Új Szó, 2004. november (57. évfolyam, 253-276. szám)
2004-11-25 / 272. szám, csütörtök
ÚJ SZŐ 2004. NOVEMBER 25. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 TALLÓZÓ ERDÉLYI SAJTÓ A székelyföldi Kovászna megyében a román rendőrség durván beavatkozott az RMDSZ választási kampányába, amikor a megyehatáron álló székely kapuról törvénytelenül eltávolította a „Székelyföld” feliratú táblát - derült ki a szerdai erdélyi sajtóból. A rendőrség azzal érvelt, hogy a tábla elhelyezése törvénytelen. Ezzel szemben Puskás Bálint, az RMDSZ szenátora kijelentette: A rendőrségnek nem volt joga leszerelni a táblát. A törvény értelmében az ilyen táblák engedélyezése az útügyi igazgatóság hatáskörébe tartozik, az szólíthat fel az eltávolításra is.- Most sokkal jobb, mint a szódban volt. Akkor autóra kellett várni, most csak rendszámtáblára. (Peter Gossányi karikatúrája) Szlovákia Lengyelországgal, Németországgal és Lettországgal közösen hozza létre a katonai alakulatot Az unió új harccsoportjai Hosszú idő után úgy tűnik, az Európai Uniónak sikerül konkrét és hatékony lépéseket tenni afelé, hogy ne csak „soft power”, tehát inkább gazdasági és „fejlesztési-segély hatalom” legyen a nemzetközi kapcsolatokban, hanem számottevő politikai és katonai súlya is legyen. ONDREJCSÁK RÓBERT Ennek egyik jele, hogy hétfőn a tagállamok képviselői Brüsszelben aláírták az úgynevezett „harccsoportok” („battle groups”) létrehozásáról szóló konkrét egyezményeket, amelyekben minden ország kinyilvánította, kivel és milyen eszközökkel kíván részt venni a folyamatban. De mi is a „battle groups” terv? A koncepció még 2003 tavaszán született egy közös, francia-brit kezdeményezés alapján, amelyet később Németország is támogatni kezdett. A terv lényege, hogy az Európai Uniónak rendelkeznie kell olyan katonai válságkezelő egységekkel, amelyek nagyon rövid időn belül a világ bármely pontján bevethetőek. Egy ilyen terv, ha megvalósulna, nagyon sokat segíthetne az Uniónak, hogy hatékonyabban védje saját érdekeit, esetleg stabilizálja a helyzetet valamelyik válságövezetben. Természetesen nem ez volt az első kezdeményezés, hogy az EU gyorsan bevethető haderőt hozzon létre. Mint ismeretes, 1999-ben Helsinkiben az akkori tagországok elhatározták, hogy 2003-ig létrehozzák az „EU-haderőt”. Ez a terv egyébkén „Headline Goal 2003” néven volt ismert. A koszovói tapasztalatok alapján a tagországok egy viszonylag nagy, 50-60 ezer fős egységben gondolkodtak. Két hónapon belül lett volna bevethető a hozzá tartozó légierővel és haditengerészeti egységekkel, és nagyjából egy évig a válságövezetben állomásozhatott volna. Csakhogy ahhoz, hogy 60 ezer főt lehessen külföldön beverni egyéves időtartamra, háromszor akkora bevethető erővel kell rendelkezni, hiszen figyelembe kell venni a rotációt, tehát a felkészítés, kiképzés és a pihenés időszakait is. Márpedig ez összesen csaknem 200 ezres bevethető erőt igényelt volna. Ezt a célt nem sikerült 2003-ig teljes mértékben elérni, ráadásul a körülmények is megváltoztak: a jelenlegi globális biztonsági környezetben és a terroristaellenes hadműveletek során kisebb, mozgékonyabb és nagyon gyorsan bevethető erőkre van szükség. Ebben a helyzetben jött a már említett britfrancia kezdeményezés a harccsoportok létrehozására. A koncepció kialakításában az is közrejátszott, hogy az 1956-os szuezi válság óta az európai haderők nem hajtottak végre önállóan ekkora mértékű hadműveletet, kivéve a falklandi brit és némely afrikai francia akciót. A koncepció konkrétabb megfogalmazásában szerepet játszottak azok a