Új Szó, 2004. november (57. évfolyam, 253-276. szám)

2004-11-13 / 263. szám, szombat

„Benn a háziasszony elszúrt a tejet, Kérő kis fiának enged inni egyet; Aztán elvegyül a gyermek társaságba, Mint csillagok közé nyájas hold világa. ” (AranyJános) CSALÁDI KÖR „A gazda pedig mond egy szivesjó estét, Leül, hogy nyugassza eltörődött testét, Homlokát letörliporlepett ingével: Mélyre van az szántva az élet-ekével ” (AranyJános) 2004. november 13., szombat 8. évfolyam 44. szám Cél, hogy a lakók számára családiassá tegyék a környezetet, hogy legalább egy kis sarkot berendezhessenek maguknak, ahová elbújhatnak, ha egyedül akarnak lenni Aki bekerül az intézetbe, egész életét itt éli le Két évvel ezelőtt a dunai ár­víz idején a belvíz elöntötte az örsújfalui női szociális otthont, a főépületen fel­ázott a vakolat - de az épü­let ettől függetlenül is ala­pos felújítást igényelt már. 2002 júliusától a Nyitra Me­gyei Önkormányzat lett az intézet fenntartója, s némi pénzinjekcióval hozzájárult a szükségessé vált munká­latokhoz. TÓTH ERIKA Felújították a mellékhelyisége­ket, a lakóteret, s így emberibb, jobb körülmények közé kerültek a lakók - amire bizony nagy szük­ség is volt, hiszen aki egyszer oda bekerül, számíthat rá, hogy egész életét az intézetben éli le. S hogy kik is az örsújfalui női szociális otthon lakói, Emília Nyitrayová igazgató mondja el.- Intézetünkbe azokat a 18 éves­nél idősebb nőket vesszük fel, akik mentálisan, pontosabban halmo­zottan sérültek, vagyis mentális sé­rülésükön kívül még testi, érzék­szervi sérülésük is van, sőt pszichi­átriai esetek is kerülnek hozzánk. Valamennyien egyéni gondosko­dást igényelnek, de a legnehezebb dolgunk a magatartászavarokkal küzdő és agresszív viselkedésű la­kókkal van. Megfelelő szakképzettségű az önöknél dolgozó személyzet? Az utóbbi nyolc-tíz évben javult az egészségügyiek, pedagógusok és kiszolgáló személyzet szakkép­zettségi szintje, felkészültebb, és ha valaki nyugdíjba megy, vagy más okból távozik tőlünk, arra tö­rekszünk, hogy szakképzett mun­katársat vegyünk fel a helyére. De a szakképzettségen kívül a jelent­kező személyiségi jegyeit, jellem­beli és érzelmi tulajdonságait is vizsgáljuk, hiszen ezek döntően befolyásolják a lakókhoz való vi­szonyát. Hogyan tudják megállapítani az alkalmasságot? Ez nagyon nehéz, és bizony nem is tudjuk egyetlen beszélge­tés alapján eldönteni. A jelentke­zőktől szakmai életrajzot kérünk, majd a felvételi beszélgetésen pszichológiai teszteket töltetünk ki velük; a pedagógiai munkatár­saknak munkatervet kell kidol­gozniuk. Az egészségügyi dolgo­zók esetében viszont rendkívül nehéz a helyzetünk, általában egy évre kötünk velük szerződést pró­baidővel, amely alatt a pályázó is eldöntheti, ezt a munkát akarja-e végezni. Már az első alkalommal elmondjuk, mit várunk el tőlük, és azt sem hallgatjuk el, hogy bi­zony gyakoriak az életveszélyes helyzetek is. Eddig egyetlen egészségügyi dolgozó mondta, hogy képtelen ezekkel a sérült emberekkel dolgozni. Említette, hogy intézetük a kisebbek közé tartozik, de szá­momra ez a 70-es létszám is túl nagynak tűnik: hiszen így na­gyon nehéz lehet otthonos lég­kört