Új Szó, 2004. december (57. évfolyam, 277-303. szám)
2004-12-06 / 281. szám, hétfő
22 Sportvilág - pozsonyi hokigála ÚJ SZÓ 2004. DECEMBER 6. Milan Novy és Anton St’astny (jobbról) fénykorukban a leggólképesebb csatárok közé tartoztak (TASR-felvétel) A beugrás görög szállodatulajdonos a pozsonyi jubileumi hokigála bőkezű mecénásának bizonyult Váratlan változások végszóra A szombat délelőtti névsorolvasásnál derült csak ki, hogy a világválogatottból hiányzik néhány, már jó előre beharangozott szupersztár. Vajon miért mondta le részvételét Larry Robinson, Erik Kün- hackl és Miroslav Frycer? ÁGH ISTVÁN „Sajnos, az óceánon túl is dívik a bürokrácia. Robinson, aki kanadai állampolgárként az Egyesült Államokban él, nem kapott időben útlevelet. Pedig a repülőjegyet már két héttel ezelőtt Sakác és Ujváry megsérült Balszerencsés bajnokok A nézők hatalmas ovációval köszöntötték egykori kedvenceiket. Peter és Anton Sfastnyt, Bu- kovinskyt, Sakácot, Rusnákot, Jaskót, Ujváryt, Miklosovicot, Mrukviát, Bezákot és természetesen a társakat is. A fehér mezben játszó bajnokcsapat nagy elánnal kezdett. A veteránokat felvillanyozta a lehetőség. Legszívesebben szárnyaltak, sziporkáztak volna egykori sikereik helyszínén. A lelkes nézősereg is űzte, hajtotta őket. Sajnos, ketten már az első percek eltelte után kénytelenek voltak a cserepadon maradni. Előbb a kapus, Marcel Sakác szorult alig egy percnyi játék után kényszerpihenőre. Fetyi- szov süvítő bombája után földre rogyott, csupán a társak segítségével hagyhatta el a játékteret. Csakhamar Bukovinsky védőpárja, Ujváry is idő előtt fejezte be a játékot. „Hiába a nagy igyekezet, a lelkesedés, ha az ember sokat próbált szervezete csődöt mond játék közben. Épp a legrosszabbkor. Mintegy jelezvén: fiúk, ideje lesz már tudomásul venni az idő múlását” - fogalmazott kissé lehan- goltan a gálameccs végén Lubos Ujváry. (gh) elküldtük neki. A németek kiváló védője, Künhackl legjobb barátja temetésén vett rész gálameccsünk napján. Frycer, aki magával hozta volna Svozilt is, pedig belázasodott. A jégpálya helyett ezúttal a betegágyban izzadt” - sorolta a szurkolók és az ötletgazdák számára egyaránt kellemetlen tényeket Marián Be- zák, a lelkes pozsonyi szervezők egyike. A foghíjas Wordl Stars főedzőjének, Stan Mikitának mentőötlete támadt. Elsőként egy görög légióssal, Asszmana- kopoulosszal erősítette meg játékoskeretét. „A beugrós sportoló esetében szó sincs titkos fegyverről, sőt gazdag NHL-es múlttal sem rendelkezik. Az egykor ÚJ SZÓ-PORTRÉ A svéd acél, Bötje Salming 1973- ban, Európából az elsők között került az észak-amerikai profi hokiligába. Tizenhét bajnoki idényből tizenhatban a Toronto Maple Leafs mezét viselte, a tizenhetedikben a Detroit sikereiért küzdött. „Kontiifistaként ugyan hokizó, napjainkban üzletemberként sikeres vállalkozó egyszerűen bekéredzkedett a kollektívába. Nekünk bizony kétszeresen is hasznosnak bizonyult a pozsonyi Radis- son SAS Cartlon Szálló tulajdonosának a segítsége. A pályán nagyon igyekezett, gólt is ütött. Ugyanakkor bőkezű mecénásnak bizonyult, hozzájárulásának is köszönhetően sikerült növelnünk jótékony célokra fordított tiszta bevételünket - adta közre a legfontosabb