Új Szó, 2004. október (57. évfolyam, 227-252. szám)
2004-10-26 / 248. szám, kedd
ÚJ SZÓ 2004. OKTÓBER 26. Régió 5 A bérház tulajdonosa állítja, a kazán romlott el Hideggel űzik ki a lakókat? VRABEC MÁRIA Nyitra. A rendőrséghez fordultak az egyik nyitrai bérház lakói, mert szándékosságot látnak abban, hogy az épület új tulajdonosa a múlt heti szokatlan hideg ellenére sem kapcsolta be a fűtést. A szóban forgó bérházat 1960- ban építette a Nyitrai Építkezési Vállalat a saját alkalmazottai számára, és sokan munkaviszonyuk megszűnése után sem költöztek el. Mindaddig, amíg az épületet nem vette meg a Casta Invest társaság, fogalmuk sem volt arról, hogy voltaképpen munkásszállóban laknak, tehát a szerződésük is csak ideiglenes. Az érintett mintegy tizenöt család ebbe nem akart beletörődni. Arra hivatkoztak, évtizedek óta jóhiszeműen fizették a lakbért, és követelték, az új tulajdonos biztosítson számukra pótlakásokat. A Casta Invest tulajdonosai először azzal fenyegetőztek, ha május elsejéig nem költözik ki mindenki, kikapcsolják a fűtést, a vizet és az áramot is. A lakók azonban bírósághoz fordultak, amely úgy döntött, amíg nem vizsgálják felül a bérleti szerződéseket, senkit sem lehet erőszakkal kilakoltami, és az energiaszolgáltatás sem szüneteltethető. Az új tulajdonos most is azt állítja, a kazán romlott el, de a lakók arra gyanakodnak, ily módon akar nyomást gyakorolni rájuk: minél hamarabb tűnjenek a házból. A rendőrség gyorsított eljárásban vizsgálta meg a beadványukat, de nem talált okot a bűnvádi eljárásra, ézért a kazánügy a továbbiakban a körzeti hivatalra tartozik. Arról, hogy fognak-e télen fűteni a házban maradt lakóknak, a Casta Invest tulajdonosai nem nyilatkoztak. Sajtóközleményük szerint „mindenkivel tárgyaltak, akivel lehetett”, de ezentúl már jogi útra terelik az ügyet. Az eredeti lakóknak mára csak a fele maradt a házban - a többiek elfogadták a Cata Invest kompenzációs ajánlatát, és elköltöztek. Lesz olvasóterem és dokumentációs központ is Holokauszt-kiállítás Az iskolai diákszínpad tagjai színvonalas emlékműsort adtak elő (Vas Gyula felvétele) Az 1956-os forradalomra emlékeztek a Munka Utcai Alapiskolában Az egykori komáromi diákok példamutatása ÚJ SZÓ-HÍR Nyitra. Tíz évre a pozsonyi Zsidó Kultúra Múzeumának kölcsönzi a nyitrai önkormányzat a helyi zsinagóga emeleti részét, ahol állandó holokauszt-kiállítás kap helyet. A dokumentumokat és emléktárgyakat is bemutató tárlat eszmei értéke meghaladja a négy és fél millió koronát, ebből 900 ezret pályázat útján nyert a múzeum. A tervek szerint a kiállítás része lesz egy olvasóterem, videotéka és az a dokumentációs központ is, amelyben az érdeklődők elektronikus formában találják meg a holokauszttal összefüggő irodalmat. A századelőn épített nyitrai zsinagógát húsz éve adta el a helyi hitközség a városnak és évekig tartó felújítás után tavaly nyitották meg mint kiállító és koncerttermet. Jelenleg egy nyitrai születésű, Izraelben élő képzőművész, Shraga Weil grafikáinak kiállítása látható benne, (bee) Komárom. Hagyományteremtő céllal tartottak tegnap megemlékezést az 1956-os forradalom tiszteletére a komáromi Munka Utcai Alapiskolában. V. KRASZNICA MELITTA A kezdeményező, Petheő Attila történelemtanár elmondta: a járásban iskolájuk az első, ahol ilyen megemlékezéssel adóznak