Új Szó, 2004. december (57. évfolyam, 277-303. szám)

2004-12-08 / 283. szám, szerda

ÚJ SZÓ 2004. DECEMBER 8. Gazdaság és fogyasztók 11 Az állam a jövő évre mintegy 100 ezer vonatkilométerrel többet kíván megrendelni, mint idén Vasárnaptól új vasúti menetrend Pár napon belül több gyorsvonat is a régi menetrend szerint fog közlekedni (Ján Kroslákfelvétele) Pozsony. Vasárnap életbe lép az új vasúti menetrend, amely rengeteg újítást hoz a vonattal utazók számára. A vasút ígérete szerint pár napon belül több gyorsvo­nat is a régi menetrend szerint közlekedik majd, újra utazhatunk azonban olyan regionális vasúti szárnyvonalakon is, ame­lyeken korábban leállítot­ták a közlekedést. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Az új menetrend nem mindenki számára jelent könnyítést. Vasár­naptól ugyanis a vasút több olyan gyors- és sebesvonatot is kivon a közlekedésből, amelyeknek a fenn­tartása számukra veszteséges. Ha azonban a vasúti személyforgalom egészét tekintjük, az elkövetkező időszakban jelentős bővülésre szá­míthatunk. Pavol Kuzma, a Szlovák Vasúttársaság igazgatója szerint mindez annak köszönhető, hogy az állam jövőre mintegy 100 ezer vo­natkilométerrel többet kíván meg­rendelni, mint idén. A vasúttársa­ság szerelvényei ennek köszön­hetően jövőre 31,6 millió kilomé­tert tehetnek meg. Újdonságnak számít, hogy a vasút közveden szerelvényekkel köd össze Nyitrát és Érsekújvárt Béccsel. Az előzetes ígéretek szerint a va­súd menetjegyek ára az elkövet­kező időszakban nem fog változni. Hasonló ígéretek hangzottak el a vasút részéről a diákoknak és nyug­díjasoknak nyújtott kedvezmények esetében is. „Az állam ugyan még nem mondta ki a végső szót, a va­súti menetjegyek árszabályozásá­val foglalkozó pénzügyminisztéri­um azonban ezúttal nagy való­színűséggel nem emeli az árakat” - állítja Kuzma. Szerinte az áremelés az állam számára sem kifizetődő, hiszen ezzel csak rendkívül ala­csony pluszbevételre tehetnek szert. Egy esetíeges emelést kö­vetően ugyanis újabb utasokat vesztenének, vagyis végeredmény­ben ugyanannyi vagy még keve­sebb pénzt szednének be, mint ha nem emelnék az árakat. Kisebb vál­tozásra azonban az árak esetében is számíthatunk. Januártól a Po­zsony és Kassa, valamint Pozsony és Besztercebánya között közle­kedő InterCity vonatokat is beso­rolják a közérdekű közlekedésbe. Ezeket a vonalakat a vasút eddig saját költségére üzemeltette, így az árak ennek megfelelőek voltak. Ja­nuártól ezeken a vonalakon is sza­bályozott árakat vezetnek be. Az InterCity vonatokat tavaly vették le a szabályozott árú vona­lak listájáról. Újbóli felvételüket a vasút azzal magyarázza, hogy a liberalizált árakkal és a relatíve jó utasszámmal sem tudták nyere­ségessé tenni ezeket a vonalakat. Az utasoktól beszedett összeg ugyanis átlagosan 1 korona kilo­méterenként, miközben a kilomé­terekre átszámított költségek el­érik a 3 koronát. Idén a vasút így mintegy 300 millió koronával volt kénytelen dotálni az Inter­City vonatokat. Az új árak azonban nem min­denki számára jelentenek ala­csonyabb kiadásokat. Az Inter­City vonatok elsősorban azok számára lesznek drágábbak, akik nem csúcsidőben utaztak. A vasút által korábban bevezetett rendszer, amely szerint csú­csidőben drágábban utazhat­tunk, jövőre megszűnik. Koráb­ban azok, akik a Kassa-Pozsony vonalon elővételben vették a je­gyüket, vagyis 