Új Szó, 2004. november (57. évfolyam, 253-276. szám)

2004-11-11 / 261. szám, csütörtök

2 Közélet ÚJ SZÓ 2004. NOVEMBER 11. RÖVIDEN Több mint 25 milliárd lakásvételre Pozsony. Az év első 9 hónapjában a három hazai lakás-takarék­pénztár együttesen 14,82 milliárd koronával járult hozzá a lakás­alap felújításához és bővítéséhez, a kilenc, jelzáloghiteit nyújtó bank pedig ebben az időszakban több mint 12 ezer jelzáloghiteit nyújtott 10,71 milliárd korona értékben. A pénzintézetek közül a VÚB volt a legaktívabb 2,8 milliárd koronával, majd a Szlovák Ta­karékpénztár következik 1,9 milliárddal és az OTP Bank 1,4 milli- árddal. A lakás-takarékpénztárak közül a legaktívabb a PSS, amely 11,32 milliárd koronát fordított lakásfinanszírozásra, (s, t) Osztrák kézben a Szlovák Légitársaság? Pozsony. A kormány tegnap tudomásul vette, hogy a tartósan veszteséges Szlovák Légitársaság (SA) - osztrák partnere, az Austrian Airlines (AUA) légitársaság kezessége révén - 5 millió euró hitelt kapott a Szlovák Takarékpénztártól. Az AUA a kezesség fejében vezető pozíciókhoz jutott a 2004 első 6 hónapjában 170,4 millió ko­rona veszteséget felhalmozó szlovák társaságban. A közel 90 száza­lékban állami kézben lévő cég anyagi helyzetére jellemző, hogy né­hány hete meg kellett válnia egyik lízingelt Boeing repülőgépétől. Pavol Prokopovič közlekedési miniszter közölte: bár a részvénycso­mag eladására nemzetközi tendert írnak ki, úgy látja, az SA számára az Austrian Airlines volna a legmegfelelőbb tulajdonos. (TASR) Jól haladnak a tárgyalások az Enellel Pozsony. A szlovák fél szemszögéből nézve jól haladnak a tár­gyalások az olasz Énei energiaszolgáltatóval, amely a Szlovák Vil­lamos Művek 66 százalékát szeretné megvásárolni - közölte Maroš Havran, a gazdasági tárca szóvivője. A tárgyalásokat legké­sőbb ma 24 óráig kell befejezni, mivel addig tart az olasz fél exklu­zív joga, az eredeti időpont egyébként november 1-je volt. Ha mégsem sikerülne a két félnek megegyeznie, akkor valószínűleg a cseh ČEZ venné át az Énei helyét. (TASR) Mibe kerül a kettős állampolgárság? Budapest. A szaktárcák számításai szerint 800 ezer személy ese­tén évente összesen 537 milliárd 400 millió forint a kettős állampol­gárság többletköltsége - közölte tegnap Gál J. Zoltán, a miniszterel­nöki Hivatal politikai államtitkára. A magyar kormány ülését követő­en elmondta, hogy a magyarigazolvánnyal rendelkezők számát vet­ték alapul. Mint mondta: ez az összeg az államháztartásra nézve „sokkszerű hatással járna”, nehezen kezelhető helyzetet eredmé­nyezne. „A kormány külhoni magyar útlevéllel, egymilliárd forintos úgynevezett szülőföld-alap létrehozásával, valamint húszmilliárd fo­rintos gazdaságfejlesztési és munkahely-teremtési programmal kí­vánja segíteni a határon túli magyarságot - közölte Hiller István kul­turális miniszter. Úgy fogalmazott: a határon túli magyarság számá­ra mást és többet adunk, mint amit a népszavazás ajánl. (MTI) Újra tárgyalnak az egészségügyi törvényekről Ismét a parlament elé ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Alig néhány héttel a reformtörvények elfogadása után a kormány máris azok módosítá­sára készül. A hat jogszabály par­lamenti tárgyalása során a képvi­selők több száz javaslatot nyújtot­tak be, az egészségügyi miniszté­rium azonban újra kénytelen a parlament elé vinni a törvényeket. A