Új Szó, 2004. október (57. évfolyam, 227-252. szám)
2004-10-02 / 228. szám, szombat
32 Egészségünkre Meg lehet állapítani, hogyan ketyeg a biológiai óra Új termékenységi teszt HÍR Új termékenységi tesztet kísérleteztek ki Nagy-Britanniában, amely kimutatja, meddig tart egy-egy nőnél a szülésre képes kor. A biológiai órán alapuló elmélet kiindulási pontja az, hogy minden nő a petefészkében adott mennyiségű petesejttel születik, és élete során nem termel többet. A tudósok azt állítják, hogy képesek egyszerű ultrahangvizsgálattal megállapítani, hány petesejtet tartalmaz a nő petefészke - ugyanazzal a technikával, amellyel a méhben fejlődő magzatot figyelik meg. „Alapvetően arról van szó, hogy mostantól képesek vagyunk megállapítani, milyen gyorsan ketyeg egy nő biológiai órája, és mennyi ideje van a családalapításra, mielőtt az óra lejár” - mondta Hamish Wallace onkológus, a Human Reproduction (Emberi szaporodás) című folyóiratban megjelent tanulmány legfőbb szerzője, aki az edinburghi királyi gyermekkórházban dolgozik. A londoni Guardian című napilap cikke szerint az új technika segítheti azokat a nőket, akik olyan rákellenes kezelésben részesülnek, amely károsíthatja a petefészkeket, és csökkentheti a petesejtek számát. A vizsgálat azoknak a nőknek is hasznos információt nyújthat, akik „személyes vagy hivatásbeli okok miatt késleltetik a családalapítást” - idézte a tanulmányból a brit sajtó. (Panoráma) ÚJ SZÓ 2004. OKTÓBER 2. Nem veszélyes a magzatra, ha az anya a terhesség előtt is megszokta a sportolást Mennyit mozogjon a kismama? A fiatal lányok egyre nagyobb számban látogatják a fitneszstúdiókat, hogy alakjukat és egészségüket megőrizzék. AJÁNLÓ Többségük egyszer csak terhes lesz, s akkor felvetődik a kérdés, ki kell-e hagyniuk a sportolást. A terhesség alatti sportos mozgás nem veszélyes a magzatra abban az esetben, ha egyébként az anya a terhesség előtt is megszokta a sportolást. A mozgás nemcsak az anyának, hanem a gyereknek is jót tesz. ♦ Az edzett izomzat a csontozatot sokkal jobban tartja, ezért a növekvő pocak kevésbé képes a deréktáji gerincszakaszt kibillenteni egyensúlyából, és ezért kevesebb derékfájdalom jelentkezik. ♦ Az edzés segíd a szívet és a vérkeringést, hogy a megnövekedett elvárásoknak megfelelően ellássa funkcióját. ♦ Terhesség alatt nagy veszélyt jelent a trombózis, amely edzett nők esetén ugyancsak csökken. ♦ A rendszeres mozgás megakadályozza, hogy a testsúly a kívánatosnál nagyobb mértékben emelkedjen. ♦ A mozgás alatt a gyermek több vért és ezzel oxigént kap. Az oldalsó hasizmok erősödnek, így az anyaméh stabilabban helyben marad, a gyermek biztonságérzete növekszik. Tudjuk azt is, hogy a gyermek egyensúlyszervének normális fejlődése érdekében fontos, hogy az anya a térben sokféle mozgást tegyen. Meg kell tanulnia, hogy hol van a térben a fent és a lent, ki kell, hogy alakuljon a térérzete, és meg kell, hogy kapja a kialakulóban levő érzékszervei a fejlődésükhöz szükséges ingermennyiséget, a lágy simításokat, masszázst, ringásokat. Ezért a koraszülötteket születésük után kell ezekben az érzetekben részesíteni, tehát hintáztatni, masszírozni, le és fel mozgatni. A komplikációk miatt fekvésre tanácsolt anyákat az USA egyes intézményeiben függőágyba teszik, hogy legalább ilyen módon biztosítsák a gyermek egészséges fejlődését. A terhesek számára sok nyugati stúdióban már külön képzett edzők dolgoznak. Az efféle tréning sokkal kíméletesebb, mint a szokásos, egyfajta keveréke az aktív és a nyugalmi gyakorlatoknak. Mindenekelőtt azonban olyannak kell lennie, hogy a terhesek élvezni tudják. A mozgás ugyanis nemcsak a test, hanem a lélek és az önbecsülés miatt is jó és fontos. A kismamák szeretik egymás táraságát, hiszen így lehetőségük van a hasonló problémák megtárgyalására. Különösen fontos, hogy a kismama megtanulja, mi vár rá a szülés során, s jó, ha erre is célzott mozgást