Új Szó, 2004. október (57. évfolyam, 227-252. szám)

2004-10-18 / 241. szám, hétfő

AUTO-MOTOR 2004. október 18., hétfő 8. évfolyam 41. szám Azoknak ajánlható, akik egy minivan esetében is a dinamikus külsőt és az osztályon felüli menettulajdonságokat favorizálják a maximális rakodókapacitással szemben SEAT Altea 1.6i Reference: Szépségdíjas egyterű! „Altea Prototipo” néven is­mertük meg, majd rövid­del utána szériakész válto­zatban is megjelent. Mini­mális változtatásokkal, mert egyszerűen nem volt rájuk szükség. A csodaszép tanulmánymodellből így csodaszép utcai autó lett, vitán felül a legvonzóbb a minivanok kategóriájában. TESZT A SEAT tehát szemlátomást to­vábbra is komolyan veszi a kon­szernen belül még 1998-ban reá osztott szerepet, miszerint „medi­terrán életérzést” sugárzó autókat kell gyártania. A Toledo II volt az első, őt a Leon és az Ibiza követte, most pedig itt az Altea. A legki­sebb motorral és a legszerényebb szereltségi fokozatban teszteltük, ám ez mit sem vont le az esztéti­kai élményből. Külalak, besorolás Emlékszünk még a Salsára, a valaha gyártott egyik leggyönyö­rűbb tanulmánymodellre? Né­hány stílusbravúrját az új Ibizán véltük felfedezni, ám vitathatatla­nul az Altea az első SEAT, amely egyértelműen, tudatosan és első pillantásra felismerhetően a Salsából építkezik. Onnan impor­tálták a pajzs alakú hűtőmaszkot, a repülőgépszárny-profilra emlé­keztető fényszórókat, hozzátettek egy szuggesztív, sportos oldalívet, hegyesre faragták a leghátulsó ol­Mélyen besüllyesztett körműszerek, sportosan rövid váltókar, ideális méretű volán dalablakokat, majd kettős ívű hát­só fallal zárták le az egészet. Ok­vetlenül említést érdemel még, hogy a két törlőkar alapállásban az A oszlopok széles peremei mö­gött bújik meg, szinte láthatatla­nul. A megoldásnak két előnye van: semmi nem zavarja a kilá­tást, és a szélzaj is jóval kisebb, mint a légáramlást durván megtö­rő vízszintes törlők esetében. Ami a besorolást illeti, könnyű a dol­gunk: alsó középkategóriás minivan, lásd még Renault Scénic, Citroen Xsara Picasso, Opel Zafira, Nissan Almera Tinó, Hyundai Matrix, KIA Carens, To­yota Corolla Verso. Egyetértünk, hogy mindegyiküknél szebb...? A fényszórók csücskéből kiinduló gyönyörű hullámvonal a kocsi egész oldalfelületén végigfut (A szerző felvételei) Komfort, szereltség, térkínálat Komfort: az alapfok ellenére is magas színvonalú. Elöl-hátul ki­A kisebb pakolóhelyek számával gatával nincs gond tűnőek és jól formázottak az ülé­sek, az elülsők akár sportkocsiban is elmennének. Hátul, mint látha­tó, elegendő a lábtér de a kép azt is elárulja, hogy a középső ülés keskenyebb a többinél. Ha viszont csak ketten utaznak, támláját le­hajthatják maguk közé, amely in­kább kisasztalként, mint könyök­támaszként funkcionál. Áttekint­hetőek és kézre állnak a kezelő­szervek, kellemes fogású és ideá­lis méretű a volán. Szereltség: alapkivitelben szintén soha ne lássunk rosszabbat, legalábbis a biztonság terén. Vannak front-, oldal- és függönylégzsákok, kipörgésgátlóval kombinált ABS, két síkban állítható volán és veze­tőülés, ISOFIX gyermekülés-rög­zítő rendszer. A kényelmi ketyeréket már óvatosabban ada­golták a spanyolok: a tükrök kéz­zel állíthatók, a hátsó ablakok is tekerősek, klímaberendezés nincs, vagy