módosítás célja az állami kórhá­zak és az egészségbiztosítók vé­delme, januártól ugyanis a végre­hajtók zárolhatnák az intézmé­nyek számláit. A kabinet tegnapi ülésén javasolta a módosítások parlamenti elfogadását. Az egészségügyi minisztérium az egészségügyi szolgáltatókról és az egészségbiztosítókról szóló jogszabályok módosításával ide­iglenesen - azok részvénytársa­sággá való átalakulásáig - megtil­taná, hogy a végrehajtók ráte­gyék a kezüket az egészségügyi szolgáltatók és az egészségbizto­sítók vagyonára. „Csak meghosz- szabbítjuk az intézmények vé­dettségét, hiszen a jelenlegi sza­bályozás év végéig tiltja, hogy a végrehajtók a kifizetetlen szám­lák fejében zárolják az intézmé­nyek számláit” - indokolta a mó­dosításokat Rudolf Zajac. Mindez csak korlátozott ideig lesz ér­vényben, az egészségbiztosítók­nak júniusig, a szolgáltatóknak az év végéig kell részvénytársa­sággá alakulniuk. Ezután lehető­vé válik adósságaik peres úton történő behajtása. „Folyik az in­tézmények tehermentesítése, s várhatóan befejeződik a transz- formációjukig, a törvénymódosí­tással azt akarjuk elérni, hogy a 2003 végéig keletkezett tartozá­saik ne veszélyeztessék működé­süket - mondta a miniszter. - A későbbi adósságok rendezését már maguknak kell megoldani­uk.” Zajac szerint a most javasolt módosításokat nem lehetett ko­rábban beépíteni a törvényekbe. „Meg kellett várnunk a jogsza­bályok hatályba lépését, mivel a most javasolt változások más tör­vényeket is érintenek” - indokol­ta Zajac, miért kerülnek ismét a parlament elé a törvények, (lpj) Pozsonyi kórházösszevonás Az egészségügyi miniszter hat nagy pozsonyi és Pozsony környéki kórház összevonására készül. Januártól egy igazgatóság alá kerül a kramárei, a ligetfalusi, a ružinovi és a Miczkiewicz utcai egyete­mi kórház, a pozsonypüspöki légúti betegségek intézete, valamint a bazini elmegyógyintézet. A közös kórház élére Valerián Potičný, a ružinovi kórház jelenlegi igazgatója kerül. Rudolf Zajac minisz­ter szerint ezzel nő az intézmények gazdasági hatékonysága, vagy­is csökkenhetnek tartozásaik. (1) 300-400 tonnára becsülik a lejárt szavatosságú peszticidek mennyiségét Veszélyes hulladékok Ipolybélen ÚJ SZÓ-HÍR Ipolybél. Növényvédőszer-lera- kat felszámolásába kezdett teg­nap a Greenpeace az Ipoly menti településen. A korábban csődbe ment termelőszövetkezet raktárá­ban két tonna veszélyes hulladék halmozódott fel. A lerakatban Atrazint, Simazint, Lindánt és Toxafént is felfedeztek, holott ná­lunk 1984-től tilos használni eze­ket a vegyszereket. A lejárt szava­tosságú növényvédő szereket rak­tározó épület ajtaja, ablakai kitör­tek, tető híján régóta beázik. A Greenpeace több mint húsz akti­vistája az objektum tízméteres körzetében állapított meg nagy­mértékű talajszennyezettséget. A szakértők felügyelete mellett vé­dőruhákban és gázálarcokban he­lyezték a hulladékot speciális hor­dókba. Martin Hojsík, a kampány irányítója szerint az állami szer­vek megközelítőleg 300-400 ton­nára becsülik a lejárt szavatossá­gú peszticidek mennyiségét. Könnyen elképzelhető, hogy az ipolybéli lerakathoz több száz ha­sonló időzített bomba ketyeg az országban, sokak egészségét ve­szélyeztetve. A szlovák, magyar, cseh, osztrák és német aktivisták bevonásával végzett akció várha­tóan holnapig tart. (ú) 15 év után jár nyugdíj Béremelés a tűzoltóknak