Új Szó, 2004. december (57. évfolyam, 277-303. szám)

2004-12-10 / 285. szám, péntek

ÚJ SZÓ 2004. DECEMBER 10. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 TALLÓZÓ KURIER Remény nélküli tartomány címmel jelentetett meg egész oldalas összeállítást a Vajda­ságról a bécsi napilap. A sok- nemzetiségű Vajdaságban élőket gazdasági bajok és kilá- tástalanság sújtják, a radikális szerbek miatti félelem uralko­dik a tartományban. A lap be­számolt a magyarellenes falfir­kákról, a magyarokat ért táma­dásokról. Béres Károly, az újvi­déki EHO ökumenikus segély- szolgálat vezetője szerint a 90- es évek háborús menekülthul­lámával radikalizmus is érke­zett a Vajdaságba. A betelepült 250 000 szerb közül sokaknak hamis ígéreteket tettek, misze­rint házat, lakást kapnak az el­kergetett magyarok és horvá- tok tulajdonaiból. A menekül­tek többsége szegény, és ezért a kisebbségeket teszi felelőssé. Könnyű mobilizálni azokat, akiknek már nincs veszteniva­lójuk, a Vajdaságban minden harmadik ember munkanélkü­li. A lap megszólaltatta Kor- hecz Tamás vajdasági kisebb­ségügyi minisztert is, aki sze­rint nem jelentenek újdonsá­got az etnikai alapú verbális és annál is súlyosabb támadások, amelyek nem csak a magya­rokkal szemben nyilvánulnak meg. A 37 esztendős, jogi vég­zettségű Korhecz szerint a ki­sebbségek elleni támadások ál­landóan jelen voltak a tarto­mányban Szlobodan Milose­vics felemelkedése és a volt Ju­goszláviában kitört háborúk óta. Milosevics idején ez még állami doktrína is volt, és a la­kosságban mélyen gyökerezik a sovinizmus. A nyilatkozó sze­rint a tartományban nem elég gyorsak a gazdasági reformok, kevés a beruházás, magas a munkanélküliség, ami jó tápta­laja a sovinizmusnak. Zoran Djindjics miniszterelnöksége idején a radikálisok eltűntek, ám a kormányfő meggyilkolá­sa óta egyre erősebbek. Az őszi vajdasági választások azonban megmutatták, hogy a radikális pártok nem eléggé erősek a kormányalakításhoz, így a helyzet megnyugszik. A hábo­rú lehetőségére utaló kérdésre kijelentette, nem gondol pol­gárháborúra vagy etnikumok közötti összecsapásokra, ám ez nem jelenti azt, hogy nincs ilyen veszély. LA LIBRE BELGIQUE A holnap háborúi csendes háborúk lesznek, olyanok, amelyek akadályozzák, hogy az emberek méltóságteljes éle­tet éljenek, illetve amelyek élőlényfajtákat tüntetnek el a földgolyóról - vélte Wangari Mutha Maathai, az idei Nobel- békedíjas a belga napilapnak adott interjúban. Leszögezte: a vérontást meg kell és meg is le­het előzni. A jelenlegi fegyve­res konfliktusokat - Iraktól a Közel-Keleten át Darfúrig - elsősorban a természeti kin­csek megszerzésére való törek­vés irányítja. Afrikában annál több lesz a háború, minél job­ban folytatódik az erdőirtás és az elsivatagosodás. Arról is be­szélt, hogy az etnikumot nem szabad negatív fogalomként értelmezni. Néhány hatalmon lévő vezető arra próbálja ki­használni a nemzetiségi külön­bözőségeket, hogy egymás el­len lázítsa őket, ez azonban csak ürügy.- Doktor úr, úgy szenvedek, mint a pénzügyminiszter a költségvetés megvitatása alatt! (Peter Gossányi karikatúrája) Az ausztriai szlovének sem jutottak közös nevezőre a helységnévtáblák ügyében Táblavita Karinthiában Wolfgang Schüssel kancel­lár „konszenzus-kereső konferenciát” hívott össze a Karinthia tartományban hiányolt kétnyelvű helység­névtáblák ügyében. Az ausztriai szlovén kisebbség követelései tavaly megle­hetősen vegyes reakciókat váltottak ki a lakosság kö­rében, különösen azután, hogy néhány konzervatív párt a gesztus költségeivel ijesztgette az adófizetőket. JUHÁSZ KATALIN A szlovén ajkúak legnagyobb tá­mogatójaként ismert Zöld Párt üd­vözölte a