kialakítani, valamiféle inti­mitást teremteni a lakók szá­mára. Igen, a rádióban-televízióban is naponta hallhatunk azokról a nap­jainkban terjedő irányzatokról, amelyek célja, hogy az ilyen intéze­tek lakói számára családiassá te­gyék a környezetet, és legalább egy kis sarkot berendezhessenek ma­guknak, ahová elbújhatnak, ha egyedül akarnak lenni. Annak elle­nére, hogy mi a kisebb intézetek közé tartozunk, erre a jogos igény­re csak néhány lakónk esetében tu­dunk tekintettel lenni. A súlyosabb eseteknél, akik állandó gondosko­dásra szorulnak, ezt nem sikerült megoldanunk, hiszen az épület va­lamikor kastély volt, és nincs mód új helyiségeket kialakítani. Meglát­juk, mit hoz számunkra a jövő. Mivel pszichiátriai diagnózis­sal is élnek itt lakók, nem kerül­hetem meg a kérdést, hogy van- nak-e hálós ágyaik. Igen, ez rendkívül időszerű kér­dés, amellyel az utóbbi időben a la­ikus közönség is találkozott, azok is hallottak róla, akik nem ismerik az egyes intézménytípusokat. Nálunk már több mint két éve nincsenek hálós ágyak. Be kell azonban valla­nom, hogy nekünk is voltak ilye­nek; az egyiket az elkülönítőben al­kalmaztuk, ha valakinek romlott az egészségi állapota, a másikat pedig - pszichiáterrel való konzultáció után - dühroham esetén, hogy az illető se magában, se pedig a kör­nyezetében ne tegyen kárt. A hálós ágyakat eltávolítottuk, de a problé­ma nem oldódott meg. Ezek az ag­resszív lakók nálunk maradtak, itt élnek velünk nem tíz-tizenöt évig, hanem akár húsz-huszonötig is, és ha valamelyikre rájön a roham, egy munkatársat kell megbíznunk a felügyeletével, és nagyon gyorsan fel kell vennünk a kapcsolatot a szakemberekkel. Ilyen esetben gyakran tesznek kárt magukban, a környezetükben, a bútorban, s rendkívül nehéz megoldani a hely­zetet, hiszen a dühöngőt látva a Érvényesíteni kell a fogyatékosok emberi jogait (Képarchívum) többi lakó is zaklatottá válik. Ilyen helyzet azért is alakulhat ki, mert nálunk kevés úgynevezett tisztán mentális sérült lakik, és sokan van­nak, akik állandó orvosi felügyele­tet igényelnének. Úgy is mondhat­nám, hogy nem valók ide, de mivel a környékünkön nincsenek szá­mukra megfelelő egészségügyi­szociális intézmények, a lehetősé­gekhez mérten nekünk kell róluk gondoskodnunk. Viszont ha az ál­lapotukban nem áll be javulás, szakorvossal való konzultáció után átszállítjuk őket a legközelebbi pszichiátriai intézetbe. Az ottani kezelést követően aztán visszake­rülnek hozzánk. Az örsújfalui szociális intézet lakóit megfosztották jogi cselek­vőképességüktől. De például van-e rá mód, hogy külföldre utazzanak, magyarán: van-e út­levelük? Két vagy három évvel ezelőtt si­került az útlevélosztályon kiváltani számukra az útleveleket, s a har­madik szektor kitartó munkával el­érte, hogy májustól a jogi cselekvő- képességükben korlátozottak vagy attól teljesen megfosztottak is kap­hassanak személyi igazolványt. Eb­ben feltüntetik a jogi cselekvőké­pesség hiányát és azt, ki a gondozó­juk. Erre már nagy szükség volt, hi­szen azt szeretnénk, ha nem csak intézetünkön belül mozoghatná­nak, hanem lehetőségeik azonosak volnának a kint élőkéivel. Persze, kissé paradox helyzet, hogy