tudnivalókat Peter Sfastny. A világválogatott védelmében azonban váratlanul a Slovan extraligás együttesének trénere, Milos Ríha is felbukkant. „Milost a Slovan fizeti, nensünk képviselői új elemekkel gazdagították a hivatásosok pa- lánkdöngető csatáit. Nekünk köszönhetően vált szemre tetszetősebbé az olykor bizony egysíkújáték. Az oroszok virtuozitása, a csehek és szlovákok taktikai fejlettsége, az északiak szívóssága, sokoldalúsága hamar elnyerte az igéezért neki külön meccsprémium nem jár. Számára már az is nagy megtiszteltetés, hogy az öltözőben egy levegőt szívhatott Salmingékkal” - fogalmazott Marián Bezák. A hiányzók között volt a legendás és rendkívül gólerős St’astny trió egyik tagja, Marián is. Távolmaradását fivére, Peter a következő szavakkal kommentálta: „Mindenki eljött, aki a társakkal akarta ünnepelni a történelmi tettett. Aki nem tudott, vagy nem akart részt venni nagyszabású rendezvényünkön, annak bizonyára jó oka volt rá. Nem csak a fantasztikusan buzdító nézőket, hanem önmagát is egy életre szóló élménytől fosztotta meg.” nyes közönség tetszését. Már az első bajnoki évfolyamban védő létemre a gólokért és gólpasszokért 39 pontot gyűjtöttem, eredményességem sokak számára meglepetésként hatott. Még a szakértők is csak nehezen tudták megemészteni, hogy a bekkek nem csak a tisztogatásra hivatottak, hanem az akciók szervezésében, befejezésében is kulcsszerepet játszhatnak” - vélekedett a tengerentúli és az európai csúcsszintű hoki egykori markáns ellentétéről, időközben történt össszefonódásáról a szikár svéd, aki hazája képviselői közül elsőként került a Halhatatlanok Csarnokába. Egyébként 620 gólpasszal a Toronto klubrekordereként szerepel a krónikákban. „Tudom, nálamnál nagyobb tehetségek is felléptek az NHL forgószínpadán, a játékot azonban szívvel is kell játszani” - fogalmazta meg krédóját a pókerarcú Salming. Napjainkban leginkább vállalkozása révén kerül kapcsolatba a sportággal. „Márkás sportruházatunk révén ugyan tartós a jelenlétem a hokipiacon, játékosként azonban már csupán kétszer lépek jégre évente” - zárta mondandóját a „háromkoronások” egykori vezéralakja. (ái) Salming, a sziklaszilárd svéd hátvéd (TASR-felvétel) Börje Salming egykor védő létére 620 gólpasszt produkált a Toronto mezében Szíve is van a svéd acélnak Fetyiszov edzőként is a Zbornaja segítségére lenne Hokisztárból sportminiszter ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Vjacseszlav Fetyiszovot, a jégmezők egykori orosz lovagját a szombat délelőtti pozsonyi sajtó- tájékoztatóra a protokolnak megfelelően hazája pozsonyi nagykövete is elkísérte. „Szláva” ugyanis napjainkban már inkább sportminiszterként öregbíti hazája nevét. A jeles sportolóból lett kormánytag a szlovák fővárosban jóleső érzéssel tapasztalta, hogy az autogramgyűjtők többsége oroszul kért tőle aláírást. „Elfoglaltságom ellenére sem kerestem kibúvót, örömmel mondtam igent jó barátom, Peter Sfastny felkérésére. De hogy is utasíthattam volna vissza egy euroképviselő kérését” - ékelődött a legendás hírű világnagyság. Az egykori sokszoros világ- és olimpiai bajnokot is kellemetlenül érintették a hajdanában világverő „Zbornaja” kudarcai. „Ami a honi bajnoki