Új Szó, 2004. október (57. évfolyam, 227-252. szám)

2004-10-19 / 242. szám, kedd

2004. október 19., kedd 8. évfolyam 40. szám 1485 körül mezőváros rangot nyert, öt híres vásárt tartott évente, amelyre messze földről - Pozsonytól Szabadkáig - jöttek a jószágkereskedők Találja ki, hol járunk! A rómaiak katonai szem­pontból tartották fontos­nak, az akkor Alisca elne­vezésű helyközséget. A vá­ros folyamatos virágzása révén 1485-ben már mező­városi rangra emelkedett és 1779 óta megyeszék­hely. JÁTÉK Sétánkat kezdjük a város törté­nelmi központjában, a Béla téren. Ha az idáig vezető úton becsuk­juk a szemünket és csak a téren nyitjuk ki, az az érzésünk támad­hat, hogy visszatértünk a múltba. Az egységes barokk házak sora és a macskakő tökéletes bizonyíté­kai mindennek. A tér közepén a barokk Szent- háromság szobor áll. Béla király, valamint Szt. László király, a vá­ros védőszentjének szobra is a te­ret díszíti. A belvárosi római ka­tolikus templom Közép-Európa legnagyobb egyhajós temploma. A tér túloldalán nyugatra találjuk a városháza díszes épületét, a tér keleti felében pedig a régi várme­gyeháza emelkedik. Az 1828-33 közt épült intézmény falai szá­mos megyegyűlés vitáit őrzik. Ma békésebb időszakokat él az épü­let, egy része hivatalként, a másik pedig levéltárként szolgál. Már I. Béla király is ezt a helyet találta a legmegfelelőbbnek, hogy 1061-ben felépítéssé a ben­cés apátságot. Ezen apátság rom­jait láthatja ma az ideutazó. A vármegyeházától könnyed sétával érhető el a város leghíre­sebb szülöttének, Babits Mihály­nak a szülőháza. A költő születé­sének 100. évfordulójának alkal­mából, 1983-ban újították fel a házat, mely gyermekkorától a fel­nőtt költő koráig mutatja be sze­mélyes tárgyait. A szülőház udva­rán található a Babitsról készült legismertebb szobormű, amely Farkas Pál szobrászművész alko­tása. A Béla tértől délre, a macska- kövön lefelé haladva számos han­gulatos kávézó csalogat minket. Az utca aljára érve a Garay térre jutunk, amely Garay János költő­ről lett elnevezve. A költő terem­tette meg Háry János alakját, és hogy ezt ne feledjük az irodalmi hős szobrát is láthatjuk a téren. Ezen a téren található Magyar- ország egyetlen német nyelvű színháza a Deutsche Bühne. Az út másik oldalán kéklik egy árkádos épület, ami nem más, mint az Augusz ház. Évszázados fennállá­sa alatt számos szerepet töltött be, legrégebbi része a Fekete Ele­fánt Szállónak adott otthont, ahol annak idején II. József is vendégeskedett. A ház neve a ké­sőbbi tulajdonosáról Augusz An­talról kapta a nevét, aki klasszi­cista stílusban bővítette ki, az eredetileg romantikus stílusú épületet. Mint lelkes zenekedvelő négy alkalommal látta vendégül Liszt Ferencet, aki itt komponálta a VIII. magyar rapszódiát. A ház ma a Liszt Ferenc Zeneiskolának ad otthont. MEGFEJTESERT AJANDEK A Rejtvénysziget e heti szá­mában közölt kétoldalas nagy keresztrejtvény sike- wac4mar. rés megfejtői között, VuSQlilQP akik a kiadó címére (Petit Press