koráb­ban volt útlevelük, mint személyi igazolványuk. A Szlovák Helsinki Bizottság által készített felmérés rámutat, hogy nálunk a szociális intézetek nem koedukáltak. Önöknél is fel­nőtt nők élnek, bizonyára hiány­zik nekik a férfitársaság. Ez rendkívül kényes téma, és bi­zony a munkaértekezletek során általában meg szoktuk kerülni, mert nagyon bonyolult kérdés. A fogyatékosok emberi jogainak ér­vényesülésével kapcsolatban végre - más témákkal együtt - ez is fel­színre kerül. Munkánk során mi is tapasztaljuk, hogy lakóink szívesen fogadják a másik nemmel való ta­lálkozásokat. Kapcsolatokat tar­Az örsújfalui női szociális otthon lakói halmozottan sérültek (Somogyi Tibor illusztrációs felvétele) tunk fent férfiintézetekkel, és arra törekszünk, hogy a viszony ki­egyensúlyozott legyen; ha sikerül, fokozatosan mi is koedukált intéz­ménnyé válunk. Kollégáimtól tu­dom, hogy a gyermek- és ifjúsági intézetekben nagy gondot fordíta­nak a szexuális nevelésre. Jó dolog­nak tartom, mert hiszen nem egészséges elkülöníteni a nemeket. Hogy látja az intézet jövőjét? Nagyon nehéz kérdés. Legköze­lebbi munkatársaimmal általában évente egyszer leülünk erről be­szélgetni. Biztos, hogy nem fogjuk intézetünket bővíteni, ellenkező­leg, a létszám csökkentésére fo­gunk törekedni. Titkos vágyunk, hogy találjunk egy jó embert Örsújfalun, aki rendelkezésünkre bocsátana egy házat - akár régit is -, amelyben védett lakóhelyet ala­kíthatnánk ki néhány gondozot­tunknak. Fokozatosan készítjük fel őket az önálló gazdálkodásra, ön­maguk ellátására: maguk főzné­nek, mosnának. Egy kis konyhát szeretnénk berendezni, ahol az önálló életre készülnének. Ez per­sze nem lesz olyan hamar, még a jövő zenéje. Azért van szükség kü­lön házra, mert bár a helyiségeink nagyok, a műemlék épületen nem végezhetünk átalakításokat, és a környék is természetvédelmi terü­let, így nincs más megoldás, ha azt akarjuk, hogy lakóink együtt élje­nek a többi emberrel. Elhangzott a Pátria rádió Se­gítsünk című műsorában „Ha egy ember álma jobb, mint ébredése —jobb neki, ha meghal” (a sirázi Szádi, 12. századi arab filozófus) - „Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld” (Máté 5,5) Füstölög az Öreg, máma már úgysem lesz jobb a világ EÖRYANDRÁS Az este jó, az este a nap legjobb szaka. Ez jár a fejében, a pitvar­ban üldögélve, miközben megtö­rni aznapi utolsó pipáját. Már ez sem szelei úgy, mint rég, de hát nem csapja el, az unoka hozta a városból, ott meg mit értenek a pipához... Meg amúgy is - új pipát erre a kis időre? Komótosan gyújt rá, mert az fontos. A rágyújtás mindig fontos, a mozdulat, bal kezében a gyufa­skatulyát tartja, elgémberedett ujjaival előhalász belőle egy szá­lat, és ahogy egy alig hallható ser- cintéssel tüzet varázsol, az már szertartás. Kapott ám öngyújtót is a pipához, de hát ki hallott már olyat, öngyújtóról csibukolni? Míg kialszik a gyufa lángja, Pistá­ra gondol, a katonacimborára, akivel együtt verekedték végig a frontot, aztán valahol a Donnál kilőtték mellőle, egy szál gyufa végett. Harmadik órája hasaltak akkor előőrsben a fagyott földön, Pista meg pödört magának egy ci­git, és rágyújtott. A