Új Szó, 2004. október (57. évfolyam, 227-252. szám)
2004-10-21 / 244. szám, csütörtök
Panoráma ÚJ SZÓ 2004. OKTÓBER 21. Az ország jelképének számító mackókat védik a törvények, az eukaliptuszfákat nem Veszélyben a koalák Nagyon szociális állatok, stabil társadalmakban élnek (Képarchívum) NAPTÁR Október 21 EGY GONDOLAT „Az igazi nő olyan, mint az influenza: ha megkapod, lever a lábadról.” Burt Lancaster NÉVNAP Orsolya A latin és ónémet eredetű név több jelentéssel is bír; egyrészt ló, másrészt kis medve, ez utóbbi a csillagkép, az elnevezésére is szolgál. A név szlovák viselői szintén ma ünnepelnek. MAI ÉVFORDULÓINK 240 éve született Bihari János cigányprímás. 10 éve hunyt el Burt Lancaster amerikai színész. 20 éve hunyt el Francois Truffaut francia filmrendező. 1959-ben első játékfilmje, a Négyszáz csapás rögtön elsöprő szakmai siker lett, Truffaut pedig megkapta érte a cannes-i rendezői díjat. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 65 éves Varga János birkózó, edző. Begyűjtötte az összes világverseny legfényesebb érmét. 55 éves Nagy László labdarúgó és edző, az 1968-as mexikói olimpián győztes válogatott tagja. 50 éves Beratin Gábor színész, bábművész. Carrie Fisher (1956) amerikai színésznő, a Magas barna férfi felemás cipőben és a Szívtiprók című film szereplője. Körmendi János (1927) színész, komikus. NAPI VICC Két atyafi kapatosán tántorog a hosszú dűlőúton hazafelé, amikor pillantásuk az előttük baktató lovas szekérre esik.- De irigylem én ezeket a lovakat, komám - sóhajt az egyik.- Ugyan miért?- Mert négykézláb mehetnek haza. Canberra. Veszélybe kerültek az Ausztrália egyik jelképének számító koalamackók, a gyors városiasodás az ország keleti tengerparti vidékén megsemmisíti ezeknek az erszényes állatoknak az élőhelyeit. MTl-PANORÁMA írásban szólította fel a kormányt az Ausztrál Koala Alapítvány, hogy a mackókat nyilvánítsa veszélyeztetett állatfajnak. Megvizsgáltak ezer koala élőhelyet és úgy találták, 30 százalékukban egyetlen koala sincs már, az élőhelyek 60 százaléka pedig nagymérvű pusztulást szenvedett. „Igazán azt gondolom, hogy a koala még az én életemben kipusztul, hacsak nem teszünk valamit” - fejtette ki a Reutersnek Deborah Tabarat, az alapítvány ügyvezető igazgatója. A koalákat védik az ausztrál törvények, az eukaliptuszfák azonban, amelyeken a mackók élnek és táplálékul is szolgálnak számukra, nem élveznek törvényes védelmet. Körülbelül százezer koala él napjainkban Ausztráliában, számuk a becslések szerint 7-10 millió volt, amikor a fehérek 1788-ban megtelepedtek az országban. Az 1920-as években 3 millió koalát lőttek le a prémjükért. Mint Tabarat elmondta, a legnagyobb probléma az, hogy Ausztrália 20 milliós lakosságának és a koalanépességnek egyaránt főleg az ország keleti államai adnak otthont. Mivel Ausztrália keleti tengerparti mérsékelt övi erdőinek 80 százalékát megsemmisítették és folytatódik a gyors urbanizáció, a koalák 15 év múlva kipusztulhatnak a keleti tengerpart mentén. Ausztrália hat államából csak négyben élnek vadon a koalák, ezek Queensland, Új-Dél-Wales, Victoria és Dél-Ausztrália. Az erszényes állatokat nem pusztítja természetes ragadozó, de a számuk évtizedek óta csökken a városi terjeszkedés, valamint a gépkocsibalesetek és a kutyák támadásai miatt. A kutyák és az autók évente több mint 4 ezer koalát ölnek meg. A legnagyobb koalanépesség Queensland délkeleti részén él, a létszámuk körülbelül tízezer, azonban 15 éven belül őket is a kipusztulás veszélye fenyegeti. Délkelet-Queensland területén a leggyorsabb a lakosság növekedése egész Ausztráliában. Az elmúlt nyolc évben a térségben 16 ezer koala került halálos sebesüléssel az állatkórházakba gépkocsibaleset vagy