tapasztalatok is, amelyeket az európaiak a francia vezetésével végrehajtott kongói akcióban szereztek. Az Artemis névre keresztelt hadműveletben, amely az Európai Unió első Európán kívüli és NATO-se- gítség nélkül végrehajtott akciója volt, nagyjából 1500 fő vett részt. A végleges terv tehát úgy fest, hogy az uniónak 13 harccsoportot kell létrehoznia, mindegyik körülbelül 1500 katonából áll. Első egységei nagyon rövid időn, 5 napon belül bevethetőek, és nagyjából egy hónapig maradhatnak a hadművelet körzetében. Bevetésük elsősorban az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozata alapján képzelhető el, és többfajta misszió végrehajtására lesznek képesek. Egy válsággócban stabilizálhatják a helyzetet, akár magasabb intenzitású hadművelet végrehajtásával is, de bevetésük akár előkészítheti a terepet egy nagyobb méretű ENSZ-misszió számára is. Egyébként ez utóbbi történt a már említett kongói akciót követően: az EU-erőket egy nagyjából 18 ezres ENSZ-haderő váltotta fel. Ami a konkrét időtartamokat illeti, 2005-ben az uniónak már rendelkeznie kellene legalább két „battle group”-al, míg a teljes terv 2007 körül valósulna meg. A brüsszeli találkozón összesen 13 csoport megalakításáról született döntés. Ezek közül négyet a legnagyobb és katonailag legfelkészültebb tagországok egyedül állítanak fel: Franciaország, Nagy-Bri- tannia, Spanyolország és Olaszország (természetesen a „nagyok” további csoportokban is részt vállalnak). A többi nemzetközi együttműködésben valósul meg. Ezen belül Szlovákia Lengyelországgal, Németországgal és Lettországgal alakít csoportot, amelynek nagyjából 10-15 százalékát teszik ki a szlovákiai egységek, a legnagyobb kontingenst Varsó adja. Csehország Ausztriával és Németországgal, Magyarország Olaszországgal és Szlovéniával alakítja meg saját csoportját. További érdekesség, hogy a folyamatban a nem EU-tag Norvégia is részt vesz, egy közös svéd-finn-norvég kezdeményezés keretében. Norvégián kívül az EU- tagállamok kinyilvánították, hogy a kezdeményezés nyitott a többi nem EU- vagy NATO-tag számára is. Természetesen csak remélni lehet, hogy ez a terv nem úgy végzi, mint a helsinki, amelynek csak egyes elemei valósultak meg. Mindenesetre a mostani helyzet már jelentősen különbözik az öt évvel ezelőttitől, ráadásul az Unió nem engedheti meg magának, hogy ismét kudarcot valljon. Ha minden a tervek szerint megy, akkor néhány éven belül az EU képes lesz arra, hogy elég gyorsan reagáljon bizonyos problémákra. Hozzá kell azonban tenni azt is, hogy a NATO szerepét semmiféle veszély nem fenyegeti, hiszen a „battle group” koncepció csak egy nagyon specifikus problémakört fed le, és semmiképp nem képes olyan széles körű akcióra, mint a NATO. Ráadásul a 13 csoport összesen is csak körülbelül 20 ezer katonát jelent, ami jóval elmarad a stratégiai válságkezelés szintjétől. Mindezek ellenére azonban a terv olyan mérföldkövet jelent az európai kül- és biztonság- politikában, amelyet néhány évtized múlva is emlegetni fogunk. A szerző külpolitikai elemző „Mindent félretéve el kell menni szavazni, utána egymás torkának lehet esni, ha bejutottunk a parlamentbe” Erdélyi értelmiségiek választás előtti felhívása MTI-HÁTTF.R A hétvégi romániai választások rendkívüli tétjére, az erdélyi magyarság érdekképviselete, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti jelenlétének fontosságára hívják fel a figyelmet neves romániai magyar írók, művészek, közéleti személyiségek az Erdélyi Riportban. Az erdélyi magyar politikai, közéleti, gazdasági és kulturális hetilap Üzenet címmel