Új Szó, 2004. november (57. évfolyam, 253-276. szám)
2004-11-20 / 268. szám, szombat
14 Családi kör ÚJ SZÓ 2004. NOVEMBER 20. HÉTVÉGI OLVASMÁNY A kutya KERTÉSZ ISTVÁN Pár nap óta álmosan esik. Hideg őszi esőt vág az ember szeme közé a csípős szél. A bajuszra, a fagyos arcra lecsöpög a hideg lé a kalap karimájáról. A faluvégen agyig szakad be a szekér a térdig érő, agyagos sárba. Ökrökkel kell kihúzni, mert alig engedi ki magából ez a marasztaló őszi sár. Nemigen megy ilyenkor szekérben - csak akinek nagyon muszáj. A kutyát is vétek volna kihajtani a szobából. Sehogyan se dologra való idő. Aki hát nem rest - éppen csak a kocsmáig sétáltatja meg a csizmát. Egy pohárka bor, egy ital pálinka mellett mégis könnyebb agyoncsapni ezt a lusta időt. Kívül dudál a szél, a kocsma ablakain se ki-, se belátni. Az eső pacskolja szaporán, pereg, mintha zörgő borsóval hajigálnák. Aki bejön a kocsmába, előbb lerázza a vizet magáról, leveri a sarat a csizma- bokárul, megtenyereli a vizes bajszát, csak azután tud széjjelnézni. Aztán beletörli a kabátujjába az orra nedvességét. Három vagy négy atyafi érkezett így, ilyen egymásutánban. Szidják a cudar időt, kérnek egy kis italt, és letelepülnek a hosszú baklábú asztal mellé a lócára.- Hát elég vóna mán a fele is ebből az esőből, igaz-e, Lógáz koma? (...)- Bion, ecsém. El van tévesztve odafent a hordó csapja. Bort kéne mán ereszteni, elég vót egynapos eső. A mondás tetszik. Köhögés, nevetés rá a felelet. Lógáz koma tovább magyarázza az igét. Tudákosan, közben meg-megkoppintja mutatóujjával az asztalt.- De isz hát nem tehet mindenkinek a kedvire az isten se. Ha nincs eső? Az a baj. Ha van eső? Az a baj. Hát mindig úgy van, ahogy baj. Beleszól egy másik ember, aki épp most szedi elő a pipaszerszámot a csizmaszárból.- Az ám. Rohad a krumpli, nem marad egy szem se, az istenfáját! Peg annyi vót, mint a ganéj... Egy pajkos beszédű öreg ráhunyorít Lógázra, és odamond a mor- mogónak.- Csak harapni kell hé, az van elég. Ganéj hát van. Ez az öreg Tajti Gábor, ez úr közöttük. Ritkán szól, mert büszke nép. De lehet rajta jót nevetni, akár akaródzik, akár nem. Olyan virgonc az az öreg, olyan parádés, mindig csupa élet. Megint szól.-Veri az ördög a feleségit. Biztos svandrálkodott az éccaka.- No némá. Hát maga is számon tartja az ilyesmit? Az öreg zavartan mozgolódik, igyekszik az asztal alá rejteni a tekintetét. Mintha ráütöttek volna ezzel a kérdéssel. Alárúg az asztal alá, mintha kutya volna alatta. A képét elfutja a pír, amitől reszket minden egyes szála a szakállának, mintha nem is sűrűn egybeülnének az arcán, hanem itt is, ott is, mint irtott erdőben a fák. De csak újra elnevette magát. Mindenáron másra akarta csavarni a beszédet az öreg ravasz. Odakint mennydörgött az ég.- Hallod-e. Hogy zeng az ég, most nyő a dinnye. A kocsma túlsó szögletéből egy ványadt képű, vörös, cingár ember adott rája feleletet, látszólag közönyösen, csak úgy... a lajbi szájába morogva.- Az ám. A kijed nadrágjába. Ilyen hideg szélbe... fenébe. A szeme villant, de egyébként nemigen lehetett észrevenni, hogy kötekedni akarna. Amaz még visz- sza is kontrázott.