Új Szó, 2004. október (57. évfolyam, 227-252. szám)
2004-10-29 / 251. szám, péntek
t/' Csapdával vagy csalétekkel védekezzünk a mezőről az épületekbe húzódó egerek és más rágcsálók ellen Mindent megrághatnak Jaj, egér! - kiáltunk fel riadtan, ha a pincében, kamrában a zsákból, vagy a láda alól hirtelen szürkésbarna apró rágcsáló ugrik ki és villámgyorsan eltűnik a sarokban levő lyukban, vagy valamelyik bútor alatt. Különösen most időszerű az egérszaporodás veszélyére figyelmeztetni. CSERES ZOLTÁN A nagy nyári és kora őszi táplálékbőség után az egerek odakint egyre kevesebb rágcsálnivalót találnak. Az erősen hűvösödő, nyirkos éjszakák is védett helyekre kényszerítik őket. így húzódnak egyre közelebb az ember által lakott területekre, épületek belsejébe. A kamrában vagy pincében tanyázó házi egerek leélhetik rövid életüket úgy, hogy egyetlenegyszer sem dugják ki orrukat a falakon túlra. Generációk váltják, válthatják egymást ugyanazon a padláson, ugyanabban az istállóban. Az épületekben, tehát az ember közelében élő állományok különösen szaporák, a nőstények a helyiség hőmérséklettől függően akár egész évben nevelhetnek utódokat. Általában 3-4 hetenként ellenek 6-8, néha 10-12 kölyköt. A szabadban vagy a kinti területeken tanyázó házi egér szaporodása a téli időszakban szünetel. A kamrákban, pincékben, istállókban, pajtákban élő házi egerek egyfajta családi közösséget alkotnak, amely egy- egy uralkodó hímből, több nőstényből és a mindenkori fiatalokból áll. Az egeres helyiséget az állatok vizeletének jellegzetes szaga nyomban elárulja, de mindig megtalálhatjuk a földön a fe- ketés színű apró ürüléket is. Ahol nem üldözik őket, hamar megszelídülnek, néha napközben is előbújnak és minden rág- hatót apróra őrölnek éles fogaikkal. A legjobb védekezés ellenük a pincébe zárt macska, de felállíthatunk rugós csapdát is. Kiváló egérfogó a felezett dió hegyére felállított befőttesüveg is. Ez utóbbinak az az előnye, hogy a foglyul ejtett egeret nem kell feltétlenül elpusztítani, hanem a háztól távolabb ismét szabadon engedhetjük. Ahol közelben erdők, kertek vannak, az épületekben minden ősszel gyakori vendégek az erdei egerek. Négy fajukat ismerjük, három közülük meglehetősen hasonló - vörhenyes, barna bundával, nagy fülekkel és fekete szemekkel. A negyedik a pirók egér, erősen vörhenyes bundájú, amelyet a tarkótól a faroktövig fekete csík díszít. Az épületekben azonban a leggyakrabban a közönséges .erdei egérrel találkozhatunk. Az ellene való védekezés gyakorlatilag ugyanaz mint a házi egérnél. A vízi pocok a mezei pocokhoz hasonló, de annál naA hűvösödő, nyirkos éjszakák védett helyekre kényszerítik az egereket. gyobb és sötétebb bundájú, farka jóval hosszabb, mint a kisebb hazai pocokfajoké. A vizek környékét, csatornák, gazos árokpartok mentét, folyópartokat kedveli, de gyakran felbukkan az ezek közelében levő kertekben is, ahol a répát, burgonyát, salátát, káposztát és a többi termesztett növényt károsítja. A vakondéhoz hasonló, csak annál egy kicsit kisebb kupacokat készít. A vízi pocok szapora állat. A nőstények a nyári időszakban több alkalommal 4-6 kölyköt ellenek. Télen kevesebbet mozog, de ha valahol fiatal gyümölcsfát talál, kérgét alaposan megrágcsálja. Természetes ellensége a hermelin és a menyét, valamint az ölyvek, a baglyok és a macskák. Az őszi