Új Szó, 2004. november (57. évfolyam, 253-276. szám)
2004-11-12 / 262. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2004. NOVEMBER 12. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 TALLÓZÓ NEDELJNITELEGRAF Bumerángként ütnek vissza a Magyarországon élő szer- bekre a vajdasági szerb-magyar incidensek, mivel a magyar sajtóban drámai hangvétellel írnak róluk - állítja Lazar Pajtics esperes, a Szentendrén székelő budai szerb ortodox püspök titkára. A belgrádi hetilap összeállítást közöl a magyarországi szerbek helyzetéről „Több a templom, mint a szerb” sokatmondó címmel. Pajtics szerint a szentendrei püspökséget minden kilengés után „elárasztották” a fenyegető üzenetek, s ilyen feliratok jelentek meg: „Takarodjatok a megszállt területekről!” A kapcsolatok jövője még fontosabb lesz, ha az erőviszonyok eltolódásának szempontjából tekintünk rájuk Jöhet a hármas atlanti szövetség? Napjaink egyik legaktuálisabb problémaköre a nemzetközi kapcsolatok terén az Európa és az Egyesült Államok közötti viszony jövője, amelynek jelentőségét az amerikai elnökválasztás is aláhúzta. ONDREJCSÁK RÓBERT Az optimisták szerint a transzatlanti kapcsolatokkal minden rendben van, a pesszimisták viszont már néhány éve Európa és Észak- Amerika együttműködésének végéről beszélnek. Tény, hogy míg a hidegháború idején volt egy közös veszélyforrás, a Szovjetunió, amely mindkét fél biztonságát, sőt Nyu- gat-Európa esetében a térség puszta létét fenyegette, a transzatlanti kapcsolatok szilárdak voltak. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nem akadtak problémák. Ezek közé tartozott például a szuezi válság, amikor az amerikaiak gyakorlatilag megtorpedózták a francia és a brit világhatalmi pozíciókat, vagy a De Gaulle által vezetett Franciaország kilépése a NATO katonai struktúráiból. Nem szabad elfelejtenünk az ún. rakétaválságot sem a nyolcvanas évek első felében, amikor egész Európában tömegtüntetésekkel tiltakoztak az amerikai nukleáris töltetek telepítése ellen - noha mindez az európai kormányok aggodalmaira reagált, és a transzatlanti térség „oszthatatlan biztonságát” kívánta demonstrálni. Csakhogy a Reagan elnök által a „Gonosz Birodalmának” nevezett Szovjetunió szétesett, és ennek következtében Európa közvetlen szovjet katonai fenyegetettsége is megszűnt. Általában érvényes az a szabály, hogy minden szövetség akkor a legizmosabb, ha nagyon erős ellenséggel kell szembenéznie. Ebből az is következik, ha ez az ellenfél eltűnik, a összetartozása is gyengül. Márpedig ez Európa és Észak-Amerika kapcsolatrendszerére is érvényes. Vegyünk néhány fontos tényezőt, amely a 21. század elején összeköti vagy elválasztja az Atlanti-óceán két partját. Vitán felül áll, hogy Európa és az USA egymás legerősebb konkurense például a világgazdaságban, mint azt a gyakori viták is jelzik különböző fórumokon, beleértve a WTO-t is. Ráadásul mindketten igyekeznek saját gazdasági holdudvarukat tovább bővíteni. Az USA esetében ez elsősorban az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Övezet, a NAFTA létrehozását jelenti, Európa esetében pedig elsősorban a kontinens perifériáit. Nagyon érdekes az EU és a NAFTA további gazdasági terjeszkedésével kapcsolatban Dél-Amerika pozíciója. Az Egyesült Államok arra törekszik, hogy a NAFTA-t, amely jelenleg csak Észak-Amerikára terjed ki, az egész amerikai kontinenst egybefoglaló övezetté szélesítse ki. Csakhogy az utóbbi időben egyre erősebbek azok az európai, főleg francia hangok, amelyek azt javasolják a dél-amerikai országoknak, hogy Európával, ne