Új Szó, 2004. december (57. évfolyam, 277-303. szám)
2004-12-09 / 284. szám, csütörtök
ISKOLA UTCA 2004. december 9., csütörtök 2. évfolyam 49. szám Bugár a Selye Egyetem hallgatóival találkozott A fiatalok felé nyitna az MKP Képesek rendszerezni a tananyagot a szerzők a diákok értelmi képességeinek szintjén? Milyen tankönyvből tanítsunk? ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Komárom. A Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzatának meghívására hétfőn este Komáromban járt Bugár Béla, az MKP elnöke és a hallgatókkal folytatott kötetlen eszmecserét. Amint bevezetőjében elmondta: az MKP - a november 6-ai országos kongresszuson megfogalmazottak értelmében - nyitni szeretne a fiatalok, az egyetemisták felé. „Szeretnénk tudni, miként vélekednek az érintettek az egyetemekről, főiskolákról szóló törvényről, miként képzelik el a szülőföldön maradást, az itteni élet- feltételeket” - tette hozzá. A párt nem titkol célja ezekkel a találkozókkal - amelyek az elkövetkező hónapokban országszerte folytatódnak - az utánpótlás biztosítása is. „A fiatalok tisztán, fondorlatok nélkül fogalmazzák meg gondolataikat, azt mondják ki, amit éreznek, nem a lehetséges következményeket fontolgatják először. Az ebben az erőben rejlő tőkét a pártnak is ki kell használnia” - vélte Bugár. A hallgatóság kérdései a vasárnapi sikertelen magyarországi népszavazás után természetesen elsősorban arra irányultak, hogy miként alakul az MKP, illetve más határon túli pártok viszonya a magyar kormányhoz. Bugár szerint meg kell várni, mit lép a magyar kormány, és annak alapján kell kialakítaniuk közös álláspontjukat. „Amennyiben Gyur- csányék nem tesznek semmit, rajtunk a kezdeményezés sora” - szögezte le. (vkm) A Leonardo az unió szakképzési programja Minőségfejlesztés ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Értékelő konferenciát tartott Budapesten a Tempus Közalapítvány Leonardo Nemzeti Irodája december 5-én. A rendezvényen a nemzetközi szakképzési együttműködés legújabb irányairól és eredményeiről kaphattak képet, a résztvevő magyar intézmények munkáján keresztül. Az eredmények terjesztésére rendezett konferencián a projekteket megvalósító intézmények négy szekcióban (tanárképzés, e-learning, hálózati együttműködés, transzparencia) bemutatták az általuk kidolgozott új tanterveket, tananyagokat, illetve taneszközöket, amelyek A programja célja a résztvevő országok szakképzési rendszerének megújítása (Képarchívum) nem csak az egyes intézmények működését teszik hatékonyabbá, de ha a széles szakmai közönség számára is elérhetővé, hasznosít- hatóvá válnak, beépülhetnek a többi intézmény szakképzési programjaiba, hosszú távon pedig hatással lehetnek a szakképzési rendszer egészére. A Leonardo da Vinci az Európai Unió szakképzési programja, melynek célja a részt vevő országok szakképzési rendszerének megújítása, minőségének fejlesztése és európai jellegének erősítése. Ez a tevékenység azonban csak akkor tud tényleges hatást gyakorolni az egyes országok szakképzésének minőségére, ha a támogatott projektek eredményei széles körben ismertté válnak - mondta Tordai Péter, a Tempus Közalapítvány/Leonardo Nemzeti Iroda programvezetője. A napokban a Tempus Közalapítvány kiadásában megjelent, Tót Éva (Felsőoktatási Kutatóintézet) által összeállított Eredmények terjesztése a Leonardo projektekben című kézikönyv további segítséget nyújt a projektszervezők számára az eredmények hatékony tévesztésében. A kiadvány nemzetközi tapasztalatok felhasználásával mutatja be a módszereket, a lehetőségeket és a munka megkönnyítését szolgáló eszközöket. A kiadvány és a konferencia előadásai elérhetők a Tempus Közalapítvány honlapján: www.tka.hu . (he) Egy brit tanárnő végső pusztulással rémisztgetett Sikerült pánikot keltenie ISMERTETÉS Az emberiség közeli kipusztulásával rémisztgette diákjait egy brit katolikus iskola tanárnője. A tanárnő egy a Földet elpusztító meteor tíz napon belüli becsapódását jósolta és végső búcsúra szólította 13-14 éves tanítványait. Bár célja csak az élet élvezetének hirdetése volt, sikerült pánikot keltenie. „Rossz hírem van”, közölte