Új Szó, 2004. november (57. évfolyam, 253-276. szám)

2004-11-27 / 274. szám, szombat

20 TÉVÉ ÉS RÁDIÓ - VASÁRNAP UJ SZÓ 2004. NOVEMBER 27. MŰSORAJÁNLAT Dr. Dolittle RTL Klub, 20.00. Amerikai vígjáték. Dr. Dolittle, a sikeres orvos egy nap döbbenten veszi észre, hogy gyermekkori adottsága hirtelen visszatért: ért az állatok nyelvén. Kezdetben határozottan bosszantja az ügy, hiszen egy négytagú család feje, köztiszteletben álló orvos, aki most készül élete legnagyobb üzletét megkötni. És egyébként is, rendkívül kínos állatokkal diskurálni. Dr. Dolittle élete ettől kezdve örökre megváltozik. A kissé túlzottan öntudatos kutya és az arcátia- nul pimasz tengerimalac személyében állandó, és igen beszédes tár­saságot kap, akik egy egész állatseregletet hoznak a nyakára... Az utolsó erőd TV2, 21.00. Amerikai akciófilm. Az Erőd az utolsó állomás Irwin tábornok lenyűgöző katonai pá­lyáján. Hadbíróság elé állították, megfosztották rangjától, s az íté­let a legjobban őrzött katonai börtön falai közé száműzte. Még az Erőd vasfegyelmet követelő igazgatója is tisztelettel viszo­nyul a legendás tábornokhoz. Ám ez a tisztelet hamar sértő­döttséggé, majd nyílt rosszindu­lattá válik, amikor Irwin követke­zetesen szembeszáll az igazgató embertelen módszereivel... Bázis a Holdon RTL Klub, 22.45. Amerikai sci-fi. John Russel a Hold bázis szemét­feldolgozó üzemét vezeti. Egy nap hulladék konténer érkezik az L4- es büntető telepről, ahol a minimális ítélet életfogytiglan, szabadu­lási lehetőség nélkül. Az üzem dolgozói nem sejtik, hogy a szemét­rengeteg között mindenre elszánt fegyencek lapulnak. A helyzetet súlyosbítja, a földről küldött bizottság fogadása, mely a Pentagon megbízásából nukleáris fegyverek után kutat a Holdon. Johnt és embereit a kormány együttműködésre szólítja fel, de a bűnözök is az ő segítségükkel próbálják meg elhagyni a bolygót. A kicsiny csa­pat két tűz között menti a menthetőt, és saját életüket is. A fodrásznő férje DUNA Tv, 20.00. Francia film A12 éves Antoine-nakkét szen­vedélye van: az első, hogy sze­ret arab zenére táncolni, a má­sik az, hogy a helybéli, csinos fodrásznővel vágatja le a haját. E második szenvedély annál is érthetőbb, hiszen a középkorú asszony kelti fel benne először a szexuális vágyat. Habár An­toine már maga is középkorúvá érett, még mindig gyengéi a fodrásznők. így nem csoda, ha rövid ismeretség után megkéri a szégyenlős Mathilde-ot, hogy legyen a felesége. Összeháza­sodnak és Antoine végre bol­dog... mtv, 12.15. Magyar show-műsor. A magyar televíziózás történeté­ben is egyedülálló pillanat volt idén március 21-e. E nap hajnalá­ban 5 órákor sok száz főnyi közönség, kórustagok és muzsikusok igyekeztek a kőbányai református templom felé, hogy élő közvetí­téssel ünnepeljék meg a zene Jóistenének, Johann Sebastian Bach születése órájának 319. évfordulóját. Ezt a csodálatos reggelt idézi fel a mai adás. „Amit a zenéről mindig is tudni akartál, de soha­sem mertél megkérdezni.