Új Szó, 2004. november (57. évfolyam, 253-276. szám)

2004-11-16 / 265. szám, kedd

ÚJ SZÓ 2004. NOVEMBER 16. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 TALLÓZÓ THE NEW YORK TIMES Éleződik a feszültség az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség soraiban az új veze­téssel szemben, és a forrongás már-már lázadással fenyeget. Évtizedek óta nem volt ekkora nyugtalanság az ügynökség­nél, amelynek két hónapja új igazgatója van a republikánus párti Porter J. Goss személyé­ben. Goss a CIA legtitkosabb és leghatalmasabb részlegével, a külföldi akciókat irányító műveleti igazgatósággal került szembe, noha a hivatásos hír­szerzői elit bizalmának az el­nyerése mindig is alapvető fon­tosságúnak számított ahhoz, hogy az ügynökség igazgatója sikeresen tevékenykedjen.-Aludj, apus, csak rosszat álmodtál! A kettős állampolgárságról még nem szavaztak. (Szalay Zoltán rajza) A tizenöt esztendővel ezelőtti változások felülmúlták az egyre állhatatosakban színre lépő negatívumokat Újra életteli közelségben ’89 tele Be kell valljam, már egy ideje vártam, hogy valaki megkérjen végre, vagy va­lami alkalom adódjon, és elmondhassam, miként láttam és éltem át 1989 te­lét, 1990 tavaszát. FARKAS GYÖRGY Öt éve körülbelül, hogy egyete­mi hallgatókkal foglalkozhatom, s különösen az utóbbi pár esz­tendőben vettem volna jó néven, ha valaki közülük halvány tanúje­lét adná érdeklődésének. Évente egy-egy újabb nemzedékkel bí­belődve nem nehéz az embernek szembesülnie az egykor volt önma­gához képest megtett távolságok­kal. Hogy hallgatóimmal egyálta­lán szót értsünk, abba a reménybe kapaszkodom már egy ideje, hogy „egykor volt önmagam” gondosan ápolt emlékfoszlányokba burkolt és soha el nem mesélt történetek hősévé nemesült ifjonti alakja ré­vén ismerhetem még nagyjából az ő érzéseiket, tudom, vagy legalább­is tudni vélem, miként láthatják az ő korukban az éppen elébük tárul­kozó világot. Helyzetemből kifo­lyólag biztosan tudhatnám viszont azt, hogy ez egy nyilvánvaló csap­da, hiszen semmi egyéb, mint csu­pán a világ azon szelete felől lehe­tek ilyes bizonysággal, amelyet ép­pen én igyekszem feltárni előttük. Ezt néha tudomásul veszem, más­kor meg nem. De ha már erről szól a munkám, szívesen megkísérel­ném azért azt a valószínűleg eleve lehetetlen vállalkozást, hogy jól be­gyakorolt mondatokkal csaknem életteli közelségbe varázsoljam bennük azt, miként is élte meg azt a telet egy olyan mezei egyetemis­ta, mint amilyenek ők most és ami­lyen én is voltam akkor. Az altruista indulatok különösen azóta buzog­nak bennem, amióta úgy érzem, esélyük sincs az utánunk következő évjáratoknak arra, hogy életük egy - a miénkkel hasonló - szakaszán ilyesféle eseményekbe bonyolódja­nak. Mindannak ellenére, amit az­óta megéltünk; minden várt és sej­tett, minden váratlan és meghök­kentő fordulat, különösen pedig az utólagos megvilágosodások egész kavalkádjának minden csodálatos tobzódása ellenére; az egyetlen gondolat, amibe mindezeken újra és újra eltűnődve és összezavarod­va, mint igaznak megismertbe - személyesen -, a „végsőkig” ka­paszkodom, az az, hogy JÓ volt, személyesen és mindannyiunk szá­mára jó volt megélni és átélni mindazt, ami akkor történt. És végső soron mindannyiunk számára, akik akkor vagy azóta valaha, akár egy pil­lanatra is, de felfogni vél­tük az akkori események súlyát és jelentőségét, jót tett, és jót tenne talán még ma is egy ilyen történed fordulat megtapasztalásának az esélye. Sze­retném, ha a mai tizen-, huszoné­vesek is szembesülhetnének vala­milyen módon egy ilyen lehetőség­gel. Tudom, egyenként, személye­sen, de