pedig az USA- val hozzanak létre szabadkereskedelmi térséget. Természetesen a gazdaság fontos, de nem minden. Különben is, az Atlanti-óceán két partja közti gazdasági kapcsolatok még mindig nagyon erősek és intenzívek, bár az amerikaiak fokozatosan a Csendes-óceán térségébe helyezik át gazdasági súlypontjukat (ez a folyamat már a 70-es évektől fontos tényező), és az európai országok is egymást tekintik legfontosabb gazdasági partnerüknek (ami így is van rendjén). A következő problémás tényező, amely az elmúlt két évben az iraki háborúval kapcsolatban is megmutatkozott, a biztonságpolitikai orientáció. Ezen a területen a transzatlanti kapcsolatok jövője nagyrészt attól függ, milyen biztonság- politikai paradigmát tesz magáévá a jövő Európai Uniója. Ha a neoga- ulleista nézet „győz”, és az EU arra fog törekedni, hogy az USA „ellensúlyaként” lépjen a nemzetközi kapcsolatok porondjára, a transzatlanti kapcsolatok ezen a téren jelentősen korlátozottak lesznek. Ennek egyik következménye lehet az is, hogy a NATO szerepe egyre inkább csökkenni fog, és nem csak az amerikaiak szemében. A másik lehetséges paradigma, amelynek legfőbb aspektusa a szoros euroatlanti együttműködés, már sokkal kedvezőbb lenne a transzatlanti kapcsolatok jövője számára a biztonságpolitika terén is. Természetesen ehhez az szükséges, hogy - Robert Cooper szavaival élve - az amerikaiak megtanulják meghallgatni Európát, az európaiak viszont megpróbáljanak olyan tényezővé, entitássá válni, amely képes valamit nyújtani az USA-nak. Mindenesetre ha nem így történne, óriási kár lenne. Senki nem tagadja ugyanis, hogy bár nagyon jelentős kérdésekre az európaiak és az amerikaiak különbözőképpen tekintenek, sok esetben az érdekeik sem egyeznek, azonban azt senki nem tagadhatja, hogy még mindig sokkal közelebb állnak egymáshoz, mint bármely más földrészhez, vagy ha úgy tetszik: civilizációhoz vagy kultúrkörhöz. Bár hajlamosak vagyunk frázisként tekinteni rá, de valóban igaz, hogy a demokrácia és a jogállam értékei, szabályai mindkét fél számára alapvetően fontosak, hiszen valójában rájuk épül egész társadalmuk. Nem hanyagolható el a közös történelem, kulturális örökség, sőt a nyelvi kapcsolat sem. A transzatlanti kapcsolatok jövője még fontosabb lesz, ha egy speciális aspektusból, a nemzetközi erőviszonyok jövőbeli eltolódása szempontjából tekintünk rájuk. Ennek a folyamatnak a haszonélvezői az Európán és Amerikán kívüli hatalmak lesznek. Természetesen ehhez hozzá kell tenni, hogy Európa és az Egyesült Államok mindig is központi szerepet fognak játszani a nemzetközi kapcsolatokban, már puszta méreteik, potenciáljuk, fejlettségük következtében is - soha nem jutnak tehát „Hollandia sorsára”, hogy egy brit szakértőt idézzek. Ez a „központi szerep” azonban a jövőben már nem dominanciát fog jelenteni. Ehhez egyszerűen túl erős lesz például India és Kína (persze ne feledjük, hogy hosszú távú folyamatokról, nem pedig egy-két évtizedről van szó). Márpedig egy ilyen világban a transzatlanti kapcsolatok központi jelentőségűek lesznek, ha Európa és Észak-Amerika „lépni akar”. Ha pedig ebbe a kapcsolatrendszerbe sikerülne bevonni Dél- Amerikát - mondjuk, Brazília vezetésével -, az „Atlanti Hármas” még nagyon sokáig kiváltságos helyzetben maradna. A szerző külpolitikai elemző A térség „oszthatatlan biztonságát” kívánta demonstrálni. Az Új Szabad Szlovákia Hangja tökéletesen megfelel a legradikálisabb szélsőjobboldali sztereotípiának Nacionalista újság mindenellenes csámcsogása TOKÁR GÉZA Miután a sok-sok egyetemen tajiuló