Új Szó, 2004. november (57. évfolyam, 253-276. szám)

2004-11-04 / 255. szám, csütörtök

4 Régió ÚJ SZÓ 2004. NOVEMBER 4. A védelem szerint a jóhiszemű Čuňo egyszerűen csapdába sétált Kiengedték a börtönből az alpolgármestert RENDŐRSÉGI NAPLÓ Építőanyagok tűntek el Nagymihály. Egy családi ház építkezésén háromszáz- ezer koronás kárt okozott egy ismeretlen tettes. A tulajdo­nostól egy kazánt és építő­anyagokat loptak el. (SITA) Határsértőket fogtak Szinna. Ugaron (Ubľa) több illetéktelen határátkelőt fogtak. Reggel egy rendőrségi ellenőrzés során három grúz állampolgárt azonosítottak a szinnai járásbeli településen, a férfiak papírok nélkül lépték át az ukrán-szlovák államha­tárt. Pár órával később hat vi­etnami és három kínai állam­polgárt igazoltattak, akik szin­tén nem rendelkeztek údevél­lel. A menekülteket Ukrajná­nak adják át. Az elmúlt kilenc hónapban összesen 6199 ille­téktelen bevándorlót tartóz­tattak fel, akik főleg indiai, grúz, pakisztáni és vietnami állampolgárok. (TASR) AJÁNLÓ XXI. Vándorgyűlés Rozsnyón Kazincbarcika/Rozsnyó. Rozsnyóra és Krasznahorkára is ellátogatott az a 140 fős magyarországi csapat, amely a Magyar Népművelők Egye­sülete XXI. Vándorgyűlése rendezvényének résztvevője. Rozsnyón ma 18 órától a vá­rosi hivatalban a környék kul­turális életének képviselői tá­jékoztatják a magyarországi vendégeket a járás magyar szervezeteinek tevékenységé­ről. Rozsnyón kívül Kraszna­horkára, Rimaszombatba és Tornaijára is ellátogatnak. A rendezvényt a Magyar Nép­művelők Egyesület és a ka­zincbarcikai Egressy Béni Művelődési Központ és Könyvtár szervezi, (kov) Cselényi Árpád kiállítása Szolnok. 33 ablak címmel a Jász-Nagykun-Szolnok Me­gyei Múzeumok Igazgatósá­ga rendezésében a Damja­nich János Múzeumban nyí­lik má meg Cselényi Árpád tornaijai festőművész önálló kiállítása, amelyet Egri Márta művészettörténész nyit meg. A kiállítás november 28-ig te­kinthető meg. (szászi) A Kobráé lehet az SAD Döntött a kormány Losonc. A helyi Autóbusz-köz­lekedési Vállalat (SAD) 49 száza­lékos részvénycsomagját a szintén losonci Kobra Kft. veheti meg, amely 60 millió koronát ajánlott a vállalatért. A kormány tegnapi döntése szerint a Kobra 30,8 mil­lió koronát ad a vagyonalapnak, 29,2 milliót pedig a losonci Autó­busz-közlekedési Vállalat alaptő­kéjének az emelésére fordít. Fél évvel a vásárlást követően a Kobra igénybe veheti elővételi jogát a vállalat további 17 százalékos részvénycsomagjára, amiért 20,8 millió koronát kell fizetni. (TASR) Kassa. Hét és fél hónapos fogva tartás után tegnap kiengedték a vizsgálati fogságból Eugen Čuňo kassai alpolgármestert és két társát. JUHÁSZ KATALIN A korrupció vádjával letartóz­tatott Čuňo a legfőbb ügyész döntése értelmében szabadlá­bon védekezhet, mivel már nem befolyásolhatja az ügyben érin­tett tanúkat. A nyomozók ugyan­is mostanra minden érin­tettet kihallgattak. A vád­irat szerint a jogi tanács­adással foglalkozó alpol­gármester egy több mint egymillió koronát tartal­mazó borítékot vett át a vád tanújától, egykori megbízó­jától. A védelem szerint azonban csak jogos honoráriumáért ment aznap a KÄME cég székhelyére, ahol a korrupcióellenes ügyosz­tály emberei rátörték az ajtót. JUHÁSZ KATALIN Kassa. Kétéves előkészület után jövő februárban végre a kassai tö­megközlekedési eszközökön is csipkártyák váltják fel a hagyomá­nyos bérleteket. A hazai nagyvá­rosok közül Kassa utolsóként ve­zeti be a kártyás rendszert. Az ille­tékesek eddig főként a város sa­nyarú anyagi helyzetével indokol­ták a késedelmet, nemrég azon­ban banki kölcsönt vettek fel e cél­ra, a jelenlegi helyzet ugyanis sze­rintük tarthatatlan, mivel az uta­zóközönség joggal követel a pén­zéért színvonalasabb és korsze­rűbb szolgáltatást. Štefan Dutko, a városi közleke­dési vállalat forgalmi igazgatója szerint a kártyarendszer gyöke­res változást jelent a kassai tö­A meglehetősen szövevényes per kapcsán a legfelsőbb politi­kai körök is képbe kerültek, a vé­delem azonban mindeddig nem tudta bizonyítékokkal alátá­masztani sejtéseit, melyek sze­rint a Čuňót áldozati bárányként használták