Új Szó, 2004. november (57. évfolyam, 253-276. szám)
2004-11-06 / 257. szám, szombat
ÚJ SZÓ 2004. NOVEMBER 6. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 HÉTVÉG(R)E Szerintem szeretem A hülyülős-politikusosat TALLÓZÓ SME Több százezer ember vesztheti el földjét Szlovákiában - írja a lap, s megjegyzi, a községek arra várnak, mikor kerül az állam kezébe az ország területének megközelítőleg egy- tizede, s azt ők megkapják. Az újság rámutat: tíz hónapon belül az állam egymillió ember nevesítetlen földjét kaparintja meg, ha a tulajdonosok vagy az örökösök nem jelentkeznek. Paradox módon olyan telkekről van szó, amelyek esetében bár a tulajdonos neve ismert, de hiányzik a születési dátum vagy a lakhelyeim. Mindeközben a tu: lajdonosok szerepelnek a földnyilvántartásban, jóllehet, sok esetben nem tudnak erről. Minden településen bizottságnak kell keresnie őket, s ha nem találnak senkit, a nevesítetlen telkek a községek tulajdonába kerülnek. Mivel milliárdos vagyonról van szó, nem biztos, hogy a kutatás tüzetes lesz a Mária Terézia ideje óta nem tapasztalt államosítási akció során. MAGYAR SAJTÓ Mégis megszűnt a Magyar Hírlap. A Ringier már a mai lapszám kiadását sem engedélyezte arra hivatkozva, hogy a szerkesztők nem voltak lojálisak a kiadóval szemben. Az újságíróknak este hatig el kellett hagyniuk az épületet. Tegnap még több társaság is meg akarta venni a lapot, ám a kiadó végül nem adta el. így beigazolódni látszanak azok a találgatások, hogy a Ringier a Magyar Hírlap megszüntetésével a portfoliójába tartozó másik politikai napilapnak, a Népszabadságnak próbál piacot szerezni. Lehetőséget és időt kért még tegnapelőtt a Magyar Hírlap megmentésére Gyurcsány Ferenc kormányfő, aki informálisan konzultált a lap tulajdonosával. Veszteségnek tartja a lap megszűnését Orbán Viktor volt kormányfő is. így fogalmazott: „A lap megszűnése akkor is veszteség, ha más szellemi és értékalapokon áll, mint mi.” szeretem. Az jó. Szerintem. Bemegy a nő a tévébe, kezében valami ortodox fityfe- nével, és szétveri a szerkesztőt, meg az operatőrt, meg kiabál, meg jól megfenyeget mindenkit, meg mindenki családjának ajánlja a sírt, mert úgy elkeseredett félje halála okán. Az nagyon jó. Szerintem. MOLNÁR NORBERT A történet amúgy semmi velőtrá- zó: egy megbokrosodott matróna berohan egy hírtelevízióba, patáli- át csap, mert nem tudja feldolgozni férje halálát, ami, ugye tényleg nem egyszerű feladat egy földi halandó számára. Megfenyegeti a televízió munkatársait, majd elégedetten továbbáll. A sztori egyetlen pikantériája talán az lehetne, hogy a nő a politika ballisztikus pályáján mozog, botrányhős és földrajztanár. De ez kevés, a történet teljesen szimpla, ám rohadtul megcsinálták. Szerintem. Az elnökös-reinkarnációsat is nagyon szeretem. Az jó. Szerintem. Van egy főszer, aki történetesen az Egyesült Államok elnöke, senki sem jósol neki már nagy jövőt, amúgy is mindenki csak a vadnyugati bunkót látja benne, aki olajku- takat tenyészt az udvarában, aztán sitty-sutty, derült égből villanyóra, megint megválasztják őt elnöknek, pedig a sztárok csak ellene kampá- nyoltak, a háromnegyed világ a pokolba küldené; mesteri hócipőtöltő, és mégis. A vesztes meg nyavalyog, nyekereg, pedig azt hitte, hogy rihe-röhögni fog. Az ilyen fordulatos-krimis sztorik mindig bejönnek, pedig kicsit giccsesek, meg hihetetlenek, de zabálja a nép. Az ilyesmiknek meg szokták csinálni a második részét (később a negyvenötödiket is), de abban már biztosan nem fognak örülni azok, aldk most