzák tehát az örmény lakosság kiirtásának tervét. Első lépésként a török hadseregben szolgáló örményeket fokozzák le munkaszolgálatosokká. Aztán elkobozzák az örmények személyi igazolványait (tehát jogfosz- tottá teszik őket). Egyidejűleg üzleti tevékenységüket korlátozzák jelentősen, egyszersmind a török többség tudomására hozva, hogy az örmény gazdagok a török szegények vérét szívták. Internáló táborokat hoznak létre. A férfiakat leölik, a nőket és gyermekeket több száz kilométeres gyalogos halálmenetben hajszolják végig egész Kis-Ázsián. Ezután már csak az volt hátra, hogy a csőcseléknek szabad rablást engedélyezzenek, a hadseregnek pedig tudomására hozzák, hogy az örmények az antant ügynökei, hiszen a rokonaik az ugyancsak keresztény és ellenséges Oroszországban virulnak. Az örmény szociáldemokrata párttal, a dasnakokkal korábban szövetséget kötött ifjútörökök számára a hatalom fontosabb volt, mint az elvek. A német mag tehát jó török talajba hullt. Az 1915 áprilisában Ankarában hozott titkos rendelet már csak szentesítette a genocídiumot. És a világ hallgatott: a világháború szörnyűségei elfedték ezt a „kisebb” tragédiát. A világ lelkiismerete számára fontos, hogy manapság már a zsidó holokauszt tagadása, Auschwitz gázkamráinak kétségbevonása Németországban börtönnel büntetendő. És mi van az örményekkel? A szlovák törvényhozás európai ügyekkel foglalkozó bizottsága a napokban határozatban szólította fel a törököket, hogy kérjenek bocsánatot az örményektől, mielőtt felvételt nyerhetnének az Európai Unióba. Ankara ridegen elutasította az ajánlást. Ha Basescu betartja választási ígéreteit, óriási, 1989 óta a legnagyobb változások várnak az országra A változás szele Romániában MTI-FIGYELŐ Új korszak kezdődött Romániában az exkommunisták elnökválasztási vereségével, a jobbközép erőket képviselő Traian Basescu győzelmével - állapították meg egybehangzóan keddi jelentéseikben az olasz napilapok. A római La Repubblica című lap úgy vélekedett, hogy Bukarest 2007-re várható uniós csatlakozása változatlanul a román politika prioritása marad. Basescu pedig azzal győzött - némi meglepetésre 51,2 százalékkal maga mögé utasítva a szavazatok 48,7 százalékát összegyűjtő Adrian Nastase volt kormányfőt -, hogy kemény harcot ígért a korrupció ellen, a sajtószabadság kiszélesítését helyezte kilátásba, és ami a legfontosabb, nagyobb társadalmi igazságosság megvalósítását tűzte ki. Olyan politikust választottak elnökké Romániában, aki szót tud érteni az emberekkel. Eddig a bukaresti főpolgármester nem is oly könnyű feladatait látta el, s egy jobbközép koalíciót irányított. A NATO-taggá vált Romániában semmiféle olyan változás nem várható, amely aggodalomra adna okot Brüsszelben, hiszen vitathatatlan az új államfő európai kötődése - jegyezte meg a La Repubblica. A torinói La Stampa szerint is meglepetés Basescu győzelme, amellyel „Románia új lapot nyit és az Unióról álmodik”. A változás elsősorban a fiatalok és a román középosztály szavazatainak köszönhető az olasz lap szerint, amely úgy véli: a választópolgárokat nem is elsősorban Basescu iránti szimpátia vezérelte, hanem sokkal inkább „büntetőszavazóként” mondtak nemet a jelenlegi autokratikus, állampárti politikai bárókra és összefonódásaikra. A Nastasét támogató pártok pedig túl elbizakodottan vágtak neki a voksolásnak, egyszerűen nem hittek a vereség lehetőségében. Kérdéses, hogy a győztes szövetségnek lesz-e elegendő ereje a kormányalakításra is, ráadásul a Basescu győzelme okozta meglepetés még inkább kétségessé teszi a szociáldemokrata párton belüli harc kimenetelét, így nem kizárt az előrehozott parlamenti választások lehetősége sem - írta a La Stampa. A milánói Corriere della Sera ugyancsak a változás szeléről ír, azt emelve ki, hogy Nastase ex- kommunistái 15 év után most vereséget szenvedtek a hatalomért folytatott küzdelemben. S ha Basescu betartja választási ígéreteit, Romániára óriási, 1989 óta a legnagyobb változások várnak, egyebek között a politikai befolyástól mentes közintézmények kiépítése, a méltó igazságszolgáltatás és a sajtószabadság biztosítása terén - vélekedett a milánói napilap. KOMMENTÁR Fekete acél MALINAK ISTVÁN Másfél hónap telt el az elnökválasztás óta, s az amerikai diplomácia a külvilág szempontjából amolyan se hús, se hal állapotban vegetál, egyelőre semmit nem érezni a második Bush-érá- hoz fűzött elvárásokból. November elején az elnök meghirdette ugyan a prioritásokat, de stagnálásról beszélhetünk szinte mindenütt, ahol sokkal intenzívebb amerikai közreműködésre, új kezdeményezésekre lenne szükség. Ez a közel-keleti helyzetre éppúgy vonatkozik, mint az irakira. Az enyhe európai-amerikai közeledés pozitívumnak számít, de inkább az ukrán válságnak