Új Szó, 2004. december (57. évfolyam, 277-303. szám)

2004-12-07 / 282. szám, kedd

4 Régió ÚJ SZÓ 2004. DECEMBER 7. RENDŐRSÉGI NAPLÓ Megölte feleségét és anyósát Kassa. Vasárnap este bru­tális kegyetlenséggel oltotta ki felesége és anyósa életét, sógorának pedig súlyos sérü­léseket okozott a 46 éves Stefan L. A kassai rendőrség kis idő elteltével őrizetbe vet­te a férfit, aki egy éles eszköz­zel többször mellkason szúr­ta két évvel fiatalabb felesé­gét. Még aznap este rárontott a másik házban alvó anyósá­ra, s Katarina S.-t ugyanazzal az éles tárggyal a nyakán és a fején sebesítette meg halálo­san. A gyanúsított sógorára többször rálőtt, majd egy bal­tával támadta meg. Sérülése­iből 21 napon túl gyógyulhat fel. A férfi ellen gyilkosság vádjával indítottak eljárást; 10-15 év szabadságvesztéssel sújtható, (t, s) Két fiatal nő életébe került Kenyhec (Kechnec). Két fiatal nő halálával végződött a Kassa-vidéki járás települé­sén történt szombati közleke­dési baleset. Az ütközésre ak­kor került sor, amikor a 37 éves kassai Tibor T. Peugeot 205-ösével Abaújszina irá­nyából haladt a migléci (Milhosf) határátkelő felé, és nem adott előnyt a 27 éves Martin T. által vezetett Seat Leonnak. A 16 éves Katarina és a 28 éves Silvia a Peugeot utasai súlyos sérüléseikbe a helyszínen belehaltak, míg Tibor T.-t és a negyedik utast, a 15 éves Luciát kórházba szállították. A gépkocsikon keletkezett anyagi kár 600 ezer korona. (SITA) Rátámadt a rendőrökre Szirma. Nem volt hajlandó igazolni magát egy 25 éves he­lyi férfi, és sértegette, majd rá­támadt az őt ellenőrző hatósá­gi személyre. A férfi vasárnap hajnalban a Viktória bárban tartózkodott, ott került össze­tűzésbe a rendőrökkel, ezután taxiba ült, és a helyi kórház­hoz vitette magát. Megtagad­ta a járőrök kérését, ehelyett ütlegelni kezdte az egyik rendőrt. A férfi szabadlábon védekezhet. (SITA) Év végéig ítéletet várható Folytatódott a Borza-per Kassa. Az utolsó tanúk kihall­gatásával folytatódott tegnap a Kassai Kerületi Bíróságon a kelet­szlovákiai alvilág állítólagos főnö­ke, Dusán B., azaz Borza és hét társának pere. Ezzel a már tavaly január óta húzódó tárgyalássoro­zat a vége felé közeledik; előrelát­hatólag december 10-éig tart majd. A vádlottak ellen három gyilkosság elkövetése, gyilkossági kísérlet, engedély nélküli fegyver- tartás, rablótámadás és egyéb bűntények miatt indult eljárás; a többi között őket gyanúsítják az­zal is, hogy 1999 decemberében eltették láb alól a konkurens ban­da vezérét, Karol Kolárikot is. A vádlottak tagadták bűnösségüket, és minden erejükkel próbálták megkérdőjelezni a tanúk - első­sorban Martin T., a koronatanú - vallomásait. (TASR) Tornaija polgármestere felhívással fordul a határon túli magyar településekhez Lássák, hogyan élünk Dubovszky László: „Ne úgy nézzenek ránk, az anyaországiak, mint magatehetetlen haszonlesőkre” (Somogyi Tibor felvétele) Csak az idén 444 kihágást regisztráltak a városban Több rendőrre van szükség Tornaija. A kettős állam- polgárságról szóló népsza­vazás kapcsán a magyaror­szági emberekben a hatá­ron túli magyarokról kiala­kult negatív kép megválto­zását várja Dubovszky László polgármester attól a kezdeményezéstől, melyet a december 16-i önkor­mányzati ülésen kíván a