“ Varnus Xaver és a magyar televíziózás első komolyzenei show-műsora. RÁDIÓ PÁTRIA A Szlovák Rádió Magyar Főszerkesztőségének műsora a 927 és az 1017 kHz- en, valamint a 94,6, a 99,7 és a 103,1 MHz-en: 7.00 Vasárnap reggel (benne hí­rek, sport, műsorajánlat, eseménynaptár, belpolitikai tükör, A hét politikai ese­ménye) 8.00 Hírek 8.05 Egy hét Londonban 9.00 Hírek 9.05 Világosság 9.40 Operaismertetés 10.00 Hírek, sport 10.10 Gyerekzsúr 11.00 Ifjúsági magazin 12.00 Hírek 12.10 Napjaink - jegyzet 12.15 Nótacsokor 13.00 Térerő - közép-eu­rópai nemzetiségi stúdiók magazinja 14.00 Hírek 14.05 Kaleidoszkóp 15.00 Ka­land az élet 15.30 Hazai tájakon 16.00 Hírek 16.05 Köszöntő 17.29 Hogyan mondjuk? 17.30-18.00 Napzárta KOSSUTH 9.05 Világóra 10.05 Evangélikus istentisztelet közvetítése 11.05 Gondolat-jel 12.02 Déli krónika 12.25 Harminc perc alatt a Föld körül 12.55 Vasárnapi levél 13.05 Névjegy 14.05 Szonda 14.35 Mit üzen a Rádió? 15.05 Kard és kereszt 15.35 Múvészlemezek 16.05 Buday György világhírű fametsző rádiós emlékei 17.00 A mi időnk 18.00 Esti krónika 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyere­kek! 19.40 Oscar Strauss: Legénybúcsú. Részletek az operettből 20.04 Egy rádiós naplójából 21.07 Patika. Színházi közvetítés 22.00 Késő esti krónika 23.30 Aranymosók 0.10 Éjszaka PETŐFI 8.45 Sportreggel 9.05 Kitekintő 10.00 Gordiusz magazin 11.05 Promenád 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Hírpercek 13.15 Mesesziget 14.30 Kataposta 15.10 Kölyökrádió 15.40 Memoriter 16.00 Örökzöld dallamok 17.05 Haladási napló 22.00 Arcok, emlékek 23.00 Hírpercek 23.15 Zene-java. Lemezszenzációk A-tól Z-ig 0.10 Éjszaka Anna Galiena a szégyenlős fodrásznő szerepében Az utókor ítélete Robert Redfrord (a tábornok) TV-MŰSOROK mtv 5.50-9.00 Nap-kelte 9.05 Főtér. Az év. települése 10.00 Magyar elsők 10.20 Bécs - Budapest. Szupermara- ton 10.50 „így szól az Úr!“ A Biblia üze­nete 11.00 Katolikus mise közvetítése 12.01 Hírek 12.05 Uniós pályázati kalauz 12.15 Az utókor ítélete. Varnus Xavér műsora 12.40 Úton - Európa magazin 13.10 PoliTour. Világjáró mozaik 13.40 Mindentudás Egyeteme 14.35 Csellengők 15.00 Az Evangélikus Egyház műsora 15.35 Örök Tévések (ism.) 16.30 Quizfire - A süllyesztő. Mű­veltségi vetélkedő 17.00 Kórház a pálmák alatt II. Né­met tévéfilmsor. 18.40 Szívek szállodája. Am. sorozat 19.30 Híradó este 19.55 NÉVshowR TV2 5.45 Reggeli gondolatok 6.15 Állatkert a hátizsákban 6.45 TV2-matiné. Rajzfilmek 7.50 Fox Kids. Rajzfilmek 9.50 Egyről a kettőre. Am. sor., 107. 10.20 Csak egy kis para. Am. sor., 7. 