köszönhető, mintsem a tudatosságnak. Ha az elnökválasztási kampány egy részét is beszámítjuk, akkor elmondható: a problémák jegelésének időszaka egészségtelenül megnyúlt. így lesz ez, amíg a leglátványosabb tárcánál, a külügyminiszteri poszton meg nem történik a változás. Colin Powell még utazgat és nyilat- kozgat, de már súlytalanul. Az első Irak elleni háború katonai karrierjének csúcspontja volt, a második megfosztotta attól, hogy nagy formátumú, amolyan Kissinger-féle külügyminiszter legyen: kivették a kezéből a külpolitika irányítását. Most már mindenki arra kíváncsi, mit fog mondani az utód, Condoleezza Rice. A Forbes magazin a nyáron összeállította a világ tíz legbefolyásosabb asszonyának névsorát. A sorrend az első három helyen: Condoleezza Rice, Hillary Clinton és Sonja Gandhi. Abban mindenki egyetért, hogy az ötven éves, acélkeménynek ismert színes bőrű, eredetileg zongoraművésznek készülő hölgyet nem lehet majd a második vonalba szorítani. A fehér házbeli történések tudorai szerint már most is neki van a legnagyobb szava az amerikai politika alakításában, ő, a nemzetbiztonsági főtanácsadó az első ember, akivel reggel az elnök találkozik, s vele zárja a munkanapot. Abban biztosak lehetünk, oda fog figyelni arra, ami a kelet-európai régióban történik. Számunkra külön érdekes, hogy politológiát egy volt csehszlovák diplomatánál, Josef Korbeinél hallgatott - Madeleine Albright volt külügyminiszter asszony apjánál. Az ő kedvéért tanult csehül, állítólag könnyen ment neki, mert már jól beszélt oroszul. A disszertációját Csehszlovákia varsói szerződésbeli szerepéről írta. A Stanford Egyetem politológia professzora először id. George Bush kelet-európai és leszerelési ügyekben illetékes tanácsadója lett, majd két évig vezette a Nemzetbiztonsági Hivatal Szovjetunióval foglalkozó osztályát. Id. Bush anno így mutatta be Gorbacsovnak: „Condoleezza Rice. Mindent, amit a Szovjetunióról tudok, tőle tanultam.” Ez valami, ha figyelembe vesszük, hogy Bush nyolc évig volt Ronald Reagan alelnöke, korábban pedig a CIA főnöke. Akik majd tárgyalnak vele, jó ha odafigyelnek a stílusára. Mindent ellenőrzése alatt tart és a háttérből irányít, nem tolakszik a kirakatba, mint Kissinger tette, aki külügyminisztersége előtt Nixonnak volt a nemzetbiztonsági főtanácsadója. Tehát a lényeg: az amerikai külpolitika markánsabb elmozdulására az új elnöki beiktatásig, januárig várni kell. Egy biztos: nem a felpuhulás időszaka következik. Értékeinek elismerése mellett az elemzők egy veszélyre hívják fel a figyelmet. „Condi” a hidegháború utolsó harmadában lett azzá, ami. Ha az akkori módszereket fogja alkalmazni a terrorellenes háború időszakában, kudarcot vallhat. Az első Bush-csa- pat húzóembereit mind erről a tőről metszették. JEGYZET Vihar az óceánon SZÁSZI ZOLTÁN Nem figyeltem a rádiót szombaton, nem tudom, jelentett-e vihart a Csendes-óceánon. Ha nem is jelentett, egy bizonyos felületen talán mégis háborgott a víz. Ott, ahol Márai hamvait beleszórták. Mert mi a sorsa az írónak? Ha rossz és semmitmondó, akkor előbb- utóbb elfelejtik. Hajó és olyat képes teremteni, amire évszázad múltán is büszke az utókor, akkor szobrot állítanak neki. Effajta tevékenységét az istenáldotta utókornak általában dicséretesnek tudjuk be. Mi történik mégis? Hercehurca és ellenségeskedés, viszolygás és visszatetsző közjátékok. Előbb a szoborállítási pályázattal, merthogy a művész egykori politikai nézetei... Aztán az avatási ceremónián, amikor olyan ember akarta Márairól lerántani a leplet, akinek pártja a határon túliak kenyérpusztító, munkahelyelrabló rémével fenyegeti a népet. Szomorú helyzetbe került. Hogyan, miként választott, magánügye. Márai nem tűrt meg semmilyen diktatúrát. Még az öregség és fájdalom kényszerzubbonyát sem. Kié most a szobor? Aki kifizette? Aki kitalálta? A magyarságé? Az irodalomé? Kassáé? Mindenkié és senkié! Márai szelleméhez méltadan volt a magyar politika prominens képviselőjének jelenléte éppen úgy, mint a jelenlevők szoboravatáshoz nem illő viselkedése. Márai nem politizált. Csak kiállt az emberség mellett. Ami történt, annak semmi köze nincs Márai szellemi hagyatékához. Az tisztán megmarad. Nem sározhatta be azt életében sem a jobb, sem a baloldal. Jó lenne, ha halálában sem történne meg ez. Mert sem a vörös diktatúrát, sem a barnát nem szerette. Istennel társalkodón, szellem volt és az marad. Megbékélés kellene. Elfogadni az adott tényeket, tudomásul venni azt, amit eddig burkoltan tudattak velünk, s most nyíltan kimondták. Jobb az egyértelmű szó. A kétértelmű gesztusok helyett. Az egész hercehurcából a rossz szájíz maradt. Csak a hajósokat sajnáltam a Csendes-óceánon, mit gondolhattak arról a pár vadul felcsapó hullámról most szombaton.
