Új Szó, 2004. december (57. évfolyam, 277-303. szám)
2004-12-06 / 281. szám, hétfő
ÚJ SZÓ 2004. DECEMBER 6. ZeneZóna 15 Az angol könnyűzene népszerű előadói fogtak össze, a maxi cédé bevétele a szudáni éhezőket segíti Jótékonykodó sztárok Paul McCartney az eredeti és az új változatban is hallható Angliában november hu- szonkilencedikén kezdték el árusítani a Do They Know It’s Christmas? című jótékonysági dal új változatát, amelyet óriási érdeklődés és reklámkampány övez. Az eredeti verzió húsz évvel ezelőtt jelent meg. DECEMBER SLÁGERE Bob Geldof 1984-ben egy negyventagú, híres és elismert énekesekből, zenészekből álló csapatot verbuvált a dal feléneklésére, amelynek bevétele Afrika éhező lakosságát segítette. Olyan sztárok mondtak igent a felkérésre, mint Phil Collins, EÍton John, Paul McCartney, George Michael, Paul Young vagy Bono. A dalhoz akkor egy hatalmas segélykoncert is párosult. Geldof kezdeményezésére ismét összefogtak az angol könnyűzene előadói, együttesei. Több neves sztár működik közre a felvétel új változatában, igaz, a lista korántsem olyan impozáns, mint a húsz évvel ezelőtti. Az akkori gárdából Paul McCartney és Bono maradt meg, rajtuk kívül többek között Dido, Jamelia, Chris Martin, Dizzee Rascal, Robbie Williams, a The Darkness és a Sugababes tagjai fakadnak dalra. A maxin az új verzió mellett az eredeti, 1984-es felvétel is szerepel. Bob Geldof elégedetten nyilatkozott. „A sláger újrafelvétele felidézte a húsz évvel ezelőtti hangulatot, visszahozta a régi emlékeket. Az emberek most jóval tudatosabbak, mint a nyolcvanas években, remélhetőleg könnyebben megértik azt is, hogy milyen ügyet szolgálnak. Akik emlékeznek a húsz évvel ezelőtti eseményekre, biztosan felfigyeltek az akkori és mostani kormány hozzáállása közti különbségre. Az Államkincstár ezúttal egyetlen pennyt sem vesz el a befolyt ösz- szegből. Természetesen az áruházak, kereskedelmi láncok is lemondtak a profitról. Tudom, az éhezők problémái általunk nem oldódnak meg, csak enyhítünk valamit a szenvedéseiken, de azáltal, hogy felhívjuk a világ figyelmét rájuk, máris sokat tettünk az érdekükben. A terveimben a húsz évvel ezelőttihez hasonló, tévés közvetítéssel támogatott segélykoncert is szerepel, hogy még több pénzt gyűjtsünk össze” - mondta a BBC News-nak. A maxi cédé nem egységes áron került Európa lemezboltjaiba, így 2,15 és 2,95 font közötti összeg megy minden eladott példány után a Band Aid Trust számlájára, amely a befolyt összegből Szudán nélkülöző lakosságát támogatja. A dal Angliában a megjelenés napján 72 ezer példányban kelt el. A projekt szóvivője, Gennaro Castaldo elégedett volt az első napok eladási adataival. Tegnap, az esti órákban derült ki, hogy az első héten mennyi fogyott el belőle. „Félmillió darab már több mint egymillió fontot jelent a nélkülözőknek. Annak örülnénk a legjobban, ha december folyamán Euró- pa-szerte legalább kétmillió gazdára találna” - nyilatkozta szintén a BBC News-nak. Az angol zenei szakemberek már hetekkel ezelőtt megjósolták, hogy az Elton John-féle Candle In The Wind című, Diana hercegnő emlékére átírt dal óta ez lesz a legnagyobb zenei szenzáció a szigetországban, és szerintük köny- nyen elképzelhető, hogy egész decemberben vezeti majd országuk kislemezlistáját, (pj, o, z) „A helyzet egyre rosszabb. Mi azonban szerencsésnek mondhatjuk magunkat” - vallja Bódi László, vagyis Cipő Republic - Tizenöt éve a csúcson STRIEZENEC DÁVID A Republic a magyar könnyűzene egyik legnépszerűbb zenekara. Igaz, már régóta nincsenek akkora slágerei, mint a 67-es út vagy a Szállj el kismadár, de