legfőképpen közösségként, jót tenne az velük. S talán újra, még egyszer velünk is. De hát per­sze, ahogy megtanultam, a „forra­dalmak” épp azért vívatnak - hithű és igaz módon -, hogy soha többé ne legyenek forradalmak. Azt hiszem, mindenki érzi, las­san a történetekké formálás ideje közelít, s akkor az események ide­jén még annyira egységesnek hitt - ma már sokak által dühödten taga­dott - élmények tovább bomlanak a mesélők saját értelmezései, ér­tékítéletei szerint. Jöhet a küzde­lem a jelzőkért; végül is talán ez a legfontosabb; milyen képbe sűrít­jük - ki-ki a maga számára - 1989 novemberének lényegét. Valami fordulat volt az életünkben; ezt még bizonyára egységesen hisszük. Hogy aztán, „nagy”, „történelmi”, „bársonyos” vagy éppen „pitiáner”, „szemfényvesztő”, „döbbenetes”, azt meg talán az alatt a tizenöt év alatt eldönthettük, ha akartuk. Azt hiszem egyébként, hogy a legtöbbünk számára a mai önma­gunkra is igazán komoly és mély hatással bíró dolgok, nem 1989 no­vemberében gyökereznek, hanem mindabban, ami 1990 tavaszától körülbelül 1991 közepéig történt. A nagy, közös élmény - megkockáz­tatható: felszabadító élmény - nyo­mán, hogy a dolog egyáltalán meg­történhetett, előbb-utóbb minden­ki számára földerengett, nagyon sok rossz és nem óhajtott következ­ménnyel is elkerülhetetlenül szem­besülni kell, és az volt a furcsa, visszaemlékezve arra az időszakra, hogy olyan sokáig kitartott 1989 novembere után még az az - akkor, számomra - borzongatóan jó ke­gyelmi állapot, amikor a pozitív és csakis helyeselhető változások és fejlemények tartósan felülmúlták az egyre állhatatosabban színre lépő negatívumokat, „nem várt mellékhatásokat”. Aztán később ez jó alaposan összekuszálódott, de az, hogy az „egészet” én még ma is egyértelműen és - számomra - vi­tathatatlanul pozitív változásnak tartom, ebben a különös, szerin­tem váradanul hosszan elnyúlt át­meneti állapotnak a hatásaiban ke­resendő. És akkor azt sem tagad­hatni, hogy idáig érve, a „minden­nek dacára”"pozitív változás üzene­te fakulni látszik. Végképp kifulladt a lendület, egyébként már jó pár évvel ezelőtt, ami még talán a te­rekre özönlött tömegek eufórikus ünnepléséből fakadt. Ebből mi mást lehetne következtetni, mint­hogy tizenöt év után, most már „bármelyik percben” újra megszü­lethet egy ilyen fordulat igénye. De éppen túl közeli még ahhoz az az emlék; tizenöt év alatt nem állha­tott össze az az ellenségkép, amely az egész akkori felbolydulás mö­gött kitapinthatóan ott volt. Mintha az azóta csúcsokra röpített új elit még nem lenne akkora távolság­ban, ami robbantásra késztetné a velük szemben épp csakhogy még formálódó, csendes elutasításba ré- vedőket. Sőt, gőzerővel működik e távolság látszólagos áthidalásán, az a legnagyobb áldás és átok; amit az eltelt tizenöt év alatt levetkezhe- tetlenül „magunkra vettünk”; a média. Ez az említett két év „ke­gyelmi állapotának” mintegy az el­lentettje; szerintem ennek a hossza szabja meg majd az egyébként el­kerülhetetlen, következő „felfordu­lás” mértékét és jellegét. A szerző az Eötvös Loránd Tu­dományegyetem Gazdaság- és Társadalomföldrajzi Tanszéké­nek adjunktusa Mindannyiunk szá­mára jó volt átélni mind­azt, ami akkor történt. Gyenge a pozíciója a képviselőházban a lehető legkisebb többséggel rendelkező hárompárti koalíciónak Idő előtti parlamenti választás Csehországban? KOKES JÁNOS Előrehozott parlamenti választá­sok kezdeményezését fontolgatja Csehországban az ellenzéki Polgári Demokratikus Párt. A kormányzó Cseh Szociáldemokrata Párt az idén már három választáson is ve­reséget szenvedett, s