típustól függően csak 37/57 ezer koronáért, fedélzeti Elegendő élettér, de középre vékonydongájú utast kell ültetni számítógép szintén csak a drá­Az oldalüvegezés szintén a repülőgépszárny profiljára emlékeztet gább verzióhoz jár. Térkínálat: ami­lyennek egy minivannál lennie kell, de a legjobbak színvonalát nem éri el. Az 1:2 arányban osztott hátsó ülések és össztérfo- például csak „kiva- salhatóak”, de sem előredönteni, sem kiszerelni nem lehet őket. A hátul ülők lábai alatt nincsenek rakodó­zugok, a csomagtér mérete is el­marad a legismertebb konkuren­sekétől, arról nem is beszélve, hogy ebben a kategóriában már hétszemélyes kocsikat is gyárta­nak, padlóba süllyeszthető hátsó ülésekkel. De lássuk, ami van, mert az sem kevés: két öblös fiók az elülső ülések alatt, négy ajtóre­kesz, jókora szekrény az elülső középső könyöktámla belsejében, az ülések külső szélein további praktikus horpaszok, a vezetőülés fölött szemüvegtok, a hátsó ülése­ken esernyőtartó pántok; ha ösz- szeszámolnánk, több mint 30 ilyen kellemes apróság jönne ki. A kissé alulméretezett csomagtartót pedig kettős fenékkel, függőleges válaszfallal, oldalsó rekeszekkel és a kalaptartó alá erősített széles káddal tették jobban hasznosítha- tóvá a konstruktőrök. Motor, meghajtás, menettulajdonságok Az Altea két-két benzin- és dí­zelmotoros változatban kapható, tesztkocsink erőforrása a kisebbik benzinmotor volt. Teljesítményé­nél ma már sok másfél literes is többet tud, karakterisztikája vi­szont igen kedvező. Magyarán: széles fordulatszám-tartomány- ban egyenletesen húz. A jól mére­tezett ötfokozatú kézi váltó karja sportkocsikat megszégyenítő rö­vid pályákon, amellett igen pon­tosan jár. Jól érezzük magunkat a magas ülés(ek)ben, élvezzük a kocsi csendes futását (lásd: ablak­törlők), a vezetés egészében véve kellemes élmény. A menettulaj­donságokról pedig csak annyit, hogy a külalakon kívül elsősorban ezek teszi sportossá a SEAT Alteát. Az új konstrukciójú kor­mánymű hihetetlenül pontosan és gyorsan reagál, az alváz a kemé­nyebben vett kanyarokon is simán viszi át a kocsit, nyoma sincs a számos minivanra jellemző sod­ródási hajlamnak, kisebb-na- gyobb kilengéseknek. A dinami­kus külső e téren egyenértékű tar­talommal párosul... Zárszó helyett A minivanok küldetése egyértel­mű: minél több utasférőhely minél nagyobb rakodókapacitással páro­sítva, és az egész a lehető legeszté­tikusabb burokkal körülvéve. A SEAT Altea az első két szempont­ból a középmezőnybe tartozik, kül­alak terén viszont magasan veri a jelenlegi mezőnyt. Ebből egyene­sen következik a most már csak­ugyan tömör végszó: azoknak ajánlható, akik számára a harma­dik szempont fontosabb, mint az első kettő. Vas Gyula Hengerűrtartalom: 1595cm! Legnagyobb teljesítmény: 75 kW (102 LE)/5600 min ’ Legnagyobb forgatónyomaték: 148 Nm/3800 min1 Sebességváltó: ötfokozatú kézi Legnagyobb sebesség: 181 km/óra Gyorsulás 0-100 km/óra: 12,8 s Menetkész tömeg: 1320 kg Méretek (h/sz/m): 4280/1768/1568 mm A csomagtér űrtartalma: 409-13201 Fogyasztás (városi/országúti/vegyes): 10,4/6,0/7,01/100 km Az üzemanyagtartály űrtartalma: 551 Ár: 598 570 korona Alapméret plusz néhány adalék; a csomagtér második padlója természetesen a küszöbig kihúzható Maximális rakodókapacitás

Next

/
Thumbnails
Contents