egy 18 milliós veszte­getési ügyben. Hívei nemrég „nemzetközi kampányt” indítot­tak szabadon bocsátása érdeké­ben. A csoport vezetője, Michal Kravčík már két hónappal ez­előttjelezte, szerinte nincs olyan nyomós indok, ami miatt Eugen Čuňo társai ne védekezhetnének szabadlábon. „A vizsgálat során egymástól függetlenül ugyanazt vallották, az pedig, hogy vallo­másuk különbözik az őket felje­lentő tanúétól, egyszerűen ne­vetséges indok. Jogi végzettség megközlekedésben, segítségével ugyanis lehetővé válik az egyes járatok kihasználtságának folya­matos vizsgálata, azaz hatéko­nyabban kielégíthetik a valós szükségleteket. „Maga a csipkár- tya 160 koronába kerül, ezt az összeget mindenkinek ki kell fi­zetnie, cserébe azonban egy olyan modern, gyakorlatilag ha­misíthatatlan bérletet kap, amely öt évig érvényes, és amelyet a mobiltelefon-kártyák mintájára akár két hónapra előre is feltölt­het. A kártya hetijegyként vagy napijegyként is szolgálhat, ezért vidékieknek is megéri megvásá­rolni. Az árusítást már a jövő hé­ten elkezdjük” - tudtuk meg a forgalmi igazgatótól. Az „új idő­számítás kezdetét” a járművek belsejében néhány napja plaká­nélkül is világos, hogy a vád ta­núja mást állít, mint a vádlottak” - mondta Kravčík, aki világra szóló ügyet akart csinálni az esetből, és nemrég az alkot­mánybíróságra is eljuttatott egy beadványt. Milan Knop, a vád­lottak védőügyvédje élesen tá­madta Vladimír Palkó belügymi­nisztert is, aki márciusban tény­ként jelentette be a tévében, hogy Kassa alpolgármesterét korrupción kapták, és tettéért felelnie kell. „A miniszter szinte ítéletet hirdetett, mielőtt egyál­talán megkezdődött volna a vizs­gálat” - véli az ügyvéd, aki azt is furcsállja, hogy a hatóság fenn­tartások nélkül hisz az említett tanúnak, Maroš Merjavý építke­zési vállalkozónak, aki maga is gyanús ügyletekbe keveredett, és nem tud elszámolni komoly összegekkel. Szerinte Čuňo egy­szerűen csapdába sétált, amikor beleegyezett, hogy nem banki átutalással kapja meg jogos ho­noráriumát, hanem készpénz­ben, a KÄME cég székhelyén. tok hirdetik, amelyek kellemesen meglepték az utazóközönséget. A vállalat gazdálkodásában ugyan­is hosszú ideig bajok mutatkoz­tak, sehogy sem tudtak kijönni a város által jóváhagyott támoga­tásból, ezzel szemben a vezetés csillagászati összegeket vágott zsebre év végi jutalom címén. A több tízmilliós beruházást kívánó csipkártyarendszer azonban rö­vid időn belül busásan megtérül, az utasok ugyanis szívesebben vásárolnak harmincnapos bérle­tet akkor, ha ezt a hónap bárme­lyik napján megtehetik, azaz nem csak elsejétől elsejéig érvényes. A közlekedési vállalat tavaly négy cégtől kért árajánlatot és tervpályázatot, közülük választot­ták ki a város számára legelőnyö­sebb, azaz legolcsóbb projektet. Kravčík világra szóló ügyet akart csinálni az esetből. A kártya hetijegyként vagy napijegyként is szolgálhat (A szerző felvétele) Februártól csipkártya-leolvasók váltják fel a jegylyukasztó gépeket Nem csip-csup beruházás Szennyvízcsatorna-hálózat és víztisztító épül Indul az építkezés SZÁSZI ZOLTÁN Béna. Napokon belül kiderül, melyik cég fogja kivitelezni a Béna és Tőrincs községekben megépítendő szennyvízcsator­na-hálózatot és a víztisztító ál­lomást. A versenytárgyalásra eddig négy cég nyújtotta be ajánlatát, az elbírálásra Tőrincs esetében november 8-án, Béna községben november 9-én kerül sor. Mindkét nógrádi községnek uniós támogatási alapokból si­került forráshoz jutnia másfél évvel ezelőtt. A tervdokumentációt közbe­szerzési eljárás keretén belül egy kassai cég készítette el, a tényleges beruházások szintén közbeszerzés alapján történnek majd. Bénán a falu lakói egy év­vel ezelőtt a köz érdekében min­den anyagi ellenszolgáltatás nélkül az építkezés céljaira aján­lották fel telekrészeiket, ezzel is elősegítve a beruházás minél hamarabbi megvalósulását. Antalics Zsuzsa, Béna polgár- mestere örömmel nyugtázta, a falu szennyvízcsatorna-hálóza­tának és a víztisztítónak a meg­építése belátható időn belül el­kezdődik. „Most már a lakosok is megnyugodhatnak, a verseny- tárgyalás