Új Szó, 2004. november (57. évfolyam, 253-276. szám)
2004-11-19 / 267. szám, péntek
2 Közélet UJ SZÓ 2004. NOVEMBER 19. RÖVIDEN Fiatalkorú az egyik bankrabló Pozsony. Rendőrkézre került a hétfői bankrablások utolsó két elkövetője is - tájékoztatott Silvia Miháliková, a Pozsonyi Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője. A Postabank pozsonyi fiókirodájából 173 ezer koronát raboltak el. „Egyikük csak 16 éves, a másik három hónapja töltötte be 18. életévét. 2003-ban erőszakos cselekményért már eljárást indítottak ellene, de jogerősen még nem ítélték el”- tette hozzá. A rendőrök a házkutatások során húszezer koronát találtak meg az ellopott összegből. A fiatalkorú tettest öttől kilenc évig, társát tizenkét évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik. Pozsonyban idén tizenkét, Szlovákiában pedig 2, bankrablás történt. A fővárosi bankrablók közül idáig hatot sikerült elfogni, (dem) Sorra dönti a rekordokat a korona Pozsony. Egy euró tegnap már csak 39,380 koronát ért a bankközi piacon, ami újabb rekordnak számít. A hazai fizetőeszköz folyamatos erősödését egyelőre a Szlovák Nemzeti Bank sem fékezi. Ivan Miklós pénzügyminiszter is közölte: az erős korona nem veszélyezteti az ország versenyképességét. A gyengülő dollá tegnap 30,160/200 koronát ért, ami 8 éves minimumnak felel meg. (TASR) % Országszerte szélvihar várható Poprád. A Hegyi Mentőszolgálat mindenkit óva int: a szlovák hegyvidékek magaslati pontjain ma senki ne tervezzen túrát vagy kirándulást. Az egész ország területén 100 kilométer/órát meghaladó sebességű viharokra kell ugyanis számítani, a széllökések sebessége pedig akár a 140-150 km/h-t is elérheti, amely az orkán erejének felel meg. A Magas-, a Nyugati- és az Alacsony-Tátrában már szerdától elsőfokú lavinaveszélyt rendelteket (SITA) Rendszerváltásra szólít a KSS Pozsony. A kommunista párt a kapitalista rendszer embertelenségéről és igazságtalanságáról szóló jogszabályt terjesztett a parlament elé. Közvetve a rendszer megdöntésére szólítják fel a lakosságot, a jogszabály szerint ugyanis „köszönet illeti mindazokat, akik szeretnék megváltoztatni a kapitalista rendszert, akik vissza akarják állítani az emberi jogokhoz és a tisztességes élethez való jogot”. A parlamentben emléktáblát szeremének felállítani mindazok emlékére, „akik segítették, és ma is segítik az embertelen és igazságtalan kapitalizmus megdöntését”. (TASR) Nem vonulunk ki hamarabb Irakból Varsó. Veszélyesebbé és bizonytalanabbá teszi a térségbeli helyzetet mindenféle iraki kivonulási nyilatkozat a januárra tervezett választások előtt - jelentette ki csütörtökön Varsóban Aleksander Kwasniewski lengyel és Ivan Gasparovic szlovák elnök. „Természetesen, be akarjuk fejezni ezt küldetést, de a hirtelen, egyik napról a másikra hozott döntések nem szolgálják az ügyet - jelentette ki a lengyel államfő szlovák kollégájával tartott sajtóértekezletén. (MTI/AFP) Működhet az agrárkifizető ügynökség Pozsony. November 16-án Simon Zsolt földművelésügyi miniszter megadta az agrárkifizető ügynökségnek a szükséges teljes körű akkreditációt, azaz jogosult az Európai Unió forrásaiból kifizetni az érintetteket. Ezzel Szlovákia ledolgozta hatéves késését, mára biztonságossá tette információs rendszerét, az uniós normáknak megfelelő könyvelését és kiépítették a szükséges szakembergárdát. (SITA) Meleg zokni a határőröknek Pozsony. Négyezer zoknit kapnak a szlovák-ukrán határon szolgáló határőrök, a belügyminisztérium ugyanis aláírt egy újabb szerződést a schengeni alap pénzeinek felhasználásáról. A keleti határ- szakasz védelmének megerősítését célzó program keretében 250 ezer korona értékben kétezer vastag zoknit és ugyanennyi térdig érő termozoknit rendelt a tárca. „A határon szolgálók nehéz körülmények között dolgoznak, ezért szeretnénk javítani téli felszerelésüket’- tájékoztatta lapunkat Ľubomíra Miklovičová, a belügy sajtóosztályának munkatársa. A schengeni alapból 560 ezer koronáért már hátizsákokat is vásároltak a határőröknek, (sza) Betegség miatt nem jelent meg a bíróságon Fegyveres nem tanúskodott ÖSSZEFOGLALÓNK Pozsony. Kulcsfontosságú tanú vallomása nélkül folytatódott a bírósági tárgyalás az úgynevezett oltárképügyben, melynek főszereplője Ivan Lexa volt titkosszolgálati igazgató. Fegyveres Oszkár most sem jelent meg a III. Pozsonyi Kerületi Bíróságon - ezúttal betegségre hivatkozva. Iveta Hlavoňová, a szenátus elnöke kijelentette: a tanút a következő tárgyalásra újra beidézik, mivel a bíróság igényt tart vallomására. Fegyveres ifjabb Michal Kováč elrablásának koronatanúja, és kilenc évi bujkálás után a közelmúltban tért vissza Svájcból - megváltoztatva külsejét és személyazonosságát. Az Országos Rendőr-főkapitányságtól megtudtuk: önszántából esett át a változáson, a rendőrség soha nem iktatta be a védett koronatanúk programjába. Új személyiségéről csak annyit tudni, hogy vezetékneve G betűvel kezdődik. Jelenleg a Pozsonyi Kerületi Rendőr-főkapitányságon dolgozik. Nem tudni, mikor és hogyan fedi fel arcát a bíróság előtt, illetve hogyan fog úgy tanúvallomást tenni, hogy esetleg külsejét továbbra is homály fedje. A tárgyalást december 17-re napolták el. (dem,t) Ján Hurný tagadja, hogy beszervezték volna, azt állítja, soha senkiről nem írt jelentést Államtitkár az ŠtB ügynöklistáján Pozsony. Ján Hurný, a régiófejlesztési minisztérium államtitkára cáfolta, hogy a kommunista állambiztonsági szervezet, az ŠtB ügynöke volt. A Nemzeti Emlékezet Hivatala honlapján kedden közzétett Langoš-féle listán az ő neve is szerepel, két fedőneve is volt: Spevák és Asistent. ÖSSZEFOGLALÓNK Az SDKÚ-politikus - saját bevallása szerint - csak a tegnapi újságokból értesült arról, hogy állítólag együttműködéséről az egykori titkosszolgálattal. „Soha senkit nem jelentett fel, semmit nem írt alá, nem volt ügynök” - tolmácsolta Hurný reakcióját Juhász László, a szaktárca szóvivője. „Nem tudom, mit vezettek rólam, de a lelkiismeretem tiszta. A rólam vezetett feljegyzéseket nyilvánosságra hozom, ha ezzel nem ártok ártatlan embereknek. Ez számomra nem okoz problémát. Biztonsági átvilágítást fogok kérni, és ha szükséges lesz, bírósági úton is védekezek” - olvasható az államtitkár hivatalos közleményében. Újságíróknak személyesen nem óhajtott nyilatkozni. „A régiófejlesztési minisztérium nem kommentálja az államtitkár állásfoglalását. A tárcavezető jelenleg külföldi szolgálati úton van, úgyhogy még nem is állt módjában véleményt nyilvánítani” - szögezte le érdeklődésünkre Juhász László. Köteles László, a szlovák titkos- szolgálatot felügyelő parlamenti bizottság alelnöke szerint megkésett az ŠtB-iratok nyilvánosságra hozatala. „Nagyon fontos dologról van szó, hiszen nemcsak a megfigyelők, hanem a megfigyelt személyek is tudomást szerezhettek róla, hogy bizonyos névsorokban szerepelnek. Azoknak, akik bármilyen ösz- szefüggésben rajta vannak a listán, erkölcsi kötelességük tisztázni magukat. Az egyes személyeket jelölő pártoknak pedig át kell értékelniük döntéseiket” - mondta lapunknak Köteles. Bugár Béla, az MKP elnöke is bízik benne, az SDKÚ megteszi a megfelelő lépéseket. Köteles szerint a fontosabb minisztériumokban - ezek közé tartoznak a gazdasági tárcák - át kellene gondolni, ki müyen posztot tölt be, hiszen a titkosszolgálattal együttműködő személyekben csak töredéke tevékenykedett meggyőződésből, sokakat zsaroltak. „Ez a mai napig érvényes lehet, azaz előfordulhat, hogy közülük többen továbbra is zsarol- hatóak” - magyarázta a politikus, aki szerint ha Humýnak nincs rejtegetnivalója, akkor a nyilvánosság előtt személyesen válaszolhatna az újságírók kellemetlen kérdéseire. „Viszont az, hogy a Nemzetbiztonsági Hivataltól kérni fogja az átvilágítását, logikus folyamat, s ezt elvárnám mindazoktól, akik jelenleg felelős tisztségeket töltenek be. Ugyanezt elvártam volna annak idején a volt államfőtől is” - tette hozzá Köteles. A Langoš-listán ugyanis Rudolf Schuster neve is szerepel. Jozef Banáš ugyancsak SDKÚ- képviselő, a NATO Parlamenti Közgyűlésének alelnöke elárulta: valószínűleg az ő neve is felbukkan majd a listán, ugyanis a Cibulka-féle jegyzékben Lotos fedőnéven ő is szerepel. Bánás állítja: nem volt ügynök, tudatosan nem működött együtt az ŠtB-vel. Már kikérte a róla vezetett feljegyzéseket, melyeket szándékában áll nyilvánosságra hozni, (sza, s) Folytatják a bizalmi indítványok előterjesztését, főleg Martin Frone oktatási miniszterre fenik a fogukat A számvevőszéket akarja az ellenzék ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Nem támogatja a jövő évi költségvetés tervezetét és a büntetőjogi reformot az ellenzék, ezenkívül nem helyesli a törvények gyorsított eljárással történő tárgyalását. A számvevőszék (NKÚ) élére pedig saját emberét szeretne ültetni - ezzel az eredménnyel ért véget az ellenzéki politikus tegnapi találkozója. Ezúttal a kommunista Jozef Ševc volt a házigazda, legközelebb Robert Fico, a Smer elnöke szervez hasonló összejövetelt. Azt egyelőre nem árulták el, ki lehetne az NKÚ új főnöke, csak azt hangsúlyozták többször: normális demokráciákban ez a poszt az ellenzéket illeti, s erről a kormánypártokat is próbálják meggyőzni. Továbbra is érvényes, hogy ha valamelyik párt szorgalmazza egy miniszter leváltását, a többiek automatikusan támogatják az indítványt. Folytatják a tárcavezetőkkel szembeni bizalmi indítványok előterjesztését, bármikor előállhatnak bizalmatlansági javaslattal is. Főleg Martin Frone oktatási miniszterre fenik a fogukat. Az sem kizárt, hogy ismét megkísérlik lecserélni Pavol Hrušovský házelnököt is. (sza) így fest az ellenzék. Fico, Ševc, Mečiar. (TASR-felvétel) Nem túl fényes a gazdasági mérleg; egyesek szerint „megrendelésre” hajtják végre a menesztéseket • • y y Ot igazgatót leváltanak a Szociális Biztosítóban ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A Szociális Biztosító igazgatói tanácsa várhatóan me- neszti öt kirendeltségének igazgatóját: a nagyszombati, a turóc- szentmártoni, a losonci, a poprádi és a nagymihályi fiókiroda kap új vezetőt. A hírt lapunknak megerősítette Cseri Gábor, az igazgatói tanács tagja is. „A biztosító gazdasági eredményeinek értékelés alapján döntöttünk úgy, hogy változásra van szükség az egyes kirendeltségek vezetői posztján” - mondta Cseri. A döntés nem volt egyhangú, a leváltásokkal egy igazgató, Michal Horváth nem értett egyet. Szerinte a menesztések „megrendelésre” történtek, nem az intézmény gazdálkodása indokolta azokat. „Sajnálatos, hogy a legrosszabban működő kirendeltségek érintetlenül maradtak, ez tükröződik majd az egész intézmény gazdálkodásában is” - mondta Horváth. Cseri nem akarta kommentálni kollégája véleményét, de szerinte az említett kirendeltségek vezetőinek leváltása javíthatja a biztosító gazdasági eredményeit. Az intézmény a tervezetthez képest több mint 6 milliárd korona hiánnyal zárja az évet, amit egyrészt az egyszeri ezer koronás nyugdíjkiegészítés kifizetése, másrészt a tervezettnél magasabb munkanélküliség okozott, de hozzájárult a járulékok behajtásának alacsony hatékonysága is. Idén több személyi változásra már nem kerül sor, az intézmény gazdálkodását azonban március-április folyamán újraértékelik, és ennek fényében döntenek az esetleges leváltásokról. A biztosító irányítási rendszere várhatóan az év elején átalakul, a szociális minisztérium nagyobb felelősséget és egyben szélesebb hatáskört szeretne biztosítani az igazgatói tanács elnökének. Ehhez a szociális biztosításról szóló törvény módosítására van szükség, mely feltehetően még idén a parlament elé kerül. Elképzelhető, hogy a rendszer megváltozása személyi változásokat is eredményez majd az intézmény élén. (lpj, p) A kezelés csak annak téríti a biztosító, aki évente legalább egyszer részt vesz ellenőrzésen Megéri még idén felkeresni fogorvosunkat ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Az új évben még az ideivel azonos feltételek mellett vehetjük igénybe a fogorvosok szolgáltatásait, az egészségügyi reform igazi hatása csak 2006-tól várható. „A jövő év átmeneti időszak lesz, a megelőző ellenőrzéseket csak 2006-tól veszi figyelembe az egészségbiztosító a kezelések költségeinek térítésekor” - mondta lapunknak Ján Vančo, a Szlovák Fogorvosi Kamara (SKZL) szóvivője. Az ellenőrzés ingyenes, nem kell fizetni a 20 koronás kezelési díjat sem. 2005-től a beteg igazolást kap, ha ellenőrizteti fogsora állapotát, ezt kell majd felmutatnia, ha kezeltetni akarja rossz fogát. A jövőre életbe lépő jogszabály szerint ugyanis 2006-tól csak annak téríti a kezelés költségeit az egészségbiztosító, aki az előző évben legalább egy ellenőrzésen részt vett. A páciensnek ebben az esetben jár majd az alapellátás, ami általában a legolcsóbb anyagokat és kezelési eljárásokat jelenti. „Az alapellátás során felhasználható készítmények listáját a törvény melléklete tartalmazza majd, ha valaki jobb anyagot kér, hozzá kell majd fizetnie” - mondta Vančo. A felnőttek évente egyszeri ingyenes ellenőrzésre jogosultak, a 18 év alattiaknak évente kétszer fizeti a biztosító az ellenőrzést. „A megelőzés olcsóbb, mint a beteg fog kezelése, ezt szeretnék elősegíteni az elfogadott reformtörvények is” - mondta Mário Miklósi, az egészségügy tárca szóvivője. Egyes régiókban már most is nőtt az ellenőrzésre érkező betegek száma, Vančo szerint ennek csak örülnek a fogorvosok. „Ahol már korábban is rendszeresen ellenőriztették fogaikat a páciensek, ott nem érezhető változás, néhány régióban azonban érezhetően többen kérik az ellenőrzésé’ - mondta. Ugyan még jövőre nem kérik az igazolást a fogászok, mégis megéri idén meglátogami a fogorvosunkat, a kezelések díja ugyanis enyhén emelkedni fog. „Az idei infláció megmutatkozik a fogorvosok áraiban is, nekik is ki kell fizetniük a bérleti díjat. Megszűnik egyes fogászati alapanyagokra vonatkozó árszabályozás” - indokolta a várható áremelést Vančo. Mértéke azonban szabályozott lesz, nem az egyes orvosokon múlik, mennyit kérnek a betegtől. „Az árakról szóló törvény megszabja, hogy az orvos mely költségeit számíthatja be” - tájékoztatott a szóvivő. A fogorvosok helyzetét nehezíti, hogy a készítmények ára évről évre emelkedik, ám az egészségbiztosítók gyakorlatilag évek óta változatlan ösz- szeget fizetnek a betegek után. „Egy kiló amalgám tíz éve ezer koronába került, ma több mint 10 ezerbe” - mondta Vančo. (lpj)