lobbanásra szinte azonnal eldördült odaátról a fegyver, és a legény átlőtt kopo­nyával bukott mellé. Csak egy ser- cintés és egy dörrenés volt, aztán reggelig síri csend. Eh, a fene egye meg, itt van már - fogja magán szorosabbra a kabá­tot, mert megcsapja a hideg fuval­lat, sőt a térdébe is belenyilall, de jól megszívja a pipát, és arra gon­dol, hogy azért nincs az az ősz meg tél, ami kifogna rajta. Mert orvos­nál nem volt, mióta az asszony itthagyta, annak meg már vagy ti­zenöt éve. Ott egye meg a rosseb a kuruzslóját, az asszonyt is az tette a sírba, hogy a sok gyógyszert szed­te. Pedig egy kupica szilvapálinka minden reggel többet tesz, mint bármilyen orvosság. De hát asz- szonynak beszélhet az ember. Erről a legényke jut eszébe, aki itt nőtt fel, míg a szülők a városban húzták az igát, hogy összejöjjön egy lakás ára. Hej, mennyi csúzlit csinált neki! Minden héten újat. Aztán csak nevetett jókat, ha be­tört egy-egy ablak, lesántult egy- egy jószág. „Úgy jó a gyerek, ha rossz!” - vetette ellen a gazoknak, akik unokája megzabolázását kö­vetelték minden áron. No, megza­bolázta már azt a menyecske! Igaz, szemrevaló kis portéka, de a szája, az soha be nem áll. Az ilyennel ügyelni kell, szólt is a gyereknek, de az csak leintette, hogy „ugyan már, papa, úgyis csak azt hallom meg, amit akarok!” Közben besötétedik, már csak a távoli erdő fáinak sziluettje emel­kedik a látóhatár fölé. Villanyt kell gyújtani, bár gyerek még az idő, aztán be kell durrantani a kályhá­ba, mellé telepedni és olvasni. Jó könyveket, melyeket gyerekkora óta nyű folyamatosan; a Toldit meg a Rab Rábit, esetleg az Egri csillagokat. Azok legalább nem ha­zudnak, mint a rádió... A tévét meg be sem kapcsolja, mióta egyenes­ben közvetítik a háborút. Mit néz­zen rajta? Látott ő olyat élőben, örül, hogy megúszta. Acsarkodnak az olajon, mint a veszettek, pedig ha tudnák, hogy minden olaj el­fogy egyszer, és akkor majd lehet, hogy megáll az élet. Egy fenét áll meg! Az apja még ökrös meg lovas szekérrel elment akárhová, hát mi­ért ne járhatna úgy a jövő nemze­déke is! Hja, ló meg ökör... Ahhoz még érteni kellett, az elvárta, hogy sze­resse az ember. Megbecsülje, gon­doskodjék róla. Volt az apjának is vagy hét ökre, lehet, hogy nyolc is. Meg lova, két jó járású muraközi. Hogy azokat is a ruszkik ették-e meg, vagy államosították őket, már nem emlékszik. De igen jó járású két ló volt. Aztán volt föld is, süllyedne el a sok botcsinálta gazda alatt, akik ma már mind farmerek, de nem tudják megkülönböztetni a búzát a rozstól. Azt mondják, Európába mennek? Azokkal a szövetkezet alatt agyonműtrágyázott földek­kel? Az elvadult gyümölcsösök­kel, elgazosodott kaszálókkal, le­gelőkkel? A pénzt lesni, azt igen! De rendes paraszt nem áll ebbe a bandába - már ha van még rendes paraszt a kerek világon egyálta­lán. Aludni kell menni - dönti el vé­gül, mert a nagy töprengésbe es­tére mindig belefárad, meg a pipa sem szelei már rendesen. Máma már úgysem lesz jobb a világ - dörmögi bele az alkonyatba, és el­határozza, hogy álmában jobb he­lyeken jár majd. Meglehet, Pistá­val is találkozik a Nagy Égi Pipató­riumban...

Next

/
Thumbnails
Contents