Új Szó, 2004. november (57. évfolyam, 253-276. szám)

2004-11-05 / 256. szám, péntek

8 Kultúra - hirdetés ÚJ SZÓ 2004. NOVEMBER 5. Hétről hétre, Délidő, Téka, Gyerekzsúr, Térerő, Kaleidoszkóp, Nevelők fóruma A Pátria rádió hétvégi programjai November 8-a és 11-e között spanyol nyelvű filmnapok a Mladosť moziban Egy kis latin egzotikum MŰSORAJÁNLÓ Szombaton 7 órától fél 12-ig a Hétről hétre c. zenés, publiciszti­kai magazinunkat hallhatják. A tartalomból: 8 óra után Tükör, majd egyéb belpolitikai témák - a törvényhozás e heti ülésének összefoglalója, és az MKP kezde­ményezésére összehívott koalíciós tanácson elhangzottak. Szólunk az amerikai elnökválasztásról is. 10 óra után témánk a téli autózás, és ellátogatunk a komáromi Duna Menti Könyvtárba. Hírt adunk ar­ról is, hogyan szerepeltek a pozso­nyi Duna utcai gimnazisták a sal­gótarjáni Balassi Bálint művelő­déstörténeti versenyen, és meg­tudjuk, miként és miért alakult meg a Kassai Thália Színház ber­keiben a Színkör. A Délidő vendé­ge Sz. Haltenberger Kinga művé­szettörténész. A Tékában 13 órától Gyüre Lajos és Böröndi Lajos költőkkel beszélgetünk. 13.30-kor Tallózó, 14.05-kor Slágerhullám. 15 órától a rádió archívumából vá­logatunk, az 1970-es és 2002-es szilveszteri műsorokból hangza­nak el részletek. A 16 órai hírek után Köszöntő, majd nyelvi vétsé­geinkről lesz szó 1 percben. 17.30- tól Napzárta. Vasárnap 7 órakor hírekkel és sportösszefoglalóval indul műso­runk. 8.05-kor: A hét Londonban. A Világosság református műsorá­ban 9.05-kor Vámos Béla Diósför- gepatony és Felsőpatony lelki- pásztora elmélkedik. 10 órakor hí­rek, sport, majd Gyerekzsúr, mely­ben Benedek Elek meséiről szó­lunk, és Tallósi Bélával beszélge­tünk Kakaserdőn kukorékfa című gyerekverskötetéről. 11 órától az Ifjúsági műsor sztárvendége Lu­kács László, a Tankcsapda fron­tembere, beszámolunk a pozsonyi Művelődési és pihenőparkban rendezett művelődési nagyvásár­ról, amelyen a komáromi Selye Já­nos Egyetem is jelen volt. 13 óra­kor a Térerő Műhely mellékleté­ben egy 1999-ben készült hangfel­vételen az Ungvárról származó Kovács Máriával beszélgetünk, családi gyökereiről, szülőföld­jéről, munkájáról, életútjáról. A14 órái hírek után Kaleidoszkóp, melyben Borbás Péter építész a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumba kalauzolja a hallgató­kat, majd Danter Izabella etnográ­fustól megkérdezzük, miről ta­nácskoztak a dél-szlovákiai múze­umok magyar szakemberei So- morján. Bemutatjuk Horváth Ró­bert alistáli bútorrestaurátort. A 85 éves Magyarics Ferenc katona­emlékeit idézi fel abból az alka­lomból, hogy bemutatták háborús élményeiről szóló kötetét. 