Új Szó, 2004. október (57. évfolyam, 227-252. szám)
2004-10-19 / 242. szám, kedd
10 AGYSZUNET ÚJ SZÓ 2004. OKTÓBER 19. PÁLYÁZÓ Indul a Professzor X verseny AJÁNLÓ Az Oktopusz Alapítvány, a Coedu Távoktatási Kft. és a UPC Magyarország Kft. internetes versenyt indít Professzor X néven. A versenyen 14-19 éves diákokból álló 3 fős csapatok vehetnek részt. A megmérettetés lényege, hogy játszva, egy krimibe ágyazott történeten keresztül tanítja a fiatalokat az internet, a mai életünkhöz egyre inkább nélkülözhetetlen eszköz, használatára, az internetes keresés alapjaira és fortélyaira. Mindemellett a diákok feladata lesz híres magyar tudósok, művészek életének, munkásságának összefoglalása, feldolgozása. A verseny végén a magyar tudósokról, művészekről írt dolgozatok mindenki által szabadon elérhetők lesznek, ezzel gyarapítva az iskolai oktatásban is hasznosítható magyar nyelvű tartalmak tárát. A versenyzőknek a részvételhez mindössze egy internetes munkaállomással kell rendelkezniük, minden más eszközt a szervezők térítésmentesen biztosítanak a résztvevőknek. A verseny ideje alatt a részt vevő diákok lehetőséget kapnak egy elektronikus tananyag elvégzésére is, amely megtanítja a’fiatalokat az internetes keresés szabályaira, trükkjeire. A tananyagszerkesztő mellett minden versenyző csapat saját webes felületet kap, ahol a csapat tagjai üzenetet hagyhatnak egymásnak, a pályázatok elkészítéséhez szükséges anyagokat tölthetnek fel, és ugyancsak itt kell pályaműveiket is elkészíteniük. A legmagasabb pontszámot elérő csapat mindhárom tagja egy- egy márkás házimozi-rendszert és 10 db tetszőleges DVD-ből álló kollekciót kap ajándékba. A második és harmadik csapat tagjai egy-egy digitális fényképezőgéppel lesznek gazdagabbak. A három, legtöbb diákot indító iskola különdíjban részesül, egy darab egy éves UPC Direct előfizetés a hozzátartozó technikai eszközökkel lesz a jutalmuk. A versenyre a csapatok október 22-ig nevezhetnek a verseny honlapján ( www.professzorx.hu ). A verseny célja az internethasználat és az elektronikus távoktatás népszerűsítése. A versenyen való részvétel díjtalan, és a verseny eredményeként születő legjobb pályázatok ingyenesen hozzáférhetőek lesznek mindenki számára a verseny honlapján keresztül, (ú) A kitartó jelentkezőkre többnyire pozitív módon reagálnak, ha látják az elszántságot és az önbizalmat Álláskeresés másodszor, ugyanott Egy elutasítás nem elutasítás, ha álláskeresésről vagy gyakorlati helyről van szó. Különösen akkor, ha a választott szakma, szakterület ritkának számít, és a végzettséghez megfelelő munkaadóból kevés van az országban. Érdemes újra és újra próbálkozni a jelentkezéssel. ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS A kitartás az állásvadászat során is meghozza gyümölcsét. A személyzeti vezetők többnyire pozitív módon reagálnak a kitartó jelentkezőkre, ha látják az elszántságot és önbizalmat a pályázati anyagban. Természetesen, ez nem olyan mondatokból látszik, mint a „talán emlékszik rám egy korábbi jelentkezésemből” vagy „már harmadszor próbálkozom, eddig kétszer nem is válaszoltak a levelemre...” Ha újra ugyanazt az állást szeretnénk megpályázni vagy ugyanannál a cégnél keresünk magunknak helyet, akkor a második és minden további jelentkezési anyagot érdemes a klasszikus sorrendben felépíteni. Bemutatni a szakmai pályafutás iskolai adatait és az egyéb készségek leírását, valamint rövid indoklást adni, miért éppen mi magunk lennénk az ideális jelölt a posztra. Hángsúlyozzuk az előnyeinket! Ezt követően érdemes csupán arra hivatkozni, hogy már második (sokadik) alkalommal jelentkezünk a cégnél. Itt érdemes kiemelni, miért olyan fontos számunkra ez az állás, ez a szervezet. Kiemelni a pozitívumokat, amelyek a választásunk