- Hát akár az enyim is. Jó bokorba nyől ám az, ecsém! Csak úgy, mintettiéd...! Büszkés pillantással, hetyke főtartással kiabálta ezt át a másikhoz. A többiek ám megérezték, hogy ellenfelek kerültek farkasszembe. Zavarodottan nézték az italosüveget, és a vüágért se tekintett volna egy se a feleselőkre nyűt, beszédes pillantással. Csak úgy, visszakanya- rintva a szemgolyóbist a szögletről. A vörös ember még visszamorgott rá valamit, annyit ki lehetett érteni belőle, hogy vigyázzon oszt, hogy meg ne lékolják. Aztán újra csak hallgatott. Szavát se lehetett venni. A fütyülős üveget a szájához vette, nagy nyelettel lekortyogtatta az italt. Két ujja közt megsuholta a bajusza két ágát, és pihenőre bocsátotta a két térdére az öklét. Nem szólt az egy árva kukkot. Mintha kivágták volna a nyelvét, olyan szóta- lan lett újra. A Tajti Gábris társasága ösz- szébb-összébb dugta a fejét. Lejjebb eresztették a hangot. A kíváncsiab- bak csak nyújtott nyakkal foghattak el belőle egy-egy szót. Az öreg a zsinóros bekecsben, báránybőr sipak- jával szétterpeszkedett az asztalszélen, mint egy kövér zsák. Lógáz komának tavalytól még volt valami neheztelhetnékje az öregre. Széna ára miatt. Értelmesen meglátta, hogy az előbb megszűkült az öreg. Fontoskodva elkezdte hát az orra alá dörgölni a tormát.- Magának tán számolnivalója van azzal ott odaát, Gábris? Gábris erőltetett bátorsággal felelt.- Se ingem, se gatyám. Nincs vele semmim.-Nősz tudom... tudom. Hát iszen nem is azér mondom. Hanem hát, ha mégis vóna, itt van e a csizmám szárába a kis bicskám. Odaadom, ha akaija kend... Gábris fázósan húzta össze a bekecsét a hasán. Öregemberes gyávasága úrrá vált az előbbi hetvenke- désén. (...)- Én tudom, hogy komisz gyerek. Mer én láttam azt a múltkori galibát. Annyit mondok, komisz gyerek... A mellette ülő ember megmozdult a lócán, mintha a beszéd bántaná a figyelemre. Gábris ijedten pillantott fel. Csak a pipával volt valami baj. Kialudt, vagy nyálas lett nagyon a bagó feneke, mert hangosan szortyog. Eligazította, aztán közbeszólt.- Ahám. Bion ammá jó múltkor vót. Lógáz nem volt irgalmas kedvében. Tovább is kitálalta, ami a begyében volt- Mondhatom, hogy komisz ember. Nem szól az, még ha borotválják is a fejin a szőrt. Megérdemlette azt a két kis esztendőt. Olyan egykettőre belevágta a bicsakot annak a bizonyosnak a hasába, hogy csakugyan... No de milyen egy-kettőre. Annyit se mondott ez, hogy eb-e vagy kutya. Csak belevágta. Nagyképű fejbólogatással adta ezeket elő. (...) Az öreg mozgolódott, mint akinek alája gyújtottak. A bajba keveredett ember mindenáron igyekszik ellene mondani a fűrkálásnak, legalább az szolgáljon a maga vigasztalására.- Ajaj - kezdte Gábris -, ösz- szeakattunk mi má egynéhányszor itt e a kocsmában. Meg hát máshol. Má úgyis vót, hogy vót bennőnk egy pár pohár. De hát azé mégse bántottuk mink egymást az egy világért se. Nem hát. Hát isz vóna is miér. No bizony vóna is kiér... A társaság most akaratlanul is átpillantott a szomszéd asztalhoz. Felső Lajos egykedvűen iszogatta a maga pálinkáját, mintha lélek se volna rajta kívül az ivóban, de benne se. (...) Csengett az ajtó felett a csengő. A kitóduló sűrű párából egy idős néni lépett elő. A kezét, amelyikben a pálinkásüveg nyakát kétujjra fogva fojtogatta, szemérmesen a köténye alá dugta. Kíváncsian széjjeltekintgetett az ivók között, aztán sietve méretett magának a rács mögött egy deci törkök, meg egy deci bundát. Ahogy visszafordult, Gábrissal került szembe. A pénze után kutatott valamelyik belső szoknya ráncai közt, a világos felé fordulva, kifordította a tenyerébe a zsebét. Egy pénzdarab elgurult. Gábris nem állhatta meg szó nélkül.