kutyatámadás után, és további 10 ezer sebesült mackó valószínűleg elpusztult a bokrokban. Az élőhelyek csökkenésének nagyobb hatása van a koalákra, mint a legtöbb más állatra. A mackók magas eukaliptuszfákon és alacsony eukaliptusz erdőségekben élnek, azonban táplálkozásuk kényesnek tekinthető. Körülbelül 600 fajta eukaliptusz van Ausztráliában, a koalák azonban csak mintegy 120 fajtából hajlandók fogyasztani. Vannak olyan mackók sajátos övezetekben, amelyek csak négy-hat különböző levélből fogyasztanak. Egy felnőtt koala minden éjjel 1 kilogramm eukaliptuszlevelet eszik meg. Egy eukaliptusz erdő vagy erdős terület csak egy bizonyos számú koalát tud eltartani, ezért a mackók éheznek a túlnépesedett vagy elpusztított élőhelyeken. A koalák ezenkívül nagyon szociális állatok, stabil társadalmakban élnek, közel vannak egymáshoz, ami azt jelenti, hogy megfelelő nagyságú, elég kiterjedt élőhelyre van szükségük, amely fenn tudja tartani a jelentős népességet és lehetővé teszi a fiatal mackók felnövését. E tegnap ismertetett jelentésnek ellentmondani látszik egy október elsején keltezett Mel- bourne-i hír, miszerint fogamzás- gátlót kapnak a bővérű koala mackónők Ausztráliában. A cél: ne szaporodjanak úgy, mint a nyulak, mert kevés az eukaliptusz fa. Victoria államban kétezer koalahölgy bőre alá gyufapálci- kányi csövecskét ültetnek, amelyből fogamzásgátló hormon kerül az állatok szervezetébe. A szer felszívódása igen lassú, és 6 éven át hat. A koalák élethossza 18 év, és a nőstények átlagosan 11 bocs- nak adnak életet. A kutyák és az autók- évente több mint 4 ezer koalát ölnek meg. Majd ötszáz belföldi légi járatot töröltek Japánra lecsapott a Gyík MTI-HÍR Tokió. Újabb tájfun csapott le szerdán Japánra, megölve két embert, és szétzilálva a közlekedést az egyik fő szigeten, Sikokun. A Tokage (Gyík) névre keresztelt viharban a széllökések sebessége eléri az óránkénti 180 kilométert. Felhőszakadás kíséri és áradások, földcsuszamlások követik. Északkelet felé halad, s a tegnap déli előrejelzések azt közölték: ha nem változtat irányt, estére átsöpör Tokió környékén is. Shikoku több városában óránként 70 milliméter eső esett. Két embert földcsuszamlás és az áradás ölt meg, többen eltűntek. Több ezer embert kitelepítettek a tájfun útjá- ból, majd ötszáz belföldi légi járatot töröltek, és leállították a Sinkanzen szupervonat közlekedését is. Kelet- Ázsiában ez a 23. tájfun az idén, s ebből Japánt tíz közvetlenül érintette, ami rekordnak számít. Háború a kokatermelők és rendőrök között Rendkívüli állapot MTI-HÍR Lima. Rendkívüli állapotot hirdetett ki a perui kormány kedden az ország egy részén, miután két halálos áldozatot követelő összetűzés tört ki az ültetvényeik felszámolása ellen tiltakozó kokatermelők és rendőrök között. A rendkívüli állapot három napig lesz érvényben a délkelet-perui San Gaban és Antauta körzetekben, s a rendőrségnek ez idő alatt teljesen ellenőrzése alá kell vonnia a helyzetet. A limai belügyi közlés szerint két személy - köztük egy nő - életét vesztette a félezer kokatermelő és rendőrök összetűzésében. Peruban és a szomszédos Bolíviában a hatóságok engedélyezik a kokacserje termesztését, azzal a szigorú kikötéssel, hogy a cserje levele csakis rágcsálással „élvezhető”, vagy pedig teafőzet készíthető belőle. Az illegális ültetvényeket viszont az Egyesült Államok segítségével felszámolják. A veszélyes H5N1 vírus fertőzte meg őket Madárinfluenzában elpusztult tigrisek MTI-HÍR Bangkok. Huszonhárom tigris pusztult el Thaiföldön egy magán- állatkertben, mert madárinfluenzával fertőzött szárnyasokkal etették őket. Charal Trinvuthipong, a madár- influenzés betegségek megelőzésével megbízott központ igazgatójának