a.s., Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1) október 25-ig beküldik a helyes vála­szokat, ajándékokat sorsolunk ki. Öt szerencsés nyertes­nek ajándékot kül­dünk. (ú) Ha tovább sétálunk elérjük a Művészetek házát, s ha utunk so­rán elfáradtunk, megpihenhetünk egy kicsit a Prométheusz-parkban. A fiatalok által közkedvelt teret Prométheusz igen modern kivite­lezésű szobra díszíti. A város for­gatagától menekülni vágyó uta­zók számára is rengeteg lehetősé­get nyújt a város és környéke. Min­denekelőtt menjünk fel a Bartina dombra, ahol a szőlőmotívumok­kal díszített kilátóból csodálatos panoráma tárul elénk. A szőlős­kertekben sétálva pedig múlt szá­zadi borospincékre is bukkanha­tunk. A várostól eltávolodva kelle­mes sétát tehetünk a Gemenci er­dőbe, vagy ha elegünk van a sétá­ból egyszerűen csak üljünk fel a kisvasúira és hagyjuk magunkat elvarázsolni a csodálatos őszi táj által, (nu.hu) Babits Mihály szobra Farkas Pál szobrászművész alkotása (Képarchívum) Múlt heti számunkban közölt óriásrejtvényünk megfejtése: 1. Olyan az ember, mint a disz­nó, akármennyire jóllakik is, azért bedugja az orrát az újabb vályúba. 2. A bűnt se veti senki, mégis te­le van vele a világ. 3. Aki zajosan él, arról suttogva beszélnek. A múlt heti számunkban közölt Találja ki, hol járunk! című játé­kunk megfejtése: St. Vincent és a Grenadine-szigetek. Ajándékcsomagot nyert: Csala Gyula, Galánta Sándor Margit, Nádszeg Gútay Béla, Nagyudvarnok Dr. Gaulieder József, Komárom Bodó Magdaléna, Bős 2/A A SZAJNA MELLÉKFO­LYÓJA MESEBELI RÓKA OPERAÉNEKES- NÖ (SYLVIA) 1/A MAGYAR KÖLTŐ ZENEI FELHANG PÁRATLANUL LAZA! NŐI NÉV ÜTŐKÁRTYA EGYNEMŰ PÁRA! TURGUT... (TÖRÖK POLITIKUS) JÜL A MONOPÓLIUM EGYIK FAJTÁJA FALU PÁRKÁNY MELLETT RÉSZBEN LERÁGI A SZOKÁSTAN TUDÓSA MAGYAR SZÍNÉSZ ELGÁNCSOL SZÍNÉSZNŐ (UV) KÁLIUM. PLATINA OLASZ ÉS HOL­LAND AUTÓJEL HOZZÁSZOKIK 2/B ÁBEL GYILKOSA FÉRFINÉV EGYHÁZTANÁCS TAGJA ELETRE KELTETT AGYAGSZOBOR KOLUMBIAI VÁROS PÁNCÉL­SZEKRÉNY ... KIRÁLYA (LALO) BECÉZETT IRÉN RÖNTGEN AZ ALJAHOZ TAPAD ADDIS... [ETIÓPIA FŐVÁROSAI FASORRAL SZEGÉLYEZETT ÚT OXIGÉN RAINER ...VON RILKE (OSZTRÁK KÖLTŐ) FÖLDTAN FONALLÁ SODRÓ IGEKÉPZŐ SZÁRNYAS RAGADOZÓ NEM ZSIDÓ (HÉBER) SPANYOL FÉRFINÉV ÁLLÓVÍZ KELETI TÁBLAJÁTÉK ...OVO (ELEVE, LATINUL) SPORT-VAGY MŰVÉSZETI mm DRÁMAÍRÓ (JÓZSEF) KATONAI ALAKULAT ZSINÓROZOTT FÉRFIKABÁT OOÜSSZEUSZ HONFITÁRSA BECEZETT NŐI NÉV ÜNNEPÉLYES ÍGÉRET KÖLTŐ (GYÖRGY) PAROS BOKA! NYERÉSZKEDŐ KERESKEDŐ NÁTRIUM IUUSIN-GÉP JELE ...-ENEK IROSZ HŐSI EPOSZ) NÉMA A BETEGET GONDOZÁ A FÖLD FELÉ ÚJBA. SZLOVÁKUL TEMPUS KJTO, ANGOLUL PÁRATLANUL ELKEZD! OKVETLENÜL KELL CSEH FESTŐ IMIKOLÁS) FAGYOTT VÍZ KÓRHÁZ JELE KflLTÓ (ISTVÁN) KONGÓI KÉRŐDZŐ HIBÁJÁBÓL TANULÓ BÁNYAFOLYOSÓ tehEnnév JAPÁN OSLAKÓ NÉPE OROSZ BÁNYAVÁROS KIEJTETT BETŰ PAJKOS FIÚGYEREK RUHÁT GYEREKRE ÓLT SZERETI« OTTHONI AZONOS KORÚ TESTVÉR EURÓPA KUPA BECEZETT ERZSÉBET KELKEVERÉK! TÉLI SPORTESZKÖZ CSUKLYÁS VIHARKABÁT ANGSTROM ELLENTÉTES KÖTŐSZÓ NÉVELŐ t; TÚZOK, SZLOVÁKUL FÉLÁR!

Next

/
Thumbnails
Contents