ez jelentősen meggyengítette a kormánykoalíció helyzetét. „Pillanatnyilag még nem világos a választás időpontja. Ter­mészetesen felvesszük a kapcsola­tot a többi demokratikus politikai párttal, s megpróbálunk széles egyetértésre jutni ebben a kérdés­ben” - nyilatkozta tegnap reggel a prágai közszolgálati rádiónak Petr Nečas, a polgári demokraták alel- nöke. Kifejtette: egyre inkább nyil­vánvalóvá válik, hogy a képvi­selőházban a lehető legkisebb többséggel rendelkező hárompárti koalíciónak nagyon gyenge a pozí­ciója, s az ország szempontjából jobb lenne, ha a helyzetet nem a szociáldemokraták és a kommunis­ták együttműködésének esedeges erősödésével, hanem idő előtti par­lamenti választással oldanák meg, stabilizálnák. A két baloldali párt szorosabb együttműködésének le­hetőségét Zdenék Škromach szoci­áldemokrata alelnök, népjóléti mi­niszter vetette fel vasárnap. Stanis­lav Gross kormányfő, a szociálde­mokrata párt elnöke viszont azt ál­lítja, a helyzetet a szociáldemokrá­cia nem a kommunistákkal való együttműködés erősítésével kíván­ja stabilizálni. „Úgy vélem, nem a kommunistákkal való szorosabb társulás a megfelelő út, amelyre rá­térnénk. Ezt a Cseh Szociáldemok­rata Párttól senki sem várhatja el” - mondta Gross. Milada Emmerová egészségügyi miniszter, a szociál­demokrata párt szűkebb vezetősé­gének tagja egy közszolgálati tele­vízióban vasárnap elmondta^ a szo­ciáldemokraták is mérlegelik az előrehozott választást, de egyelőre elvetették ezt a lehetőséget, mert nem tartják időszerűnek. A prágai sajtó szerint a kormány- koalíció helyzete nagyon bonyo­lulttá vált azután, hogy az ellenzéki polgári demokratáknak a részleges szenátusi választás eredménye alapján már 36 szenátoruk van a felsőházban, ami lehetővé teszi számukra, hogy a kormány számos kezdeményezését, törvényjavasla­tát megvétózzák. KOMMENTÁR Illusztrációs példa V SIDÓ H. ZOLTÁN Tegnap a közúton közlekedők kényszerűségből izgalmas túlélé­si gyakorlaton vettek részt. Volt, aki felnyomakodott a zsúfolt buszra, volt, aki saját gépkocsijába vagy ismerőséébe ült, olyan is akadt, aki inkább szabadságot vett ki, sőt az is előfordult, hogy valaki a munkahelyén aludt. Az 1989 után kissé háttérbe szoruló túlélési ösztöneinket azért kellett újra leporolnunk, mert a Szlovák Autóbusz-közlekedési Vállalat járatritkítással tiltakozott a pénzhiány miatt. A szombati menetrend szerint in­dította buszait, azaz a tömegközlekedési eszközök kétharma­dát egy napra kivonták a forgalomból. Az autóbusz-közlekedési vállalat a tegnapi tiltakozó akciójával, úgymond, illusztrációs példán mutatta be, milyen lehet a közúti tömegközlekedés ab­ban az esetben, ha a cégek nem kapják meg a nekik járó pénzt. Csak az év első 9 hónapjában az állam és a nyolc megyei önkor­mányzat 323 millió korona adósságot halmozott fel a 17 busz- társasággal szemben, és jövőre is csupán 1 milliárd koronát kü­lönítenek el erre a célra, ami a kiadások mindössze 70 százalé­kát fedezi. Vagyis az érintett cégek nem egy átmeneti pénzín­ség, pillanatnyi pénzzavar miatt tiltakoztak előbb dudálással, majd tegnap járatritkítással, hanem az adóssághegyet felhal­mozójelenlegi finanszírozási rendszer ellen. Stílszerűen a bár­sonyos forradalom évfordulója tájékán a vállalatok a maguk te­rületén is rendszerváltást szeretnének. Az ingázók millióit rendkívül kedvezőtlenül érintő tegnapi közlekedési gubanc fő résztvevői egymásra mutogatnak. A közlekedési vállalatok sze­rint annak dacára, hogy részben magántársaságok, az állam jó­voltából szociális funkciókat (diákbérlet, nyugdíjasok kedvez­ményes utaztatása) is