kalászosokban, őszi repcében, évelő pillangósokban, réten, legelőn, gyümölcsösökben a pocokfertőzés megfékezése érdekében most gyakorlatilag csak a csalétkes védekezés lehetősége maradt. Az a legfontosabb, hogy a pocoknépességnek a megfelelő csalétket adagoljuk. A következő készítmények használata engedélyezett és kapható nálunk: Mus- kil Special G, Deralan H, Niva zrno, Rodentic Blesk G, és Z, Stu- tox - I és Redentin 75. Az adagolás és a használati utasítás a csomagoláson fel van feltüntetve. A szerző a Központi Mező- gazdasági Ellenőrzési és Növényvédelmi Intézet (ÚKSUP- OOR) komáromi részlegének a munkatársa Időszerű kerti teendők Friss karfiol januárig ÚJ SZÓ-AJÁNLÓ Ha van saját karfioltermésünk, akkor gyökerestül felszedve és 10 cm mélyen fóliasátorban vagy mélyített melegágyban, pincében sűrűn egymás mellé ültetve, gyökereit beöntözve akár januárig is eltarthatjuk. Az őszi fokhagymát most ültethetjük 4-5 cm mélyen. A fokhagyma nem szereti a laza talajokat és az ország hűvösebb részeit. Kedveli a réti öntés- és agyagtalajokat. Tápanyagban igényesebb a vöröshagymánál, főleg káliumból igényel sokat, de nem kedveli a frissen szervestrágyázott talajt. Most duggassuk a dughagymát is, ha tavaszra zöldhagymát szeretnénk (5-6 cm mélyre, hogy hosszú szára legyen). Itt se használjunk szerves trágyát! A tormát ilyenkor érdemes újraültetni, a főgyökereket leszedve a vékonyabb, de hosszú talpgyökereket 80 cm tő- és 30^-0 cm-es bakhátakba visszaültetve kapunk jövőre jó minőségű termést. Az áttelelő fejes salátát is ültethetjük kb. 30 cm sor és tőtávolságra. Pincébe, prizmába, verembe betárolhatjuk az ép, megtisztított karalábét, karfiolt, sárgarépát, petrezselymet, pasztinákot, fejes- , vörös- és kelkáposztát, téli retket, céklát, ( www.kertpont.hu ) ÚJ SZÓ-TIPP A szobanövények a trópusokról, szubtrópusokról származnak, ezért a hideget nem viselik el. Egy növény fagytűrő képességét a legérzékenyebb része, a földlabda határozza meg. A mediterrán vidékekről származó növények is jóval érzékenyebbek a hidegre, mivel a dézsában a gyökereket sokkal kevesebb föld védelmezi a hidegtől, mint ha szabadföldbe lennének kiültetve, ezért a dézsákat érdemes még a komolyabb fagyok előtt védett helyre vinnünk. Néhány faj szélvédett sarkokban, takarással a szabadban is töltheti a telet (pl. Chamaerops - törpepálma), de a legtöbb növénynél gondoskodunk kell a megfelelő környezetről. Erre a legalkalmasabb a hűvös lépcsőház, ahol elég fényt kaphatnak, és a téli nyugalmi időszakuk is biztosítva van. A trópusokról származó fajoknak azonban a lépcsőház fagymentes, hűvös környezete sem megfelelő, ezeket érdemes inkább a szobába vinni. A teleltetés folyamán figyeljünk a szellőztetésre, legalább • hetente egyszer ellenőrizzük a növények állapotát. Általában a növények ilyenkor jól megérdemelt pihenésüket töltik, ezért az öntözést és a tápoldatozást is csak módjával szabad végezni. Ellenkező esetben a növények betegségre érzékennyé válnak, ( www.kertpont.hu ) Megjelent a Jó Gazda novemberi száma Hortus Hungaricus kiállítás LAPAJANLO A Jó Gazda novemberi száma az időszerű tennivalók és agrárinformációk mellett tájékoztat a hazai piacra szánt új karfiol-, káposzta- és brokkoli-fajtákról, valamint a karfiol termesztésében alkalmazható költségcsökkentő módszerekről. Közép-Európa ■ legnagyobb nagybani