10.55 Stahl konyhája 11.35 A Szuper csapat. Am. sor., 54. 12.30 Waikiki páros. Am. sorozat, 4. 13.25 Országutak őrangyala. Am. sor., 14. 14.25 Trükkös halál. Am. sorozat, 30. 15.25 Pacific Blue. Am. akciófilm- sor., 64. 16.25 Walker, a texasi kopó. Am. sorozat, 119. 17.30 JAG - Becsületbeli ügyek. Am. krimisor., 166. 18.30 Tények. Hírműsor 19.00 Napló. Mérlegen a valóság Sváby Andrással RTL KLUB 6.00 Airwolf. Amerikai kalandfilmsor. 6.45 Kölyökklub. Mosolylovagok, Okostojások, Pokemon, Jackie Chan kalandjai, Galidor 9.10 Inuyasha. Japán anim. filmso­rozat, 9.40 Vasárnapi Receptklub 10.35 Labdarúgás - Arany Ászok Li­ga. Összefoglaló 11.10 Labdarúgás - Arany Ászok Liga 13.40 Egyik kopó, másik zsaru. Am. akcioví gjáték-sor. 14.35 Vadnyugati fejvadász. Ameri­kai kalandfilmsor. 15.30 A Bohóc. Német akciófilm-sor. 15.55 Hatoslottó-sorsolás 16.35 Elveszett legendák kalandorai. Am. kalandfilm-sor. 17.30 Cobra 11. Német akciófilm-sor. 18.30 Híradó - esti kiadás 19.00 Heti hetes. Vidám, aktuális talkshow MARKÍZA 6.40 Híradó 7.00 Gyerekeknek 9.25 Scooby Doo kalandjai I. Ameri­kai animációs sorozat, 14/1. 9.50 Hetedik mennyország VI. Ame­rikai sorozat, 22/7-8. 11.30 Sabrina, a tini boszorkány VI. Amerikai sorozat, 22/8. 12.00 Smallville III. Am. sor., 22/17. 12.45 A Markíza kulisszatitkai 13.00 Testre szabva. Politikai vitamű­sor 13.35 Kék Csillag Szálló. Cseh film 15.10 A világ ízei 15.20 Gyilkos sorok III. Amerikai kri­misorozat, 22/6. 16.15 David Copperfield mágikus showműsora 17.05 Egy sztárral élni. Amerikai víg­játéksorozat, 22/1. 17.30 Pletykálkodás közismert embe­rekről 17.55 Everwood II. Am. sor., 22/5. 19.00 Híradó, sporthírek 19.30 Aranytojás. Nyereményjáték 21.45 A szólás szabadsága 22.50 Híradó este 23.00 Határtalan emberek 23.15 Héthatár 0.15 Reménysziget. Am. filmsor., 3. 1.05-1.49X-csapat. Am.-kanadai sci-fi tévéfilmsor., 21. 20.00 Irigy Hónaljmirigy - 8. típusú 20.00 Dr. Dolittle. Am. vígjáték 20.00 Az igazság órája. Szórakoztató találkozások 21.30 RTL Boksz Klub. Morales­játék 21.00 Az utolsó erőd. Am. akciófilm Barrera mérkőzése; Hídvégi 21.05 Rex felügyelő VIII., 17/13. 23.40 Félelem és reszketés Las György mérkőzése 22.10 Jasper, Texas. Am. filmdráma Vegasban. Amerikai thriller 22.45 Bázis a Holdon. Am. sci-fi 0.20 Föld 2. Am. sci-fi sor., 22/21. 0.25 Országház 1.10 Kényes helyzetek. Erőt. sor.,23. 0.50 Fókusz portré 1.40 Halálos iramban. Am. sor., 4. STV 1 5.40 ČT-híradó 6.00 Szupervetélkedő 6.25 A vadon szülöttei. Fr. természetfilm 6.35 Rajzfilmsorozat gyerekeknek 8.25 Stuart Little, a kisegér. Animációs sorozat, 13. 9.00 Elá hopp! Gyermekműsor 9.30 Tracy Beaker. Brit filmsorozat, 30. 10.00 A Guldenburgok öröksége, 33. 