Új Szó, 2004. november (57. évfolyam, 253-276. szám)
2004-11-19 / 267. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2004. NOVEMBER 19. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 TALLÓZÓ HELSINGIN SANOMAT A finn szólásszabadság hírnevére szégyenfolt került. Erre az eredményre jutott a Finn Újságíró Szövetség illetve a Pen, az írók szólásszabadságát védő szervezete szombaton a Finn Sajtóklubban rendezett kerekasz- tal-beszélgetésen. A nyilatkozatra az adott okot, hogy egy finn állampolgár, Mikael Storsjö a csecsének számára a www.kavkazcenter.com címen honlapot üzemeltetett. Ezt azonban a Finn Állambiztonsági Rendőrség (Suo- jelupoliisi) rábeszélésére aztán be kellett szüntetnie, ráadásul az ellenőrzés végett Storsjö számítógépét is lefoglalták. Azóta Mikael Storsjö újra megnyitotta a csecsen oldalakat, de most már egy svédországi kiszolgáló egységről. Figyelj, Béla, ha te is elfogadsz csúszópénzt, nem kéne neked is belépni a KDH-ba? (Peter Gossányi karikatúrája) Az amerikaiak számára stratégiailag létfontosságú, és egyben presztízskérdés a szunnita város ellenőrzése Fallúdzsa ostromának okai A Fallúdzsa elleni amerikai ostrom, amelyet az iraki kormányerők is támogattak, kulcsfontosságú volt az Egyesült Államok iraki stratégiájának megvalósításában. Mielőtt azonban elkezdenénk a helyzet és az okok elemzését, meg kell jegyezni, hogy bár az akció közös hadműveletként volt beharangozva, az iraki kormányerők szerepe távolról sem volt mérhető az amerikai tengerészgyalogságéhoz. ONDREJCSÁK RÓBERT Az iraki haderők párhuzamos bevetésének elsősorban a következő okai voltak. Először is demonstrálta, hogy az iraki kormány, illetve fegyveres erői már képesek aktívan befolyásolni az ország sorsát, akár katonai akciókkal is. Demonstrálta továbbá - legalábbis jelképes szinten - azt, hogy Irakban szoros együttműködés alakult ki az amerikaiak és szövetségeseik, valamint az iraki kormány között katonai szinten is, és azt is, hogy a fallúdzsai hadművelet nem pusztán csak amerikai akció volt, hanem közös amerikai-iraki. Ráadásul nem hagyható figyelmen kívül, hogy a helyi lakosság egy részének valószínűleg elfogadhatóbbak az iraki erők, mint az amerikaiak. Ezzel összefügg, hogy az iraki erők komoly szerepet játszhatnak majd a helyzet stabilizálásában, amivel részben tehermentesítik az amerikaiakat. Miért volt tehát fontos Fallúdzsa pacifikálása? A legfontosabbak a stratégiai és pszichológiai okok, illetve a jövő évi választás. A Fallúdzsa feletti ellenőrzés megszerzése kulcsfontosságú volt a jövő évi választások megrendezése szempontjából, ha az amerikaiak, szövetségeseik, és az iraki kormány komolyan veszi azt az ambíciót, hogy a választásokat Irak egész területén meg kell tartani. Fallúdzsa ugyanis az egyik legfontosabb szunnita város, és mint köztudott, a szunniták Irak lakosságának körülbelül negyedét alkotják. Márpedig ha a város nem került volna ellenőrzés alá, kérdéses lenne a szunnita területek feletti ellenőrzés, és ezáltal a szunnita területeken a választások reguláris megrendezése, lebonyolítása. Márpedig rendkívül fontos, hogy a jövő évi választások Irak egész területén megvalósuljanak, ez részben természetesen presztízskérdés is. Nagyon fontos továbbá a legitimitás kérdése is, amely szintén csorbát szenvedhetett volna, ha a szunnita területeken csak részben lehet választásokat rendezni. Ezzel persze szorosan