november 9-én meg­történik, reméljük, hamarosan elkezdődnek a tényleges mun­kák is. A tervek elkészültek, az építési engedély a vízhálózat bővítésére érvényes, a csatorna- hálózat és a víztisztító építkezé­si engedélyeinek ügyintézése pedig folyamatban van. Mivél nemzetközi szintű közbeszerzé­si eljárásokról volt szó, a törvé­nyes határidők betartása miatt kicsit elhúzódott az ügymenet. Az azonban biztos, hogy a beru­házásra a pénz rendelkezésre áll, tehát a nyertes cég akár a versenytárgyalás másnapján fel­vonulhat a munkaterületre. A falu lakói minden bizonnyal örülni fognak a szolgáltatások bővülésének. Nagyon hálás va­gyok mindazoknak, akik a köz javára lemondtak a víztisztító megépítésére szánt terület tulaj­donjogáról, mert ezzel meggyor­sították a folyamatot. Igazi euró­pai polgárhoz méltó cselekedet volt ez részükről” - mondta a polgármester asszony. A képviselő szerint olcsóbb megoldást kell keresni Kilométerenként 600 millióba kerülne az út PUSKO GÁBOR Besztercebánya. Ismét a szlo­vákiai útépítés ésszerűtlenségeire mutatott rá Juraj Mesík, a Besz­tercebányai Megyei Önkormány­zat képviselője annak kapcsán, hogy október végén Pavol Proko- povič közlekedésügyi és távközlé­si miniszter átadta a forgalomnak a Čadcát elkerülő utat és alagu­tat. Mint arra a megyei képviselő rámutat, a hat kilométeres útsza­kasz építése az országnak e félre­eső térségében 3,7 milliárd koro­nába került, ami kilométerenként mintegy 600 millió koronát je­lent. Ez egyébként a Zsolnáról Lengyelország felé vezető D 3-as autópályának jelenleg egyetlen, a forgalomnak átadott szakasza. Ugyanakkor - hangsúlyozza Mesík - arról mindenki hallgat, hogy ebben az esetben nem autó­pályáról van szó, hanem egyszerű kétsávos útról. Ilyen ésszerűtlen költekezés mellett pedig a kor­mány és a kormányfő arról be­szél, hogy a Besztercebányát, Zólyomot, Korponát vagy Ipoly­ságot elkerülő, lényegesen ol­csóbb utak építésére jelenleg nincs pénz. Pedig a megyeszékhe­lyen a felmérések szerint naponta 40 ezer gépjármű halad keresz­tül, szemben a čadcai 12 ezer au­tóval. De ugyanúgy csúszik a déli országút teljes felújítása is, pedig akik rendszeresen közlekednek az E 571-es, Pozsonyt Kassával összekötő főúton - különösen Besztercebánya megye területén -, valamint az érintett települé­sek lakói tudnának mit mesélni az utak túlterheltségéről. Juraj Mesík végezetül azon vé­leményének is hangot ad, misze­rint úgy tűnik, a megyében is szükség lenne egy-egy Malíkovára vagy Slotára, és néhány attraktív alagútra, hogy ez a térség is fel­keltse a miniszterelnök figyelmét. Szobrot állítanak a fejedelemnek Már készülnek a Rákóczi-centenáriumra SZASZÁK GYÖRGY Kassa. Noha csak 2006. október 29-én lesz száz éve annak, hogy országos gyász keretében Rodos­tóból Kassára hazahozták és újra­temették II. Rákóczi Ferencnek és bujdosó társainak földi maradvá­nyait, a centenárium megünneplé­sére az előkészületek már elkez­dődtek. A Csemadok Kassai Városi Választmánya, a Henszlmann Im­re Helytörténeti Társaság és a Thália Színház, továbbá a Hernád Magyar Lap- és Könyvkiadó, vala­mint a budapesti Rákóczi Szövet­ség képviselői már két alkalommal is tárgyaltak, és megalakították a szervezőbizottságot is. Amint azt Havasi Péter, a Her­nád Magyar Lap- és Könyvkiadó vezetője a megbeszélésekről el­mondta, a terveik között szerepel egy szoborgyűjtési akció megszer­vezése II. Rákóczi Ferenc kassai lovas szobrának felállítására. A szobrot a kassai dóm és a színház közötti parkban lengyel, szlovák, ukrán, magyar, román közadako­zásból szeretnék felállítani, és úgy tervezik, a szobor felavatására Habsburg Ottót, a Páneurópai Unió elnökét kérik majd fel, aki néhány évvel ezelőtt már megko­szorúzta a dóm kriptájában a feje­delem szarkofágját. A centenárium napján nem­zetközi történelmi szimpóziu­mot is rendeznek, és ökumeni­kus istentiszteletet tartanak a székesegyházban. Egy II. Rákó­czi Ferencről szóló reprezentatív képes album megjelentetését is tervbe vették, a középiskolások számára pedig történelmi vetél­kedőt hirdetnek meg.

Next

/
Thumbnails
Contents