a reggeli gyűlésre összegyűlt kétszázötven tanulóval a tanárnő. Arra szólította őket, hogy „vegyenek végső búcsút” szeretteiktől. A diákok az esetet jelentő Sun című bulvárlap szerint rémülten pislogtak, többen zokogásban törtek ki. Bár a tanárnő célja állítása szerint csak annyi volt, hogy a diákokat az élet kiélvezésére ösztönözze, túllőtt a célon. „Néhány gyerek száz százalékig biztos volt benne, hogy el fogunk pusztulni”, nyüat- kozta a Sunnak az egyik gyerek apja. „Isten tudja, mit gondolt a tanárnő”, tette hozzá. (Index) A tanításra nincs pontos recept, ám bárhogyan is tanítunk, a pedagógusnak végcélként mégis csak a hatékonyságot kell szem előtt tartania (Képarchívum) A magyar irodalom oktatásához illő tankönyvválasztás esetében érzékeny és ingoványos területre sik- lunk, s bizony a kétségeket, hibákat még magunknak sem merjük bevallani. KÖBÖLKÚTI VARGA JÓZSEF Az egyik tankönyvsorozat például részt vett a versenypályázaton, s a hatályos tanterv alapján készült, a másik sorozat viszont valamelyik intézmény megbízásából íródott, amelyet majd esetleg egy később megírandó illetve körvonalazandó tantervhez igazítanak, ami egyáltalán nem a legszerencsésebb megoldás. Ezenkívül használatosak még a magyar irodalmi tankönyvek különféle külföldi változatai, sorozatai, amelyek ugyancsak nem alkalmazkodhatnak itteni óratervi viszonyainkhoz. így a tanítás sokszínűsége mellett jó adag eklekticizmus is keveredik ebbe a panorámába. Félreértés ne essék: szívből utálom a bürokráciát! Csakhogy a tapasztalatlan tankönyvszerzők esetében nem árt a megbizonyosodás. Képesek-e rendszerezni a tananyagot a diákok értelmi képességeinek szintjén? Az ilyen esetekben (a versenypályázatra) szükségszerűvé válik egy-egy korszak részleges szubjektív tankönyvi feldolgozása, hogy elkerüljük a félreértéseket. Elveszünk a részletekben A középiskolai magyar irodalomtanítás egészéből, miként a tankönyvekből is teljességgel hiányzik a szerkezeti felépítés, amely a hatékonyság legnagyobb gátja. Mert ha a diák és tanár az érettségi vizsgán egymás közt olyan banalitáson dialogizál, hogy Tőzsér Árpád húsz vagy huszonegy éves korában írta a Férfikort, akkor itt mindenképpen strukturális zavarról és impulzushiányról beszélhetünk. A tanár tehát a műközpontú analízis helyett primitív „műhierarchia-pontosí- tásokban” éli ki magát, ami esztelen képtelenség. Vagy: az egyik recenzens például azért ajánlotta kiadásra az egyik tankönyvet, mert olyan fejezeteket és adatokat talált benne, amelyeket még ő sem ismert. Akkor valójában kinek is íródnak a tankönyvek? Az ilyenfajta rögtönzött okoskodás vagy faggatózás a lényeg helyett felszínes régiókba csúszik. Szó sem lehet tehát a megfontolt, megtervezett irodalmi tananyag átadásáról. A diák ugyanis a tanártól szigorú, zárt rendszerezést vár el, aki szemernyit sem épít a pletykákra (bocsánat: a kuriózumokra), amely valamennyiüket eltérítheti az eredeti határozott céltól. A tanításra nincs pontos recept, ám bárhogyan is tanítunk, a pedagógusnak végcélként mégis csak a hatékonyságot kell szem előtt tartania. így hát immár végérvényesen temessük el a pozitivista irodalomszemlélet kinőtt és elavult módszereit, s a szövegközpontúságra, „az értő tanításra” helyezzük a fő hangsúlyt! A mai irodalomoktatás azonban még mindig többnyire abból áll, hogy a tanár jelentéktelen megjegyzésekkel tömi a tanulók fejét. Egyedül a szövegközpontú műelemzés lehet a jövő útja, hiszen itt a diáknak módja, lehetősége és alkalma adódik arra, hogy kifejtse véleményét, gyakorolja az önálló gondolkodást, s egyúttal a retorika szabályainak megfelelően a magabiztos fellépést. Oktassuk hát őket véleménynyilvánításra, és ne fojtsuk beléjük a kezdeményező- készséget! A diák hozza ki a műből a lényeges elemeket (játsszon el a művel, ízlelgesse), majd szintetizálja az anyagot! Ha a tanár elhiteti önmagával, hogy a tankönyvből minden részletet, bekezdést, megjegyzést meg kell tanítania, akkor diákjait „lélektelen leckefelmondásra” szorítja, s ő maga a reprodukció meg a definíció szintjére süllyed, amit a diák sohasem fog megérteni és tolerálni. így lehet a „legcsodálatosabban” megutáltatni a magyar irodalomórát. A kisfiú megfogta a bizalmát elnyert új óvó néni kezét, és indultak be az ismeretlen gyerekek közé A gyermeki kommunikáció rejtett tartalma ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS A gyerekekkel jó beszélgetni. Ha a kissé fárasztó,műért?” korszakon már szerencsésen túljutottunk, egyszerre azt tapasztaljuk, hogy a minden iránt nyitott, érdeklődő, a legalapvetőbb összefüggésekre is rákérdező kisgyerekkel tulajdonképpen élvezet társalogni, a világ dolgait újra szemügyre venni, megvitatni, és bizony gyakran nem is olyan könnyű megtalálni a helyes választ a kérdéseire. Milyen gyorsan repül egy szirti sas? Hány tojást rakott évente a tirannoszaurusz rex? Hogyan tanítja a madár mama repülni a fiókáit? Ilyen, és még hány efféle kérdés hangzik el naponta, melyekre a jó szándékú, ám lexikonaggyal nem rendelkező szülő csak hüm- mög, vagy ígéretet tesz, hogy majd utánanéz az interneten. Vannak azonban a kicsiknek olyan kérdéseik is, melyeknek nem a nehézsége, inkább váratlansága, látszólagos tartalmi oda nem illése lepi meg a szülőt. Hogyan kerülnek a gyerekek az árvaházba? Hogyan különböztetik meg a kórházban a sok egyforma csecsemőt? Igaz-e, hogy manapság egyre tovább élnek az emberek? Meg fogják-e fejtem az örök élet titkát? Hány foga van egy krokodilnak, és irályén erős az állatkert kerítése? Van-e minden utasnak ejtőernyője a repülőn? stb. Sokszor nem értjük: Hát ez meg honnan juthatott éppen most az eszébe? - Pedig a gyermek kérdései, az őt foglalkoztató témák rendszerint nem véleüenül bukkannak fel, nagyon is kapcsolódnak aktuális életük valódi problémáihoz, az őket éppen nyomasztó félelmekhez, csupán a bennük elrejtett üzenet kódolva van. Ahhoz, hogy a kicsi valódi kérdését, az őt valójában foglalkoztató problémát megértsük, ezt a kódot kell megfejtenünk. Amikor a gyermek árvaházról, vagy a kórházi csecsemők összecse- rélhetőségének problémájáról kérdez, valójában talán azt szeremé tudni: őt, ugye, biztosan nem cserélték el? Az ő szülei, ugye, vérszerinti szülei? De nemcsak a kérdések, sokszor a gyermek által elmondott hétköznapi történetek is rejtett mondanivalót hordoznak, olyan ki nem mondott, de a kicsi számára nyomasztó kérdést, melyre a lelke mélyén megnyugtató választ vár a szüleitől. Az efféle történetek ki nem mondott félelmeket tükrözhetnek: „Ugye, az én szüleim nem fognak elválni? Lehet, hogy a gyerekek engem is ki fognak nevetni, ha valamit nem tudok? Mi lesz, ha hozzánk is betörnek, amíg mi alszunk?” Tehát először a kicsi szorongását igyekezzünk megérteni, és valamilyen megnyugtató választ adni rá! Egy új óvodába kerülő kisfiú pl. ezekkel a kérdésekkel fordult mamájához és az óvó nénihez: Ki törte össze ezt a játékot, és ki festette ezeket a csúnya festményeket a faliújságon? Az édesanyja, aki azt hitte, fia kritizálni, leszólni próbálja az új helyet, zavarba jött, szégyellte magát gyermeke viselkedése miatt, ezért rászólt: Ejnye, miért vagy üyen goromba, hiszen annyi szép játék van itt, aminek semmi baja, és a gyerekek festményei is igazán helyesek, kéij szépen bocsánatot! Az óvó néni azonban, aki elértette a kisfiú szavai mögött meghúzódó valódi kérdéseket, (t.i. hogy milyen büntetést kap az, aki elront valamit, és hogy elváiják-e itt, hogy ő szépen tudjon rajzolni) így válaszolt: „Előfordul, hogy egy játék használat közben megsérül, vagy tönkremegy, nem kell nagy ügyet csinálni belőle. Festeni pedig azért szoktunk, mert szeretünk, de ha nincs kedved hozzá, neked nem kell.” És csodák csodája, az anyja dorgálását dacosan fogadó, félelmében mégis belé kapaszkodó kisfiú egyszer csak az óvó néni felé fordult: „Én szeretek festeni, és ezeknél sokkal szebbeket is tudok!” Innen már természetesen könnyű dolga volt a pedagógusnak, hiszen csak ennyit kellett mondania: „Nagyszerű, akkor gyere, fessél valami szépet, majd azt is kirakjuk a faliújságra!”, és a kisfiú már meg is fogta a bizalmát elnyert új óvó néni kezét, és indultak be az ismeretlen gyerekek közé. (gya, he) A gyermek kérdései, az őt foglalkoztató témák rendszerint nem véletlenül bukkannak fel (Képarchívum)