14 nappal az út előtt, 299 koronáért juthattak hozzá a jegyhez. Az IC-vonatok helyeinek negyedén a jegyhez 480 koronáért juthattunk hozzá. Januártól azonban ezen a szaka­szon már csak 548 vagy 618 ko­ronáért utazhatunk, (p, t) Az ágazat dolgozóinak egyharmadát bocsáthatják el Buszsofőrök veszélyben ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Ha a busztársaságok képviselőinek nem sikerül meg­egyeznie az állammal a közleke­dés finanszírozásáról, a jövő év február elsejétől az ágazat alkal­mazottainak csaknem a harma­dát, vagyis mintegy 3 ezer embert bocsátanak el. Mindez azonban nemcsak a dolgozókat érinti sú­lyosan, hiszen ezzel együtt a jára­tok 30 százalékát is felszámolják - nyilatkozta Marián Grác, a Közúti Közlekedésben Dolgozók Függet­len Szakszervezetének elnöke. A szakszervezet épp ezért nem ért egyet a tömeges elbocsátásokkal, hiszen az szerintük nem jelent megoldást a busztársaságok szá­mára sem. Grác szerint a busztár­saságoknak az állam mintegy 350 millió koronával tartozik a közér­dekben végzett szolgáltatásokért. Jövőre a társaságok képviselői épp ezért más finanszírozási mód­szert ajánlanak. Az ágazat ked­vezőtlen gazdasági helyzetéhez Grác szerint jelentős mértékben hozzájárult a gázolaj árának dina­mikus növekedése, amely a busz- társaságok számára az egyik leg­nagyobb kiadást jelenti. Nem cse­kély mértékben növelte a társasá­gok kiadásait az első osztályú utak fizetőssé tétele, és a hozzáa- dottérték-adó kulcsának a növelé­se is. (t, s) ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Tegnap reggeltől sztrájkkészültségben vannak a VW Slovakia dolgozói, miután a Kovo szakszervezeti szövetség alapszer­vezete sztrájkkészültséget hirde­tett. A sajtóiroda értesülései szerűit a jövő évi kollektív szerződés egyeztetése során merültek fel problémák. Meg nem erősített hí­rek szerint a dolgozók 12 százalékos bérkiegészítést kémek. A munkáltató ugyan hajlandó bele­menni 4 százalékos tarifaemelésbe, ám csak április 1-jei hatállyal. Ugyanakkor megállapodást sürge­tett az esetleges 30 órás munkahét bevezetésének a lehetőségéről. A foglalkoztatottak és a nevükben fellépő tárgyalók ezt teljes mérték­ben elfogadhatatlannak tartják. Jó­zef Uhrík, a Volkswagen Slovakia igazgatótanácsának elnöke me­gerősítette, hogy ezekben a napok­ban intenzíven tárgyalnak a szak- szervezeti vezetőkkel. Ennek ered­ményeként „mindkét fél számára elfogadható kollektív szerződést” ígért. A társaság kilenc havi terme­lése 134 milliárd koronára rúgott, ami 4 milliárd koronás évközi nö­vekedésnek számít. Az értékelt időszakban 170 436 gépjárművet gyártott, több mint 266 ezer sebes­ségváltót és csaknem 12 millió se­bességváltó-alkatrészt. A vállalat mintegy 8400 főt foglalkoztat, (t) A magas acél- és egyéb nyersanyagárak miatt egyes termékek árait jövőre akár 5 százalékkal is növelhetik Januártól drágább elektronikai cikkek ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Januártól drágábban juthatunk hozzá a háztartási elektronikai cikkekhez, gyártóik ugyanis a nagyraktári árak növe­lését tervezik. Mindezt azzal ma­gyarázzák, hogy a mosógépek, hűtőgépek és a többi hasonló ter­mék előállításához szükséges alapanyagok ára az elmúlt időszakban jelentős mértékben megugrott. Az áremeléseket ed­dig olyan cégek jelentették be, mint az Electrolux, a Zanussi, a Whirlpool, a