Pozsony. Magasabb fizetésre számíthatnak a tűzoltók - derült ki a tűzoltókról és mentőszolgá­latokról szóló törvénymódosítás­ból, melyet a kormány tegnapi ülésén fogadott el. „Bár 13. és 14. havi fizetést továbbra sem kapnak, 2005. január elsejétől így is körülbelül havi kétezer ko­ronával keresnek többet” - pon­tosította Vladimír Palkó belügy­miniszter. A kormány a tűzoltók jutalma­zására 2005-re 192 millió koronát különített el. A rangért járó pótlék is emelkedik: jövőre 1800 és 3700 korona között fog mozogni. 2005- től a túlórákért, hétvégi, éjjeli és ünnepnapi ügyeletekért is több pénzt kapnak. A kormány elfogadta a rend­őrök szociális támogatásáról szóló módosítást is. Ennek értelmében a tizenöt évet leszolgáló rend- fenntartók szolgálati nyugdíja bé­rük harminc százaléka lesz. Ez harminc leszolgált év után hatvan százalékra emelkedhet. Változnak a rendőrök jogkörei is: a letartóztatás során úgyneve­zett kényszerövet is használhat­nak. A bankokat ezentúl kötelező­en 24 órán keresztül kamerarend­szerrel kell figyelni, a bankokat pedig riasztóberendezéssel kell összekötni a rendőrséggel. (SITA) A Greenpeace aktivistái szakértők felügyelete mellett, védőruhákban és gázálarcokban helyezték a hulladékot speciális hordókba (Rastislav Procházka felvétele) Abrhan igazságtalannak tartja, ha egyesek a költségvetés támogatásáért előnyökben részesülnek Tovább keresik a pénzt az új alapra Pozsony: Ismét a jövő évi költségvetés volt a Koalíciós Tanács tegnap esti ülésének legfontosabb témája: meg­próbálták előteremteni a környezetvédelmi alap mű­ködtetéséhez szükséges egymilliárd koronát. Ezen­kívül megvitatták, milyen módon igyekeznek rábírni a független honatyákat a bü­dzsé megszavazására. ÖSSZEFOGLALÓNK Miklós László környezetvédelmi és Ivan Miklós pénzügyminiszter az utóbbi napokban közösen ke­resték a megoldást a környezetvé­delmi alap finanszírozására. Mik­lós László szerint működése 2008- ig nem terhelné a költségvetést, és egyebek mellett azt javasolja, hogy a környezetvédelmi tárcán belül idén megspórolt pénzeket utalják az alapba. A pénzügymi­niszternek nem tetszik az intéz­mény újbóli létrehozása, az MKP viszont ragaszkodik hozzá, ugyan­is sok kisközség csak innen számít­hat támogatásra ivóvízvezeték vagy csatornahálózat kiépítésé­hez. -A környezetvédelmi alap fi­nanszírozása ügyében csak mini­mális elmozdulás történt a jó irányba - közölte az ülés után Miklós László. Ivan Miklós pénz­ügyminiszter ugyanis hajlandó volt elismerni, hogy részben az uniós ISPA-alapból is állni lehetne a kiadásokat. A tárgyalásokat a jö­vő héten folytatják. Annyi viszont bizonyos: a szükséges pénzt az MKP miniszterei által vezetett tár­cáknak kell kigazdálkodniuk. Ugyancsak szót ejtettek arról, hogyan fogják a független hon­atyákat a jövő évi büdzsé támoga­tásáról meggyőzni. Egyesek úgy vélik, elsősorban az SDKÚ-nak kel­lene aktívnak lennie, és biztosíta­nia legalább annyi voksot, ameny- nyivel a megbízatási időszak elején rendelkezett. Mikuláš Dzurinda kormányfő már korábban elismer­te: tárgyal a függetlenekkel az egyes javaslatok támogatásáról. Azt is többször leszögezte, nem lát abban semmi rosszat, ha egyes parlamenti képviselőkkel sport- csarnokok, víztisztítók felépítésé­ről, régiójuk fellendítéséről beszél­get. Pavol Abrhan (KDH) azonban igazságtalannak tartja, ha egyesek a költségvetés