15 óra­kor Nevelők fóruma. A fél négykor kezdődő néprajzi összeállításban a kendertermesztés hagyományos módjával ismertet meg bennünket a pogrányi Süttő Mária és Pindes Anna. A Köszöntő és a Napzárta után 18 órakor fejeződik be közve­títésünk. (Nyit.) Pozsony. Első alkalommal rendezik meg a szlovák fővárosban a spanyol nyelvű filmek szemléjét. ÚJ SZÓ-HÍR A Mosaico elnevezésű társulás célja, hogy a spanyolul beszélő or­szágok kultúráját megismertesse Szlovákiában is. Ehhez az első lé­pés megtételét jelenti a négynapos filmszemle a Mladosť moziban, amelyen spanyolországi produkci­ókon kívül latin-amerikai országok filmművészetéből mutat be egyet- egyet. A spanyol termésből Carlos Saura számtalan díjjal kitüntetett Goya című életrajzi filmjét vetítik, amelyben a 82 éves művész vissza­tekintve elmeséli élete történetét. Vidámabb hangvételű, ugyanakkor nagyon is komoly problémával fog­lalkozik a Dohányzóhelyiség című komédia . Egy amerikai cég spa­nyolországi leányvállalatában megtiltják a munkahelyi dohány­zást, ami természetesen egyes al­kalmazottakban nemtetszést vált ki, ezért petíciót fogalmaznak meg egy dohányzóhelyiség kialakítása érdekében. Ám a dolgok nem men­nek olyan simán, ahogy képzelik. Izgalmasnak ígérkezik Enrique Ur- bizu krimije, Az 507-es széf, amely­nek hőse a szorgalmas és becsüle­tes Modesto Pardo Costa del Sol-i bankigazgató. Egy bankrablás so­rán a fegyveres rablók bezátják a páncélterembe, ahol a feltört 507- es széfben olyan dokumentumokat talál, amelyekből megtudja, hogy a lánya nem balesetben halt meg, mint ahogy hitte. És kezdődik a nyomozás. Igazi egzotikummal szolgál a Meztelenek naranccsal című vene­zuelai film, amely a háborúktól, babonáktól és előítéletektől sújtott 19. századi Venezuelában játszó­dik. Két fiatal hőse, egy fehér nő és egy indián fiú úgy döntenek, el­hagyják hazájukat, hogy szerel­müknek élhessenek. Elhatározásu­kat azonban nem olyan egyszerű megvalósítani. A Csigatörténet című kolumbiai mozi egy kilakolta­tás bonyodalmait meséli el, a bolí­viai mozgókép, az Alma pedig egy szegény lány, Alma útját az álmait jelentő tengerhez. A paraguayi pro­dukció, a Nézz, de ne élj hozzám egy éjszakai bárban játszódik, a vendégek a múltjukkal vetnek szá­mot. Ugyancsak a múltba tekintés az Esti mesék című mexikói opus, amelynek főhőse a gyökereihez szeretne visszatalálni, ezért el­hagyja jelenlegi lakhelyét, és úrnak indul szülőfalujába. A film betekin­tés ad a mai Mexikó viszonyaiba, de történelméből is sokat elárul. A vetítések időpontja 17.30, vala­mint 20 óra. (tébé) A VÚB a Gruppo Banca Intesa csoport tagja • www.vub.sk flexipôžička kezes nélkül fölösleges várakozás adminisztráció nélkül nélkül megvarasra igazodik önhöz Az ön elképzelései szerint. Már 150 000 Sk-ig. Kezes, fölösleges adminisztráció és várakozás nélkül. a hitel választható nagysága 20 000 Sk-tól 150 000 Sk-ig • visszafizetés 1 -tői 5 évig jóváhagyás megvárásra, a pénzt már másnap megkaphatja ...