fiatal a marketing, a reklám és a propaganda egyik legfőbb céltáblája, nem lepődtem meg, amikor a kollégiumban kezembe került egy újabb jobboldali, de leginkább rettentően hazafias sajtótermék, az Új Szabad Szlovákia Hangja. Áttanulmányozásával elvesztegettem másfél órát az életemből, de remekül szórakoztam. A régiónkban fellelhető radikálisabb jobboldali irányzatok jellegzetes tulajdonsága, hogy kimondottan egy (vagy több) népcsoport ellen irányulnak. A jelen szám tartalma tökéletesen megfelel ennek a sztereotípiának: olvasható a szerkesztők tollából egy magyar-, egy roma- és egy Amerika-ellenes cikk, valamint egy olyan iromány, amely mentegeti Ladislav Niž-ňanskýt, az Edelweiss hírhedtté vált tisztjét, akit Németországban állítottak bíróság elé népirtás vádjával. Az olvasóban óhatatlanul is felmerül a kérdés: miért vágják ki a szép szlovák erdőket mindössze azért, hogy efféle újságok megjelenhessenek? A legnagyobb terjedelemben persze ismét rólunk, magyarokról esik szó. A vezércikk tárgya ugyanis Magyarország és a határon túli magyar szervezetek viszonya, közös stratégiája. Voltaképpen igazi írói bravúr szükségeltetik ahhoz, hogy valaki öt oldalon keresztül képes legyen kritizálni egy 1996- ban született nyilatkozatot úgy, hogy mindvégig egyetlen érve van csupán. Ez az érv pedig az az unalomig ismert tézis, mely szerint a magyar szervezetek autonómiára való törekvésükkel folyamatosan megsértik a szlovák állam szuverenitását és területi egységét. A legjobb ötlet egy petí- ciós ív mellékelése volt. Kellő érdeklődés után akár létre is jöhet a legigazibb szlovák nemzeti párt, amely akár a szavazatok egy százalékát is megszerezheti. Jó gyűjtögetést! A szerző politológia szakos hallgató KOMMENTÁR Idegesség - félidőben TÓTH MIHÁLY Kormánykoalícióra létesült pártszövetség ha ad magára, legfeljebb a ciklus lejárta előtti hetekben, rendszerint a választási kampány kezdetén kezd oly módon erodálódni, hogy tagjai világgá kiáltják: a legközelebbi négy évben az eddig partnerek közül „ezzel feltétlenül, emezzel talán folytatni kívánjuk a hatalomgyakorlást, amazzal azonban semmiképpen sem”. Ehhez képest a szlovákiai politikai rezesbanda már javában hangol, hogy elmuzsikálja a talpalávalót Fico, Dzurinda és Mečiar násztáncához. Még pikánsabbá teszi a helyzetet, hogy a karmesteri teendőket az ellenzéki Smer elnöke látja el. Az a Robert Fico, akinek elméletileg semmi oka választások utáni koalíciókötési szándékainak felfedésére. Pártja a népszerűséget tekintve az első helyen, ráadásul ellenzékben van, és éppen beindult a baloldali pártok Smer vezé- nyeltével szándékolt egyesítése. Aligha sokat, de valamit ez az utóbbi is hozhat a nem jobboldali politika konyhájára. Akik ismerik a szlovákiai baloldal rendszerváltás utáni nem éppen dicsőséges történetét, Ficónak az SDL-ből való távozásának körülményeit, akik még emlékeznek arra, hogy a Smer elnökének mekkora ambíciói voltak a 2002-es választások előtt, azok nem légből kapottan állítják, hogy a fiatal baloldali vezető mégis ideges. Egyszerűen mert attól tart, hogy megismétlődik, ami 2002- ben történt, és pártja négy évre megint kimarad a kormányból. Fico idegessége ragályosnak bizonyult, és átterjedt a kormánypártokra is, de Mečiar sem bizonyult immunisnak a kórral szemben. Dzurinda maga se tudja, hogyan sikerült, ami két esztendeje történt, és valószínű, hogy ma egy lyukas garast se lenne hajlandó kockára tenni, abban reménykedve, hogy a csoda megismétlődik. Mečiar pedig tisztában van azzal, ha pártja 2006-ban ismét kimarad a