10.45 A dzsungel nomádjai. Dók. film 11.35 Az igazgató válaszol a nézők kér- , déseire 11.55 Öt perc múlva tizenkettő. Politikai vitaműsor 13.00 A világ képekben. Külpol. magazin 13.25 Rosemary és Thyme. Brit krimiso­rozat, 6/4. 14.15 Postaláda. Békítőshow 15.05 Titánok. Amerikai sorozat, 12. 15.55 Szafari II. Am. term, filmsor., 13. 16.15 Hindenburg. Német dók. film 17.10 McLeod lányai. Ausztrál filmsoro­zat, 22/20. 17.55 Extra. Érdekességek a nagyvilágból 18.20 Átváltozás. A szépség iskolája 18.50 A Simpson család, 71. 19.15 24 óra 19.30 Híradó, sporthírek 20.00 Halálos iramban. Am. akcióthriller 22.00 Bugsy. Amerikai krimi 0.15 Korai elhalálozás. Cseh sor., 30. 1.10 A Simpson család (ism.) 1.35 Rosemary és Thyme. Brit sor., 4. STV 2 7.45 Élő körkép 8.25 Híradó 8.40 ČT-híradó 9.00 TWeeniék, 252. 9.20 Hallgasd a zenémet. Fr. sor., 24. 9.30 Az én házam. Francia sorozat, 24. 9.35 A remény.... Tévéfilm 10.45 Törénelmi legendák. Stuart Mária története. Dók. sor., 5/2. (ism.) 11.40 Jobb nyugdíj 11.50 Tesztmagazin 12.05 Utazási mánia. Franciaország (ism.) 12.35 Mesefilm 13.45 Família. Családi magazin 14.10 Az evangélikus egyház műsora 14.40 Hollók. Tévéfilm 16.05 Scoop. Kanadai filmsorozat, 44. 16.55 FC Liverpool-Arsenal labdarúgó Premier League-mérkőzés 19.20 Esti mese 19.30 Híradó 19.45 Kenő 10 20.05 A festészet nagymesterei Reynolds. Brit dók. sorozat, 14. 20.55 Bajnokok Ligája-magazin 21.25 Lefújva. A hétvége mérkőzései 22.20 Motorosok magazinja 22.50 Galéria 22.55 Macbeth. A pozsonyi Új Színpad előadása felvételről 1.00 Scoop. Kanadai tévésorozat, 45. HMMB UHU 12.00 „így szól az Úr!“ A Biblia üzenete 12.10 Aranyfüst avagy Mit üzen a múlt? 12.55 Gyorssegély 13.15 Magyar Ház. Palackposta 13.50 Nekem ne lenne hazám? Makkoshotyka 14.10 Amiről beszélnek... Nem csak a férfiaké a világ 14.35 Virágzó Magyarország. Kőszeg 14.55 Táncoljunk! Francia sor. 15.25 Nap-nyugta 18.00-23.55 Kultúrház 18.00 ... az én váram. Lakáskultúra 18.30 Hagyományok Háza 19.00 Kultúrház gyerekeknek. Felfedezők 19.55 Verssor az utcazajban 20.05 Híradó este 20.30 Premier. Színházi magazin 21.00 Orbán György: Missa decima 21.50 50 éves a Szent István Zenekar 22.50 Mindentudás Egyeteme 23.55 Páriák. Csillag Adám dók. filmje ÉJSZAKAI VÁLASZTÉK DUNA TELEVÍZIÓ 5.30 Régiók (válogatás) 6.00 Elveszett világok, Spanyol kultúr­történeti sorozat 6.55 Hamupipőke. Színházi felvétel 7.20 Marcel és Bonifác nagyapó: Ho­gyan fékezték meg az orrszarvút. Cseh anim. mese 7.35 Kiliki a Földön. Magyar nyelvlecke, 4/3. 8.00 Tweeniék 8.20 A varázslatos iskolabusz 8.45 Petőcz András versei 9.00 Miss Mallard nyomoz, 26/3.: Az ékszerrablás 9.30 Hungarorama 9.40 Magyar népmesék: A katona sze­rencséje 10.00 Istentisztelet közvetítés a pilisi evangélikus templomból 11.00 Lyukasóra 11.45 Híradó 12.10 Élő egyház 12.40 De szépen szól a cimbalom... 