és máris minden egyszerűbb. Bővebb tájékoztatás a VÚB bank fiókjaiban, vagy a 0850 132 222 flexi-vonalon. Uv Banker segítünk megvalósítani vágyait I S-uiK ol iluc ><sx 200+ I V 'larjku J [IMItJiM Awards.,. excellence 2004 Szlovákia legtöbb bankja A Böngésző nyertesei A Vasárnap 44. számában feltett kérdésre a helyes válasz: Ágh Mag­dolna. E héten az 500-500 koronát Balogh Ilona királyhelmeci, Amb­rus Judit bakai és Bartók Patrik áji olvasónk nyerte. Gratulálunk! SZÍNHÁZ POZSONY HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Szent Dorottya-játék 19 KIS SZÍN­PAD: Párbeszéd az ellenséggel, Csend 19 KASSA THÁLIA SZÍNHÁZ: A pokol kapujában 13 Anconai szerelme­sek 18 (vendégjáték Zselízen) KOMÁROM JÓKAI SZÍNHÁZ: Egy szerelem három éjszakája 11 MOZI POZSONY HVIEZDA: RRRrrrrü! (fr.) 18, 20 MLADOSŤ: János evangéliu­ma (kan.) 15.45, 19 MÚZEUM: Szép napok (magy.) 17.30, 19.30 AUPARK - PALACE: A Halál a Ragadozó ellen (am.) 15.30, 16.50, 17.40, 18, 19, 20.10 A falu (am.) 15.20 Walking Tall (am.) 17.50, 19.50 Én és a hercegem (am.) 14.50, 17.40, 20.20 Cápamese (am.) 15, 16, 17, 17.30, 19.30 Terminál (am.) 16.30.19.20 Az ördögűző-A kezdet (am.) 19.10, 21.30 Collate­ral - A halál záloga (am.) 15.40,18.10,20.40 Post Coitum (cseh) 20.30 Már megint bérgyilkos a szomszédom (am.) 16.20,18.30, 20.50 Egy makulátlan elme örök ragyogása (am.) 18.40 A Bour- ne-csapda (am.) 21.20 Stepfordi feleségek (am.) 15.30 Eljegyzés a kastélyban - Neveletlen hercegnő 2. (am.) 14.30,17.20 PÓLUS- METROPOLIS: A Halál a Ragadozó ellen (am.) 15.20, 16.05, 17.25, 18.10, 18.50, 19.30, 20.15 Walking Tall (am.) 15.10, 17, 20.55 RRRrrrrü! (fr.) 14.30, 19 Én és a hercegem (am.) 16.30, 21 Cápamese (am.) 15.15,16.10,17.05,18,18.55,20.45 Collate­ral - A halál záloga (am.) 14.25, 16.45, 19.05 Már megint bér­gyilkos a szomszédom (am.) 15, 19.25 Az ördögűző - A kezdet (am.) 17.10, 21.40 Terminál (am.) 19.50 ■MHHHI KASSA ■■■■■■■ TATRA: Fahrenheit 9/11 (am.) 16, 18 Az ördögűző - A kezdet (am.) 20 CAPITOL: Már megint bérgyilkos a szomszédom (am.) 16.18.20 ÚSMEV: A Halál a Ragadozó ellen (am.) 16,18, 20 DÉL-SZLOVÁKIA SZENC - MIER: Kidobós: Sok flúg disznót győz (am.) 18 DU- NASZERDAHELY - LUX: Garfield (am.) 17, 19.30 ÉRSEKÚJ­VÁR - MIER: Cápamese (am.) 17, 19.30 VÁGSELLYE - VMK: Az apokalipszis angyalai - Bíbor folyók 2. (fr.-ang.) 20 PÁR­KÁNY - DANUBIUS: Terminál (am.) 19 LÉVA - JUNIOR: El­jegyzés a kastélyban - Neveletlen (am.) 2. (am.) 16.30, 19 ROZSNYÓ - PANORÁMA: A falu (am.) 16.30,19 GYŐR PLAZA: Apja lánya (am.) 16.15 ACápamese (am.) 16,18,20 Col­lateral -A halál záloga (am.) 17.30,19.45 Eljegyzés a kastélyban- Neveleden hercegnő 2. (am.) 15.30, 17.45, 20 Felejtés (am.) 15.45, 17.45, 19.45 A Halál a Ragadozó ellen (am.) 15.45, 18, 20.15 A mandzsúriai jelölt (am.) 17.30,20 Már megint bérgyilkos a szomszédom (am.) 18.15, 20.15 A Temeteden halott - Nagy Imre naplója (magy.-szl.-lengy.) 14.45, 20 A tűzben edzett férfi (am.-mex.) 17.15 IIP 1986

Next

/
Thumbnails
Contents