lemezei iránt még mindig nagy a kereslet. Nemrég került a boltokba a tizennyolcadik stúdióalbuma, ha viszont az összes kiadványt figyelembe vesz- szük, akkor Cipő szerint már a huszonötödik a sorban. Ha jól számolt, mert már nem igazán tudja követni. A Republic frontemberével Pozsonyban beszélgettünk. Legutóbb nyáron jártatok Szlovákiában, akkor Bősön léptetek fel. Azóta mi történt a zenekarral? Folyamatosan koncerteztünk, november elején pedig megjelent a Mohikán című nagylemezünk. A dallam- és szövegvilágában egyaránt az előző albumunk folytatása, csak annyi a különbség a kettő között, amennyit mi magunk is változtunk. Szövegíróként és zeneszerzőként egyaránt sok sláger fűződik a nevedhez. E téren kik a példaképeid? Sok nevet említhetnék. Bródy János a kezdetekkor sokat segített nekem és a zenekarnak is. Félreértés ne essék, nem protekcióra gondolok. Tanácsokkal látott el, és mehettünk vele koncertezni. Kapcsolatunk azóta is tart, gyakran játszunk együtt. Rajta kívül Adamis Anna és Sztevanovity Dusán hatott rám leginkább. A külföldiek közül a Beatles, a Rolling Új lemezük a Mohikán címet viseli Stones és a Dire Straits, de szeretem Mike Oldfield valamint a Depeche Mode zenéjét is. Első zenekarod a Cipőfűző volt. Hajói tudom, innen ered a beceneved is. A gimnáziumi éveim alatt működött. Gombóc nevű barátom kezdett el Cipőcskének, majd később Cipőnek hívni. A gimi után Budapestre kerültem, akkor már mindenki így hívott. Kisvárdán azonban, ahol felnőttem, megmaradtam Lacinak. És a tar fej mióta az ismertetőjeled? 1991-ben nyírtam le a hajamat. Megtetszett, azóta vagyok tar. Nincs mögötte hátsó gondolat és semmilyen filozófia. Valahol azt olvastam, hogy nagyon szereted Koncz Zsuzsát. Valóban. Ha felkér, szívesen dolgozom vele. Nagy megtiszteltetés! Lehet, még titok, de elárulom, hogy egy megzenésített verseket tartalmazó albumot fog készíteni, és elképzelhető, hogy besegítek neki. Rajta kívül csak Halász Juditnak szoktam dalokat írni. Figyelemmel követed a mostani magyar zenei felhozatalt? Nem igazán. Azt tudom, hogy kik az aktuális sztárok, a menő együttesek, mivel általában előttünk szoktak játszani a nagy koncerteken. Szeretem a Zanzibart és a Hooliganst. Tehetségesnek tartom őket, de merészebb témákkal is foglalkozhatnának. Úgy gondolod, hogy a kiadó belekényszeríti őket egyfajta dobozba? Nem hiszem, hogy erről van szó. Ha egy zenekar ekkora népszerűségre tesz szert, át kellene lépni bizonyos határokat. Közvetíthetne komolyabb dolgokat is. Ti kezdőként szerencsésebbnek érezhettétek magatokat... Igen, mert gyorsan sikerült lemezszerződéshez jutnunk, ami ma már nehezebben megy. Nem volt ennyi rádió, tévécsatorna, így ha valahol leadták a dalunkat, sokkal több emberhez eljutott. Manapság van esély arra, hogy egy kezdő zenekar akár tíz évig is az élvonalban maradjon? Bár kevés, de van rá példa, ezért azt mondom, lehetséges. Miután egy csapat feljutott a csúcsra, saját kezében van a sorsa. Amennyiben jó zenét szerez, és tartalmas szövegeket ír, ott tud maradni. Azt el kell ismernem, hogy a helyzet egyre rosszabb. Mi azonban szerencsésnek mondhatjuk magunkat. Jókor, jó helyen voltunk. Meggyőződésem, ha öt évvel később kezdtünk volna el zenélni, egy teljesen más pályát futunk be. Egy sokkal rosszabbat. Furcsa, hogy nem panaszkodsz. Manapság ez szokás. Nekünk nincs okunk panaszra. Szerencsére. Öt évvel ezelőtt is ugyanennyit koncerteztünk, jártunk külföldre, mint most. Mindössze annyi a különbség, hogy újabban a román határőrök sokkal kedvesebbek... HÍRSZOLGÁLAT Bizonyítani akar Ashlee Simpson A fiatal amerikai