13.10 Csellengők - Eltűntek nyomában 13.30 A gorodi fogoly. Magyar film (ff.) 14.35 Dunasport 15.15 Kalandozás Michael Palinnel. Sar­kig tárt világ. 8/5.: Átkelünk az Egyenlítőn 16.05 Emlékképek - Régi Híradók 16.25 Az elfelejtett herceg. Angol film, 2/2. 18.00 Heti hírmondó - közéleti magazin 19.00 Híradó 19.25 Mese 20.00 A fodrásznő férje. Francia film 21.20 Dunasport 21.30 Beavatás - Hajónk elhagyta Báli szigetét 21.45 Románia választ 23.00 Operacsillagok II. rész 0.40 A világörökség kincsei. Gwynedd, I. Edward walesi várai - Nagy Bri­tannia 0.55 Vers 5.35 Hajnali gondolatok 5.38 Agrárhíradó 5.50-9.00Nap-kelte 9.00 A legendás lovagok. Am. sor., 44. 9.25 Örömhír. A református egyház műsora 9.50 Maradj velünk 9.55 Katolikus krónika 10.25 Református ifjúsági műsor 10.30 Útmutató. Dr. Kálmán Attila port­réja 11.00 „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre“. Katolikus mise közvetítése a budapesti Mária ut­cai Jézus Szíve templomból JOJ 7.35 Kölykök a 402-es tanteremből II. Amerikai animációs sorozat 8.00 Spiderman. Animációs sorozat, 52/44. 8.20 Flipper, a delfin II. Amerikai ka­landfilmsorozat, 22/3. 9.10 Riptide. Am. krimisorozat, 56/22. 10.05 Világjáró. Törökország. Amerikai sorozat 11.00 Az igazgató válaszol 11.15 Hetes. Politikai vitaműsor 12.00 Sportmotor-magazin 12.30 Bajnokok Ligája-magazin 13.00 Amerikai vadon. Dók. sorozat 14.30 Kutyaélet. Cseh vígjáték 15.10 Délidőben. Amerikai western 17.00 Kisvárosi gyilkosságok. Brit bűn­ügyi sorozat, 5/3. 18.55 Családi valóságshow 19.15 Milliót érő lány. Napi riportok a versenyről 19.30 Híradó 20.00 Senki bolondja. Amerikai film 22.20 VIP. Emma Tekelyová műsora 23.00 Játék az idővel. Ám. krimithriller 1.00 Cracker II. Brit krimisorozat, 3/1. 1.55 Híradó, sport ČT 1 6.25 Gyerekeknek 9.45 Kalendárium 10.00 Vándorkamera 10.30 Teleobjektív 11.00 Humberto cirkusz. Cseh sor., 12/12. 12.00 Václav Moravec vitaműsora 13.05 Címzett a Cseh Televízió 13.25 Egyházi magazin 14.00 A szatén masni rend. Tévéfilm 15.00 III. Rudolf dala. Cseh musical, 8/5. 16.20 Régmúlt idők nyomában 16.45 Otthoni örömök 17.15 Hová tűnt a régi dal? 18.00 Hírek 18.05 Adventi koncert 19.00 Esti mese 19.15 Híradó 19.40 Sporthíradó 20.00 Olimpiai történetek 21.30 Kendőzetlenül 22.00 Hírek, sporthírek 22.15 A nürnbergi per. Kanadai film, 2/2. 0.00 Omerta II. Kanadai krimisorozat, 14/6. ČT2 7.55 Panoráma 8.30 Kamerával az utakon: A Föld or­szágai. Fr. term, film, 10/5. (ism.) 9.30 Luxemburgi vándorlás 10.00 Adventi istentisztelet 11.00 Asszony és dohány nélkül. Cseh vígjáték 12.05 A cseh animációs filmek mesterei, 43/38. 13.00 Mozimagazin 13.25 A világ művészete: Leonardo da Vinci. A BBC dók. filmje, 2/2. 