Új Szó, 2004. november (57. évfolyam, 253-276. szám)
2004-11-04 / 255. szám, csütörtök
2 Közélet ÚJ SZÓ 2004. NOVEMBER 4. RÖVIDEN Simon: elfogadható az 54 százalék is Pozsony. Belenyugszik a földművelésügyi tárca abba, hogy a kormány a jövő évi költségvetésből a brüsszeli közvetlen agrárkifizetéseket csak az uniós szint 54 százalékára egészíti ki, jelentette ki Simon Zsolt szakminiszter a tegnapi kormányülés után. A parlament kedden olyan ellenzéki határozatot fogadott el, melyben felszólította a kabinetet: a támogatást hat százalékkal emelni kell. Simon elismerte: számára is prioritás volt a hatvan százalék, ám tiszteletben tartja a jövő évi költségvetéssel kapcsolatban nehezen kiizzadt kormánypárti kompromisszumot, mely csak 54 százalékkal számol. „A jövő évi-büdzsé lehetőségeihez mérten ez is elfogadható” - tette hozzá. (SITA) Moszkvába szállították Belouszovot Pozsony. A Tomášik utcai görögkeleti templomban vett tegnap végső búcsút Anna Malíková, az SNS elnöke elhunyt férjétől, Alekszandr Belouszovtól. A párt sajtóosztályának tájékoztatása szerint a temetésen a nemzetiek vezére, Ján Slota is részt vett. Malíková a szertartást követően Moszkvába repült, hogy az elkövetkező napokban ott helyezzék örök nyugalomra néhai férjét. Belouszov vasárnapra virradó éjszaka halt meg agyvérzésben. (SITA) Egy koronával olcsóbb a benzin Pozsony. Két hónapja tartó állandó drágulás után ma árcsökkentéssel jelentkezik a Slovnaft: a motorbenzin literenként egy koronával, a gázolaj pedig negyven fillérrel lesz olcsóbb. Mától a 91 oktánszámú UNI-ért és a 95-ös ólommentes benzinért legfeljebb 36,20 koronát fizetünk. A gázolaj literenkénti ára 36,90 koronába kerül a cég üzemanyagtöltő állomásain. (TASR) Alig 1400 alapiskolás részesül szociális ösztöndíjban Jelenleg kevesen kapják ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony/Fülek. Október tizedikéig 1346 alapiskolásnak hagytak jóvá szociális ösztöndíjat. A támogatottak alacsony száma sokakat meglepett, mivel a rászoruló tanulók jóval többen vannak. A csupán étkezési támogatásra jogosultak száma is meghaladja a 64 ezret. Martin Danko, a munka-, szociális és családügyi minisztérium szóvivője ennek ellenére elégedett. Szerinte januárban, amikor az iskolák újra összeállítják a szociális ellátásban részesülő családokban élő gyermekek jegyzékét, vélhetőleg emelkedik a támogatásra jogosultak száma. „Iskolánk 275 tanulója közül 140-en élnek rossz anyagi körülmények közt. Viszont csak 32 diákunk jogosult tanulmányi előmenetelétől függően az 500, 300 vagy 200 koronás ösztöndíjra” - tájékoztatott Bolia Károly, a füleki papréti alapiskola igazgatója. Az alapiskolák vezetőinek többsége nehezményezi, azok a rászoruló, még oly gyenge teljesítményt nyújtó diákok is kaphatnak havi 200 korona szociális ösztöndíjat, akik az előző félévhez képest legalább 0,5-tel javítanak tanulmányi előmenetelükön. Többen közülük abszurdnak minősítik, hogy például olyan tanuló is jogosult a támogatásra, akinek az utóbbi félévben elért féljegyes teljesítménynövekedése ellenére is csak 4,0 körüli a tanulmányi átlaga. Bolia Károly szerint mindez megkérdőjelezi a rendszer hatékonyságát, motivációs erejét: „További gondot okoz, hogy csak a szociális ellátásban részesülő családokban élő diákok kaphatnak támogatást, miközben a szociális segély összegét alig meghaladó havi jövedelmű szülők gyermekei is igényt tartanának a juttatásra.” (érvé, n) Már a parlamentben az uniós alkotmányos szerződés Nálunk is népszavazással? ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Felkérte a kormány a parlamentet, hogy ratifikálja a Rómában aláírt európai uniós alkotmányos szerződést. Szlovákia az elsők között szeretné jóváhagyni a dokumentumot, mely akkor lép hatályba, ha az EU valamennyi tagállama ratifikálta - ennek legkésőbb két éven belül meg kell történnie. Van, ahol népszavazást írtak ki, a Kereszténydemokrata Mozgalom nálunk is legszívesebben ezt a megoldást választaná. Mikuláš Dzu- rinda kormányfő tegnap átadta Pavol Hrušovskýnak a dokumentumot, melyet legkevesebb 90 képviselőnek kell majd megszavaznia, s utána az államfőnek is alá kell írnia, (sza) Átadta az aláírt alkotmányt (TASR-fotó) A kabinet tudni szeretné, vajon a házszabály összhangban van-e az alkotmánnyal Kassai véleményt kérnek Pozsony. Kikéri az alkotmánybíróság véleményét a kabinet arról, a házszabály összhangban van-e az ország alaptörvényével - döntött tegnap a kormány Dániel Lipšic igazságügyi miniszter javaslatára. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Katarína Tóthová HZDS-kép- viselő a két normára hivatkozva a csütörtöki interpellációk után kérte, az oktatási miniszter válaszát nem kielégítőnek tartó határozati javaslatról és a tárcavezetővel szembeni bizalmi indítványról egyÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Moratóriumot kér a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása a további hatáskörök átruházására, jelentette be tegnap Michal Sýkora, a szervezet elnöke. „Pénzügyi lehetőségeink nem teszik lehetővé további feladatok ellátását, ezért szeretnénk elérni, hogy a jelenlegi ciklusban több feladatot már ne kapjanak az önkormányzatok” - mondta az elnök. Sýkora szerint ugyanis a kormány további hatáskörök átadására készül a szociális ügyek és az árvízvédelem területén. A társulás ellenzi további adó- kedvezmények bevezetését a természetes személyek esetében. „A pénzügyi decentralizáció alapja, hogy az önkormányzatok a személyijövedelemadót kapják meg saját bevételként, a javasolt adókedvezmények ezt jelentősen csökkentik, így kevesebb pénzre számíthatnak a települések” - állítja Sýkora. SITA-HÍR Nyitra. Ismeretlen támadta meg a hét végén az egyik országos napilap helyi tudósítóját, Henrieta Ď.-t, könnyebb sérüléseket okozva neki. A támadást követően az illető az újszerre voksoljanak. Szerinte ezt törvényeink megengedik. Mivel az alkotmányjogi bizottság sem volt képes egyértelmű véleményt megfogalmazni, a házelnök felolvasta a vonatkozó cikkelyeket, melyek alapján a két dolgot össze lehet kapcsolni, ám ekkor felmerült a kétely: a két törvény nincs összhangban. Eddig senkinek nem jutott eszébe összekötni a két voksolást, ezért senki nem gondolt az esetleges törvénymódosításra. Gál Gábor, az alkotmányjogi bizottság tagja szerint az egyik negatív, a másik pozitív szavazás, ezért nem lehet egyszerre lebonyolítani. Lipšic abban is kételkedik, a képviselők kezdeményezhetnek-e bizalmi szavazást. Ilyet alakuló kormány, valaA koalíciós megállapodás szerint 2005 szeptemberétől 50 koronával nő az adókedvezmény az eltartott gyermekek után, az ANO képviselői azt is javasolják, hogy leírható legyen az adóalapból a megvásárolt számítógépek ára. „Ezek a javaslatok akár egymilliárd koronával is csökkenthetik a személyi jövedelemadóból származó bevételeket, ami azt eredményezi, hogy 2006-ban sem fognak nőni az ön- kormányzatok bevételei” - véli a társulás elnöke. A települési önkormányzatok 2005-ben mintegy 70 milliárd koronából gazdálkodhatnak majd, ennek harmadrészét az átruházott jogkörök ellátására és egyes beruházások megvalósítására kapják, 23,5 milliárd korona jut nekik a pénzügyi decentralizáció kapcsán saját feladataik ellátására, további közel 23 milliárdot pedig helyi adók formájában szednek be. A