közölte kiváló erdélyi személyiségek választásokkal kapcsolatos állásfoglalásait. Kányádi Sándor Kossuth-díjas költő szerint „nagyon szép volna, ha több politikai formációban lehetne indulni - tehát lényegében az RMDSZ homogén volna, több politikai platformnak lenne az egységes szervezete. De tény az, hogy megjelent a Magyar Polgári Szövetség, és ez mind üdvös is volna, csak nem üyenkor. Akkor igen, ha egyáltalán kikristályosodna, mit is akar az MPSZ. Ilyenkor viszont ez olyan, mint tűzvész, árvíz idején: nem egymás felekezetét kell nézni, hanem azt, hogy mi a menthető, minek mi a tétje.” Ezért „most mindent félretéve el kell menni szavazni, utána majd egymás torkának lehet esni, ha bejutottunk a parlamentbe” - hangoztatta Kányádi Sándor. Sütő András a Mit szólna Bethlen Gábor? című írásában arra figyelmeztet, amennyiben a magyarság parlamenti képviselet nélkül marad, a sovén-nacionalista erők minden eddig kivívott alapvető nemzetiségi jogától megfoszthatják. „Ahol eddig Szövetségünk lehetett a mérleg nyelve, s ahol ezt a szerepet Corneliu Vadim Tudor pártja töltheti be, ott minket súlyos jogfosztások veszélye fenyeget” - fogalmaz a Kossuth-díjas író. Domokos Géza író, az RMDSZ első elnöke leszögezi: most nincs idő sem megoszlásra, sem egyéni ambíciók kiterjesztésére, és alkalmatlan az is, hogy eseüeg külföldi sugalmazásokat meghalljunk. „Ismerni kell a saját jól felfogott érdekeinket, élni kell azzal a hagyományos erdélyi közéleti erénnyel, hogy műidig szerettük a saját dolgainkat önmagunk intézni, a döntéseket magunk meghozni, és nem szívesen vettük a beleszólást vagy a kívülről való sugalmazást törvényeink megfogalmazásában.” Hasonló szellemű állásfoglalást közölt az Erdélyi Riport Jakobovits Miklós Munkácsy-díjas képzőművész, a Barabás Miklós Céh elnöke, Szilágyi Pál egyetemi tanár, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora, Fodor Sándor író, Csávossy György költő, Gálfalvi Zsolt író, a Romániai Magyar PEN Klub elnöke és még tucatnyi közéleti személyiség. KOMMENTÁR Palkó, a megváltó NAGYANDRÁS A kereszténydemokraták nagyon elégedettek lehetnek mostanában önmagukkal, hiszen támogatottságuk huzamosan és betonkeményen 10 százalékon áll, minisztereiket valódi igazságharcosnak hiszi a nép, a stratégiai szempontból legnagyobb politikai ellenfelük, a szintén jobboldali keresztény szavazatokra vadászó SDKÚ meg folyamatosan veszít népszerűségéből. Ezt kihasználva és a helyzetet fokozva a kereszténydemokrata miniszterek a moralizálás álarca mögé bújva folyamatosan különutas, egyszerű, populista politikát folytatnak. Nem nehéz felidézni a képet, amintVladimír Palkó megjelenik egy-egy sajtótájékoztatón és bejelentheti, hogy éppen milyen politikaszagú botrányban kezdett el nyomozni a rendőrség, vagy mekkora bűnbandát vertek éppen szét. Ugyanígy az igazságügyi miniszter is gyakran tetszeleg az igazság egyetlen igaz oltalmazójának szerepében, s ha kell, egyedül száll szembe a kormány többi tagjával, hogy megvédhesse - leginkább saját álláspontját. Amelyet gyakran egyenesen az alkotmányvédelmeként aposztrofál. És miért kellene a kormány véleményét képviselnie a brüsszeli miniszteri ülésen, amikor előadhatja azt is, ami a KDH álláspontja, csak azt otthon mondjuk senki sem hajlandó elfogadni. Ebbe a képbe beleillik Martin Frone múlt heti kijelentése is, amikor az oktatási miniszter a diákoknak ment neki, mert november 17-én tüntetni mertek a tandíj bevezetése ellen. Az utolsó ilyen jelzést vasárnap láttam, amikor a belügyminiszter megérkezett a Ma- gas-Tátrába, hogy személyesen