Új Szó, 2004. november (57. évfolyam, 253-276. szám)

2004-11-13 / 263. szám, szombat

ÚJ SZŐ 2004. NOVEMBER 13.

Családi kör 13

Nagy baj a családi nevelésben, ha a szülő a gyermeken vesz elégtételt a saját valós vagy vélt sérelmei miatt

Jutalmazás és büntetés

Az ajándék nem jutalom (Lukács Erika illusztrációs felvétele)

Jutalmazni általában két dologért szoktak a szülők, nevelők: bizonyos feladatok - nevezzük készségfeladatoknak - megoldásáért, valamint erkölcsi szabályok meg nem szegésé- ért. A büntetés is kétféle lehet: fájdalommal járó vagy szeparációs jellegű.

MARKÓ EMIL

A jutalmazásról

Voltaképpen az úgynevezett készségfeladatok, például számtan- példák sikeres megoldásáért nem kellene jutalmat adni, mert a siker önmagában jutalom értékű. Az ember a saját ügyes cselekedete fölött már örömöt érez, s ez jó dolog. Megfigyelhetjük a kisgyermekeknél, mennyire örülnek, ha sikerül a játékkockából tornyot építeni; nagyobb gyermekeknél, ha a rájuk bízott feladatot eredményesen megoldják. A sikerre törekvés, a belső jutalom, funkcióöröm bennünk él, és ezt nem szabad a gyermekből kinevelni. Sajnos, mégis gyakran megesik. Vannak családok, ahol minden kitűnő osztályzatért pénzt vagy más jutalmat adnak, s ezzel a belső öröm érzését oltják ki. Sokkal helyesebb, ha a szülő figyelemmel kíséri gyermeke cselekvéseit, s ha valamit jól csinál, azt észreveszi, megdicséri. Örüljenek együtt csemetéjükkel a sikernek. Ez kettős öröm és jutalom neki. Ugyanakkor fejleszti és erősíti a gyermek és a szülők közötti kapcsolatot. A szülőnek legyen mindig ideje, hogy figyeljen a gyermekre, ha az apróbb munkáit, „alkotásait” bemutatja. Bármilyen csekélység legyen az, abban a gyermek ügyessége, törekvése testesül meg. Ne nevesse ki, ne kicsinyelje le a munkáját, ne hárítsa el magától a gyermeket: „nem érek rá megnézni”, vagy „mutasd apádnak, ő ráér”.

Jutalmazhatunk, mint már utaltam rá, az erkölcsi szabályok megtartásáért. Ebben a vonatkozásban még fontosabb a szülő és a gyermek pozitív kapcsolata. Köztudott, hogy az ember nem születik erkölcsi normákkal, ezt a nevelés fejleszti ki. Ebből következik, hogy az erkölcsi normáknak megfelelő cselekvést, magatartást a jutalom erejével is meg kell támogatni. Némelykor tapasztalunk hibákat, félreértéseket: a készségfeladatokat jutalmazzák, büntetnek viszont, ha a gyermek az erkölcsi normákat megszegi. Imi egyest kapott számtanból, a papa kezébe nyom 20 koronát jutalomként, ugyanez az Imi elcsen 20 koronát, ez esetben elpáholják. Az egyest nem kell jutalmazni, s ne a normák megszegéséért büntessünk, hanem elsősorban jutalmazzunk a megtartásukért. Ha ezt az Imit vásárolni küldjük és ő pontosan, lelkiismeretesen elvégzi azt, becsületesen elszámol a rábízott pénzzel, ezt jutalmazzuk. Ezzel ugyanis a pozitív magatartást erősítjük meg. Az erkölcsi normák megtartásának jutalmazásával többet érünk el, mint ha a megszegésüket büntetjük.