kormányból, a HZDS végleg eljelentéktelenedik. Matematikailag van abban ésszerűség, hogy Fico elhúzza Dzurinda és Mečiar orra előtt a mézesmadzagot. E ráció neve: kényelmes parlamenti többség, a döntőképesség feltételeinek megteremtése. Politikai szempontból azonban a kényelmes többség ily módon való létrehozása katasztrófával fenyeget. Nevezzük nagy koalíciónak (így, különírva) a három párt feltételezett szövetségét. Európában a második világháború után nagyon eredményes volt a németországi nagykoalíció (így, egybeírva). Csakhogy a szövetségi köztársaságban gentlemanek voltak a nagykoalíciót vezénylő személyiségek. Távol áll tőlem a személyeskedés, így inkább nem szaporítom a szót némely vezető politikusaink viselt dolgainak felidézésével. Szlovákiában a rendszerváltás óta még egyetlen olyan kormány se ért el figyelemre méltó eredményt, amelyben a politikai színkép mindkét oldaláról szerepeltek pártok. Visszagondolni is rossz a HZDS, a munkásszövetség és a nemzeti párt országosának éveire, vagy az 1998 és 2002 közötti politikai vegyes felvágottra. Persze, ha őszinték akarunk lenni, be kell látnunk, hogy a jelenlegi, csupa jobboldaliból álló pártszövetség se jelenti a fejlődés csimborasszóját. A politikusok idegeskednek. A választópolgár ettől gyomorfekélyt kaphat. JEGYZET Furcsa egybeesés PÉTERFI SZONYA Mielőtt elfoglalta volna a miniszteri bársonyszéket, minden lehetőséget megragadott, hogy ismertesse elképzeléseit az egészségügyi reform mikéntjéről. Magabiztosan arról győ- zögette a közvéleményt, mihelyt övé lesz a tárca, asztalfiókjából előveszi a kész tervezeteket, s az ágazatban rögtön új időszámítás veszi kezdetét. Rudolf Zajacnak egy kicsit ugyan házalnia kellett a nyomtatásban is megjelent reformjával, mert anyapártja, a Demokrata Párt nem volt rá vevő. Felkínálta a HZDS-nek is, mondván: az ördögnek is felajánlja a lelkét céljai megvalósítása érdekében, de végül az ANO ölelte keblére. Hogy a tárca mennyit késett a törvények kidolgozásával és jóváhagyatásával, láthattuk és érezhetjük. Noha a kemény piaci elvekből a tárcának engednie kellett, mégsem enyhültek a reform anyagi terhei, és ember legyen a talpán, aki sejti, mit hoz a jövő. Mert nem vall precíz, átgondolt munkára az, hogy a néhány hete elfogadott egészségügyi törvények máris módosításra szorulnak. Ugyancsak kapkodásnak tűnik a nagyvárosi kórházak összevonásának terve is. Volt már ilyen próbálkozás Pozsonyban, amikor az Egyetemi Kórházat egy igazgatóság alá vonták a ružinovival, költség- csökkentés címén. Ám hiába volt egy igazgatója az intézetnek, semennyivel sem csökkentek a kiadások, ezért amilyen gyorsan csak lehetett, szép csendesen visszacsinálták az egészet. A minisztérium megint megtakarítással és napi ezer szabad fővárosi kórházi ággyal magyarázza az összevonás szükségét. Ha ez tényleg igaz, akkor közérdekből Zajacnak teljes mellszélességgel vállalnia kellene valamelyik szükségtelen intézmény bezárását. És eladását. Igaz, ez sem megy úgy, ahogy eltervezte, a már üresen álló és málló kórház- épületek nem kellenek senkinek. Pedig az eladásukból (több mint kétmilliárd koronával számolt a tárca) származó bevételből a fővárosi kórházak korszerűsítését ígérte. Az előzmények ismeretében nem lehet véletlen, hogy néhány napja a Penta pénzügyi csoporthoz tartozó részvénytársaság vezetője a gyógyszertárlánc kialakításának előnyeit ecsetelve - szinte a minisztériumi illetékesek szavait ismételve - ugyancsak a működtetési költségek megtakarításával érvelt. Nem furcsa? Szöveg nélkül 1 (Szalay Zoltán rajza) i