összefügg az is, hogy például a síitákkal ellentétben, ahol már kezdenek kialakulni jövőbeli politikai képviseletük első mozgalmai, a szunniták esetében erről még nem igazán beszélhetünk. A szunnitákat egyenlőre két „csoport” igyekszik képviselni: az egyik emigráns vezetőkből áll, a másik azokból a helyi vezetőkből, akik nem voltak Husszein rezsimjének kiszolgálói. A következő ok, amely miatt Fallúdzsa elfoglalása kulcsfontosságú volt, stratégiai. Irak legproblémásabb körzetei ugyanis éppen Fallúdzsa és az úgynevezett „Halál Háromszöge”, amelyet három város határol: Juszufia, Latifia és Mahmudija. Az említett háromszög Bagdadtól kb. 110 kilométernyire délre helyezkedik el, éppen azon övezet mentén, amely kulcs- fontosságú a szövetséges erők utánpótlása szempontjából. Természetesen itt elsősorban a Kö- zép-Irakba telepített haderő utánpótlásáról van szó, amelyekhez Fallúdzsa környéke is tartozik. Az említett háromszög ugyanis a Ku- vait-Bagdad és Bagdad-Fallúdzsa vonalak mentén helyezkedik el (beleértve a vasútvonalat is). Ez annál is fontosabb, mivel az említett útvonalaknak nem létezik alternatívája. Minden más vonal sokkal hosszabb lenne, és a kedvezőtlen terepen vezetne keresztül, amely azon kívül, hogy nem rendelkezik megfelelő infrastruktúrával, a gerillatámadások miatt is veszélyes lehet. A helyzet komolyságát egyébként megtapasztalhatták az amerikai tengerész- gyalogosok, amikor ez év tavaszán veszélybe került Fallúdzsa környékén tevékenykedő erőik utánpótlása. Fallúdzsa elfoglalásával egyrészt nagyobb erők csoportosíthatók át az említett terület biztosítására, másrészt demonstrálni lehetne az egyértelmű erőfölényt is. A következő fontos tényező a presztízs. Ez szorosan összefügg az előző két problémával. Az amerikaiak és szövetségeseik számára ugyanis kulcsfontosságú volt, hogy demonstrálják erőfölényüket a gerillákkal szemben, valamint azt, hogy képesek nagyon hatékonyan fellépni az őket támadó és velük szembenálló csoportokkal szemben. Hosszú ideje ugyanis már az egyértelmű katonai sikerek ellenére csak arról volt szó, hogy képtelenek hatékonyan fellépni az őket (és a polgári lakosságot) támadó csoportokkal, szervezetekkel szemben. Éppen ezért egy egyértelmű katonai siker megnövelheti az amerikai erők hatékonyságába vetett hitet. Fontos volt továbbá annak kinyilvánítása is, hogy semmiképp nem engedik meg, hogy az Irakban végbemenő transzformációs folyamat veszélybe kerüljön - amelynek nagyon fontos része a már említett választás lesz. Látható tehát, hogy Fallúdzsa ellenőrzése milyen jelentőséggel bír az iraki rendezési folyamat sikeres befejezése szempontjából. Mivel az északi kurd területek eddig nem jelentettek komolyabb problémát - bár ez nem jelenti azt, hogy a kurd-arab ellentét nem újulhat ki - és minden jel arra utal, hogy a síita többség vezetőivel is sikerült megegyezésre jutni, a szunnita területek a leginkább problémásak Irakban. Fallúdzsa stabilizálása pedig ebből a szempontból kulcsfontosságú. A szerző külpolitikai elemző LEVÉLBONTÁS Kihívás a népszavazás Nézem a hivalkodó színes dobozt és hihetetlenkedve hallgatom a kettős állampolgárságról szóló híreket. Fokozatosan eltűnnek a színek, már csak fekete-fehéren villog, ami komor sötétté válik. Komor lesz a lelkem is. Elképesztő, hogy mire képesek a riogatok. Úgy tűnik, csak számokban, összegekben, anyagiakban képesek gondolkodni, ami