- Örzse néne, nagy a bugyilláris, ugye - elveszett, amit beletett. Az öregasszony magyarázóan emelte rá a fejét.- Nem tanálom csak a tizenegyet - a tizenkettedik má nincs meg. Nem odakarult magok alá? Tajti Gábor elnevette magát.- Hát feküggyön alánk, oszt nézze meg.- No nem tréfázok. Csupa parádé maga, Gábor. Csakugyan no, nem karúit oda magokho? (...)- Hagy nyúlok bele a zsebibe, oszt ha nincs ott, hát adom én a magaméból. (...) Az öregasszony pár lépést tett, mintha odamutatná a zsebét. A csíkos alsóra fehér vászondarabból rávarrott zsebét.- No, nézze e. Nincs benne csak ez a tizenegy e. Oszt odahaza megszámoltam tizenkettőt... Gábris nem nyúlt bele a zsebbe.- Ha nincs ott, akkor itt a tizenkettedik la. - Lemutat az asztal lábához az elgurult krajcár után. Nyögve nyúlt le érte az öregasz- szony.- No. Nem fizeti meg ezt a két decit?- Drága a takarmány, Örzse néne. Akinek péze nincs, igyon az csak kávét. - És szélesen ránevetett.- Nagyon parádés ember maga. Bizigaz. De a fiatal menyecskékkel nem így szokott parádézni, aszon- gyák.-De nem ám.- Ötvenkoronás vég selymeket hordogat ám maga - oszt most sajnál hat garast? Peg hát ászt is hiába hordta. Visszamegyen Eszter az urához. A szótlan ember - a túlsó asztalnál - felvetette a fejét. Az asszony odafordította a beszédet.- Ma hallottam ángyiéknál. Visz- szamegy, ha visszaveszed. Az embernek szódanul esett vissza a mellére a feje. Örzse néni került-fordult, letette a tizenkettedik krajcárt, újra eldugta a fiaskót, és elköszönt. (...) Csend lett, csak az eső beszélt. Egy kövér légy hangos zizzel szálldogált az egyik asztaltól a másikhoz. Egy kis ideig szép csendesen ült még Felső Lajos a szomszéd asztalnál. Bámulta a kerek, mázoladan asztal lapját. Aztán felhajtotta, ami még az üveg fenekén volt. Felállt az asztaltól. Vézna, hajlott, csontos paraszt. Bogár kis szemei sűrűn járnak maga körül. Egy nyújtózással kiegyenesítette az asztalnál meg- görbedt csontját. Hangosat roppant, ahogy megtörte a derekát.- Hova megy, Lajos? - Már csak szokásból is kérdezte az ajtófélfának támaszkodó, pipázgató kocs- máros a távozni készülőt. Lajos lehajtott az asztal alá, előkotorászta a szék mellett lebillent furkós botját. A szeme se rándult.- Menek, oszt leütök egy kutyát. - Szólt csendesen, és kinézett az ablakon. Egy-két lépést tett az ajtó felé. Onnan visszafordult, mintha még akarna mondani valamit. De nem. Csak megmarkolja a furkós végét, egy suhintás, és egész pontosan a rámeredő homlokra vág. Zu... Azzal usgye, ki az ajtón. Tajti Gábor, mint egy széles zsák káposzta, csikorogva lefordult a székről. (...) Kisvártatva megszólalt Lógáz, rápislákolva a többiekre:- No, ez annyit se mondott, hogy vakk...- Peg nagy kutya volt - toldja meg a mellette álló.- Hát most mi lesz a pálinka árával? Aszondanám, hogy sose várjunk. Gyerünk innét. (...) A hátsó ajtón, az udvar felé, szép egymásutánban kibaktattak az útra. A lucsokban nagyokat cuppant a nagytalpú csizmájuk. Szembe velük jön a Lógáz szomszédja.- Honnen gyünnek ebbe a fene időbe?