Az ajándék nem jutalom

Érdemes szólni a jutalmazás és az ajándékozás különbözőségéről is. Sokan ugyanis ezt a két dolgot összekeverik, azonosnak vélik. Nemegyszer hangzik el a szülők részéről: „nem kapsz ajándékot, mert rossz voltál”. Az ajándék a gyermek egész személyiségének szól valamilyen alkalomból: születésnap, névnap, karácsony stb. A jutalom viszont esetenkénti, s bizonyos jó tulajdonságok, helyes cselekedetek elismerésére szolgál. Ha a gyermek valami rosszat cselekedett, akkor ne az ajándék megvonásával reagáljunk erre, mert ez a büntetés nem az egyedi hibát, hanem az egész gyermeki személyiséget érintené. Egyébként gyakorlatból jól ismerjük, hogy az ilyenfajta szülői fenyegetéseket: „nem kapsz karácsonyra ajándékot, ha...” többnyire a szülők sem gondolják komolyan, és a gyermekek sem. Mire karácsony lesz, elszáll a szülők haragja, és az áhított ajándék ott lesz a fa alatt, oda viszont a tekintély.

A büntetésről

Az ember általában két dologtól fél: a fájdalomtól, ami lehet fizikai és lelki eredetű, és a szeparációtól, vagyis bezártságtól, magánytól, a több embertől való elszigeteltségtől. Ebből következően a büntetés is kétféle lehet: fájdalommal járó vagy szeparációs jellegű. Fontos alapelv: a gyermeket nem szabad verni! A pszichológusok mondják: a verés nem a gyermeknek, hanem a szülőnek kell. Az ok általában nem a gyermeki viselkedés hibájában, hanem a szülő konfliktusában és toleranciahiányában rejlik. A szülő tehetetlenségében, elkeseredettségében a gyermeken vesz elégtételt a saját valós vagy vélt sérelmei miatt.

A „verő” szülők többnyire belátják, hogy igazságtalanul és embertelenül jártak el. Ilyenkor a lelkiis- meret-furdalás miatt gyakran a másik végletbe esnek, dédelgetik, ok nélkül jutalmazgatják a gyermeket. Ismerek olyat, aki egy kiadós verés után valósággal megzsarolja a szülőjét, és mindent megvetet magának, amit csak akar. Annak az alap- követelménynek, hogy veréssel nem nevelhetünk, nem mond ellent, ha olykor az anya vagy apa rácsap egyet a gyermek fenekére. De sohasem az arcára! A pofon ugyanis nemcsak az emberi méltóságot sérti, veszélyekkel is járhat.

Az említett kis büntetésnél nem a fájdalom játszik szerepet, hiszen játék közben sokszor elesik és nagyobb ütés éri, hanem az, hogy érzi, a szülő haragszik rá. Félelemmel jár, hogy elveszíti a szülő szeretetét, ez okoz fájdalmat. Látszatra a fájdalom miatt sír, valójában a szeparáció félelemtől, vagyis a szülői szeretet elvesztésétől. Ha a gyermek és a szülő között nincs pozitív viszony, akkor az ilyen büntetés eredménytelen.

A cselekedetet büntessük, ne a gyereket

A kis büntetés sokszor kedvezőbb, mert néha szóval, tekintettel fájdalmasabban lehet büntetni. A büntetésnél is vannak bizonyos pszichológiai törvényszerűségek, amelyeket érdemes felismerni és megszívlelni. Fontos szem előtt tartani: a gyermek az elkövetett hiba miatti büntetés nyomán ne érezze

azt, hogy végleg elveszítette a szülői szeretetet. Csak a hibát büntessük és ne az egész gyermeki személyiséget. A szülő minden esetben magyarázza meg, miért büntet, hogy a gyermek megértse, hisz a büntetés nem öncélú, mint a réges-régi anekdota szerint, amikor is az apa hazatér hosszabb távoliét után, és sorra elnadrágolja mind az öt fiát, mondván: van, aki rászolgált, és van, aki előlegbe kapta. Sajnos akad, aki még ilyen felfogást követ.