énekesnő alaposan lebőgött az egyik, milliók által nézett amerikai televíziós műsorban. Ashlee ugyanis mást kezdett el a mikrofonba énekelni, mint ami a hangszórókból szólt, így pillanatok alatt világossá vált, hogy nem élőben énekel. Később kétségbeesetten próbálta megmagyarázni a történteket. „Azt ajánlom mindenkinek, hogy jöjjön el a koncertjeimre, és ott majd személyesen hallhatja, láthatja, hogy tudok-e énekelni, vagy sem” - nyilatkozta. (z, p) Robbie összehaverkodott Eminemmel Anglia fenegyereke a véletlennek köszönhetően barátkozott össze a rapzene koronázatlan királyával. Történt ugyanis, hogy épp Los Angelesben tartózkodott, és ellátogatott az egyik népszerű konditerembe. A súlyokkal való harc közben arra lett figyelmes, hogy néhány testőr bukkan fel, közrefogva Eminemet. Robbie Williams szerint a rapper nagyon barátságos volt, rögtön beszélgetni kezdtek, néhány nappal később pedig küldött neki egy példányt a Just Lose It című kislemezéből, (z, p) LeAnn Rimes karácsonyi lemeze Az amerikai énekesnő elmondta, hogy a What A Wonderful World című album hallatán mindenki érezni fogja, hogy mennyit fejlődött a stílusa az utóbbi években, és mivel épp karrierjének tizedik évfordulóján jelent meg, akár jubileumi kiadványnak is felfogható. Rimes kisasszony a Brian Setzer Orchestrával dolgozott, nekik köszönhető a nagyzenekari megszólalás. Az albumon hét tradicionális ünnepi dal, és három saját szerzemény hallható. (z, p) Brian McFadden elvonókúrán volt A Westlife-ból kivált énekes életét majdnem tönkretette az alkohol. A sztár az italban találta meg az ellazuláshoz vezető utat, és a feszültséget másképp nem tudta levezetni. Elmondta, hogy kétszer is megpróbálkozott az elvonókúrával, de nem sikerült megszabadulnia a függőségétől. „A rehabilitációs programok nem hoztak túl sok sikert, így most orvosi segítség nélkül próbálok józan maradni” - nyilatkozta. Helyzetét nehezíti, hogy nemrég szakított feleségével, és gyermekeit csak nagyon ritkán láthatja. Brian McFadden új dala, az Irish Son az elmúlt héten az angol kislemezlista hatodik helyén debütált, (z, p) Felmentették Sheryl Crow zaklatóját Az elmúlt héten tartották a tárgyalását annak a férfinak, akit azzal vádoltak, hogy tizenöt hónapon keresztül követte az amerikai énekesnőt, és még a családtagjaival is felvette a kapcsolatot, hogy megismerhesse őt. A harmincnyolc éves Ambrose Kappos akár hét év börtönbüntetést is kaphatott volna, de a bíróság úgy találta, hogy ártatlan, így szabadon távozhatott. A férfi azzal védekezett, hogy két tönkrement házasság után elkeseredetten kereste élete igazi nagy szerelmét, és úgy hitte, hogy az énekesnő viszonozza majd az érzelmeit. Ügyvédje szerint sohasem fenyegetőzött, mindig tisztelettudóan viselkedett vele szemben. Sheryl attól tart, hogy zaklatója ezután is követni fogja. (z, p) HETI 7 ♦ A magyar lemezeladási listát az Irigy Hónaljmirigy korongja, a Bazi nagy lagzi vezeti. ♦ Már kapható Krisz Rudolf negyedik albuma, amely a Nem leszek a játékod címet viseli. ♦ Az angol kislemezlistán második hete a Girls Aloud nevű lánycsapat az első az FII Stand By You című felvétellel. ♦ A tengerentúlon nagy siker Chingy második, Powerballin’ című lemeze, ennek ellenére a rapper bejelentette, hogy előadói karrierjét rövidesen lezárja. ♦ A Tom Tom Records kiadásában látott napvilágot az Apostol új lemeze, a Boldogság sziget. ♦ A magyar kereskedelmi rádiók továbbra is a Duran Duran visszatérő slágerét, a (Reach Up For The) Sunrise címűt játsszák a legtöbbet. ♦ Ma este mulatunk! címmel megjelent MC Hawer és Tekknő új korongja, (p)