virágpiaca, a szigetszent- miklósi Flora Hungária csarnokaiban nemrégiben megtartották a 11. Hortus Hungaricus (Magyar kert) nemzetközi zöldség- és virágkiállítást. A lap beszámol a kiállításról, s arról a minapi mosonmagyaróvári regionális mezőgazdasági szakkiállításról és vásárról is, ahol a térség agrárszakemberei vitáztak a szlo- vák-magyar-osztrák agrárvállalkozók együttműködési lehetőségeiről. A gyökérzöldségek és a burgonya tárolási feltételeinek betartása nagyban befolyásolja a termékek eltarthatóságát, ehhez és a fagyérzékeny növények téli védelméhez útmutatást adnak a lap szakírói. A lap ismerteti a különböző tökféléket és felhívja a figyelmet a belőlük készíthető finomságokra. A diófa betegségeit és kártevőit taglaló cikkből a védekezés módozataival is megismerkedhetnek az olvasók. A virágtermesztők az orchideákról és hagymás szobanövényekről, az állattartók a nyúl májkövességéről, a malacok kiválasztásáról és a takarmány-kiegészítő anyagok kihasználásáról olvashatnak, (sz) MAI VALUTAÁRFOLYAMOK Valuta Aktuális középárfolyamok Árfolyam Valuta ______ Árfolyam E MU - euró Angol font Cseh korona Dán korona Japán jen (100) Kanadai dollár 39,973 1,264 25,579 Lengyel zloty Svéd korona 29,361 Svájci frank USA-dollár 9,194 57,533 Magyar forint (100) 16,162 4,428 5,376 Szlovén tollár (100) 16,664 26,086 31,337 VETEL - ELADAS Bank euró dollár cseh korona forint Volksbank 38,96-40,96 30,60-32,26 1,24-1,30 15,57-16,87 OTP Bank 38,92-40,96 30,53-32,22 1,23-1,29 15,62-16,82 Postabank 38,89-40,97 30,52-32,14 1,23-1,29 15,57-16,85 Szí. Takarékpénztár 38,90-40,90 30,45-32,05 1,23-1,30 15,47-16,93 Tatra banka 38,89-40,97 30,52-32,14 1,23-1,29 15,57-16,85 UniBanka 38,93-40,97 30,55-32,15 1,23-1,29 15,57-15,57 Általános Hitelbank 38,90-40,98 30,54-32,17 1,23-1,30 15,33-17,11 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. A forint esetében 100 egységre vonatkozik az árfolyam. (Forrás: SITA) PIACI ÁRSÉTA sárgarépa Pozsony október 28-án 12 Sk/kg Komárom október 28-án 8-10 Sk/kg Rimaszombat október 28-án 18 Sk/kg Zseliz október 28-án 10-12 Sk/kg Losonc október 28-án 10 Sk/kg Szepsi október 28-án 5-8 Sk/kg Kassa október 28-án 8 Sk/kg petrezselyem 12-22 Sk/kg 26 Sk/kg 28 Sk/kg 15-18 Sk/kg 19-29 Sk/kg 20-23 Sk/kg 18 Sk/kg burgonya 8 Sk/kg 6-8 Sk/kg 7-8 Sk/kg 5 Sk/kg 6,60-8 Sk/kg 5-6 Sk/kg 4-6 Sk/kg tojás 3,20-3,60 Sk/db 2,90-3,50 Sk/db 3,50 Sk/db 3,50 Sk/db 2,60-2,80 Sk/db X X zeller 15-16 Sk/db 8-10 Sk/db 15 Sk/kg 10 Sk/db 19-25 Sk/kg 23 Sk/kg 10 Sk/db karfiol 12-25 Sk/fej 10-20 Sk/fej 25-30 Sk/fej 15-20 Sk/fej 15-16 Sk/fej 20 Sk/db 10-35 Sk/db zöldpaprika 12-32 Sk/kg 16-25 Sk/kg 40-25 Sk/kg X 10-18 Sk/kg 10-25 Sk/kg 12-20 Sk/kg paradicsom 18-32-44 Sk/kg 26-30 Sk/kg 20-25 Sk/kg 30 Sk/kg 15-48 Sk/kg 28-30 Sk/kg 18-30 Sk/kg vöröshagyma 8 Sk/kg 8-10 Sk/kg 8-10 Sk/kg 5 Sk/kg 7-8 Sk/kg 8-10 Sk/kg 6-8, 20 Sk/kg fokhagyma 50-80 Sk/kg 40 Sk/kg 65 Sk/kg 45 Sk/kg 50-65 Sk/kg 52 Sk/kg 50 Sk/kg káposzta 15 Sk/kg 5-6 Sk/kg 4-5 Sk/kg 5 Sk/kg 4-5 Sk/kg 5-6,16 Sk/kg 5-6 Sk/kg mák 120 Sk/kg 70 Sk/kg 80 Sk/kg X MflHM szőlő 36-37 Sk/kg 25-28 Sk/kg X 25 Sk/kg 20-50 Sk/kg X 15 Sk/kg uborka 35-50 Sk/kg 16 Sk/kg 25 Sk/kg 15 Sk/kg 29 Sk/kg X alma 8-26 Sk/kg 10-18 Sk/kg 15-30 Sk/kg 12-18 Sk/kg 10-17 Sk/kg 13-15 Sk/kg 5-15 Sk/kg Készítsük fel növényeinket a teleltetésre Szobába, lépcsőházba?