képviselők elé terjeszteni. PUSKO GÁBOR Mint mondta, felháborító, megdöbbentő és nagyon szomo­rú, hogy az anyaországiak úgy tekintenek a határon túli magya­rokra, mint haszonleső, magate­hetetlen, lusta, a magyar állam­polgárok nyugdíjára ácsingózó hordára, amely csak arra vár, hogy lerohanhassa Magyarorszá­got. „Ez a mesterségesen kialakí­tott kép még csak távolról sem fe­di a valóságot! Olyanok vagyunk, amilyenek, sem jobbak, se rosz- szabbak a magyarországiaknál. A történelem során is hozzájárul­tunk, de napjainkban is hozzájá­rulunk az egyetemes magyar kul­túra, a tudomány, a közélet ked­vező alakulásához” - mondta Tornaija polgármestere. Ezért terjeszti a városi képviselő-testü­let elé azt a javaslatot, amelynek értelmében a nyári idegenforgal­mi idény kellős közepén Tornaija városa egy hétig vendégül lát egy többgyermekes magyarországi családot és egy nyugdíjas ma­gyarországi házaspárt. A város a teljes ellátás mellett kiránduláso­kat és kulturális programokat is szervez a vendégek számára. Amennyiben a képviselő-testület is egyetért - amire minden esély megvan - úgy Magyarországon médiapartnerek segítségével meghirdetik ezt a lehetőséget, s a jelentkezők közül az egyik tava­szi önkormányzati ülésen sorsol­ják ki a nyerteseket. „Ugyanak­kor javasolni fogjuk, hogy ma­gyarországi testvértelepülésünk, Putnok valamennyi polgára egy­szeri ingyenes belépőt kapjon a Tengerszem strandfürdőre. Ezzel is azt szeretnénk elérni, hogy el­jöjjenek hozzánk az ottani embe­rek, s nézzék meg, hogyan élünk egymás mellett, magyarok és nem magyarok itt, Tornaiján” - mondta Dubovszky László. Egyúttal felhívja a határon túli magyar települések önkormány­zatait, polgármestereit, megha­tározó egyéniségeit, hogy a ma­guk módján és lehetőségeikhez mérten csatlakozzanak a tor­naijai kezdeményezéshez, s a „ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel” elv szellemében járul­janak hozzá egy pozitív magyar­ságkép kialakulásához. LECZO ZOLTÁN Királyhelmec. A Bodrogköz központjában a közeljövőben leg­alább két fővel emelni kellene a vá­rosi rendőrség létszámát ahhoz, hogy a testület zavartalanul ellát­hassa a feladatait. Tipcsák Géza pa­rancsnok a létszámbővítést az ön- kormányzat legutóbbi ülésén kér­vényezte, és minden képviselőhöz írásban is eljuttatott egy beszámo­lót, melyben részletesen is megin­dokolta kérelmét. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy a régió központjában évről évre egyre több bűncselekmény történik, az idén 444 kihágást regisztráltak. A királyhelmeci városi rendőrségen hét ember dolgozik; és rendőrök munkáját harminc - az ösztönző programban foglalkoztatott - al­kalmazott is segíti. Ezzel a létszám­SZASZÁK GYÖRGY Buzita. Mától kezdve 2005. március 1-jéig „Kedd esték a Bibliá­val” címmel előadás-sorozatot indí­tanak a helyi művelődési házban. A rendezvénysorozat ötletgazdája, Boda Ferenc elmondta, az a céljuk, hogy a Biblia mint „Isten népének könyvtára” felekezeti és világnézeti meggyőződésre való tekintet nél­kül a nagyközség és a térség falvai­ban élők közül minél több ember is­meretét és hitét erősítse. „Bevezetés a Biblia rejtelmeibe” címmel az első előadást ma este Pásztor Zoltán kassai római katoli­kus püspöki helynök tartja, majd egy hét múlva