be kell tölteniük, ám ezért nem kapják meg a nekik járó dotációt. Az állam szerint a megyei és helyi önkormányzatoknak kell eldönteniük, mennyi járatra van szükségük, és azt kellene finanszírozniuk. Az önkormányzatok viszont azzal érvelnek, az állam a feladatkörök átruházása te­rén leállt a félúton. Végezetül az autóbusz-közlekedési vállala­tok szemére vethető, hogy tudták, milyen feltételek mellett kell működniük, tehát miért nem lettek rugalmasabbak, mint az egyéb magán-személyfuvarozók, amelyek helyenként olcsób­ban és változatosabb kedvezményekkel várják az utasokat. E példa is illusztrálja: az általános pénzínség, a jogkörök ide-oda tologatása, a kivárás egy pontot átlépve láncreakciót indít be. Arról nem is szólva, hogy ha semmi sem változik, a tegnapi til­takozó megmozdulást újabbak követik. Ez pedig odavezethet, hogy az ingázásra szoruló átlagpolgár még többször is az il­lusztrációs példa elszenvedője lehet. JEGYZET Mindjárt megőrülök! PUHA JÓZSEF Minden szingli példaképe, Bridget Jones ismét tarol a mo­ziban. A sikernek köszön­hetően megint a középpontba került az életforma, kiemelt helyen foglalkozik vele a mé­dia. Sokak szerint a szmgliség a huszonegyedik század divat­ja, a fiatalok álma, szerintem pedig csak egy állapot, amelyből a legtöbb ember szí­vesen menekülne, de valami­ért nem sikerül. A házasság in­tézményét egyre kevesebben választják, de ez nem jelenti azt, hogy jó egyedül. Közben megmosolyogjuk nagyszüleink visszaemlékezéseit, hogy az ő korukban a lányoknak tizen­nyolc évesen szinte kötelező volt férjhez menni, és szeren­csésnek érezhette magát, aki­nek nem a szülők választották ki a jövendőbelijét. Az esetek többségében föld házasodott földdel. A legények sem vár­hattak sokáig, összesúgtak a katonaszolgált fiatal mögött, akinek oldaláról hiányzott a menyecske, mondván, valami nincs rendben vele... Azóta el­telt néhány évtized, nagyot változott a világ. Külön tudo­mányág és iparág épül az egye­dülállókra. De ezek sem tudják eldönteni, hogy mi a jobb. A tudomány azt hirdeti, hogy ko­runk modem emberének nincs szüksége társra, éljen a mun­kájának, a karrier legyen a leg­fontosabb, vacsorázzon gyors- étteremben, s ha egy kis gyen­gédségre vágyik, nyugodtan vállalhat egyéj szakás kalando­kat is. Arra azonban ügyeljen, nehogy szorosabb kapcsolat alakuljon ki, ezért ildomos a partnert másnap nem megis­merni. Az iparág viszont az el­lenkezőjét teszi. Igaz, ha vállal­ná, hogy jó ez így, nem tudna megélni. Egyre több olyan ter­méket dobnak piacra, melynek segítségével állítólag elvisel­hetővé válik az egyedüllét. Kaphatók babák férfi és női ki­vitelben, amelyeket (akiket?) simogatni kell, s ha ügyesen te­szik, még beszélnek is hozzá­juk. Vagy az érdeklődő vehet cédét, melyen különböző em­beri zajok hallhatók, és akkor a szomszédok is azt hiszik, hogy odaát teljes élet zajlik. A höl­gyek kapnak férfi horkolást, . néhány szaftos káromkodással körítve, hogy az egyéb zajokról már ne is beszéljünk. A férfiak női változatban kapják ugyan­ezt, persze csakis nyomdafes­téket tűrő szavakkal vegyítve, és a felállás tovább variálható, aszerint hogy a vásárló mire vágyik, és milyen képet kíván nyújtani a szomszédoknak a hálószobája titkairól. Biztos vagyok abban, hogy az új Brid­get Jones-film, a Mindjárt megőrülök! sikerének kapcsán lesznek további újdonságok, az extrémitás fokozódik. Az ér­deklődők vehetnek majd cé- dén brutális férfihangot, akár életnagyságú, agresszív férfi robotot is, hogy ne maradjon el a napi családi csetepaté sem. így lesz teljes a szinglik élete!

Next

/
Thumbnails
Contents