Polar, a Bosch, a Sie­mens és a Móra. Az Eletrolux sze­rint az extrémen magas acélárak és a többi nyersanyag árugrása miatt termékeik átlagosan 5 szá­zalékkal lesznek magasabbak. Példaként egy mosógépet említ­hetünk, amelyhez idén még 15 ezer koronáért juthatunk hozzá. Jövőre ezért mintegy 750 koroná­val többet fog kelleni fizetnünk. A nyersanyagok árának növelését a cégek többsége eddig cégen belüli átszervezésekkel próbálta megol­dani, jövőre azonban már csak az árak növelésével képesek fenntar­tani nyereségességüket. Egy tonnányi acélhoz jelenleg például 700 dollárért juthatnak hozzá, ami több mint kétszer ma­gasabb ár, mint a tavalyi. Hasonló a helyzet a műanyagok gyártásához szükséges olajjal is, amelynek az ára csaknem a felével nőtt. Az acé­lárak növekedéséért elsősorban a hirtelen támadt kínai kereslet okol­ható. A világméretű áremelkedés miatt a kassai U.S. Steel idén példá­ul kétszer is megemelte az árait. A nagyobb kínai kereslet számlájára írják a szakértők azonban a réz ár­emelkedését is. A keresletnöveke­dés nem áll meg az elkövetkező hó­napokban sem, az árak így tovább emelkednek majd. Szlovákiában egyelőre nem értesítették a keres­kedőket a magasabb árakról, a szomszédos Csehországban azon­ban már múlt pénteken megjelen­tek az első hírek az áremelésekről. Az elektronikai cikkek gyártói mellett a magasabb acélárak az autógyártókat is áremelésekre késztethetik. Japánban például már a második autógyár jelentet­te be, hogy acélhiány miatt vissza­fogja termelését. Ezúttal a Suzuki Motor jelezte, mégsem lesznek extra műszakok a hónapban, amit eredetileg azért terveztek, hogy az év utolsó hónapjában 13 ezer­rel több gépkocsit állítsanak elő. A cég arra hivatkozott, hogy aka­doznak az acéllemez szállítások. A Nissan a múlt héten közölte, hogy több japán gyárában néhány napra leállítja a termelést. Tokiói jelentések szerint más japán autó­gyártók is hasonló lépésre kény­szerülhetnek. Ugyanakkor az eu­rópai autógyártók egyelőre nem aggódnak az acélellátási helyzet miatt, inkább a nyersanyag magas árát tekintik piaci szempontból veszélyesnek, (s, t) GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Elenyésző drágulás novemberben Pozsony. Elenyésző mérték­ben, októberhez viszonyítva mindössze 0,1-0,2 százalékkal nőttek novemberben a szlová­kiai fogyasztói árak. Elemzők szerint a novemberi infláció így 6,4-6,6 százalék körüli értéket ért el. A hivatalos adatokat a statisztikai hivatal ma hozza nyilvánosságra. Banki elemzők szerint a közelgő karácsonyi bevásárlások miatt aligha felté­telezhető, hogy a fogyasztási cikkek- főként az élelmiszerek és a zöldség, gyümölcs - ára az eddigi trendet követve tovább csökkenne. (SITA) Kozmetikázott a szlovákiai KIA Pozsony. Húsz százalékkal emelte telekárajánlatát a le­endő KIA autógyár megbízott­ja. A Zsolna melletti telkek tu­lajdonosai a 140 koronás négy­zetméterenkénti árhoz képesti emelést mindössze „kozmeti­kai” módosításnak tartják. A tulajdonosok a Szlovák Föld­alap álláspontjára várnak, egy vállalkozó ugyanis 350 koronás négyzetméterenkénti árat aján­lott fel a majdani Kia-gyár tel­keiért. (SITA) Betiltott orosz húsimport Moszkva/Pozsony. Az orosz szakhatóságok betiltották a szlovákiai sertés- és -húsimpor­tot Losonc és környékéről az ott felmerülő sertéspestis miatt. A szlovák szakhatóságok közlése szerint Szlovákia