pont- vadászat színvonalát illeti, azzal alapjában véve elégedett vagyok. Egyre több pénz kerül a klubok kasszájában, megtehetik, hogy világnagyságokat is szerződtessenek. Ennek ékes példaképe Jaro- mír Jágr omszki szerepvállalása. De további hírességek is felbukkantak nálunk. Ez jót tesz a sportágnak, felkelti, fokozza a közönség érdeklődését a játék, sportágunk iránt. Az utánpótlás nevelés területén elért eredményekkel elégedett vagyok. A felnőttek A- csoportos világbajnokságain azonban az utóbbi időszakban nem tudtunk kimagasló, joggal elvárt eredményt produkálni. Pedig kiváló képességű játékosaink vannak, akik az NHL-ben is csapataik legjobbjai közé tartoznak. Szerintem a szövetség vezetése követi el a legnagyobb baklövéseket. Az elvesztett pozíciók visszaszerzése érdekében csúcsszinten kell mielőbb rendet teremteni hazánkban” - vélekedett a visszaesést kiváltó okokról a hozzáértő politikus. Megkérdeztük, milyen konkrét lépésekre gondol miniszterként, szakvezetőként. „A szövetség élére szívem szerint Jakusevet jelölném. Ő bizonyára nem a rokonaival, barátaival, hanem hozzáértő tisztségviselőkkel venne magát körül. Nem haszonszezés- re, sokkal inkább régi dicsőségünk visszaszerzésére összponto sítana. Ami pedig engem illet nem tartom kizártnak, hogy í 2006-os torinói téli olimpiai játé kokon edzőként vezettem csatábt nemzeti együttesünket” - fogad kozott a sportminiszter, (ái) (TASR-felvétel Fetyiszov ismét hokifeszerelésbe öltözött Baj volt a versenysúllyal Felgyorsult Ebermann A szombati sztárparádén bemutatkozó cseh hokisták közül Novy, Lála és Králik jelenlegi versenysúlya is ideálisnak mondható. Csupán a fénykorában pilzeni gyorsnak titulált Bohuslav Eber- mann eresztett pocakot. „Én vagyok négyünk közül a rangidős, ez a tény természetesen testsúlyban is érezteti a hatását” - magyarázta bizonyítványát Bohus, aki a jégen olykor megeresztett egy-egy szólót. Ráadásul kétszer a pozsonyiak hálójába is betalált. „Mackós kinézetem ellenére is nagyon igyekeztem Az első szünetben először a váll- és könyökvédőket hagytam az öltözőben. Felgyorsultam. A másodikban már a fejvédőt is szögre akasztottam. Ezáltal nem csak könnyebb lettem, hanem már-már villámként cikáztam a jégen” - árulta el a hirtelen jött minőségbeli javulás titkát a terebélyesedő sportember. (gh) Fújolás helyett vastaps Igor Liba elérzékenyült Igor Liba, a világválogato egyetlen szlovák tagja ezúttal a vi delemben tüsténkedett. „Nem újk letű feladat számomra az elleni támadásainak a megszűrése. Fén; koromban is jobbára defenzív fe adatokkal bíztak meg a szakv zetők. Salminggal jól megértetti egymást. A végén már ólomláb kon korcsolyáztam, fogytán volt; erőm. Teljesítményemmel elég dett vagyok, csupán azt sajnálor hogy nem találtam a hazaiak hál jába” - értékelte produkcióját a k let-szlovákiai korongozó. Az egyk belharcokban, ökölcsatákban is j leskedő játékos sosem volt a SÍ van-drukkerek kedvence. „Ez ve az első eset, hogy a Slovan-stadio ban tapssal jutalmazták játékom a nézők. Eddig ugyanis csak szid: maztak, fújoltak a fővárosiak. Sz momra éppen a soha nem tapaí talt éljenzés volt a gála legnagyol pozitívuma” - nyilatkozta egy hu cut mosoly kíséretében Liba. (ái)