A büntetés okának megértése tartalmazza egyúttal a megbocsátás elemét is, hiszen nem akarjuk megvonni szeretetünket a gyermektől. Érezze, hogy neheztelünk, de csak a kifogásolható cselekedetért vagy magatartásért, de azt is, hogy a hibát jóvá lehet tenni. Nem mellékes a büntetés időzítése sem. A vétek, a hiba elkövetése, valamint a büntetés között ne teljék el hosszú idő. Minél kisebb a gyermek, annál rövidebb időnek kell eltelnie a hiba és a büntetés között. így alakulhat ki annak tudata, hogy mi a tiltott, hibás, helytelen cselekedet és magatartás.

Ajutalom, a büntetés a nevelésben fontos szerepet tölt be, és egyik sem nélkülözhető. Egyes pszichológusok úgy vélekednek, hogy elsősorban jutalmazzunk, és tekintsünk el a büntetéstől. A gyakorlatban viszont azt tapasztaljuk, hogy a szülők, nevelők szívesebben büntetnek, mint dicsérnek vagy jutalmaznak. Mindkettő végletes felfogás és gyakorlat. A túl sok dicséret, elismerés, jutalom éppen úgy nem válik az egyén hasznára, mint az örökös büntetés, szidás, korholás. A helyes arányokat az egyén és a társadalom érdekében fontos megtalálni.

CSALÁDI KÖNYVESPOLC

Képtelen természetrajz

HAJTMAN BELA

Michal Ajvaz kisprózáinak az ember (narrátor, főhős) és más alacsonyabbrendű élőlény, legtöbbször állat, egy-két esetben annak szörnyváltozatának a véletlen vagy fatális találkozása, küzdelme, kettejük közti viszonya és tusakodása a témájuk. A helyszínek reálisak, behatárolhatók, az utcákon, járműveken, olvasótermekben, tereken találja magát szemben hősünk az állattal. Hogy kik is ezek az élőlények? Hát, nem mindennapiak. Van köztük egy óriásvaránusz, melyet egy nő teper le, de úgy, hogy szinte szánni kezdjük az amúgy is kihalófélben lévő gyíkfélét. Közben az író nem kis cinizmussal a gondolkodó filozófusok szemére veti, hogy egyikőjük sem foglalkozott behatóan a varánuszokkal. Konkrétan Kantnak is felrója, hogy a háromméteres óriásgyíkról legalább néhány sor erejéig megemlékezhetett volna. Lehetséges, az a jutalma” a filozófusnak, hogy egy varánusz üldözi őt a másvilágon.

Különös, ördöngös fi- I gurák Ajvaz hősei. A gróf íg%

például egy liftaknában lakik, mely egyben a kutatóintézet archívumának színhelye is, és kimondottan jól érzi magát. Ritkán szállnak ki közvetlen a feje fe lett a liftből.

Az elbeszélések során képtelen, abszurd élethelyzetekbe kerül a narrátor. Hatalmas kagyló követi Prága utcáin, egy megszökött elefánttal sétál, s azt fájlalja, hogy neki nem lehet ormánya. Majd egy hátizsákban medvebocsot cipel, s maga is zavarba jön, azt sem tudja, miért teszi, de ha nem vinné, lelkiisme- ret-furdalás gyötörné, inkább toV

vább hordozza a dög nehéz állatot. A Hüllők című elbeszélésben mi sem természetesebb annál, hogy Az eladott menyasszonyt is hüllők játsszák, senki sem lepődik meg a furcsa szereposztáson. A Telefonra várva főhőse egy utcai fülkében telefonáló tengeri csikóra lesz •-lix figyelmes- Végtelenül türelmesen szemléli az intelligensnek tartott i tengeri állatot a vízii zel megtöltött fülké- ben. Ajvaz hősei M nem lázadnak, f csak ritka esetben fordulnak szembe az állatokkal, ha mégis meg kell velük küzdeniük, önvédelemből teszik.