ideológiájuknál fogva valahol természetes is. Számukra a szülőföld, haza csak földrajzi hely, mert egyszerűen adott. A nemzeti kisebbségi sorsban élőknek viszont, a helyen túl, az érzelmi töltete sokkal mélyebb. Számukra az előbbi szent, az utóbbi még ma is csak vágy. Nyolcszázezren áttelepülnek, ami mérhetetlen megterhelést ró az anyaországra - bizonygatják. Olyan egyszerű lenne elhagyni a szülőföldet, eltépni minden gyökeret, szálat, kötődést? Bennünket a sors már jó párszor próbára tett. Mégis itt maradtunk, élünk és maradunk, a segítségnek ezernyi módja van, csak akarat kell, amit tett követ. A segítség pedig oda kerüljön, ahol a legnagyobb szükség van rá. Gondolom, lennénk néhányan, akik az úgymond „ránk eső részt” felajánlanánk a nálunk jobban rászorulóknak. Az az érzésem, nagyon kísértjük a sorsot. Amit nem tudott véghez vinni Trianon, a kitelepítés, a beolvasztás, azt most könnyen megteheti a belviszály, és ekkor csakis magunkra vethetünk. Vajon helyes-e egy országot olyan helyzetbe hozni, hogy az egész nemzet sorsáról döntsön? Szabad-e egy országot arra ösztökélni, hogy ne adj’ isten nemzetviszályt idézzen elő, nyithatatlan zárakat rakjon szívekre, telkekre? Viszont, ha már a helyzet így alakult, bízom a nép bölcs döntésében, az anyaország őszinte törődésében. Véletlenül se fordulhasson elő, hogy a kétségbeesettek részére beigazolódjanak a költő szavai: Elvonta... Kívül-belül/ Menekülő élő elől/A legutolsó menedéket. Péter József Érsekújvár KOMMENTÁR Mitől fogatlan a kritika TÓTH MIHÁLY November 17-én idén nem volt se rekkenő hőség, se farkasordító hideg, így a 15. évforduló ünneplése iránt megnyilvánuló mérsékelt érdeklődést a legkörmönfontabb ideológus se tudja az időjárás viszontagságaival magyarázni. Nincs a világon olyan elkötelezett liberális tévékamera, amely 80 tagú csoportot hullámzó tömegként tenne képes megörökíteni. Igaz, a nosztalgiázó kommunisták voltak valami százötvenen, de hát ennyi embert a pos- tagalamb-tenyésztők szervezete is össze tud csődíteni. A rendszerváltás óta eltelt másfél évtized ahhoz túlságosan rövid idő, hogy Szlovákiában - akár még a kapitalizmus újraélesztésének legnagyobb vesztesei is - demonstratívan és tömegesen hitet tennének egy magától összeomlott világrendszer mellett. Aki akár értelmiségiként, akár kétkeziként ad magára, az Háy Gyula 1956-os publicisztikájával összhangban csak ezt a szónoki kérdést teheti fel: Hát tehet szeretni Kucsera elvtársat? Különösen az 1968 és 1970 közötti viselt dolgaik minősítik az általuk megfogalmazott kritikát minősíthetetlenné. A rendszerváltás óta eltelt másfél évtized ugyanakkor túlságosan hosszú idő volt ahhoz, hogy Szlovákiában a fordulat nyomán létrejött demokratikus pártok még a továbbiakban is büntetlenül azzal érvelve bírálják az 1989 előtti viszonyokat, illetve védelmezzék a rendszerváltás óta kialakult körülményeket, hogy „bízzatok a fejlődésben, unokáitoknak majd jobb tesz”. Tizenöt esztendő egy ember aktív életének több mint egyharmada. E tény végiggondolásától mindenki ideges tesz, aki nem nyertese, eseüeg „nullszaldós” megélője a tizenöt éve kezdődő folyamatnak. Sokunknak van oka „idegességre”. Remélhetően nemcsak azok tartoznak az „idegeskedők” közé, akik anyagilag, létalapjukat tekintve vesztesei az átalakulásnak, hanem azok is, akik-noha egzisztenciájuk nincs veszélyben - nem tudnak napirendre térni a méltatlan helyzetbe