keddi tájékoztatása szerint az influenzás tüneteket mutató tigrisek október 14-én kezdtek elhullani az állatkertben, amely a Thaiföld középső részén fekvő Chonburi tartományban, Bangkoktól 80 kilométerre található. A hatóságok látogatási tilalmat rendeltek el, amíg a vizsgálatok folyamatban vannak. A kizárólag tigrisek számára létesített Sri Racha Állatkertben a legkülönbözőbb tigrisek élnek, létszámuk mintegy négyszázra tehető. Az első vizsgálatok szerint mind a 23, nyolc hónap és két év közötti korú elhullott tigrist a madárinfluenza vírusa, mégpedig az emberre is veszélyes H5N1 vírus fertőzte meg. A nagymacskák közül még további harminc a betegség tüneteit mutatja. A hatóságok feltételezése szerint az okozta a tömeges megbetegedést, hogy madárinfluenzával fertőzött csirkékkel etették a tigriseket. Az állatkert 800 alkalmazottja egészségesnek bizonyult, ám öt őrt orvosi megfigyelés alá kellett helyezni, mert ők influenzajellegű tünetekre panaszkodtak. Az idén egy másik thaiföldi állatkertben egy leopárd hullott el hasonló körülmények között, és a tudósok akkor kimutatták, hogy a madárinfluenza vírusa képes a macskaféléket is megfertőzni, és azok is terjeszthetik a betegséget. Délkelet-Ázsiában idén 31 ember halt meg madárinfluenza következtében. H0R0SZK0P Kos: Nem mindenki nézi jó szemmel, hogy ön megint a csúcson van. Ha túlságosan feszült a munkahelyi légkör, oldja azzal, hogy segít másoknak. Persze mindent csak mértékkel. Bika: Ne dugja homokba a fejét, nézzen szembe a munkahelyi problémákkal, és próbálja megoldani azokat. Egy családi beszélgetés során tisztázhat néhány vitás kérdést. Ikrek: Egy percig sem fog unatkozni. Ha nyitva tartja a szemét és a fülét, hasznos információkra tehet szert. Ha külföldön jár, vagy onnan érkezik vendége, akkor a hírek aranyat érnek. Ez nem az a hét, amikor több lesz a bevétele, mint a kiadása. Az aranytartalékhoz azonban ne nyúljon, inkább mondjon le néhány luxuscikkről, felesleges dologról. Oroszlán: Egy üzleti út rendkívüli lehetőséget jelent, melyet okosan kihasználva sokat lendíthet előmenetelén. Az estét egy kisebb összejövetelen tölti barátaival. Szűz: Ne ragaszkodjon az eddig bevált módszereihez, mert eljárt felettük az idő. Itt a jó alkalom, hogy új utakra lépjen, vagy tanulmányokba kezdjen, így megoldhatja anyagi gondjait is. Mérleg: Főnöke elismerően nyilatkozik munkájáról, és megígéri, hogy ezentúl több nagyszabású feladattal fogja megbízni. Estére szervezzen közös programot kedvesével. Skorpió: Kiváló a szervezőkészsége mostanában, bár a kivitelezésben nem szívesen vesz részt. Azt a munkatársaira, vagy a családtagjaira bízza. Igazi családcentrikus ember. Nyilas: Kerüli a konfliktushelyzeteket, inkább mindent ráhagy a másikra. Mindig tartozni akar valakihez. Ön számára elképzelhetetlen, hogy hosszú ideig egyedül éljen. Bak: Értékes tulajdonsága az megérzés, melynek segítségével ráérez a helyes útra. A tudata mélyéből felmerülő érzéseire támaszkodik és ez mindig beválik, legalábbis önnél. Vízöntő: Tele van szeretetéhség- gel, és nagyon tud szeretni, de bárkin és bármin keresztülgázol, hogy elérje céljait. Fejjel megy a falnak, de nem kell félteni, kemény feje van. Halak: Sokat gondolkozik szerelmi ügyein és jelenlegi kapcsolatán, mert úgy érzi, változtatásokra van szüksége. Ne féljen megtenni a szükséges lépéseket, legyen határozott. E 62 éves indiai férfi a világ egyik legvéresebb kezű banditája volt. Veerappant a rendőrök két nappal ezelőtt lőtték le. Három évtizeden át sikeresen bújkált a hatóságok elől, ezalatt állítólag 130 rendőrt ölt meg és kétezer elefántot lőtt ki. Több millió dollárt keresett illegális elefántcsont- és szantálfa-kereskedelemmel. (TASR/AP-jelvétel)