Lucskay András mai a parancsnok a hét minden napján nem képes 24 órás járőr- szolgálatot biztosítani, hisz a „se­gédrendőrök” szombaton és vasár­nap nem dolgozhatnak. Azokon a napokon, amikor nincs éjszakai járőr szolgálatban, Királyhelmecen átlagosan 2-3 betö­rés is történik. A hatékonyabb munkához járőrkutyára és új szol­gálati autóra is szükség volna, sőt a parancsnok elmondása szerint az ideális az lenne, ha a létszámot 100 százalékkal növelhetnék. Erre ter­mészetesen jelenleg nincs mód. Ha a szükséges pénz rendelkezésre áll, a kérdésre újra visszatérnek, és az önkormányzat dönt majd az ügy­ben. A képviselők azt is ajánlották, az új alkalmazottak roma szárma­zású polgárok legyenek. Az előírá­sok szerint, a városi rendőrség tag­jait pályáztatással kell kiválasztani. nagyszalánci református esperes szól ugyanerről a témáról. A to­vábbiakban a „Biblia és a Lélek” cí­men Kása Gergely felsőlánci refor­mátus lelkipásztor, a Biblia és a házasság témaköréről pedig Gá­bor Bertalan, szepsi római katoli­kus esperes értekezik. Az ember istenképűségéről Partiné Sz. Kata­lin szesztai református lelkész, míg a Biblia és az erkölcs kérdés­köréről Pásztor Lorenzó somodi római katolikus plébános szól majd. Az előadás-sorozat záró­részeként Mihályi Molnár László költő-tanár „Március és a szabad­ság húsvét fényében” címmel foly­tat beszélgetést egyházi személyi­ségekkel. A gyülekezeti teremben tartják az istentiszteleteket az építkezés ideje alatt Előadás-sorozatot indul a helyi művelődési házban Kedd esték a Bibliával Felújítják a református templomot SZÁSZI ZOLTÁN 1787 óta lényeges építészeti beavatkozás nem történt az épületen (Szekeres Éva felvétele) Rimaszombat. Készázezer ko­ronával a kormány is támogatja a rimaszombati református templom belső felújítását. Az idén kétszáz­húsz éves épület teljes belső vil­lanyhálózatának cseréjére és a bel­ső tér festésére kerül sor legelőször. A munkálatok már megkezdődtek, az istentiszteleteket a felújítás ideje alatt a templom melletti gyülekeze­ti teremben tartják meg. Rima­szombat jelenleg a Szlovákiai Re­formátus Keresztyén Egyház zsina­ti irodájának és a püspöki hivatal­nak is helyet ad. A gömöri reformátusság felleg­váraként számon tartott városban a reformáció idején a mai római katolikus templom helyén állt, a 18. században román kori és góti­kus építészeti stílusjegyeket is ma­gán hordozó épület volt a város el­ső református temploma. Az 1769- es rimaszombati vallási villongá­sok után, amikor is a túlnyomó- részt református vallású városba körmenetet vezetett Karabba György plébános, ami miatt tö­megverekedés robbant ki, Mária Terézia parancsára a templomot elvették a reformátusságtól. Csak 1783- ban kapták meg az új temp­lom felépítéséhez az engedélyt a rimaszombatiak. Az építkezés 1784- ben kezdődött el, és két év alatt felépült a mai templom hajó­ja, majd 1787-ben a torony. Azóta lényeges építészeti beavatkozás nem történt az épületen. A több mint hatvanéves villanyvezetékek már elavultak, balesetveszélyessé váltak, a falak színe is megkopott. „A teljes belsőépítészeti felújítás mintegy másfél millió koronába kerül majd, ehhez járult hozzá a kormányhivatal 200 ezerrel. Új villanyvezetéket, biztonsági be­rendezést, hangosítást