- Csak innét e. Hallotta-e má? Tajti Gábort agyonverték. Oszt ászt láttuk a saját szemünkkel a kocsmába. Onnan gyüvünk. Bion avval jól kibabráltak... (...) A kakastollak, mint a madár, libegnek és jönnek a szélben. A parasztok befordulnak a kertek alá. A hátuk mögött a szomszéd nekidu- rálja magát, és cappogva nekiszalad a kocsmának. Mindenfelől bujkálva sereglenek az esőtől lucskos kíváncsi népek... A kakastollak átrepülnek a szilvafák ritkásai közt. A csendőrök keményen elléptenek a kertek alatt. Nyugat 1913/15 CSALÁDI KVÍZ November 13-ai Családi kvízünk helyes megfejtése: le, 2b, 3a, 4b, 5c. A Nap Kiadó ajándékát Tamás Anikó, rimaszombati kedves olvasónk nyerte. Kedves Olvasó! b) Sidneyben Nem kell mást tennie, csak figyel- c) Athénban mesen elolvasni hétvégi magazinunk írásait, s akkor gond nélkül 2. M i 1 y e n meg tudja jelölni a helyes válaszo- sportágban? kát kvízünk kérdéseire. A megfej- a) diszkoszvetést levelezőlapon küldje be a Csa- tés ládi Kör címére, de ne feledje el b) gerelyhajítás feltüntetni a sajátját sem. Mert ha c) asztalitenisz velünk játszik, nemcsak hogy jól szórakozik, kis szerencsével a Nap 3. Hány éven Kiadó ajándékát is megnyerheti. át voltak IzBeküldési határidő: rael adófizenovember24. tői a moábi királyok? 1. Melyik olimpián szerzett a) 40 aranyérmet Gáspár László? b) 14 a) Atiantában c) 3 4. Melyik az a járásmód, mely nagy önbizalomra utal? a) a vánszorgó b) a dinamikus c) a méltóságteljes 5. Ki a kutya, akit a kocsin á b a n agyonütöttek? a) Lógáz koma b) Tajti Gábor c) Felső Lajos A MAGYAR HÁZIASSZONY LEXIKONA Kefélés Minden túlzott kefélés árt a szövetnek. Rászáradt sarat és más piszkot előbb le kell kaparni, csak azután kefélni. Ha a ruha vagy kabát nagyon poros, előbb kívül-belül ki kell porolni, azután erős, kemény kefével keféljük, mert az hamarabb megtisztítja, míg a lágy kefe széjjeldörzsöli a szálakat, a port, piszkot pedig bedörzsöli a ruhába, ahelyett hogy eltávolítaná. Könnyű szövetruháknál többnyire elég, ha alaposan kirázzuk őket, legfeljebb a varrásoknál, szegélyeknél kell átkefélni. Bársonyt: a visszáján könnyedén kiporolunk, azután vászonronggyal vagy bársonykefével, szál ellenében keféljük ki. Selyemfélét: műselyemholmit csak kirázunk, azután lágy selyemronggyal töröljük végig. Csak a szegést kell átkefélni, mert ott nagyon sok por gyűlik meg. Férfiruhákat nagyon gondosan kell kefélni, mert varrásaikban rengeteg por gyűlik össze, ami erősen hozzájárul a szegés, felhajtáskopásához, különösen a nadrág alján. Éppen ezért belülről is ki kell kefélni. A zsebeket is kifordítani, mert a meggyűlt por nemcsak koptat, hanem nagyszerűen vonzza a molyokat és más kártékony férgeket. Kék szín eltüntetése ... a kézről, ami vagy anyagok házifestése után, vagy kékítőtől származik, eltüntethetünk, ha nedves kezünket kénfüstre tartjuk. Kénszalagot gyújtunk meg vagy darabka ként, de fejünket fordítsuk félre, mert a kénfüst erős köhögési ingert okoz. Keményfa padló Minél ritkábban mossuk fel. A piszok rendszerint csak a felületen van és túlságosan vastag beeresztő- rétegtől származik. A mindennapi kefélésnél is minél kevesebb viaszt használjunk, úgy könnyebb. Keményítő Finom fehérnemű keményítőse: 4 csésze vizet 1 csésze jó rizskeményítővel hidegen simára keverünk. Fél csésze vizet egy evőkanál bórax- szal felfőzünk és folytonos keverés közben, forrón a keményítő közé vegyítjük, azután 1 evőkanál tiszta alkoholt és egy kávéskanál glicerint öntünk hozzá. Tartózkodjunk viasz, stearin vagy más hasonló anyagok hozzávegyítésétől, mert ezek a fehérneműt megsárgítják. Az Ünnep kiadása, Budapest, 1936 CSALÁDI KOR Szerkeszti: Cs. Liszka Györgyi Levélcím: Családi Kör, Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1 e-mail cím: csaladivilag@ujszo.com , tel.: 02/59 233 446, fax: 02/59 233 469