az ötvenhatos hősök előtt. A rendezvény vendége Szesztay Ádám, a Magyar Köztársaság pozsonyi nagykövetségének kulturális attaséja volt. Az előadó egyebek között arra hívta fel a diákok figyelmét, hogy - bár reményei szerint soha nem lesz szükség olyan áldozatra, amilyet 1956-ban kellett hozni őseinknek - szívünkben mindig készen kell állnunk akár áldozatot is vállalni nemzeti megmaradásunkért, szabadságunkért. Szólt Mansfeld Péterről, aki 15 évesen vett részt a forradalomban. Később halálra ítélték őt, ám mert egy kiskorú kivégzése kiválthatta volna a nemzetközi közvélemény nemtetszését, 18. születésnapja után néhány nappal hajtották végre az ítéletet. Szesztay személyes élményeiről is beszélt. Arról, miként látogatták meg rendszeresen a Farkasréti temetőben nagyapja sírja mellett egy ápolónőét is, aki nagyszüleinél lakott a forradalom idején, és aki - miközben a sebesülteknek próbált segíteni - halálos lövést kapott Budapest utcáin. Megemlékezett azokról az egykori komáromi diákokról is, akiket a forradalmi napokban a mai Selye János Gimnázium dísztermébe tereltek, hogy ott aláírassanak velük egy, a magyarországi forradalmat elítélő nyilatkozatot. „A rendőri felügyelet és a fenyegetések ellenére a diákok között egy sem akadt, aki aláírta volna ezt a nyilatkozatot” - mutatott rá az előadó. Az ünnepség záróakkordjaként a Kajtár Katalin tanárnő vezette iskolai diákszínpad ez alkalomra összeállított színvonalas műsorát tekinthették meg a tanulók. FELHÍVÁS A Csehszlovákiai Magyar Népművészeti Együttes, a Népes 1954. április 25-én tartotta ősbemutató előadását Pozsonyban, a Nemzeti Színházban. Az 50. évforduló jegyében 2004. november 27-én és 28-án Dunaszerdahelyen nemzetközi konferenciát, Galántán emlékünnepélyt szerveznek a volt fenntartók. Az ünnepség emléküléséből és a két utódegyüttes, az Ifjú Szivek és a Szőttes, valamint a Kis Csali, az Ilosvai Selymes Péter Tánccsoport és a Garam Menti Népi Együttes műsorából áll. Felhívjuk a Népes volt tagjait, hogy 2004. október 30-ig közöljék jelenlegi címüket a szervezőkkel (RR Csemadok, Nám. 1. mája 10-12, 815 57 Bratislava, tel.: 02/526 379 74, fax: 526 379 76, illetve Takács András, 821 06 Bratislava, Ucitefská 39, tel./fax: 02/452 48 634). A Szivárványharcosok című kiállítás és a Kék angyalok tánca című dokumentumfilm az érsekújvári XIII. Őszi Ökofilm Fesztiválon Évente háromszázezer bálna és delfin pusztul el A Béke mozi előcsarnokában a XIII. Őszi Ökofilm Fesztivál résztvevőit egy óriásbálna fogadj a (Csuport István felvételei) SZÁZ ILDIKÓ Érsekújvár. Fogyatkozó állatvilág címmel szerdáig tart a Béke moziban a XIII. Őszi Ökofilm Fesztivál, amellyel egyidejűleg a Greenpeace nemzetközi környezet- védelmi szervezet aktivistáinak munkáját bemutató, Szivárványharcosok című kiállítás is megtekinthető. Mária Skalová, a városi művelődési központ környezetvédelmi osztályának vezetője és Klaudia Bednárová Greenpeace-aktivista tegnap előadást és filmvetítést tartott a diákoknak, ma pedig 17.30- kor a nyilvánosság előtt is levetítik a Kék angyalok tánca című dokumentumfilmet. „Az utóbbi száz évben mintegy 2 millió 700 ezer bálna pusztult el, évente több mint 300 ezer bálna és delfin esik a víz- szennyezés és az orvhalászat áldozatául. Az állatfajok hetven százaléka az esőerdőkben él. Sajnos, az utóbbi