konferencia ötletét, de követelik, hogy az ellenzék, illetve a jogvédő civil szervezetek is részt vehessenek rajta. Schüssel konzer­vatív Néppártja (ÖVP) szintén elé­gedetten nyugtázta a kancellár ki­sebbségi jogok terén kifejtett igye­kezetét, különösen annak fényé­ben, hogy Schüssel nemrég kudar­cot vallott a szlovénekkel való egyezkedés során, önkényesen vet­ve véget a vitának. A konszenzus azért is időszerű, mert Ausztria jövőre ünnepli a náci megszállás végének 60. évforduló­ját, illetve a semleges státus kivívá­sának 50. évfordulóját. Az utóbbit rögzítő egyezmény garantálja az ország területén élő kisebbségek és népcsoportok jogainak védelmét is, illetve a földrajzi nevek két nyelven való feltüntetését. Az ügy emiatt is kínosan érintené az ország vezeté­sét, a szlovén szervezetek ugyanis rendszeresen tájékoztatják a nem­zetközi közvéleményt a kétnyelvű táblák ügyéről. Karinthia tarto­mányban ugyan vannak ilyen táb­lák, a kisebbség egyes képviselői szerint azonban ezek száma nem elegendő, csupán jelképes gesztus­nak, nem pedig mindennapi való­ságnak tekinthetőek. Először a hetvenes években pró­bálkoztak a kétnyelvű táblák beve­zetésével Karinthiában, ám ezeket néhány nap alatt ledöntötték, meg­rongálták, illetve eltüntették a né­met ajkúak. Csupán négy éve, azaz negyvenöt évvel az említett; egyez­mény elfogadása után sikerült ki­tenni a szlovén nyelvű táblákat azo­kon a településeken, ahol 25 száza­léknál több szlovén nemzetiségű la­kos él. Ráadásul a Legfelsőbb Bíró­ság nemrég alkotmányellenesnek mondta ki a 25 százalékos arányt, lévén, hogy az ország alaptörvényé­ben semmilyen konkrét megkötés nem szerepel. Több politikus azt javasolta, a szlovén érdekcsoportok találkozza­nak a konferencia előtt, és egyez­tessék álláspontjukat. Az egyes cso­portok ugyanis olyannyira ellenté­tes véleményen vannak az üggyel kapcsolatban, hogy előbb nekik kell közös nevezőre jutniuk, azaz eldönteniük, mit is akarnak valójá­ban. A helyzetet az is nehezíti, hogy Karinthiában a Néppárt parlamenti koalíciós partnere, az FPÖ van ha­talmon, a kormányzó pedig az a Jörg Haider, aki szerint jelenleg is túl sok a német-szlovén kétnyelvű tábla, és ezeket a szlovén ajkú la­kosság csökkenésének arányában el kellene távolítani. Tavaly nagy harcok árán sikerült ugyan 150 további kétnyelvű táblát kihelyezni Karinthiában, ez azon­ban sokak szerint pirruszi győze­lem volt. Nagyobb volt az erkölcsi veszteség, mint a tényleges ered­mény. A német ajkú többség ugyanis azóta telhetetleneknek és összeférhetetleneknek tartja a szlo­véneket, egyes politikusok pedig ugyanolyan jogokat követelnek a Szlovéniában élő elenyésző számú német kisebbség számára. A kisebbségi nyelvek jogállásával foglalkozó Eurolang hírügynökség szerint a közelgő konferencia sikere azon múlik, képesek-e közös ne­vezőre jutni a karinthiai szlovének, illetve hajlik-e az FPÖ a kompro­misszumra. Ausztriában összesen mintegy 15 ezren vallják magukat szlovén nemzetiségűnek. Hét állami óvodát működtetnek számukra, az iskolákban pedig akkor indul két­nyelvű osztály, ha legalább küenc szlovén nemzetiségű tanuló szülei kérik ezt. Rendkívül lehangoló az UNICEF gyermekjóléttel foglalkozó éves világjelentése Egymilliárd gyermek él nyomorban MTI-HÁTTÉR Több mint 1 milliárd gyermek - a világ gyermekkorú lakosságának több mint a fele - él szélsőséges nyomorban, illetve szenvedi hábo­rúk vagy a HIV/AIDS-járvány kö­vetkezményeit - áll az ENSZ gyer­mekjóléttel foglalkozó intézményé­nek (UNICEF) Londonban kiadott éves világjelentésében. Az utóbbi másfél évtizedben le­zajló háborúk áldozatainak fele gyermek volt. A jelentés szerint 640 millió