Nemcsak az ember-állat fura találkozásait követhetjük nyomon a cseh író elbeszéléseiben. Elméleteket gyárt, filozófiai kérdéseket vitat meg, önmagával is viaskodik, saját nézeteit ütközteti más gondolkodókéival, sőt a nyelvi játékokban rejlő félreértéseket is kiaknázza. Ez nem

kis mértékben a fordító, Benyov- szky Krisztián érdeme is, aki a könyv végén a prózaíró kötetben szereplő kisprózáinak világát jellemzi és boncolgatja. Számomra Ajvaz állatszörnyei hirtelen felbukkanásuk és félelmet keltő külsejük ellenére még az abszurd helyzetekben is szánalmasak és esendőek. Ők sem tudják, mi módon kerültek a civilizált világ, az emberek életterébe. De épp ezek miatt az abszurd, sokszor groteszk képek miatt érdemli meg Ajvaz prózavilága az olvasók figyelmét. Egy kis szerkesztői odafigyeléssel kiküszöbölhetőek lettek volna a könyvben előforduló helyesírási és nyomdahibák is. De fogjuk rá, ennyi kijár a nyomda ördögének. így az abszurd, a nem normaközvetítő írásmód még inkább betölti funkcióját. Ezért aztán nemtől, kortól és fajtól függetlenül mindenkinek szíves figyelmébe ajánlom Michal Ajvaz kötetét.

(Michal Ajvaz: Az öreg varánusz visszatér, JAK, Kijárat Kiadó, 2004)

SZÓ MI SZÓ

Kutyavilág, extrákkal

M. CSEPÉCZ SZILVIA

1.

A színes hajú nő sikított, a mozgólépcső megállt, két kisklapec hanyatt vágódott, egy disztingvált külsejű idősebb úr előrezuhant, a biztonságiak rohantak... A színes hajú nő artikulálatlan hangokat kiadva rázta színes csíkos szövettáskáját, amiből önérzetes pincsije - „Minyuskaaa.J” - egy óvatlan pillanatban fejest ugrott a Niagarába. Még szerencse, hogy a nagy bevásárlóközpont bejáratánál éppen működött a „kanadai nép kicsinyített Niagara-vízesés- ajándéka”, így a pesti öleb nem koppant, csupán csobbant egy nagyot. A színes hajú nőnél azonban ez is szerfölött borulékony idegállapotot váltott ki, hárman is alig bírták visszafogni, nehogy a másfél méteres magasból a sekélyke vízben prüszkölő pedigrés házikedvenc után vesse magát. Ha ráesik, még agyonnyomja! Mire kihalászták, Minyuskáról a masnijával együtt minden önbecsapós buldog gladiátorhajlam leázott, cidrizve-nyüszítve bújt volna a gazdihoz. „Csavarja bele a kardigánjába, amíg megszárad!” —javasolta együttérzően a bevásárlóközpont egyik őre. „Megőrült, ötvennégyezer forintba került! Majd a fodrász rendbe teszi!” - tiltakozott fejhangon a színes hajú nő. És nem lehetett tudni, hogy a ruha vagy a négylábú áráról beszél-e. Jól eltartotta magától a ku- tyust, nyomkodta a szőréből a vizet, Minyuska pedig bűnbánó tekintettel igyekezett megnyalni a kezét. Az időközben szép számmal összegyűlt bámészkodók csöndesen eloldalogtak. A szemem sarkából láttam, hogy a disztingvált külsejű úr visszasüllyeszt zakója zsebébe egy félig kicsomagolt nápolyiszeletet.

2.