harminc évben a gyógyszer- ipar számára is oly fontos alapanyagokat kínáló esőerdők nyolcvan százalékát kiirtották” - ismertetett Skalová több döbbenetes adatot a diákokkal. Klaudia Bednárová - aki a Greenpeace több aktivistájával érkezett Érsekújvárba - a fiataloknak elmondta, a harminc éve működő szervezetnek elsősorban a környezetkárosító energetika, a génmodifikált élelmiszerek és a bálnavadászat elleni kampányai voltak sikeresek. Az utóbbi eredményeivel a Béke mozi előcsarnokában ismerkedhetnek meg az érdeklődők, ahol egy felfújható óriásbálna fogadja a fesztivál résztvevőit. „A szórólapokon kívül a fesztiválra látogatók megtekinthetik az 1700 képeslapból készült válogatást, melyeken 15 település fiataljai írásban és rajzban tiltakoznak a kegyetlen bálnavadászat ellen” - ajánlotta Bednárová azok figyelmébe a rendezvényt, akiket foglalkoztat a környezetvédelem, és szeretnének bővebb tájékoztatást kapni a Greenpeace tevékenységéről. RENDŐRSÉGI NAPLÓ Kirabolták az idős férfit Komárom. Kettőtől tíz évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható az a 24 éves fiatalember, aki pénteken este társával együtt a Jókai utcában kirabolt egy 62 éves helyi férfit. A két tettes a járdára taszította az idős embert, majd átkutatta zsebeit. Nem jártak azonban túl nagy haszonnal, mert csak egy száz koronát érő kézi számológépet találtak nála - tudtuk meg Renáta Cuhákovától, a nyitrai kerületi rendőrségi szóvivő helyettesétől. A gyanúsított szabadlábon védekezhet, társa egyelőre nem került rendőrkézre, (ú) Csontvázat talált a Garamban Oroszka. Csontvázmaradványokra bukkant a Garamban pénteken horgászás közben a lévai járásbeli falu egyik lakosa. A helyszínre érkező szakértő szerint a csontváz egy középmagas személyé, de a nemét nem tudták meghatározni. Annyi bizonyos, hogy a csontváz harminc évnél nem régebbi. Erőszakra utaló nyomokat nem találtak. Renáta Cuháková, a nyitrai kerületi rendőrségi szóvivő helyettese elmondta: a csontokat szakértői vizsgálatnak vetik alá. (ú) AJÁNLÓK Október 26. (kedd) Dunaszerdahely - 18.30: Duray Miklós Hazától a nemzetig című könyvének bemutatója a művelődési központban a Kondé Miklós Polgári Társulás és a művelődési központ szervezésében, (jóm) Október 27. (szerda) Dunaszerdahely - 17.00: Az „Édesanyám édes teje... - A szoptatás szerepe az anya és gyermeke életében” című előadás Kosár Kinga gyermekorvos közreműködésével a szülésre felkészítő előadás- sorozat keretében a művelődési központban. Szervezők: Anyák Polgári Társulása, városi művelődési központ. A szerdánkénti előadásokra és foglalkozásokra kérik az érdeklődőket előre bejelentkezni a 0905 150 600-as vagy a 031/552 63 15-ös telefonszámon. (jóm) Szene - 10.00: Böröndi Lajos és Cseh Károly költők rendhagyó irodalomórája a Szen- czi Molnár Albert Gimnáziumban, majd az ugyancsak a zsoltárfordítóról elnevezett helyi magyar alapiskolában; 18.00: találkozó Böröndi Lajossal és Buda Ferenccel a helyi művelődési központban. Mindkét rendezvény a XXXV. Szenczi Molnár Albert Napok része.(ú) Október 28. (csütörtök) Dunaszerdahely - 18.00: Göncz József és Bognár Béla Szép Felvidékünk című regényének bemutatója a Vámbéry Irodalmi Kávéházban, (jóm) Október 29. (péntek) Somorja - 19.00: a Tankcsapda és a Rómeó Vérzik együttesek koncertje a művelődési központban, (jóm)