gyermeknek nincs tető a feje felett, félmilliárd gyermek nél­külözi az alapvető csatornázási hi­giéniát, 400 millió pedig nem jut hozzá egészséges ivóvízhez sem. Nem kap rendszeres egészségügyi ellátást 270 millió gyermek, 140 millió pedig soha nem járt iskolá­ba; ez utóbbiak zöme lány. A gyermekek helyzetéről most ti­zedszer kiadott átfogó UNICEF-je- lentés szerint 90 millió gyermek sú­lyos mértékben alultáplált. Az ENSZ-szervezet jelentése sze­rint a helyzet legelriasztóbb jel­lemzője az, hogy 700 millió gyer­meket a felsorolt jelenségek közül egyszerre kettő vagy még több is sújt. A gyermekeket érintő szélsőséges nyomor egyik fő okozó­ja a háború, főleg az adott országo­kon belüli fegyveres konfliktus. Az 1990 és 2003 között kitört 59 na­gyobb katonai viszály közül 55 bel- háború volt. A belső katonai konf­liktusokat különösen megszenve­dik a gyermekek: az ezekben 1990 óta meghalt 3,6 millió ember csak­nem fele gyermekkorú volt. - Mindemellett most már megfigyel­hető, hogy a gyermekeket tudato­san célpontnak választják a szem­ben álló felek; ennek példája volt az idei beszláni iskolai mészárlás - olvasható az UNICEF jelentésében. Továbbra is általános jelenség a gyermekkatonák toborzása, akár erőszakkal is; évente több százezer gyermek fog fegyvert különböző konfliktusokban. A háborúknak katasztrofális ha­tása van a gyermekek egészségügyi helyzetére is. Egy öt évig tartó fegy­veres konfliktus 13 százalékkal nö­veli az 5 éven aluliak halálozási rá­táját az UNICEF felmérése szerint. A globális HIV/AIDS-járványnak a gyermekekre gyakorolt legdrá­maibb hatása a betegség miatt elár­vultak számának meredek emelke­dése. A betegségben elpusztult szülők halála miatt árván maradt gyermekek száma most már eléri a 15 milliót. Emellett a járvány - mi­vel áldozatai között igen sok a ta­nár, az egészségügyi dolgozó és egyéb olyan szakértő, akiktől a gyermekek jóléte függ - a gyerme­kekről gondoskodó szélesebb körű védőhálózatot is rombolja. Mivel a HIV-fertőzés és az AIDS-betegség kialakulása között hosszú idő telik el, ez a válság még legalább tíz évig tovább súlyosbodik, akkor is, ha azonnal sikerülne stabilizálni vagy csökkenteni az új fertőződések szá­mát - írták az UNICEF szakértői. KOMMENTÁR Újgazdagné, pártlistán TÓTH MIHÁLY Egy hete még az újságok első oldalán virított a szenzáció: Mi­kulás Dzurinda miniszterelnök pártjában, az SDKÚ-ban senki nem emlékszik rá, kinek a jóvoltából sikerült megszabadulni 22 millió korona adósságtól. Az SDKÚ elődpártjainak egykori vezetői se emlékeznek semmire. Ehhez képest igazoltatnak, ha bankban betétkönyvön akarok elhelyezni, mondjuk 1500 ko­ronát. Ugyanis harcot indítottak a pénzmosás ellen. Arra a 22 millióra gondolva szabadjára engedem fantáziámat és tűnődöm: a párt adósságát vajon hogyan egyenlítette ki az SDKÚ jótevője? Igelitszatyorral a kezében, benne a 22 millió­val bekopogtatott Dzurindához, mondván: Szevasz, Miki, ép­pen megyek a hitelezőtökhöz, kiegyenlítem a cechet, ne érje szó a ház elejét. Se igazoltatás, se elismervény, se bankszámlakivonat. A pénz­mosás elleni küzdelem örök dicsőségére... Erőltessük meg kissé az emlékezetünket, és gondoljunk vissza azokra a daliás időkre, amikor még a fél ország azt latolgatta: Meciar miniszterelnök hitelezője majd milyen számlát nyújt be a családi villa megvételére kölcsönzött, már nem is emlék­szem hány tucat millió kiegyenlítésére? Van már annak legalább tíz éve, hogy komoly politikus vagy politológus tanulmányt jelentetett volna meg a közélet főszereplői zsarolhatóságának veszélyéről. Gyanítható, hogy tájainkon (de talán világviszonylatban is) már évszá­zadok óta nem született