Új Szó, 2004. november (57. évfolyam, 253-276. szám)
2004-11-15 / 264. szám, hétfő
ÚJ SZÓ 2004. NOVEMBER 15. Régió 3 A nógrádi pedagógustalálkozóra több mint 150 alap- és középiskolai, valamint óvodai pedagógus érkezett Közoktatásunk jövőjéről volt szó A szakmai találkozó résztvevői (Szekeres Éva felvétele) Fülek. Tizedik alkalommal rendezték meg szombaton a füleki Városi Művelődési Házban a Nógrádi Pedagógustalálkozót, amelyen Szigeti László oktatásügyi államtitkár is részt vett. SZÁSZI ZOLTÁN Az idei fórumra több mint másfélszáz alap-, középiskolai, óvodai pedagógus érkezett nemcsak Nóg- rádból, hanem Ipolyságtól Rimaszombatig a tágabb régióból is. Szigeti László, oktatásügyi államtitkár előadásában az oktatás tanulóközpontú finanszírozásának első évében szerzett tapasztalatokat és a szaktárca műhelyében készülő új rendeleteket ismertette. A többi előadáson szó volt a közoktatás helyi és kistérségi tervezésének fontosságáról, a közoktatás reformjának szükségességéről, az iskolákban terjedő nyelvi tévhitekről, a mai gyerekek másságának kérdéséről klinikai pszichológus szemszögéből, valamint a 2001-es népszámlálási adatok alapján várható demográfiai helyzet hatásáról az oktatásügyre. Az óvodai szekcióban a kisgyerekek nevelésében jól használható mesedramatizációval és az óvodai minőségbiztosítás technikáival ismerkedhettek meg az óvónők. „Amikor elkezdtük 1995-ben a nógrádi pedagógustalálkozó szervezését, még iskoláink megmaradásáért kellett harcolni. Mára ez a veszély elmúlt. Most más kihívásokkal kell szembenézni. Magam sem hittem volna, hogy ekkorára nő és ilyen hatással lesz ez a rendezvény. A Katedra Alapítvány kitüntetése pedig azt bizonyítja: megérte, hogy van értelme és becsülete az oktatói-nevelői munkának, mert itt a jövőről van szó” - nyilatkozta Bolia Károly, a nógrádi pedagógustalálkozó szellemi atyja, akinek Hodossy Gyula, a Katedra Alapítvány igazgatója kimagasló szervezői, pedagógiai munkásságának elismeréseként adta át a Szlovákiai Magyar Iskolákért emlékplakettet. A drogellenes harc európai hete alkalmából több rendezvénnyel várják az érsekújvári járásbeli iskolák diákjait Figyelmeztetnek a prostitúció és a kábítószer veszélyére SZÁZ ILDIKÓ Érsekújvár. A drogellenes harc európai hetének nyitó rendezvényét, amelyet a városi rendőrség a városi hivatallal, a helyi kultúr- központtal, a pedagógiai-pszichológiai, valamint a pszichológiai tanácsadókkal közösen rendezi, ma 9 órakor tartják a főtéri kultúrház- ban, ahol értékelik a város alapiskolás tanulóinak drogmegelőzéssel kapcsolatos képzőművészeti alkotásait. Ezt követően vátják a résztvevőket Ján Halás festőművész alkotóműhelyébe és Mária Koso- rínska pszichológus előadására, melyen a különféle ajzószerek használatának kockázatairól, következményeiről lesz szó. „A városi rendőrség szakemberek bevonásával szeremé felvenni a harcot a drogfüggőség ellen. Első komoly lépésnek tartom, hogy tagjaink közé idén felvettünk egy új munkaerőt Jarmila Krochtová személyében, aki a bűn- és drogmegelőzés terén fejt ki tanácsadói munkát és szervezője a drogellenes hétnek” - jegyezte meg a drogellenes harc európai hetével kapcsolatban Major Róbert, a városi rendőrség parancsnoka. November 16-án 9 órakor az Érsekújvári járás alapiskoláinak képviselői találkoznak a városi rendőrség termeiben, ahol Tímea Valachová, az érsekújvári pedagógiai-pszichológiai tanácsadó igazgatónője és Jarmila Krochtová tartanak előadást. Csütörtökön 13 órakor Jarmila Kosorínska pszichológussal és a városi rendőrség szakelőadójával a járás középiskoláinak a képviselői találkoznak a városi rendőrségen. A drogellenes harc európai hetének záró rendezvényét november 19-én tartják a főtéri kultúrházban, amikor is az érdeklődők megtekinthetik