Új Szó, 2004. október (57. évfolyam, 227-252. szám)
2004-10-19 / 242. szám, kedd
4 Régió ÚJ SZÓ 2004. OKTÓBER 19. A fiatalok tagadják, hogy sátánisták lennének (Szekeres Éva felvétele) Meggyalázták a rimaszombati református templomot Sátánista jeleket firkáltak Nagyszabású felújítások vannak mögöttük és előttük is Ünnepelt a régi kórház RENDŐRSÉGI NAPLÓ Ellopták az égőket Kassa. Lába kelt az Északi városrész teljes karácsonyi díszkivilágításának. Az ismeretlen tettes 600 000 ezer koronás kárt okozott, amikor egy garázsból ellopta az ott raktározott díszégőket és a villanyvezetékeket. Jana Demja- novicová rendőrségi szóvivő szerint ehhez kisteherautóra volt szüksége, mivel a rakomány elég súlyos, és nehezen szállítható. Tíz napig nem vették észre, hogy a Michalovská utcai garázs üres, a tettes ugyanis ügyesen álcázta a betörést, a garázsajtón messziről nem látszottak az erőszakos behatolás nyomai. A városi hivatal bízik a nyomozókban, mert nincs pénze új díszégőket vásárolni. Félő, hogy a városközponthoz képest amúgy is gyéren díszített Északi lakótelep az idei ünnepek alatt a szokásosnál is szürkébb lesz. (juk) Holttest a pádon Besztercebánya. Ismeretlen férfi holttestére bukkantak a járókelők vasárnap kora reggel a helyi autóbusz-állomás közelében, egy pádon. A középkorú férfi öltözete alapján hajléktalan lehetett. Az orvos szerint a szerencsétlenül járt személynél fagyhalál állhatott be, idegenkezűségre utaló nyomokat nem talált. A rendőrség nyomozásba kezdett az elhunyt személyazonosságát illetően. (SITA) Vonat gázolta el Hrboltó (Hrboltová). A Rózsahegyi járásban lévő község vonatállomására érkező személyvonat kerekei alatt lelte halálát szombaton egy 41 esztendős rózsahegyi illetőségű férfi. A mozdony- vezető kb. 150 méter távolságból már észlelte a sínelágazásnál álldogáló személyt. Hiába használt figyelmeztető hangjelzést, már gyorsfékkel sem tudta elkerülni a tragédiát. Az elhunyt teste kettészakadt a gázolás következtében. (SITA) Halálos gázolás Pálóc (Pavlovce nad Uhom). Nem élte túl súlyos sérüléseit a 49 éves pályini (Palin) Juraj G., akit ismeretlen személy gázolt el. A sebesült férfira a nagymihályi járásbeli falu határában vezető úttesten talált rá egy lekárti (Lekárovce) férfi, aki értesítette a rendőrséget. (SITA) Tűz ütött ki a raktárban Felka (Vetká). Tűz ütött ki tegnap délelőtt a Poprádi járásban fekvő község mezőgazdasági szövetkezetében. A poprádi és szviti tűzoltók nagy erőkkel próbálták menteni a gabonaraktárat - melyben megközelítőleg kétmillió koronát érő gabonát tároltak - és az alsó szinten lévő öt lakást. A lángok kiváltó oka egyelőre ismeretlen; a keletkezett károk felmérése még nem történt meg. (TASR) Rimaszombat. Vandálok garázdálkodtak a helyi református templomban. A rendőrök arra lettek figyelmesek, hogy négy fiatal mászott át a rimaszombati református templom kerítésén, majd a déli falon lévő bejáratot feltörve behatoltak a templomba. SZÁSZI ZOLTÁN Mire a helyszínre értek, a vandáloknak már sikerült komoly károkat okozniuk a templom berendezésében. A szószék faragott díszítéseit rongálták meg, összetéptek és sátánista jelekkel firkáltak tele, majd felgyújtottak közel két tucatnyi Bibiliát és énekeskönyvet. A karzaton az orgona melletti korláSZÁSZI ZOLTÁN Rimaszombat. A tervekkel ellentétben mégsem kapcsolják le a Dúsa utcai lakótelepet október 18- án az ivóvízhálózatról. Az ott élők közel kétmilliós tartozást halmoztak fel, egyszer már fenyegette őket ebben az évben a lekapcsolás, születtek is megállapodások, de azóta is csak elenyésző részét fizették ki a vízdíjhátraléknak a lakás- tulajdonosok és -bérlők. A végső határidő napjának október 18-át jelölte meg a Vízművek Részvény- társaság. Az intézkedést a Rima- szombati Körzeti Hivatal elöljárója, Boros Zoltán által október 13SZASZÁK GYÖRGY Kassa. Negyvenéves lett Szlovákia egyik legjobban felszerelt szakmunkásképző intézete. Noha a sacai iskola falai között e négy évtized alatt 18 ezer szakmunkást neveltek fel, s a Kelet-szlovákai Vasmű dolgozóinak 60 százaléka is itt szerzett képesítést, Jozef Sablatú- ra, az intézmény igazgatója a tegnapi sajtóértekezletén mégsem örült, hiszen az iskola iránt manapság alig van érdeklődés. tot kitörték, a karzát padjaira a 666-ost, a sátán számát, valamint más istengyalázó feliratokat karcoltak, szétdobálták az énekmutatón lévő számokat, megpróbálták felgyújtani a templomban őrzött magyar nemzeti lobogót, ezenkívül eltulajdonítottak három mikrofont és tönkretettek egy mikrofonállványt is. A városi rendőrök gyors reagálásának köszönhető, hogy nem okoztak még komolyabb károkat az épületben. A négy fiatalt a rendőrök a helyszínen elfogták, egyikük ugyan menekülni próbált, de őt is sikerült elcsípni. A fiatalok erős alkoholos befolyásoltság alatt vitték végbe tettüket, egyiküknél több mint két ezreléket mutatott ki az alkoholszonda. A két lányból és két fiúból álló vandál banda tagjai hétfőn szüleik kíséretében megjelentek a püspöki hivatalban, hogy bocsánatot kéijeán kezdeményezett találkozón sikerült bizonytalan időre elhalasztani. Boros tanácskozásra hívta a Vízművek Részvénytársaság kirendeltségének igazgatóját, Dusán Tócikot, Dusán Béres járási tisztiorvost és a város alpolgármesterét, Milan Kockát. Egyelőre abban sikerült megegyezni az érintett feleknek, hogy amennyiben a város felvállalja az itt élők szociális segélyének kezelését, és abból törleszteni kezdi az adósságot, a Vízművek Részvénytársaság eltekint a fővezeték lekapcsolásátólr Az 1,7 milliós adósság tényét a telepen lakók vitatják. Állításuk szerint egy hibás vezetékszakaszA sacai szakmunkásképző fénykorát a hatvanas évek második felétől kezdve a nyolcvanas évek közepéig élte. Akkor még Jurij Gagarin nevét viselte. A rendszerváltás után ettől a névtől megváltak, azóta Középfokú Szakmunkásképző Intézetként jegyzik az iskolát, mely továbbra is leginkább a U.S.Steel számára képez szakmunkásokat. A vasműben ez idő tájt munkaerő-felesleg mutatkozik. Egyebek mellett ezzel van összefügnek tettükért. Elmondásuk szerint szülte semmire nem emlékeznek, nem tagjai semmilyen szektának, a sátánizmusról pedig állítólag nem is hallottak. A garázdálkodók közül a két fiú vállalta magára a tettet, a lányok azt állítják, ők csak bementek a templomba, de nem csináltak semmit. Tímár Ildikó lelkész szombaton hajnalban értesült az esetről. „Amikor beléptünk a templomba, azt hittük, sokkal nagyobb a baj. Szerencsére nem sikerült felgyújtaniuk a berendezést, bár nem sok hiányzott hozzá. A kár megtérítését megígérték, a feljelentést már megtettük, a négy fiatal ügyében valószínűleg eljárás indul majd. Teljesen értehetetlen a tettük, saját állításuk szerint sem az egyházzal, sem a magyarsággal nincs bajuk, nem sátánisták és nem tudnak elszámolni a cselekedetükkel maguk előtt sem” - mondta Tímár Ildikó. nál elfolyik a víz, tehát nem tartják jogosnak a vízművek követelését. A telep az 1970-es évek végén épült, azóta a műszaki szolgáltatói hálózaton lényeges felújítás nem történt. A leírhatatlan állapotú lakásokban szűrte nincs ép csaptelep, majdnem mindegyik lakásban elfolyik a víz. Az állapotokért azonban legnagyobb részt a lakók felelősek. Ha a Vízművek Részvénytársaság mégis leállítaná a vezetékes vizet, Rimaszombat önkormányzatára hárulna a feladat, hogy ivóvizet biztosítson a Dúsa utcai lakótelepen élők számára. A lakótelepen ebben az évben több tucatnyian kaptak sárgaságot. gésben, az is, hogy az idén már csak 127 diákot vettek fel az első évfolyamokba, s az iskola diákjainak összlétszáma a hétszázat sem haladja meg, holott korábban kétezernél is többen tanulója volt az intézménynek. Jozef Sablatúra nem tagadta, nagy erőfeszítéseikbe kerül az iskola életben tartása, hiszen manapság már sem a szülők, sem pedig a fiatalok nem mutatnak különösebb érdeklődést a kohászati és a gépészeti szakma iránt. JUHASZ KATALIN Kassa. Fennállásának 80. évfordulóját ünnepelte a kassaiak által csak „régi kórházként” emlegetett Louis Pasteur Egyetemi Kórház, amely 1924-ben az ország legkomfortosabb egészségügyi intézményének számított, ma pedig a koordinációs központ szerepét is betölti a városban. Az intézmény sajátossága, hogy az egyes klinikák külön pavilonokban működnek, amelyek csaknem mindegyike műemlék épület. A kórház 1993-ban vette fel Louis Pasteur nevét, miután sikerült visszaállítania megtépázott tekintélyét. A recesszió oka a SzNF- lakótelepen 1981-ben megnyílt új egyetemi kórház volt, ahová át kellett szállítaniuk a legkorszerűbb gyógyászati berendezéseiket. Hamarosan azonban világossá vált, szükség van az intézményre, jelenleg pedig kevesebb működéssel kapcsolatos gondjuk van, mint az „új kórháznak”. A szakmai konferenciával egybekötött ünnepségen Rudolf Zajac egészségügyi miniszter is részt vett, aki mostanában gyakori vendég az PUSKO GÁBOR Tornaija. Az elmúlt hétvégén rendezték meg a gömöri településen az idei városnapokat. Az ünnepségsorozat csütörtökön ünnepi önkormányzati üléssel vette kezdetét, mely során a város polgármestere a jelenlegi választási ciklus eddigi huszonkét hónapját értékelte. Az ülésen felszólalt Eu- bomír Lintner, az ANO alelnöke is - nyüván nem véletlenül járt épp ezen a napon a Nagyrőcei járásban, s mint parlamenti képviselő, szót kérhet önkormányzati üléseken, mely lehetőséget nem hagyta ki. Beszédével nem korbácsolta fel különösebben a kedélyeket. Felszólalására reagálva a város polgármestere kifejtette: a tomaljaiak és a térségben élők a szónoklatok helyett jobban örülnének egy-két beruházónak, akiket épp Lintner képviselő úr pártbéli főnöke, a gazdasági miniszter irányíthatna e térségbe. A beszédeket követően került sor a intézményben, három héttel ezelőtt például ő nyitotta meg a felújított plasztikai sebészetet. A miniszter büszkén jelentette be, sikerült jóváhagyatnia újabb 40 millió koronát az onkológiai intézet számára egy részecskegyorsító berendezésre, ami a mai szűkös időkben komoly sikernek számít. „Örülök, hogy mostanában növekszik a kórház önbizalma, tekintélye, színvonala, és csökkennek a tartozásai. A kassai egészségügy éveken át perifériára volt szorítva, a közelmúltban azonban ismét a figyelem központjába került, és újabb nagyszabású fejlesztés előtt áll” - mondta a miniszter. Jaroslav Sajty, az intézmény igazgatója bízik az egészség- ügyi reformban, szerencsés egybeesésnek tartja a kerek évfordulót és a reformfolyamat kezdetét. A Pasteur Egyetemi Kórház tizenkét klinikáján és huszonöt osztályán jelenleg 1760 alkalmazott dolgozik, a fekvő betegek száma évente mintegy 30 ezer, ambuláns kivizsgálásokból pedig évente 323 ezret hajtanak végre. Szlovákiában az elsők között vezették be az egynapos sebészeti osztályt, amellyel a legújabb európai trendeket követik. Polgármester Díja átadására, ugyanakkor ebben az évben a Város Díját és a Tornaija Díszpolgára címet nem osztotta ki az önkormányzat. Az idén küenc embert díjazott a polgármester, köztük egykori üzemvezetőt, írót, sportolót, újságírót. Az ülést követő ünnepi műsorban a helyi előadók mellett fellépett St. Martin is. Pénteken és szombaton vásár volt a város főterén, illetve a főtéren felállított színpadon, ahol a helyi iskolák diákjai mutatkoztak be kultúrműsorral. A szombat és a vasárnap a futball jegyében telt el. Szombaton az öregfiúk részére rendeztek egy tornát, melyen a helyi csapat diadalmaskodott, vasárnap pedig bajnoki labdarúgó mérkőzésre került sor. .Jövőre visszatérünk a korábban megszokott, nemcsak a helyieket megmozgató városnapok szervezéséhez, szemben az idei családias hangulatú ünnepléssel” - mondta Dubovszky László polgármester. FELHÍVÁS Nemzetközi prímásverseny Budapesten 1984 óta először ismét megrendezik a Vonópárbaj nemzetközi prímásversenyt Budapesten. A szervezők szeretnék, ha a határon túlról is jelentkeznének versenyzők. Jelentkezési határidő: 2004. november 10. A válogató időpontja 2004. november 18., helyszíne a budapesti Talentum Nemzetközi Zeneművészeti Szakiskola. A válogató kötelező anyaga: J. Brahms: V. és VI.'magyar tánc; V. Monti: Csárdás; Bihari János: Mikor a pénze elfogyott, Sarkantyús ver- bunk. Szabadon választott: nótacsokor (lassú és friss csárdás variációval), Variációs frissek: A-moll A-dúr kadenciával. A verseny döntőjét 2004. december 10-én tartják. A verseny fődíja egy 1 millió forint értékű hegedű Rácz Pál mesterhegedű- készítőtől. A második helyezett voNÓPÁRBa, 2004. Mcnnelközi jutalma egy 500 ezer forint, a harmadik helyezetté egy 400 ezer forint értékű hegedű. A győztesek komoly pénzjutalomban is részesülnek. A versenyről részletesen tájékozódhatnak a www.romaweb.hu oldalon, itt tölthetők le a jelentkezőlapok is. Szlovákiában érdeklődni a 0908/056 006-os telefonszámon lehet. A telepen lakók mostanáig 1,7 milliós tartozást halmoztak fel Meddig lesz víz a Dúsa utcában? Negyvenéves a Sacai Középfokú Szakmunkásképző Intézet Keserédes jubileum az iskolában Nem kedvezett az időjárás a rendezvénysorozatnak Konkrét segítséget várnak