14.25 Sportstúdió 14.30 VK Kladno-VO Vavex Pfíbram fér­fi kosárlabda-mérkőzés 16.15 Cseh úszóbajnokság 16.50 Navarro VII. Francia krimisorozat 18.25 Élelmiszereink, 8/3. 18.45 Két pólus között 19.10 Európai híradó 20.00 Az est témája: UNICEF 22.30 A hétvége mérkőzései 23.10 ČT Live - Vad Bili. Koncert 0.10 Szicíliai testvérek. Olasz film (Fel­iratos!) HALLMARK 6.00 Haverok. Amerikai vigjáték 7.30 Koszorúslányok. Am. filmdráma 9.15 Légzésgyakorlat. Amerikai film 11.00 Rossz döntés. Amerikai film 12.45 Haverok. Amerikai vígjáték 14.30 Koszorúslányok. Am. filmdráma 16.15 Légzésgyakorlat. Amerikai film 18.00 Szülői szeretet. Am. filmdráma 19.45 Nero felügyelő. Amerikai krimi, 2/1-2. 21.30 Kisvárosi gyükosságok. Brit krimi 23.15 Halüzem. Amerikai filmdráma 1.00 Nero felügyelő. Amerikai krimi, 2/1-2. NOVA 6.05 Rajzfilmsorozatok gyerekeknek 7.55 Walt Disney bűvös világa 8.20 JAG-Becsületbeli ügyek Vili. Amerikai sorozat, 24/13. 9.15 Stefanie VIII. Német sorozat, 74/12. 10.10 Columbo. Amerikai krimisorozat 12.00 Hetes. Politikai vitaműsor 13.00 Ötletmagazin 13.50 007 - Halálos rémületben. Brit ka­landfilm 16.30 Heck útja hazafelé. Kanadai ka­landfilm 18.15 Időjárás-jelentés 18.20 Profik. Brit sorozat 19.20 T- Mobile RENTA 19.30 Híradó, sporthírek, időjárás 20.00 Boldogságbiztosító. Cseh sor., 12. 21.20 Cserepek 21.50 Tele Tele 22.35 24II. Amerikai krimisorozat, 12. 23.25 Besétál a szerelem. Am. thriller 1.05 Végtelen határok VIL Am.-kanadai sci-fi sorozat, 22. 2.20 Hetes. Politikai vitaműsor (ism.) HBO 6.00 Ellenséges terület. Am. akciófilm 7.45 Szerelem a hálózaton. Amerikai vígjáték 9.40 Mr. Rice titkai. Kanadai film 11.15 Későn kezdő. Amerikai filmdráma 13.25 Stuart Little, a kisegér 2. Amerikai film 14.45 Kamera előtt 151. Am. dok. film 15.20 Zoolander. Amerikai vígjáték 16.55 Čechomor. Cseh koncertfilm 18.15 Ellenséges terület. Am. akciófilm 20.00 Mátrix - Újratöltve. Amerikai ak­ciófilm 22.15 A rettegés arénája. Am. akciófilm 0.15 Halloween: Feltámadás. Amerikai horror 1.45 A férfi, aki nem volt. Am. film 3.40 A taxisofőr. Amerikai filmdráma 5.30 Hollywood sztárjai: Antonio Banderas. Am. dokumentumfilm ORF 1 12.35 Északi összetett sí-Vk 14.15 James Bond. Brit akciófilm 16.05 Életfogytig. Am. vígjáték 17.45 Sí-Vk 19.54 Sport 20.15 Sí-Vk 22.25 Tetthely. 0.00 Columbo PRO 7 13.35 Autós csajok. Am. dráma 15.15 A vadak ura. Am. sor. 16.15 Az elveszett ereklyék fosztogatói. Am. sor. 17.10 Az egyetlen. Árú. vígjáték 19.00 A csodák világa. Dók. magazin 20.15 Üldözési mánia. Am.-kanadai víg­játék 22.40 A dicsőség napja EUROSPORT 8.30 Síugró-Vk 9.00 Északi összetett sí-Vk 10.00 Sífutó-Vk 12.45 Síugró-Vk 13.15 Északi összetett sí-Vk 14.00 Bob-Vk 15.00 Teremfoci-vb 16.00 Sznúker 19.00 Síugró-Vk (ism.) 20.15 Alpesisí-Vk 21.45 Sznúker (élő közv.) 0.00 Sporthíradó

Next

/
Thumbnails
Contents