vigyorognak. Jól bevált recept szerint jön egy hősnő, leginkább egy volt elnök felesége, nevezzük őt munkanevén Hillarynek, és lekaszabolja az ellenfelet, persze csak úgy képletesen. Legalábbis szerintem. A politikusos-mutánsosat is igen szeretem. Hú, az nagyon jó. Jön a manusz, meg akarja győzni a másik manuszokat meg nőciket, hogy milyen jó fej, de nem megy. A manusz is tudja, hogy hülye az egészből, mert erőművet utoljára Don Quijote környezetében látott lerajzolva, de ő belemegy, mert úgy izgalmas, ha fejjel a falnak, meg ilyesmik. Persze, belebukik, de jön az isteni gépezet jön a deus ex masina, és segítenek: éjjel adószakértővé ütik. Ez azért jó, mert azt hiszi a gyanútlan néző, hogy pitypang lesz, vagy gyufaárus kislány, de nem, marad politikus, mert ez így realisztikus, és adókhoz fog érteni. Ez rohadt jó. Szerintem. A kongresszusos-politikusosat is nagyon csípem. Elég jó. Szerintem. Összeülnek mindenféle komolykodó emberek, válogatnak maguk közül az elavultak helyére újakat, akik persze, csak látszólag újak, mindig ott sertepertéltek a háttérben, meg az előtérben is, ha tehették. Vagy maradnak az avíttak, mert dramaturgiailag ez is nagyon működhet. Ilyenkor jönnek aztán a konspirációk, ki kit szeret meg nem, mindenki okosakat mond, hogy meg kell erősödni, mert az ellenség igazi ellenség, de még a barátok is igazi ellenségek, és nemcsak a párton belül mennek a konspirációk, hanem kívül is, mert ott tágasabb. Ha drámaian megcsinálják az ilyet, az jó tud lenni. Szerintem. A politikusos-kómásat nem szeretem. Az nem jó. Az olyan kiszámítható, hogy a film elején meghal, aztán meg nem is. Mindenki elkezd aggódni, persze az ellenségei nem, a végét már meg se szoktam várni, mert úgyis tudom mi lesz. Szerintem. HETI GAZDA(G)SÁG Hamarosan árverésen árulják majd a fát nálunk TUBA LAJOS Minél több ügynök keres meg, annál fontosabb ember vagy - vigasztaljuk jobb híján azokat, akiknél egymásnak adják a kilincset a nyugdíjpénztárak tanácsadói. Erre a kis időre legalább pénzembereknek érezhetjük magunkat, ellentétben a szokványos időszakkal, amikor mi kilincselünk a bankoknál és más hasonló intézményeknél, s tűijük az ottani packázást. Most esedékes a kötelező felelősségbiztosítás is. A díj már nem emelkedik nagyot, bár a legtöbb biztosító titkolja árait, így nem ad nekünk esélyt arra, hogy november 18-áig mindent megfontolva válasszunk közülük. De ezt utoljára tehetik meg, az idei tapasztalatok alapján jövőre már okosabbak leszünk, és valószínűleg nagy lesz a mozgás. Szép dolog, hogy a mostani kormány 50-ről 47 százalékra csökkentette a kötelező járulékok mértékét, de ez csak a kezdet - ezzel vezette be az egyik vállalkozói szervezet a javaslatát, amely szerint az elvonásokat rövid időn belül további 6 százalékkal lehetne csökkenteni. A legérdekesebb a végkövetkeztetés, amely szerint több elemet kötelező helyett önkéntessé kellene tenni. így például a magánnyugdíjpénztárba irányuló 9 százalékot. Mivel azonban a hazai lakosság ilyen szempontból elég önveszélyes, ez nagyon meggondolandó. Ez ugyanis a chilei nyugdíjrendszer problémáinak is az oka. A hazai reform szempontjából rossz időpontban kezdtek el szálingózni a világ számára etalonnak számító chilei rendszer gondjairól szóló hírek. Bizonyos társadalmi csoportoknak ugyanis nem tették kötelezővé a nyugdíjjárulék fizetését. Sokan persze nem is fizették, ami miatt megöregedve felkopott az álluk (a szociális segély nyilván arrafelé sem a napfényes öregkor záloga). Aki viszont rendesen