nem is expor­tál húsféleségeket. Szlovákia a Moszkva által az EU-25-nek megítélt 227,3 ezer tonnás ked­vezményes vámmegítélésű hús­kvóta keretében exportálhatna, ám élelmiszer jellegű termékei­nek kivitele Oroszországba ele­nyésző. (SITA) A leggazdagabb magyarok Budapest. A leggazdagabb magyarok idei toplistáját Szé­les Gábor, a Videoton elnöke és Demján Sándor, a Pozsonyban is vállalkozó TriGránit első em­bere vezeti 50-50 milliárd fo­rintos vagyonnal. A tavalyi 46 milliárd után 2004-ben a leg­gazdagabb magyar cím elérésé­hez már 50 milliárd forintos (becsült) vagyonra volt szük­ség. A tavalyi első helyezett, a fotexes Várszegi Gábor, idén csak a harmadik lett 40 milliár­dos vagyonával. Az OTP-vezér Csányi Sándor csaknem meg­duplázta vagyonát, 30 milli- árdjával az ötödik lett. Gyur- csány Ferenc kormányfő a 3,8 milliárdjával a tavalyi 60. hely­ről a 70.-re csúszott vissza. A magyar kormány tagjai közül még Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter található Top 100-ban: 2,7 milliárd fo­rintra becsült vagyonával a 97- 99. helyre került. (Manager) Régiós ezüstérmes a Mól Brüsszel. Az idén EU-ba föl­vett kelet-közép-európai orszá­gok ezer legnagyobb forgalmú cége közül az első a lengyel PKN Orlen olajcég, a második a Mól Rt, a harmadik a cseh Sko­da autógyár. A szlovén Gospo- darski vestnik gazdasági maga­zin által összeállított rangsor­ban az ezer közül 442 cég len­gyel, 207 magyar, 171 cseh, 99 szlovén, 59 szlovák, 22 pedig a balti államok vállalata. A nyolc államban 54 cég tavaly az egy- milliárd eurós éves forgalmat is túllépte. A vezető három cég közül a PKN Orlen 7,67 milli­árd eurós, a Mól Rt. 5,9 milli­árd eurós, a Skoda 4,5 milliárd eurós forgalmat bonyolított ta­valy. (m, t) Az EU-t az olaszok is becsapták Brüsszel. Görögország mel­lett esetleg Olaszország is ha­mis deficitadatokat közölt Brüsszellel éveken át - írja uni­ós forrásokra hivatkozva keddi számában a Financial Times. A lap az Európai Unió bizottságá­nak eddig még nem publikált jelentésére hivatkozva írja azt, hogy az olasz kormány tartó­san több pénzt kölcsönzött a maastrichti szerződésben en­gedélyezett mértéknél. Esze­rint Olaszország 1997 óta meg­sértette az uniós stabilitási és növekedési paktum szabályait, és nem teljesítette az eurózóna- tagsághoz megkövetelt feltéte­leket. (MTI) MAI VALUTAARFOLYAMOK Valuta Aktuális középárfolyamok Árfolyam Valuta _____ Ár folyam EMU - euró Angol font Cseh korona Dán korona Japán jen(100) Kanadai dollár 39,123 56,659 1,273 24,350 Lengyel zloty Svéd korona 28,353 Svájci frank USA-dollár 9,354 Magyar forint (100) 15,916 4,398 5,266 Szlovén tollár (100) 16,313 25,587 29,097 VETEL - ELADAS Bank euró dollár cseh korona forint Votksbank 38,11-40,11 28,23-29,89 1,24-1,30 15,26-16,56 OTP Bank 38,09-40,08 28,28-29,85 . 1,24-1,30 15,33-16,51 Postabank 38,06-40,10 28,34-29,86 1,24-1,30 15,27-16,53 Szí. Takarékpénztár 38,08-40,04 28,28-29,76 1,23-1,31 15,19-16,62 Tatra banka 38,06-40,10 28,34-29,86 1,24-1,30 15,27-16,53 UniBanka 38,11-40,11 28,39-29,88 1,24-1,30 15,28-15,27 Általános Hitelbank 38,07-40,11 28,36-29,87 1,24-1,31 15,03-16,78 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. A forint esetében 100 egység re vonatkozik az árfolyam. (Forrás: SITA) Sztrájkkészültséget hirdetett a VW Slovakia Béremelést követelnek

Next

/
Thumbnails
Contents