települések december 1-jéig köteleságíró fülébe súgta: azért kapta a figyelmeztetést, mert „sokat kellemetlenkedik”. A rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint a hatóságok egyelőre nem kívánnak nyilatkozni az ügyben. Henrieta Ď. biztos benne, előre kitervelt akciót hajtotmint kormánytag kérhet, a parlamenti képviselők azonban bizalmatlansági indítványt szoktak benyújtani. Az sem tisztázott, a Tóthová által szorgalmazott bizalmi szavazás milyen következményekkel járt volna. Egyes jogászok szerint ha valakinek nem szavaznak bizalmat, az nem ugyanaz, mintha jóváhagynák a bizalmatlansági indítványt. Ladislav Orosz alkotmányjogász viszont úgy véli, a kettő között nincs különbség, s a parlament bizalmát nem élvező kormánytagnak távoznia kellene tisztségéből. Mivel rengeteg a kétely, Lipšic szerint a legjobb a kassai taláros testülethez fordulni, s beadványában kéri a vitatott cikkelyek hatályon kívül helyezését is. (-sza-) sek elkészíteni jövő évi költségvetésük tervezetét, ha még idén el akaiják fogadni. „A határidők szorítanak, a tervezetet ugyanis 15 nappal az elfogadás előtt nyilvánosságra kell hozni, hogy a lakosok véleményezni tudják” - tájékoztatott Sýkora. A képviselőknek meg kell tárgyalniuk a lakosság által benyújtottjavaslatokat is, és azok sorsáról tájékoztatni kell az indítványozókat. Az elfogadott költségvetést az életbelépése előtt két héttel újra nyilvánosságra kell hozni, azaz legkésőbb december 15-én, ha azt szeretnék, hogy már január 1- jén hatályba lépjen. „Ahhoz, hogy ki tudjuk dolgozni a költségvetéseinket, ismernünk kell a pénzügyi decentralizáció végrehajtását szabályozó kormányrendeletet, mely azonban még nem készült el” - mondta a társulás elnöke. A tárgyalások még folynak, a dokumentum várhatóan november végére lesz kész. (I.p.j.) tak végre ellene, mert nemrégiben olyan pénzügyi fondorlatokról írt cikkeket, melyek minden bizonnyal gazdasági bűncselekménynek tekinthetők. Az újságírónő a támadást megelőzően kapott néhány rejtélyes telefonhívást is. Köteles László: Robert Fico nem fér meg Hrušovskýval Pozsony. Összeférhetetlenséggel vádolja Pavol Hrušovský házelnököt Robert Fico, a Smer elnöke. Szerinte csütörtökön, amikor Katarína Tóthová bizalmi szavazást kért Martin Frone oktatási miniszter ellen, a KDH elnökének át kellett volna adnia a plenáris ülés vezetését egyik helyettesének, s a pártbeli kollégájáról szóló voksolást semmiképpen sem szabadott volna elnapolnia. Fico a parlament összeférhetetlenségi bizottsága elé akarja terjeszteni a dolgot. A házelnök a vádat visszautasította, s azt üzente az egyébként jogász végzettségű ellenzéki politikusnak: nem ismeri az összeférhetetlenségi normát. „Pavol Hrušovský nem sértette meg az alkotmánytörvényt. A parlamentről szóló egyetlen jogszabályban sem szerepel, hogy a házelnök mikor és hogyan vezetheti az üléseket, sőt fordítva: a parlament vezetőjének áll jogában megszabni, hogy helyettesei milyen rendben és időtartamban válthatják fel őt” - nyilatkozta lapunknak Köteles László, a parlament összeférhetetlenségi bizottságának tagja. Szerinte a testület nem foglalkozhat Fico beadványával. „A mi feladatunk ellenőrizni, hogy egyéni vagy csoportos előny- szerzés miatt valaki nem folytat-e valamilyen jogtalan tevékenységet. Az esetleges gazdasági összeférhetetlenségre, valamint az egyes tisztségek összeegyeztethe- tetlenségére kell felhívnunk a figyelmet, az alkotmánytörvény tiszteletben tartását ellenőrizzük, a szabálysértők ellen pedig eljárást kezdeményezhetünk” - tette hozzá a magyar politikus. Köteles szerint Hrušovský esetében legfeljebb erkölcsi összeférhetetlenség állhat