Erdélyben, a Királyhágón innen és túl elképesztően sok a kóbor kutya. De nem ám elvadult, ebillemet semmibe vevő, morgós-ha- rapós, gazdátlan állatok! Nagyváradon például terjedelmes hátsó fertályú ebek pihennek komótosan a belvárosban vagy a Sebes Körös-parti sétányon, méreteikkel nyíltan utalva juhász- és pásztor- kutya őseik kajaközeli munkahelyeire. A „korcs” elnevezés sem illik rájuk, nem még a finomkodó „keverék”. Valamennyiükről lerí, hogy sok-sok csatát megnyertek már, és keveset veszítettek. Bölcsen szemlélődnek, a járókelők meg egyszerűen kikerülik őket. A város sétálóutcáján rákérdeztem, hogy a szemmel láthatóan jól táplált ebek kinek köszönhetik a napi betevőt. Itt egy gyorsbüfé, amott egy étterem - jött a válasz -, a pincér fiúk minden műszak végén megetetik a négylábú hajléktalanokat. Ez már hagyomány- nyá lett, s respektálja is a kóborkutya-társadalom valamennyi tagja: „Soha nem harapnak embert, csak akkor jönnek indulatba, ha egy pórázon sétáltatott trimmelt uszkár, vagy más luxuseb riszálja magát előttük.” A legszebb mégis az volt, amikor nyújtóztunk egyet a Királyhágón. A Nagyváradot Kolozsvárral összekötő egyetlen valamirevaló autóút őrült forgalmában egy fentebb leírt terjedelmű, puhabarna bundájú kutya ballagott át hozzánk a szemközti fogadó parkolójából. Fél pillantással felmérte, hogy mire számíthat (egy utolsó kiflivég sem akadt kézközeiben), s társaságunknak hátat fordítva már le is hasalt az aszfaltra. Busa fejét mellső mancsaira hajtotta, és akkor is csak a bal fülét emelte meg kissé, amikor az orra hegyétől úgy tíz centire elzúgott egy sok lóerős kamion. Lehet, hogy siket volt a szentem, de én inkább büszkén elszántnak éreztem, aki a kutyabőrt minden körülmények között megvédi. Hasonló jellemek a mi gazdátlan kutyáink között is akadnak, ám erdélyi kollégáikkal ellentétben nekik lényegesen kevesebb az esélyük az életbenmaradásra. Még hogy naponta visszajárni eledelért egy puccos vendéglátó-ipari egység elé! Amikor itt még a Juci néni óvatlanul elkóborolt mixelt spánieljét is azonnal agyonlövik az embervédők! Nálunk az utcán talán csak a kolduskutyának jár némi tisztelet. Igaz, mellette ott a gazda, kinek - míg az busa fejét a mellsőjére hajtja - pénzgyűjtő dobozkáját árgus kutyaszemmel vigyázza. Mert alapjáraton minden eb képes magával elhitetni, hogy ő az ember legjobb barátja. Ez a mi szerencsénk.

100 szó

(amelyet a leggyakrabban használunk)

Adó, áldozat, alibi, alvilág; áremelés; bank, betegség, betörés, bombariadó, botrány; cigány, cukorbaj; csalás, csőd, csúszópénz; demokrácia; ellenzék, emberrablás, erőszak, euró; éhezés; fegyver, felmondás, fenyegetés, fizetésképtelenség, foci; gázemelés; gyilkosság, gyógyszerhiány; háború, hajléktalan, hitel, honatya; infarktus, infláció, internet; jog, jótékonyság; kábítószer, katasztrófa, képviselő, kilakoltatás, kisebbség, koalíció, koldus, kormány, korrupció; létbiztonság, leváltás, levélbomba; maffia, magyarigazolvány, menekült, merénylet, mobiltelefon, mozgalom, munka- nélküliség; NATO; nyereség, nyomor, nyugdíjemelés; orvosság; öngyilkosság, ökológia; parlament, pártok, pénzbeszedés, petíció, politika, privatizálás; rablás, rák, rendőrség, részvény, robbanás, roma; segély; számítógép, szappanopera, szegénység, szemét, sztrájk; támadás, terrorizmus, tiltakozás, titkosszolgálat, tolvaj, tüntetés; ufó, unió; vádaskodás, vagyonbevallás, vállalkozó, válság, vérnyomás, veszteség, végkielégítés, visszaélés; zálogház; zsarolás. (sabata)

csaladivilag@ujszo.com