hátterében állnak. Arról is beszámolhatunk, hogy a korábbi jelentkezésektől eltelt idő során mi mindennel gazdagítottuk szakmai eszköztárunkat. Minden olyan készség és képesség, amely arra utal, hogy a korábbi elutasítás okainak felszámolásáért küzdöttünk - például elsajátítottuk a szakmai levelezéshez szükséges idegen nyelvű szókincset, és erről egy vizsgát is tettünk, mert a legutóbbi pályázat sikerének a nyelvtudás hiánya volt a legfőbb akadálya - remekül bizonyíthatja a cég számára az elszántságunkat, kitartásunkat, teherbíró képességünket. Azt is érdemes megemlítenünk, ha a korábbi pályázat során a személyes beszélgetésig eljutottunk. Annak bizonyítékaként, hogy az Érdemes többször próbálkozni előzetes rostán egyszer már sikerrel átvergődtünk. Természetesen, érdemes jól felkészülnünk az újbóli találkozóra, és előszedni az emlékeinket: milyen kérdéseknél érdemes kicsit jobban koncentrálnunk a siker érdekében. Az ismételt pályázat esetében, ha még birtokunkban van az első(Képarchívum) ként benyújtott anyag, és annak felhasználásával dolgozunk, emeljük ki azokat a részeket, amelyek megváltoztak a második próbálkozás idejére. Optikailag is kiemelkedővé tehetjük, hogy mi minden változott korábbi jelentkezésünk óta, megkönnyítve ezzel a személyzetis munkatárs munkáját, (f, he) VIGYORGÓ A cukrászdában kérdezi egy férfi az eladónőt:- Tessék mondani, friss a mézes sütemény?- Nem, nagyon régi, és össze van száradva.- És a keksz?- Inkább vigyen a mézesből! Becsönget a postás a házba. Kijön egy nő, átveszi a levelet, majd csodálkozva látja, hogy a postás odaugrik egy kis csigához, ami a lába mellett mászik, rátapos, és ezt kiabálja:- Na, most megkaptad te undorító, csúszómászó korcs!- Ezt meg miért csinálta? - kérdi a nő.- Ez a kis dög követett egész nap! Egy poénos fizikapélda: Teri néni pulóvert köt 45,3 km/h-s sebességgel, a rendelkezésre álló fonál hossza 68,5 km. Mennyire kell Teri néninek felpörgetnie a sebességet, hogy befejezze a pulóvert, mielőtt még elfogyna a fonál? Hogyan változik a sebesség, ha néha Pista bácsi is beleköt? Mekkora az a legnagyobb sebesség, amely felett Teri néni elveszíti a fonalat? Készüljetek az Új Szóval együtt a szalagavatóra! Nyereményeső érettségiző osztályoknak FELHÍVÁS Kedves szalagavató előtt álló barátaink! A Nagyszünet rovat az Egészségünkre mellékletet közösen versenyre hívja azokat az osztályokat, amelyeknek az elkövetkező néhány hétben, hónapban lesz a szalagavatójuk. Az Egészségünkre című mellékletünk szépségápolási oldalán szombattól a szakember tanácsokat ad a fiatal bőr ápolására, sminkelésének legfontosabb tudnivalóira, a Nagyszünet hasábjain pedig a diákokat kérdezzük, hogyan készülnek érré a nagy eseményre. A fiatalok beszámolóiból és a kozmetikus szaktanácsaiból ti is ötleteket meríthettek, esetleg megírhatjátok kérdéseiteket is. Feladatotok az, hogy minél több szelvényt gyűjtsetek össze. Elsőként azok az osztályok jelentkezzenek a szelvényekkel, amelyek október 31-ig bezárólag tartják szalagavatójukat. A legtöbb szelvényt összegyűjtött osztály az Avon ajándékát kapja, amelyből az egész osztály kisminkelheti magát. A szelvényeket legkésőbb október 24-ig a következő címre küldjétek: Új Szó szerkesztősége, Námestie SNP 30,814 64 Bratislava 1. A borítékra írjátok rá: „Szalagavatóra készülünk.” (ú) Ez már nem játék, mert a jövőtök a tét! Hova tovább? Miért félnek az emberek az inflációtól? (Somogyi Tibor illusztrációs felvétele) Hogyan látják a középiskolások az eurót? A pénz nyomában ANTAL ANETT Az alapiskolák, gimnáziumok és szakiskolák végzős tanulói az elkövetkező hónapokban nagy döntés előtt állnak. Ki kell találniuk, melyik intézményben és milyen szakon szeretnék folytatni a tanulmányaikat. Ez sokkal fontosabb, mint azt néhány diák gondolná. Hiszen a diploma megszerzése után el kell helyezkedniük és dolgozniuk abban a szakmában, amit addig tanultak. És csak akkor dolgoznak szíwel-lélekkel, ha szeretik azt, amit csinálnak. Vagyis érdemes jó eredményeket elérni, hiszen így könnyebben bejuthatunk abba az iskolába, ahol azt tanulhatjuk, ami igazán érdekel bennünket. Sokan viszont kényszernek érzik az iskolát, mert hát ki szereti azt, ami mindenkinek kötelező? Olyan diák nincs, akinek ne lenne rossz napja, és semmi kedve nincs vesződni a sulival. Mindenkiben él a csintalan diák, aki néha előbújik, és nem lehet vele bírni. Lehet az illető 13, vagy akár 23 éves is. Nincs korhoz kötve ez a „lázadó” időszak, viszont mindenki túlesik rajta. Előbb vagy utóbb! Csak sajnos gyakrabban az a tapasztalat, hogy megbánják tetteiket, és mindent megtennének azért, hogy meg nem történté tegyék balgaságaikat! És ilyenkor jön az az idegesítő mondat, amit régebben én is elég sokszor hallottam: Késő bánat, eb gondolat! De nem szabad feladni semmit, még akkor sem, ha minden veszni látszik, hiszen tudjátok! A remény hal meg utoljára! A tanároknak sem az a céljuk, hogy minél több embert megbuktassanak, hanem csak rá akarnak döbbenteni benneteket arra, hogy ez már nem játék, mert a jövőtök a tét! Aki nem él a segítséggel, az nem tudja, mire is vállalkozik. Talán nem lesz több lehetősége arra, hogy tovább tanuljon! Ha belegondolunk, akkor nem is olyan rossz a suli! Hisz ott vannak a haverok, sok mindent megismersz az emberek viselkedéséből. Nézzétek a jó oldalait a dolognak! Minden csak a ti érdeketekben történik, még ha nem is olyan felemelő érzés, hogy vannak kötelezettségeitek is! Meg kell szoknotok a felelősségvállalást. Tanuljatok, ameddig lehetőségetek van rá! Bizton állíthatom, nem fogjátok megbánni. EDUCATIO PRESS A Magyar Nemzeti Bank tanulmánypályázatot hirdet: gondolkodjunk közösen, induljunk el együtt a „pénz nyomában”. A következő témák egyikének kifejtését várják: Miért félnek az emberek az inflációtól? Miért jó az euró bevezetése Magyarországnak? Árstabilitás - egy nehezen érthető fogalom. A jegybanki kamat, a stabilitás eszköze. Pályázhat minden magyarországi és határon túli magyar középiskola és felsőoktatási intézmény nappali tagozatos hallgatója. A pályázatok beérkezésének határideje: 2004. december 15. A középiskolásoktól írásban, minimum 5, maximum 10 gépelt oldal (28 sor/oldal, 12-es betűméret, 60 karakter/sor) terjedelemben várják a tanulmányokat e- mail-en és egy példányt postai úton. Az egyetemisták és főiskolásoktól minimum 10, maximum 15 gépelt oldal (28 sor/oldal, 12- es betűméret, 60 karakter/sor) terjedelemben várják a tanulmányokat e-mail-en és egy példányt postai úton. A pályázatokat jelszóval kell ellátni, a pályázó adatait (név, jelszó, levelezési cím, vezetékes és mobiltelefon, e-mail cím, iskola neve, évfolyam és szak megnevezése) pedig az elektronikus és nyomtatott küldeményhez külön kell csatolni. A postai küldeményhez aláírt iskolalátogatási igazolást is kell mellékelni. Cím: MNB Kommunikációs önálló osztálya 1850 Budapest, e- mail: kommunikacio@mnb.hu , tárgy rovatban „Tanulmánypályázat” jelöléssel. A pályázatokat szakmai zsűri bírálja el 2004. január végéig. A legjobb pályamunkák díjazása: I. díj: 500 000 Ft, II. díj: 300 000 Ft, III. díj: 200 000 Ft. Külön értékelik a legközérthetőbb pályamunkát és meghirdetik a Legaktívabb iskola különdíjat is, itt azt az intézményt díjazzák, ahonnan a legtöbb pályázat érkezik. A nyerteseknek publikációs lehetőséget biztosítanak, a díjakat ünnepélyes keretek között a jegybank elnöke adja át. Érdemes jó eredményeket elérni, hiszen így könnyebben bejuthatunk abba az iskolába, ahol azt tanulhatjuk, ami igazán érdekel bennünket (Somogyi Tibor felvétele)