kerültek láttán. Komolyabb a helyzet, semhogy a 15. évfordulón az országban működő politikai pártok megelégedhetnének azzal, hogy vezetőik felsorolják: lebontották a vasfüggönyt, mindenki szabadon utazhat, akár a Kanári-szigetekre, akár Honoluluba, és hogy megszűnt az egypárt általi káderezés, és akár a miniszternek is be tehet olvasni anélkül, hogy az embert becsuknák. Csak úgy mellékesen: a minisztert nálunk büntetlenül tehordhatja bárki a sárga földig, de próbálja meg ezt alkalmazottként megtenni bármelyik ócska műhely tulajdonosával! A kommunisták felől érkezett kritika azért fogatlan, mert túlságosan sokat tudunk viselt dolgaikról. A rendszerváltás környéki jóindulatú igehirdetők azt mondták: Több párt tesz, és sok-sok civil szervezet. A mondat első fele megvalósult. Civil szervezet is volt 1990 óta szép számmal. A viszonyok bírálatára hivatott szervezetek többsége azóta a hatalomgyakorlók apológétáivá váltak. Mintha ezt is a kommunistáktól tanulták volna. Ne csodálkozzunk hát, hogy az évfordulós megemlékezéseken 60-80 fős tömeg „hullámzott”. JEGYZET Tizenkét dühös ember SZÁSZI ZOLTÁN Még szerencse, hogy november 16-án Gömör fölött sütött a nap. Mert ha történetesen valami ronda, kabátlehúzó szél, náthát hozó eső uralkodik, még az is előfordulhatott volna, hogy tizenkettő helyett senki nem tiltakozik a bársonyos forradalom ellen, a rendszerváltás elten, úgy minden elten. A tizenkét dühös úriember, vagyis elvtárs, így a szép őszi napfényben reumás tagjait pihentetve álldogált mindenre elszántan a város Fő terén. Szónokaik népnyúzásról, népirtásról, ellenforradalomról (akárcsak 1956-ban!) beszéltek, meg az ország szétlopásá- ról, a szegénységről, meg mindenről ami éppen nagyon fájt nekik. A tüntetés azonban leginkább azt demonstrálta, hogy a hatalom nem az ő kezükben van. Remélem már nem is tesz! A tizenkét dühös ember és vé- resszájú-vörösszájú szónokaik nem is tudatosították, hogy előre bejelentett tüntetésükhöz nem vonultak fel kezükben méter hosszú kádárkolbásszal (értsd gumibottal) a rend őrei és nem verték szét az ugyancsak alantas hangnemű megnyilvánulást. Azt sem vették talán észre, hogy a kutya sem figyelt rájuk. A tény azért tény marad, mármint a jelenlétük ténye. Csakugyan nem úgy sikerült minden, miként azt anno 15 évvel ezelőtt megálmodtuk. Persze, az álmodozások korának vége, tessék felébredni! Azt azért mégse hagyhatom tán szó nélkül, hogy míg ők ti- zenketten népirtásról meg ellenforradalomról beszélnek dühösen, meg ne emlékezzek egy-két csalafintaságáról annak a most már majdhogynem visszasírt átkos rendszernek. Akkor a mostani tüntetők minden bizonnyal jobban éltek. Hát hogyne! Hiszen pártunk járási élcsapatába tartoztak, vagy ha nem, akkor fel tudták magukat küzdeni bizonyos elvtársak ülőfelületének szapora nyelvmozdulatokkal való érintésével mindenféle posztokra és el tudtak intézni üveg konyakkal, bratyizással minden elintézhetőt. Igaz, ez se múlt el mára végleg, de legalább most már többfelé tehet nyalakodni annak, aki ilyen úton-módon kíván érvényesülni. Ez is a demokrácia egyik kicsit piszkos játékszabálya, de tegyen. Arra azonban gondolt-e a tizenkét dühös ember, hogy mekkora sžellemi és fizikai népirtásban volt része az ország lakosságának az ő uralkodásuk alatt? Bizonnyal nem! Mert ők csak magukat látják, másra tekintettel sincsenek. Ahogyan ezt megszokták abban a bizonyos átkosban!