Dušan Cin- kota Pikk király című előadását. Cinkota saját drogfüggő életéről vall, sikertelen leszokási kísérleteiről, az elvonókúrákról, börtönbéli megpróbáltatásairól, végül számot ad a sokaknak reményt adó gyógyulásról. Az oktatási intézmények a következő telefonszámokon érdeklődhetnek a rendezvények iránt és jelezhetik a részvételüket: 035/ 6412 158 és 0903/270147. JOGI TANÁCS A korkedvezményes nyugdíj feltételei A féljem 58 évesen lett munkanélküli. Jelenleg be van jelentve a munkahivatalban. El- mehet-e 58 évesen korkedvezményes nyugdíjba? Környékünkön nagyon nehéz munkát találni még a fiataloknak is. Érdeklődtünk a munkahivatalnál, de azt mondták, nem érdemes, mert akkor csak azt a nyugdíjat fogja kapni, és még az éves emeléshez se jutna hozzá, amit a már nyugdíjban lévők kapnak. Jelige: S.O.S. A korkedvezményes nyugdíj kérdését a 461/2003 T.t. számú, a szociális biztosításról szóló törvény 67 - 69 paragrafusai szabályozzák. Az előírás értelmében korkedvezményes nyugdíjra csak akkor jogosult az igénylő, ha legalább 10 éven keresztül rendelkezett nyugdíjbiztosítással és a számára kiszámított korkedvezményes nyugdíj összege meghaladja a létminimum 1,2 - szeresét, tehát jelenleg a 5496 koronát. Az életkornak tehát nincs jelentősége. A korkedvezményes nyugdíj magassága ugyanúgy számítódik ki, mint az öregségi nyugdíjé, többek közt a nyugdíj- biztosítási évek számának és az elért jövedelemnek a függvényében. A különbség a kettő közt annyi, hogy a korkedvezményes nyugdíj esetében a kiszámított összegből leszámítódnak bizonyos százalékok attól függően, hogy a nyugdíjkorhatár elérése előtt mennyi idővel kérvényezi az érintett a nyugdíjazását. Minden megkezdett 30 nap 0,5% levonást jelent, tehát aki 1 évvel korábban kíván nyugdíjba vonulni, az 6,5%-kal kevesebb nyugdíjat kap. Ha az érintett a nyugdíjazásának kérelmezése pillanatában nyilvántartott munkanélküli és jogosult a munka- nélküli segélyre, akkor dönthet úgy, hogy lemond a segélyről és ebben az esetben a korkedvezményes nyugdíj kiszámításakor arra az időszakra vonatkozólag, ameddig jogosult lett volna a segélyre, nem számítódik le semmi a nyugdíj eredeti összegéből. Még jobb a helyzete annak, akinek előzőleg 7 éven keresztül folyamatosan volt munkanélküli biztosítása, mert esetében az az idő, amelyre vonatkozólag lemond a munkanélküli segélyről, kétszeresen számít. A gyakorlatban ez a következőképp néz ki: Az érintett 1 évvel a nyugdíjkorhatár elérése előtt elveszíti a munkáját és ezt megelőzően 7 évig volt folyamatosan munka- nélküli biztosítása. Ekkor jogosulttá válik a munkanélküli segélyre 6 hónapon keresztül. Ha azonban úgy dönt, hogy kérvényezi a korkedvezményes nyugdíjat és nem tart igényt a munka- nélküli segélyre, akkor a nyugdíja magassága ugyanakkora lesz mint az öregségi nyugdíjé lenne. A fent leírt esetben az érintett 1946-os születésű és így a nyugdíjkorhatár számára 62 év. Feltételezem, hogy már legalább 10 évig volt nyugdíjbiztosítása. Ebben az esetben kérvényezheti a korkedvezményes nyugdíjat a szociális biztosítóban, de csak akkor fogja megkapni, ha a számára kiszámított nyugdíj eléri a 5496 koronát. Mivel csak 58 éves, tehát 4 évvel korábban szeremé nyugdíjba vonulni, ezért 26%-kal alacsonyabb nyugdíjat fog kapni a kiszámított nyugdíja teljes összegéhez képest. A korkedvezményes nyugdíj ezután már csak akkor emelkedik, ha az érintettnek továbbra is van nyugdíjbiztosítása. A rendes nyugdíjkorhatár elérése után ez a nyugdíj a továbbiakban öregségi nyugdíjnak minősül, magassága pedig változatlan marad. Gulyás Éva, ügyvéd EZ in A KÉRDÉS Mit gondol az utóbbi időben egyre intenzívebben hirdető magánnyugdíjpénztárak számos előnnyel kecsegtető reklámszlogenjeiről? Scheffer Frigyes, könyvelő, Léva: Mivel öt hónap múlva 60 éves leszek, azért érint a téma, mert külföldön élő lányomnak fizetem a biztosítást, hogy mennyi ideig, nem tudom. Tulajdonképpen takarékosságról van szó, és hogy mellette megélnek ezek a társaságok, az egy dolog; a lényeg az, hogy maradjon elég a leendő nyugdíjasnak. Ha nagyobb társaságról van szó, inkább hiszem tisztességesnek, ha ismeretlenebbről, jobban utána kell nézni. Nyugati hátterű társaságban jobban megbízom, ott nagyobb a garancia arra, hogy ha csak 20 év múlva megy nyugdíjba az ember, még létezni fog a cég. Kérdés, müyen az infláció, mit fog az a pénz érni, de az euró bevezetése megakadályozhatja az elértéktelenedést. Társasága válogatja, mennyire félre- vezetőek a szlogenek. Csalogatok, de bizonyos nyugati országokban is, amikre hivatkoznak, csak a nyugdíjasok 20%-a éri el azt a szintet, amit a reklámok mutatnak. Nálunk talán 20 év múlva lehet hasonló a helyzet. A német nyugdíjasok könnyebben élnek a spanyol tengerparton. Lehet, hogy a mi nyugdíjainkból is jól élnénk Romániában vagy Ukrajnában. A svájciak például nagyon megfogják a pénzt; ismerőseim is Francia- országba költöztek, mert a svájci nyugdíjból ott jobban megélnek. Agócs Júlia, vállalkozó, Tornaija: Ésszerű dolognak tartom a nyugdíjbiztosítást, negyvenöt év alatt mindenképp ajánlatos komi egy ilyen szerződést. Ugyanakkor ajánlatos megnézni, hogy mi rejlik a reklámszlogenek mögött, mindenkinek érdemes alaposan áttanulmányozni a részleteket is. Most a biztosító társaságok mindent bedobnak az ügyfelek megszerzése érdekében. Ugyanakkor lesznek olyan biztosítók is az elkövetkező időkben, melyek nem fognak tudni megfelelő számú ügyféllel szerződést kötni, vagy más feltételeknek megfelelni, így attól való félelmükben, hogy esedeg meg fognak szűnni, most hajlamosak a túlzó ígéretekre is. Lovas Tibor, mérnök, Király- helmec: Ezek a reklámok főleg a bizalomkeltésről szólnak, hiszen maga a termék, amit kínálnak, egyenlőre inkább távoli, ködös, bár előbb-utóbb kötelezővé váló rosszként lesz jelen a köztudatban. Sajnálatosnak, veszélyesnek tartom, hogy szinte elképzelhetetlenül sok pénzt költhetnek ilyesmire azok a pénzintézetek, amelyek - legalábbis részben - annak a pénznek a kezeléséből fognak élni, amit majd mi a nyugdíjalapokba befizetünk. Olyan ez, mint ha mi magunk hiteleznénk a sok színes reklámot, ami a bódításunkat szolgálja. Vajon nem tudnánk ennél jobban elkölteni a (még) saját pénzünket? (fm, P. G., leczo) VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: FELSZAKADOZÓ FELHŐZET, 4 - 8 FOK ELŐREJELZÉS 0RV0SMETE0R0L0GIA Az éjszakai, fagypont körüli hőmérséklet után napközben csupán 4 és 8 fok közötti csúcshőmérséklet várható. A felszakadozó felhőzet ellenére szórványosan esővel is számolni kell, 1000 méter feletti magasságban pedig hószállingózás várható. Az északnyugati szél mérsékelt marad, bár a délnyugati országrészben időnként széllökésekkel is számolhatunk. Holnap némileg emelkedik a hőmérséklet, a maximum 6 és 10 fok közötti lesz, szerdán pedig 7 és 11 fok között. Az uralkodó időjárás hatására intenzívebbé válhatnak a mozgás- szervi, különösen a reumatikus eredetű problémák. Gyakoribbak lesznek az ízületekkel, régebbi sérülésekkel kapcsolatos fájdalmak. A bőrbetegségben vagy magas vérnyomásban szenvedők állapotuk rosszabbodásával számolhatnak, emellett az időjárás hatására érzékenyek közérzetük romlásával számolhatnak. Ennek ellenére az éjszakai alvás pihentető, hozzájárul a testi és szellemi megújuláshoz. Ózonhír: Szlovákia felett tegnap 267 Dobson-egységet mértek, ami 1 százalékkal kevesebb a sokévi átlagnál. Az ultraibolya sugárzás intenzitása az évszaknak megfelelő. A Nap kel 07.01-kor - nyugszik 16.12-kor A Hold kel 10.48-kor - nyugszik 18.14-kor