fizetett, elégedett, amilyenek remélhetőleg mi is leszünk majd egykoron. így nem csodálkozzunk azon, ha a hazai illetékesek inkább nem teszik önkéntessé annak a bizonyos 9 százaléknak a fizetését. A szociális ügyi minisztérium szerint egyébként a nyugdíjreform iránt sokkal nagyobb az érdeklődés, mint ebben a fázisban a környező országokban volt. Eddig talán ez az egyetlen előnye annak, hogy Szlovákia eddig aludt ilyen téren. A következménye pedig az lesz, hogy ha gyorsan sokan lépnek át a második pillérbe, a pénzük hamarabb kezd el kamatozni, így mindenki jól jár. A héten egyébként újabb brüsszeli bizottság állapította meg, hogy Szlovákia gyorsan fejlődik, és ezzel hozzájárul földrészünk dinamizmusához. Ezúttal azt vizsgálták, miként áll az úgynevezett lisszaboni stratégia megvalósítása. Ennek alapgondolata, hogy Európa 2010-ig gazdasági teljesítőképességben és lendületben utoléri az USA-t. Erről az egyes országok szépen meg is feledkeztek, a brüsszeli apparátus néhány hónapja viszont igyekezik felmelegíteni a témát. A stratégia lényege a tudományos és műszaki fejlesztés, amelyre egyébként nálunk az ádagosnál is jóval kevesebbet áldoznak. így aztán marad a makroökonómia, mi ezzel segítjük az európai kimutatásokat. Ez persze csak ideig-óráig tartható, utána meglátjuk, mi lesz. A héten nagy csatározás folyt erdőfronton. Az MKP a politikai arcvonalon lassú előrenyomulást ért el. Kiderült viszont, hogy a földművelésügyi minisztérium centralizációs elképzelései teljesen ellentétesek a versenyhivatal határozatával. Ez ugyanis a kitermelt fa 60 százalékának eladását utalta regionális hatáskörbe, míg a minisztérium ennyit szán a központnak. A hivatalos indoklás szerint ezzel nem lesz gond, mert a központ a rendelkezésre álló fa egy- harmadát nyilvános aukciókon adja majd el. Ez jól hangzik, a kérdés most már csak ez: ha végre eljutottak az áttekinthető megoldásig, akkor miért nem fektetnek erre még nagyobb súlyt? VENDÉGKOMMENTÁR Esti nemzeti mesék kövesdi károly 9HMMHÍ „Hány éves vagy, királyfi?” - kérdi a banya az ifjút (nevezzük Királyfinak), miután jól átverte, majd harsányan kacag: „Még mindig hiszel a mesékben?” A humor szent dolog, a mese szintén. A politika kevésbé, bár nálunk mindent átitat, talán még a földre hulló falevelet is. Megyei szinten mindenképpen. Nyitra megyében például kiderült, feszültséget okoz a statisztika, hiszen a megyei önkormányzatban több a magyar a kelleténél, így előállt a furcsa helyzet, hogy a magyar választók érdekei hangsúlyosabban érvényesülnek, míg a megyefőnök, aki nem magyar, az utóbbi két évben körülbélül 46 megyei határozatot nem írt alá, éppen emiatt. Erre mondják, hogy állóháború. Nosza, okulnak az atyafiak, ennek véget kell vetni; a következő megyei választásokon Dzurinda pártja összekacsint Mečiarék- kal. A kacsingatás már javában folyik, nem is titkolják. Azt sem, mi célból. De hiszen ez disznóság, szisszen fel Királyfi, aki végtelen naivitásában azt hiszi, hogy az úri becsületszó, a kormányprogram meg a koalíciós szerződés valamire kötelez. S ezzel eljutottunk Mórickához, akinek mindenről ugyanaz jut az eszébe. Mondjuk, az autonómia. Móricka is királyfi volt egykor, de már felcseperedett, és kinőtt a mesékből. Ő tudja, hogy Szlovákiában csak akkor lesz demokrácia meg rend, és melíesleg akkor lesz mindenki egyenlő, amikor a dél-Szlováki- ai magyarok végre beterelődnek a gettónak nevezett autonómia karámjába. Akárcsak a finnországi svédek, a spanyolországi katalánok vagy az északolasz dél-tiroli