is megtekintse a keletkezett károkat, majd sajtótájékoztatót hívott össze. A Napnál világosabban lehetett látni, úgy érezte, ő az, aki itt igazán döntéseket hoz, megsegít, intéz, megnyugtat. Mintha az elmúlt két nap alatt nem járt volna már előtte Simon Zsolt mezőgazdasági miniszter a Tátrában, mintha nem nyilatkozott volna Miklós László környezet- védelmi miniszter, mintha nem vett volna részt sok száz ember a mentési munkálatokban. Vladimír Palkó megdicsérte sajátjait, válaszolt egy-két kérdésre, és az egész sajtótájékoztató végén egy olyan morális összefoglalót tartott, amitől minden rendes, Tátrát szerető szlovák embernek könnybe lábadt a szeme. Mert ehhez nagyon ért. A párt meg aztán fel van háborodva, amikor mondjuk a miniszterelnök egy kassai diákfórumon megemlíti, helyteleníti, ahogy a KDH az SDKÚ-s politikai botrányokra utazik, és csak a saját politikai képét fényesíti. JEGYZET tucatjaival keresték meg, egyenesen Hollywoodból. A pályakezdő fiatal, zsebében az oklevéllel meg örülhet, ha színházban statisztaszerephez jut. Inkább hírnevet kellett volna szereznie, amíg a szakmát tanulta. Elmehetett volna műsorvezetőnek, rúghatta volna a bőrt, és ha még le is vetkőzött volna valamelyik női magazinban, színészi karrierje célegyenesben lenne. Ilyen világban élünk, manapság egyre kevesebb dologhoz kell a végzettség. És ezáltal sokan szárnyra kapnak. Már a cipész sem marad meg a kaptafánál. A minap találkoztam egy ismerősömmel. Nővérnek tanult, de mivel a négy év alatt alaposan elment a kedve leendő hivatásától, ezért napközis tanító néni lett belőle. Egy rövid időre. Szeptembertől ugyanis oktatja a nebulókat, jobb híján ő került az anyasági szabadságon levő magyar szakos kolléga helyére. Mert a tanárok is más területeken próbálkoznak. Szóval, eszembe jutott volt alapiskolás tanárom. A fülünkbe rágta, hogy mindenki találja meg és tanulja ki azt a szakmát, amelyben örömét leli. Fontosnak tartotta, hogy már alapiskolás korban rájöjjünk, melyik ez a szakma, mivel hosszú évekig eltart, amíg elsajátítjuk. De ha sikerül, akkor boldogok leszünk, és a világ is szép lesz körülöttünk. Rettentő kíváncsi vagyok, vajon hogyan vélekedik most, másfél évtizeddel később. Biztos nincs kibékülve a világgal. Hát még ha megtudná, hogy megpályáztam egy atomfizikusi állást!? Cipész és kaptafa PUHA JÓZSEF Miközben a magyar közszolgálati televízió reggeli műsorát néztem, eszembe jutott volt tanárom. Talán ő is nézte. Az általam nagyra becsült színész-rendező műsorvezetői szerepkörben egy hölgyet faggatott, akit leginkább a tévé képernyőjéről ismerünk, de újabban színészi babérokra is tör, egy amerikai produkcióban kapott szerepet, és készül egy magyar film főszerepére. Érdekes volt a két, idegen területen érvényesülni próbáló ember eszmecseréje. Elbeszéltek egymás mellett. A színházi szakember megkérdezte, nem gondolja-e, hogy túlságosan nagy kihívás a filmes karrier, hiszen a színészmesterséget nem tanulta ki. A kísértés nagyobb -jött a magabiztos válasz. Minden mondatát az önbizalom szele lengte körül, a piszkálódó kérdésekből is könnyedén kivágta magát. Nem hiába műsorvezető. A komótosan beszélő szakember pedig kötötte az ebet a karóhoz. Nem sikerült dűlőre jutniuk. Hogyan is sikerülhetett volna, hiszen mindkettőjüknek igaza van! Valóban nagy a kísértés, ilyen lehetőségeket nem lehet kihagyni. Én is igent mondanék, nem érdekelne a színészek vádja, hogy előlük veszem el a kenyeret. David Beckham a közelmúltban azt nyilatkozta, hogy miután felhagy a focival, színész akar lenni, és máris forgatókönyvek