és légzési gyakorlatokat tanul. A terhesség alatti táplálkozás szlogenje: „egyen két ember helyett”. Azonban ehelyett a minőségre, és nem a mennyiségre kellene odafigyelni. A testsúly a terhesség első felében nem lehet lényegesen több, mint a normálsúly. A második felétől kezdődően a napi ételadag legfeljebb napi 300 kcal-val lehet több, mint a korábbi étkezésekkor. Azoknál a fiatal lányoknál, akik a terhesség előtt a ma szépségideáit képviselő, normálisnál 20%-kal alacsonyabb súllyal rendelkeztek, normális lehet a 1213 kg súlygyarapodás is. A terhesség utolsó harmadában a tápanyagigény jelentősen megnő, ezért feltétlenü fontos a tápanyagraktárak időbei történő feltöltése, és a sok létfon tosságú tápanyagot tartalmaz! étel fogyasztása. A terhesség utolsó heteiben ja vasolható a táplálkozásban járta szakember, diétás orvos dietétikus tanácsait kikérni. A vi tamin- és ásváhyianyag-igén; ezen időszakban a nem terhesek hez képest 36%-kal nő meg, de ta nácsos odafigyelni a jó minőségi fehérje fogyasztására is. (I. N.) A Ferticent a hatodik intézmény Szlovákiában, ahol mesterségesen termékenyítik meg azokat a nőket, akik egy év rendszeres nemi élet után sem esnek teherbe Remény a gyermektelen házaspároknak ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Szlovákiában a házaspárok 10- 15 százaléka gyermektelen, ami azt jelenti, hogy egyévi együttélés után sem jön a várva várt gyermekáldás. A meddőség kezelésének lehetőségei nálunk eléggé korlátozottak, hiszen csak hat helyen végeznek mesterséges megtermékenyítést. Csehországban például 20, Ausztriában pedig 22 ilyen központ működik. Sokszor sokáig kell várni, míg a párra rákerül a sor, ezért sok szlovákiai nő külföldön próbál szerencsét. Ez adta az öltetet, hogy - osztrák szakemberek közreműkdésével - Pozsonyban magas színvonalú mesterséges megtermékenyítési központot hozzanak létre. A Ferticent a múlt Mi a meddőség? A teherbe eséshez az kell, hogy mind a nő, mind a férfi nemi szervei hibátlanul működjenek. A kor előrehaladtával csökken a teherbe esés esélye. A meddőség oka lehet a nő és a férfi is, de néha hiába keresik az okot. A meddőség leggyakoribb oka: ♦ Férfiak: impotencia, magömlé- si zavar, elzáródott spermiumvezetékek, leállt spermiumtermelődés, a spermiumok rossz minősége, kis száma. ♦ Nők: hormonális zavarok, áthéten njiitotta meg kapuit. Mindenki meggyőződhetett arról, a páciensek a neves bécsi Kinderwunschzentrum minőségét szlovák koronáért kapják. járhatatlan petevezetékek, méhen A meddőség kezelésének egyik belüli immunológiai zavarok, módja lehet a mesterséges meg- öröklődési tényező. termékenyítés. MEGKÉRDEZTÜK Hogyan történik a mesterséges megtermékenyítés? Dr. Lubos Pintér, a Ferticent vezetője: Először is elbeszélgetünk a párral, igyekszünk feltárni a baj okát, és meghatározzuk a további kezelést. Rendszerint ezt követi a termékenységi zavarok feltárása, majd a férfi és a nő termékenységének vizsgálata, a menstruációs ciklus felmérése, a petevezetékek áljárhatóságának vizsgálata, majd kipróbáljuk, hogy a méhnyak váladéka menynyire tűri a férfi nemi sejtjeit. Ezután megbeszélünk egy időpontot, amikor a pár megjelenik a központban, a férfi leadja spermáját, a nőtől pedig narkózis alatt petét veszünk. A kettőt speciális folyadékba tesszük, s néhány napon belül elválik, hogy létrejött-e a megtermékenyítés. Ha igen, berendeljük a jövendő anyát, s behelyezzük a méhébe a megtermékenyített petét. Innen normális terhességgel állunk szemben, ami nem betegség, tehát nem kíván rendkívüli óvatosságot. (ki) egészségünkre Szerkeszti: Kovács Ilona Levélcím: Egészségünkre, Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1 tel.: 02/59 233 461, fax: 02/59 233 469 A pozsonyi Eugen Farkas 2003. december 30-án született Az illésházi Galambos Krisztina 2003. szeptember 17-én látta meg a napvilágot A helyes légzés felkészít a szülésre (Képarchívum.