támogatásáért elő­nyökben részesülnek, míg mások „ingyen” voksolnak. Szerinte ez a vég kezdete. Hasonló véleményt már az MKP is többször megfogal­mazott. A kormánypártok úgy döntöttek: ha lesznek tárgyalások a függetlenek követeléseiről, a mi­niszterelnök időben tájékoztat. A lapzárta után kezdődött koalí­ciós tárgyalás másik legfontosabb témája a kisebbségi kultúrák finan­szírozásáról szóló törvénytervezet volt. Az ANO szerint nincs szükség üyen törvényre, az MKP viszont ra­gaszkodik elfogadásához. Egy má­sik törvényjavaslat, a lehallgatási botrányra reagáló, a megfigyelő berendezések használatáról szóló tervezet kapcsán azonban nagy az egyetértés a két párt között. A KDH-nak viszont nem tetszik, hogy új intézmény jönne létre, mely ellenőrizné és mindenkitől függetlenül végezné a megfigyelé­seket. Ez nem oldaná meg az ille­gális lehallgatások problémáját, a hangfelvételek esetleges eltűnését sem akadályozná meg, viszont ne­hezítené a legális megfigyeléseket - véli a KDH. (sza) Mit kérnek a függetlenek a költségvetés támogatásáért? Ivan Kiňo - a besztercebányai régió egészségügyére szeretne több pénzt, konkrét összeget nem árult el Gustáv Kraja - a regionális oktatás nagyobb mértékű támogatását, Kelet-Szlovákiában több útszakasz, valamint a Kassától a magyar ha­tárig vezető autópálya megépítését szorgalmazza Miroslav Abelovský - Zólyomban egy sportcsarnok befejezését kéri, ami legalább 110 millióba kerül Ladislav Polka - legalább 20 milliót akar a turzovkai kerülőút megépítésére Alexej Ivanko - a Budimír-Pozdišovce útszakaszra követel tá­mogatást Igor Pinkává - a nagyszombati kerülőút megépítését követeli Robert Nemcsics - konkrét igénye nincs, viszont egykori gazdasági miniszterként követeli a tárca által osztogatott - például az egyes ipa­ri parkok létrehozására szánt - támogatások igazságos megítélését Felgyorsul Szlovákia sztrádaépítési programja, 78,8 kilométert építenek három év alatt Prioritást élvez az osgyáni kerülőút ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A 2005 és 2008 kö­zötti időszakban Szlovákiában összesen 184,3 kilométer hosz- szúságú kiemelt fontosságú köz­utat építenek, ebből 78,8 km lesz az autósztráda - derült ki a közlekedési tárca aktualizált ütemtervéből, amelyre tegnap bólintott a kormány. A jóváha­gyott koncepció szerint felgyor­sul a déli vonalvezetésű R2-es gyorsforgalmi út építése, leg­alábbis ami a gömöri Osgyánt el­kerülő utat illeti, amelyet nem az eredetileg tervezett 2007- ben, hanem már 2006-ban befe­jeznének. Az osgyáni szakasz egyébként döntő részben az Eu­rópai Unió forrásaiból valósul meg. A kormány emellett megvi­tatta a Pozsony-Érsekújvár-Lo- sonc R7-es gyorsforgalmi út elő­készületeit is. Természetesen a sztrádaprogram súlypontját a Hyundai/KIA autógyár miatt sürgős Ladce-Zsolna közötti 42,6 km-es szakasz megvalósítá­sa jelenti, amelyet 24,4 milliárd korona ráfordítással 2006 végé­ig szeretnének befejezni. Idén 10 milliárd koronát különítettek el az autópálya-program megvaló­sítására, ám jövőre már 17,7 mil­liárdos 2007-ben pedig egyene­sen 20,8 milliárdot szánnak e célra. A nagyobb intenzitásra va­lóban szükség van, hiszen tavaly az 5 tervezett útszakasz építésé­ből csak kettőnek láttak hozzá, az idei 8 szakaszból pedig szep­tember végéig mindössze egy építése kezdődött el. (t, s)

Next

/
Thumbnails
Contents