kap a templom, emellett a falakat ron­gáló nedvességtől is mentesíteni tudjuk az épületet. Több pályáza­tot dolgoztunk ki és nyújtottunk be a felújítás költségeinek meg­szerzésére különböző források­hoz. A rimaszombati református templom egyik külön érdekessége az orgona, amely Európában egyedülállónak mondható. A most kézhez kapott szakértői vélemé­nyek szerint ennek a különleges hangszernek a rendbetétele is leg­kevesebb másfél millió koronába kerülne. Gyűjtés is folyik erre a célra, a közelmúltban Varnus Xa­vér világhírű orgonaművész jóté­konysági hangversennyel támo­gatta a tervet. A munkák folya­matban vannak, jól is haladnak, a jövő év júniusának végére befeje­ződhetnek a belső felújítási mun­kálatok a rimaszombati templom­ban” - mondta Bán Zoltán, az egy­házközség világi főgondnoka. Zavarják a környéken lakók éjszakai nyugalmát Panaszkodnak a vásárlók is KOVÁCS ÁGNES Rozsnyó. Az alig pár hónapja megnyílt rozsnyói Lidi Áruház köz­vetlen közelében, a Varga-dombon lakók panaszt tettek az állami és az egészségügyi szerveknél, hogy az áruház áruval való feltöltése zavar­ja az esti és késő esti nyugalmat. A panasz szerint ugyanis éppen va­csoraidőben kezdődik, és egész éj­jel folytatódik a kamionokból az áru kirakodása. A panasztévők alig 20 méterre laknak, és minden éj­szaka hallgatniuk kell, hogy a fel- vonóhidat nagy csattanással le­eresztik. A közelben lakók azt állít­ják, a sorozatos éjszakai csendhá- bon'tás lehetetlenné teszi az egész­séges és mély alvást. Panaszlevelü­ket elküldték a vásosi hivatal kör­nyezetvédelmi osztályán kívül a re­gionális közegészségügyi hivatal­nak, a polgármesternek, és termé­szetesen a Lidi cégnek is. A képvise­lő-testület legutóbbi ülésén foglal­koztak is a témával, valamint a la­kók kérvényére reagálva megérke­zett a közegészségügyi hivatal fel­mérésének eredménye is. Megálla­pították, hogy a panasz megalapo­zott, és az árulerakodás közben ke­letkezett zajszint magasabb a meg­engedett határértéknél. A városi hi­vatal elöljárója, Ján Stefan szerint a cégnek az év végéig ki kell javítania a felvonóhíd hibáját. A Lidi Áruház ellen egyébként már korábban is érkezett panasz. Az egyik vállalkozó arról tájékoz­tatta lapunkat, hogy egy alkalom­mal nagyobb mennyiségű gyümöl­csöt akart vásárolni, a pénztárnál azonban visszautasították mond­ván, csak a szokásos mennyiséget lehet megvenni mindenből. Az áru­házban ugyan lépten-nyomon ta­lálkozhatunk a „csak megszokott mennyiségben” feliratú táblákkal, a vevő ilyenfajta korlátozása azon­ban a törvény értelmében jogtalan. Hétfőn, a 26,90-ért árusított kristálycukrot, ahogy mondani szo­kás, vitték, mint a cukrot. Voltak, akik 20-30 kilót is, ezúttal szaba­don, mindenféle korlátozás nélkül. AJÁNLÓ Mikulás-nap Rozsnyó. Ma délután 15 órakor érkezik a Mikulás Rozsnyóra, a Csemadok-székházba. A rendezvényt szervező Csemadok Rozsnyói Alapszervezet várja a város magyar óvodásait és iskolásait, (kov) Nemzetközi prímásverseny Budapest. Lezajlottak a Nemzetközi Prímásverseny elő- és kö­zépdöntői Budapesten. A döntő a Budapesti Kongresszusi Központ­ban lesz 2004. december 14-én, kedden 19 órai kezdettel. Jegyek a helyszínen válthatók. A döntőt a Duna Televízió is közvetíti, (jdj)

Next

/
Thumbnails
Contents