annyira önzetlen milliomos, aki po­litikai párt iránti anyagi jóindulatáért előbb-utóbb ne nyúj­totta volna be számlát. Ennek összegét, persze, nem mindig pénzben fejezik ki. Megszokottá vált, és törvényes eszközökkel semmit se lehet tenni ellene, hogy minden párt holdudvarában felfedezhetők tőkeerős gazdasági szervezetek, vállalatok, amelyek pillanat­nyi pénzzavar esetén pártnak szívesen hajlandók segítséget nyújtani. A hazai viszonyokra jellemző, hogy az ország leggaz­dagabb emberének tekintett, időközben bírósági eljárás alá vont vállalkozó egy őszinte pillanatban elárulta: nincs párt, amelyet ne támogattam volna, ha kért. Elvégre politikai váltó­gazdaságban élünk! Amelyik párt tegnap még ellenzékben volt, holnap kormányra kerülhet. A pártfinanszírozásnak már ez is kétes tisztességű módja. En­nél már csak az erkölcstelenebb, amikor újgazdagék parla­menti képviselői helyet vásárolnak feleségüknek. Nem egy pártban láthattak már olyat a jelöltlistán jó elhelyezésben re­ménykedők, hogy milliomos feleség kedvéért és javára módo­sították a sorrendet. Egyiküket éppen perbe fogták. A vád: olajszőkítés. Szlovákiában legalább 5 millió embernek bizonyíthatóan nem lenne módja átvállalni 22 milliós adósságot. Vegye azt min­denki figyelembe, aki esetleg valóban meg akarja tudni, ki tö­rekedett Dzurinda miniszterelnök jóindulatának elnyerésére. JEGYZET Van még jó 25 évem... SZÁSZI ZOLTÁN Sohase voltam valami nagy matematikus, így a statisztiká­nak sem tulajdonítottam túlsá­gosan nagy jelentőséget. De így negyven után - kénytelen­kelletlen - foglalkoznom kell a felettem igencsak gyorsan mú­ló idő, a jövő és a nyugdíj kér­désével. Hajói sejtem, akkor nagyon hamaros meghozzák a döntést a nyugdíjkorhatár to­vábbi emeléséről. Mondjuk úgy 65 évre. És nézzünk meg egy statisztikát is, amely meg­jelent a lapokban. Az átlag­életkor alakulásáról van szó, az ország régióira lebontva. Érdekesség, de mind a férfiak, mind a nők átlagéletkora azokban a régiókban a legala­csonyabb, ahol a legmagasabb a munkanélküliség. Konkré­tabban a Nagykürtösi, a Lo­sonci, a Rimaszombati, a Nagyrőcei és a Rozsnyói járá­sokban, valamint a Kassa-vi- déki és a Tőketerebesi járás­ban. Maguk a statisztika ké­szítői is felvetik a kérdést, ugyan csupán véletlen lenne ez, vagy a munkanélküliség, a rossz szociális helyzet hatásá­ról van szó? Minden bi­zonnyal! Tessék csak elképzel­ni annak az embernek az éle­tét, aki minden áldott nap az­zal a tudattal kel és fekszik, hogy egyszerűen nincs rá szükség. Micsoda önromboló folyamatokat indíthat ez el egy emberben? Ehhez hozzá­járul a stressz, a kilátástalan- ságból eredő alkoholfogyasz­tás, a rendszertelen és egész­ségtelen táplálkozás, a lelki hi­giénia teljes hiánya. A fokoza­tos-szellemi és lelki leépülésbe vivő depresszió, az öngyilkos- sági hajlam, miegymás. Mert hát mit lehet itt tenni? Nagy az elesettség, kevés a biztató szó, kevés a jó hír. Nem nagyon kell ez a lehervasztott, tönkre­vert, lerabolt régió - az itt élőkkel együtt - senkinek. Nyilvánvaló elutasítást kap­tunk az anyaországtól, az itte­ni államalkotó nemzet számá­ra pedig úgy látszik, szintén majdnem mindegy itt élő lakó­inak sorsa. Egy kis fénysugár kéne, hogy lesz ez jobb is. Tán az életkedv is megjönne, tán ha munka lenne, jobban tud­nának az itt élők az egészsé­gükre, lelki egyensúlyukra vi­gyázni. Mert a lélek betege­dett már itt meg, az állandósu­ló bizonytalanságtól. Egy biz­tos pont jólesett volna, egy kis kapaszkodó jólesne még. Mondjuk, hogy legalább azt gondolhassa az ember így 40 évesen, hogy van még jó 35, és nem csak 25 éve.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents