Új Szó, 2004. november (57. évfolyam, 253-276. szám)
2004-11-16 / 265. szám, kedd
ÚJ SZÓ 2004. NOVEMBER 16. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 TALLÓZÓ THE NEW YORK TIMES Éleződik a feszültség az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség soraiban az új vezetéssel szemben, és a forrongás már-már lázadással fenyeget. Évtizedek óta nem volt ekkora nyugtalanság az ügynökségnél, amelynek két hónapja új igazgatója van a republikánus párti Porter J. Goss személyében. Goss a CIA legtitkosabb és leghatalmasabb részlegével, a külföldi akciókat irányító műveleti igazgatósággal került szembe, noha a hivatásos hírszerzői elit bizalmának az elnyerése mindig is alapvető fontosságúnak számított ahhoz, hogy az ügynökség igazgatója sikeresen tevékenykedjen.-Aludj, apus, csak rosszat álmodtál! A kettős állampolgárságról még nem szavaztak. (Szalay Zoltán rajza) A tizenöt esztendővel ezelőtti változások felülmúlták az egyre állhatatosakban színre lépő negatívumokat Újra életteli közelségben ’89 tele Be kell valljam, már egy ideje vártam, hogy valaki megkérjen végre, vagy valami alkalom adódjon, és elmondhassam, miként láttam és éltem át 1989 telét, 1990 tavaszát. FARKAS GYÖRGY Öt éve körülbelül, hogy egyetemi hallgatókkal foglalkozhatom, s különösen az utóbbi pár esztendőben vettem volna jó néven, ha valaki közülük halvány tanújelét adná érdeklődésének. Évente egy-egy újabb nemzedékkel bíbelődve nem nehéz az embernek szembesülnie az egykor volt önmagához képest megtett távolságokkal. Hogy hallgatóimmal egyáltalán szót értsünk, abba a reménybe kapaszkodom már egy ideje, hogy „egykor volt önmagam” gondosan ápolt emlékfoszlányokba burkolt és soha el nem mesélt történetek hősévé nemesült ifjonti alakja révén ismerhetem még nagyjából az ő érzéseiket, tudom, vagy legalábbis tudni vélem, miként láthatják az ő korukban az éppen elébük tárulkozó világot. Helyzetemből kifolyólag biztosan tudhatnám viszont azt, hogy ez egy nyilvánvaló csapda, hiszen semmi egyéb, mint csupán a világ azon szelete felől lehetek ilyes bizonysággal, amelyet éppen én igyekszem feltárni előttük. Ezt néha tudomásul veszem, máskor meg nem. De ha már erről szól a munkám, szívesen megkísérelném azért azt a valószínűleg eleve lehetetlen vállalkozást, hogy jól begyakorolt mondatokkal csaknem életteli közelségbe varázsoljam bennük azt, miként is élte meg azt a telet egy olyan mezei egyetemista, mint amilyenek ők most és amilyen én is voltam akkor. Az altruista indulatok különösen azóta buzognak bennem, amióta úgy érzem, esélyük sincs az utánunk következő évjáratoknak arra, hogy életük egy - a miénkkel hasonló - szakaszán ilyesféle eseményekbe bonyolódjanak. Mindannak ellenére, amit azóta megéltünk; minden várt és sejtett, minden váratlan és meghökkentő fordulat, különösen pedig az utólagos megvilágosodások egész kavalkádjának minden csodálatos tobzódása ellenére; az egyetlen gondolat, amibe mindezeken újra és újra eltűnődve és összezavarodva, mint igaznak megismertbe - személyesen -, a „végsőkig” kapaszkodom, az az, hogy JÓ volt, személyesen és mindannyiunk számára jó volt megélni és átélni mindazt, ami akkor történt. És végső soron mindannyiunk számára, akik akkor vagy azóta valaha, akár egy pillanatra is, de felfogni véltük az akkori események súlyát és jelentőségét, jót tett, és jót tenne talán még ma is egy ilyen történed fordulat megtapasztalásának az esélye. Szeretném, ha a mai tizen-, huszonévesek is szembesülhetnének valamilyen módon egy ilyen lehetőséggel. Tudom, egyenként, személyesen, de legfőképpen közösségként, jót tenne az velük. S talán újra, még egyszer velünk is. De hát persze, ahogy megtanultam, a „forradalmak” épp azért vívatnak - hithű és igaz módon -, hogy soha többé ne legyenek forradalmak. Azt hiszem, mindenki érzi, lassan a történetekké formálás ideje közelít, s akkor az események idején még annyira egységesnek hitt - ma már sokak által dühödten tagadott - élmények tovább bomlanak a mesélők saját értelmezései, értékítéletei szerint. Jöhet a küzdelem a jelzőkért; végül is talán ez a legfontosabb; milyen képbe sűrítjük - ki-ki a maga számára - 1989 novemberének lényegét. Valami fordulat volt az életünkben; ezt még bizonyára egységesen hisszük. Hogy aztán, „nagy”, „történelmi”, „bársonyos” vagy éppen „pitiáner”, „szemfényvesztő”, „döbbenetes”, azt meg talán az alatt a tizenöt év alatt eldönthettük, ha akartuk. Azt hiszem egyébként, hogy a legtöbbünk számára a mai önmagunkra is igazán komoly és mély hatással bíró dolgok, nem 1989 novemberében gyökereznek, hanem mindabban, ami 1990 tavaszától körülbelül 1991 közepéig történt. A nagy, közös élmény - megkockáztatható: felszabadító élmény - nyomán, hogy a dolog egyáltalán megtörténhetett, előbb-utóbb mindenki számára földerengett, nagyon sok rossz és nem óhajtott következménnyel is elkerülhetetlenül szembesülni kell, és az volt a furcsa, visszaemlékezve arra az időszakra, hogy olyan sokáig kitartott 1989 novembere után még az az - akkor, számomra - borzongatóan jó kegyelmi állapot, amikor a pozitív és csakis helyeselhető változások és fejlemények tartósan felülmúlták az egyre állhatatosabban színre lépő negatívumokat, „nem várt mellékhatásokat”. Aztán később ez jó alaposan összekuszálódott, de az, hogy az „egészet” én még ma is egyértelműen és - számomra - vitathatatlanul pozitív változásnak tartom, ebben a különös, szerintem váradanul hosszan elnyúlt átmeneti állapotnak a hatásaiban keresendő. És akkor azt sem tagadhatni, hogy idáig érve, a „mindennek dacára”"pozitív változás üzenete fakulni látszik. Végképp kifulladt a lendület, egyébként már jó pár évvel ezelőtt, ami még talán a terekre özönlött tömegek eufórikus ünnepléséből fakadt. Ebből mi mást lehetne következtetni, minthogy tizenöt év után, most már „bármelyik percben” újra megszülethet egy ilyen fordulat igénye. De éppen túl közeli még ahhoz az az emlék; tizenöt év alatt nem állhatott össze az az ellenségkép, amely az egész akkori felbolydulás mögött kitapinthatóan ott volt. Mintha az azóta csúcsokra röpített új elit még nem lenne akkora távolságban, ami robbantásra késztetné a velük szemben épp csakhogy még formálódó, csendes elutasításba ré- vedőket. Sőt, gőzerővel működik e távolság látszólagos áthidalásán, az a legnagyobb áldás és átok; amit az eltelt tizenöt év alatt levetkezhe- tetlenül „magunkra vettünk”; a média. Ez az említett két év „kegyelmi állapotának” mintegy az ellentettje; szerintem ennek a hossza szabja meg majd az egyébként elkerülhetetlen, következő „felfordulás” mértékét és jellegét. A szerző az Eötvös Loránd Tudományegyetem Gazdaság- és Társadalomföldrajzi Tanszékének adjunktusa Mindannyiunk számára jó volt átélni mindazt, ami akkor történt. Gyenge a pozíciója a képviselőházban a lehető legkisebb többséggel rendelkező hárompárti koalíciónak Idő előtti parlamenti választás Csehországban? KOKES JÁNOS Előrehozott parlamenti választások kezdeményezését fontolgatja Csehországban az ellenzéki Polgári Demokratikus Párt. A kormányzó Cseh Szociáldemokrata Párt az idén már három választáson is vereséget szenvedett, s ez jelentősen meggyengítette a kormánykoalíció helyzetét. „Pillanatnyilag még nem világos a választás időpontja. Természetesen felvesszük a kapcsolatot a többi demokratikus politikai párttal, s megpróbálunk széles egyetértésre jutni ebben a kérdésben” - nyilatkozta tegnap reggel a prágai közszolgálati rádiónak Petr Nečas, a polgári demokraták alel- nöke. Kifejtette: egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy a képviselőházban a lehető legkisebb többséggel rendelkező hárompárti koalíciónak nagyon gyenge a pozíciója, s az ország szempontjából jobb lenne, ha a helyzetet nem a szociáldemokraták és a kommunisták együttműködésének esedeges erősödésével, hanem idő előtti parlamenti választással oldanák meg, stabilizálnák. A két baloldali párt szorosabb együttműködésének lehetőségét Zdenék Škromach szociáldemokrata alelnök, népjóléti miniszter vetette fel vasárnap. Stanislav Gross kormányfő, a szociáldemokrata párt elnöke viszont azt állítja, a helyzetet a szociáldemokrácia nem a kommunistákkal való együttműködés erősítésével kívánja stabilizálni. „Úgy vélem, nem a kommunistákkal való szorosabb társulás a megfelelő út, amelyre rátérnénk. Ezt a Cseh Szociáldemokrata Párttól senki sem várhatja el” - mondta Gross. Milada Emmerová egészségügyi miniszter, a szociáldemokrata párt szűkebb vezetőségének tagja egy közszolgálati televízióban vasárnap elmondta^ a szociáldemokraták is mérlegelik az előrehozott választást, de egyelőre elvetették ezt a lehetőséget, mert nem tartják időszerűnek. A prágai sajtó szerint a kormány- koalíció helyzete nagyon bonyolulttá vált azután, hogy az ellenzéki polgári demokratáknak a részleges szenátusi választás eredménye alapján már 36 szenátoruk van a felsőházban, ami lehetővé teszi számukra, hogy a kormány számos kezdeményezését, törvényjavaslatát megvétózzák. KOMMENTÁR Illusztrációs példa V SIDÓ H. ZOLTÁN Tegnap a közúton közlekedők kényszerűségből izgalmas túlélési gyakorlaton vettek részt. Volt, aki felnyomakodott a zsúfolt buszra, volt, aki saját gépkocsijába vagy ismerőséébe ült, olyan is akadt, aki inkább szabadságot vett ki, sőt az is előfordult, hogy valaki a munkahelyén aludt. Az 1989 után kissé háttérbe szoruló túlélési ösztöneinket azért kellett újra leporolnunk, mert a Szlovák Autóbusz-közlekedési Vállalat járatritkítással tiltakozott a pénzhiány miatt. A szombati menetrend szerint indította buszait, azaz a tömegközlekedési eszközök kétharmadát egy napra kivonták a forgalomból. Az autóbusz-közlekedési vállalat a tegnapi tiltakozó akciójával, úgymond, illusztrációs példán mutatta be, milyen lehet a közúti tömegközlekedés abban az esetben, ha a cégek nem kapják meg a nekik járó pénzt. Csak az év első 9 hónapjában az állam és a nyolc megyei önkormányzat 323 millió korona adósságot halmozott fel a 17 busz- társasággal szemben, és jövőre is csupán 1 milliárd koronát különítenek el erre a célra, ami a kiadások mindössze 70 százalékát fedezi. Vagyis az érintett cégek nem egy átmeneti pénzínség, pillanatnyi pénzzavar miatt tiltakoztak előbb dudálással, majd tegnap járatritkítással, hanem az adóssághegyet felhalmozójelenlegi finanszírozási rendszer ellen. Stílszerűen a bársonyos forradalom évfordulója tájékán a vállalatok a maguk területén is rendszerváltást szeretnének. Az ingázók millióit rendkívül kedvezőtlenül érintő tegnapi közlekedési gubanc fő résztvevői egymásra mutogatnak. A közlekedési vállalatok szerint annak dacára, hogy részben magántársaságok, az állam jóvoltából szociális funkciókat (diákbérlet, nyugdíjasok kedvezményes utaztatása) is be kell tölteniük, ám ezért nem kapják meg a nekik járó dotációt. Az állam szerint a megyei és helyi önkormányzatoknak kell eldönteniük, mennyi járatra van szükségük, és azt kellene finanszírozniuk. Az önkormányzatok viszont azzal érvelnek, az állam a feladatkörök átruházása terén leállt a félúton. Végezetül az autóbusz-közlekedési vállalatok szemére vethető, hogy tudták, milyen feltételek mellett kell működniük, tehát miért nem lettek rugalmasabbak, mint az egyéb magán-személyfuvarozók, amelyek helyenként olcsóbban és változatosabb kedvezményekkel várják az utasokat. E példa is illusztrálja: az általános pénzínség, a jogkörök ide-oda tologatása, a kivárás egy pontot átlépve láncreakciót indít be. Arról nem is szólva, hogy ha semmi sem változik, a tegnapi tiltakozó megmozdulást újabbak követik. Ez pedig odavezethet, hogy az ingázásra szoruló átlagpolgár még többször is az illusztrációs példa elszenvedője lehet. JEGYZET Mindjárt megőrülök! PUHA JÓZSEF Minden szingli példaképe, Bridget Jones ismét tarol a moziban. A sikernek köszönhetően megint a középpontba került az életforma, kiemelt helyen foglalkozik vele a média. Sokak szerint a szmgliség a huszonegyedik század divatja, a fiatalok álma, szerintem pedig csak egy állapot, amelyből a legtöbb ember szívesen menekülne, de valamiért nem sikerül. A házasság intézményét egyre kevesebben választják, de ez nem jelenti azt, hogy jó egyedül. Közben megmosolyogjuk nagyszüleink visszaemlékezéseit, hogy az ő korukban a lányoknak tizennyolc évesen szinte kötelező volt férjhez menni, és szerencsésnek érezhette magát, akinek nem a szülők választották ki a jövendőbelijét. Az esetek többségében föld házasodott földdel. A legények sem várhattak sokáig, összesúgtak a katonaszolgált fiatal mögött, akinek oldaláról hiányzott a menyecske, mondván, valami nincs rendben vele... Azóta eltelt néhány évtized, nagyot változott a világ. Külön tudományág és iparág épül az egyedülállókra. De ezek sem tudják eldönteni, hogy mi a jobb. A tudomány azt hirdeti, hogy korunk modem emberének nincs szüksége társra, éljen a munkájának, a karrier legyen a legfontosabb, vacsorázzon gyors- étteremben, s ha egy kis gyengédségre vágyik, nyugodtan vállalhat egyéj szakás kalandokat is. Arra azonban ügyeljen, nehogy szorosabb kapcsolat alakuljon ki, ezért ildomos a partnert másnap nem megismerni. Az iparág viszont az ellenkezőjét teszi. Igaz, ha vállalná, hogy jó ez így, nem tudna megélni. Egyre több olyan terméket dobnak piacra, melynek segítségével állítólag elviselhetővé válik az egyedüllét. Kaphatók babák férfi és női kivitelben, amelyeket (akiket?) simogatni kell, s ha ügyesen teszik, még beszélnek is hozzájuk. Vagy az érdeklődő vehet cédét, melyen különböző emberi zajok hallhatók, és akkor a szomszédok is azt hiszik, hogy odaát teljes élet zajlik. A hölgyek kapnak férfi horkolást, . néhány szaftos káromkodással körítve, hogy az egyéb zajokról már ne is beszéljünk. A férfiak női változatban kapják ugyanezt, persze csakis nyomdafestéket tűrő szavakkal vegyítve, és a felállás tovább variálható, aszerint hogy a vásárló mire vágyik, és milyen képet kíván nyújtani a szomszédoknak a hálószobája titkairól. Biztos vagyok abban, hogy az új Bridget Jones-film, a Mindjárt megőrülök! sikerének kapcsán lesznek további újdonságok, az extrémitás fokozódik. Az érdeklődők vehetnek majd cé- dén brutális férfihangot, akár életnagyságú, agresszív férfi robotot is, hogy ne maradjon el a napi családi csetepaté sem. így lesz teljes a szinglik élete!