osztrákok. Ott nincsenek ilyen gondok, tiszták a játékszabályok. A dél-tiroli osztrák terület Olaszországhoz tartozik, és ez senkit sem zavar. Miért is zavarná? Az osztrákoknak jól megy a soruk, az olaszoknak meg nem kell álmatlanul forgolódniuk, hogy min ármánykodnak már megint; kinek a kezében van a bolzanói kórház, amikor az a bolzanóiaké, hogy éppen a fontanói leányiskolát akarják megmenteni az összedőléstől, és nem a kínai nagy falat. Móricka, ellentétben Királyfival, arra is emlékszik, hogy Dzu- rindáék éppen a megyerendszerről történő szavazáskor kacsintottak össze először az ellenzékkel. Az eredmény ismeretes, a következményekről meg éppen most mesélünk. Ha lehettek volna magyar többségű megyék, Mečiar is, Dzurinda is nyugodtan alhatna, és nem kellene azon agyalniuk, hogyan kéne visszahozni a pártállam gyakorlatát, amikor felülről lehetett (nemzeti alapon) diktálni. Most a saját csapdájukban vergődnek, míg já nem jönnek, hogy nincs megoldás, mert Királyfit nem lehet elűzni, a meséket meg újabban Brüsszelben láttamozzák. Ami nem cenzúra, hanem jobb híján nevezzük lektori véleménynek. JEGYZET Bush, Kerry és mi POLÁK LÁSZLÓ Az amerikai elnökválasztásról már sok mindent elmondtak, és még nyilván sok mindent el is fognak mondani. A politikai lapok közlik azt is, hogyan reagál a világ, hogyan reagálnak bizonyos országok és politikusok. Olvasom, hogy Moszkva például örül. Ez bizony számunkra, posztszocialista emberkék számára fura élmény. De üdvözlik Bush újraválasztását a lengyelek, az olaszok is. Fenntartásaik vannak viszont a franciáknak, a németeknek, örülnek a csehek, és hát legfelsőbb szinteken örülünk mi itt, a kicsike Szlovákiában is. Van persze más vélemény is: Kubának például mindegy, Havanna szerint egyre megy, hogy Bush vagy Kerry, Kuba szemszögéből az egyik kutya, másik meg eb, mert mindkettő gaz imperialista, és hogy ők nem hagyják magukat megfélemlíteni. Természetesen az amerikai elnökválasztásnak vannak szlovákiai belpolitikai tanulságai is. Például azt az eleganciát átvehetnénk vagy tanulhatnánk az amerikaiaktól, ahogy ez a Kerry elismerte Bush győzelmét, tehát saját vereségét. S felajánlotta a győztesnek a segítségét és szolgálatait. Az idei tavaszi szlovákiai elnökválasztásra, annak is a második fordulójára gondolok, amikor a vesztes, Mečiar nem volt hajlandó gratulálni, kezet nyújtani a győztes Gašparovičnak, s úgy viselkedett, mint Pistike a homokozóban, amikor Jancsika elveszi a kis lapátkáját, és rátapos a homokvárára. Jó, jó, egy párt kebelén voltak sokáig, összevesztek, nem tudni, min és miért. De hát az egyik győzelme remek alkalom lett volna a kibékülésre, hisz az ország érdeke a fontos. Nyilván Kerry se szereti különösebben Busht, és a kampány idején mondtak is egymásra nagyon vadakat. Na de a kampány végeztével jöhetett a „spongyát rá”, s nem csak mondták, gondolták is: most már Amerika a fontos, és nem az, hogy ki lett az elnök. Persze az, hogy Putyin és Schröder, Berlusconi és Castro, Gašparovič, Mádl meg a többiek kifejezték örömüket, véleményüket, esetleg fenntartásaikat, ez teljesen rendjén való. Mosolyt fakaszt viszont Karol Ondriaš, aki a szlovák kommunisták nevében azt mondta, elégedetlen az amerikai választók döntésével. Vagy Boris Zala egykori sikertelen szlovák elnökjelölt, ma ellenzéki parlamenti képviselő, aki szerint Bush megválasztása semmi optimizmusra nem ad okot. Hát, ha ők mondják! De hogy minek!?- Ugye, megmondtam, hogy az egészségügyi reform után munkanélküli lesz! (Elek Tibor rajza)