fenn, amiről lehet vitatkozni, jogilag azonban a házelnök nem hibázott. „Pillanatnyilag Fico minden alkalmat megragad a parlament vezetésének és a kormány- koalíciónak a befeketítésére” - véli az MKP tagja. Tomáš Galbavý SDKÚ-képviselő úgy fogalmazott: az ellenzék felébredt, s támadásba lendült. „Nekem is így tűnik, ám az ébredésnek nem a legszerencsésebb módját választották. Olyan témákba kötnek bele, melyekkel nem igazán szerezhetnek pluszpontokat, inkább csak erőfitogtatásról van szó” - tette hozzá Köteles, (sz-a) A javasolt adókedvezmények miatt kisebbek lesznek a települések bevételei Moratórium a jogkörátruházásra? Henrieta Ď. biztos benne, hogy előre kitervelt akciót hajtottak végre ellene Újságírót támadtak meg Nyitrán A jelenségre nem lehet úgy nézni, ahogy sok helyen teszik: személyes csődnek tartják, és az egyént hibáztatják Egész Európát érinti az elnőiesedő szegénység ÚJ SZÓ-JELENTÉS Strasbourg. Elnőiesedik a szegénység, mutatott rá a szegénység világnapja alkalmából az Európai Parlamentben Anna Záborská EP- képviselő, s ezzel egyetért Bauer Edit, a szociális ügyi minisztérium volt államtitkára is, aki az MKP színeiben jutott az EP-be. „A szegénységre nem lehet úgy tekinteni, ahogyan néhány ország teszi: személyes csődnek tartják, és az egyént hibáztatják, amiért ilyen helyzetbe került” - magyarázta érdeklődésünkre Bauer Edit. Záborská szerint elsősorban a nőket érinti, és az erről folyó vitában felszólalók közül többen elismerték: a szegénység valóban a gyengébb nem képviselőit -'s rajtuk keresztül a gyermekeket - nagyobb mértékben sújtja, mint a férfiakat. Erre szerte a világon számtalan példa van - még azok között is, akik dolgoznak. „Az alacsony bérkategóriákba tartozó szakmákban a dolgozó hölgyek is elszegényedhetnek, mivel ugyanazért a munkáért 25 százalékkal kevesebb fizetést kapnak, mint a férfiak. A szegénység még inkább előfordulhat két szignifikáns csoportnál: az idős nyugdíjas nőkről és a gyermekeiket egyedül nevelő anyákról van szó” - tette hozzá az MKP-politikus, aki szerint a jelenség egyre inkább tapasztalható elnőiesedése egész Európát érinti. Az uniós statisztikák szerint az Európai Unióban 18 millió szegény van; nálunk körülbelül egymillió él. Az EU kidolgozott egy stratégiát a szegénység elleni harcra. „Fontos, hogy a társadalmi folyamatokból ne zárják ki a rászorulókat. A szegénység pillanatnyi állapot, de ha generációkra tevődik át, akkor kialakulhat egy olyan csapda, hogy a következő nemzedék már kevésbé lesz iskolázott, mert a szegényebb családokból származó gyermekeknek kisebb az esélyük a továbbtanulásra, s ennek következtében ők is szegények lesznek. Ezt kellene orvosolni” - magyarázta a képviselő asszony. Az uniós programba Szlovákia is bekapcsolódik, ennek a Szociális Alap hatékony működésében és abban kellene megnyilvánulnia, hogy a regionális politikákat egyre inkább a szegénység visszaszorítására kellene összpontosítani, (sz. a.) Négyszázezren a létminimum alatt Pozsony. Szlovákiában 2004 első felében több mint 400 ezren éltek a létminimum alatt, derül ki a szociális ügyi minisztérium adataiból. „Ebbe a számba beletartoznak a gyermekek és azok családtagjai is, akik segélyt kapnak” - mondta Katarína Kohútiková, a tárca szociálpolitikai intézetének igazgatója. Ľudovít Kaník miniszter szerint a reform a valóban rászorulókon segít; kiemelte, 70 ezer gyermek részesül étkezési és tanszertámogatásban, a szeptemberben indult ösztöndíjprogram keretében pedig mintegy 17 ezer iskolás kap szociális támogatást. „A szakértők várakozásával ellentétben mintegy 1,9 százalékkal nőtt a bérek reálértéke” - állítja a tárcavezető, (lpj)