Új Szó, 2004. október (57. évfolyam, 227-252. szám)

2004-10-02 / 228. szám, szombat

„Benn a háziasszony elszán a tejet, Kérő kis fiának enged inni egyet; Aztán elvegyül a gyermektársaságba, Mint csillagok közé nyájas hold világa. ” (AranyJános) CSALÁDI KOR gazda pedig mond egy szives jó estét, Leül, hogy nyugassza eltörődött testét, Homlokát letörliporlepett ingével: Mélyre van az szántva az élet-ekével ” (AranyJános) • 2004. október 2., szombat 8. évfolyam 38. szám Januártól, lassan egy éve új intézmény működik a járási bíróságokon, mégpedig a probációs és mediációs szolgálat Előfordul, hogy a család összetartásában segít Az idén január elsejétől az ország minden járási bíró­ságán új intézmény kezdte meg működését: a probáci­ós és mediációs szolgálat. KAMONCZA MÁRTA Ez arra hivatott, hogy egyrészt a mediáció - amit békéltetésnek is nevezhetünk - keretében elősegít­se az elkövető és a károsult között a peren kívüli megegyezést, más­részt a probáció - pártfogó fel­ügyelet - kapcsán segítőkezet nyújtson a börtönből szabadultak­nak a társadalomba való beillesz­kedésben, és ellenőrizze azt, hogy az elítélt teljesíti-e azokat a kötele­zettségeit, amelyeket a bíróság ki­rótt számára. Dr. Olga Paludovával, az Érsek­újvári Járási Bíróság mediácós és probációs szakemberével arról be­szélgettünk, hogy tapasztalatai szerint mennyire ismerik ezt az új lehetőséget, milyenek az első ta­pasztalatok, hányán vették már igénybe ezt a szolgálatot. Mielőtt mediációs és probáci­ós szakemberként kezdett dol­gozni, hosszú éveken keresztül ügyészként tevékenykedett. Az ügyészeket úgy képzelik el a föl­di halandók, mint komor, szigo­rú embereket, akik következete­sen harcolnak a bűnözők, a tör­vényszegők ellen. Ön ezzel szem­ben csinos, törékeny nő, aki élete jelentős részében valóban bűnö­Olga Páludová mediációs és pro­bációs szakember zőkkel dolgozott. Annak idején, kezdő jogászként miért éppen e szakma mellett döntött? A pozsonyi Komensky Egyetem jogi karának befejezése után el kel­lett döntenem, hogyan tovább. A tanulmányaim alatt mindig azt mondtam, mindenképpen a jogi pályán akarok dolgozni, bármit el­vállalok, de ügyész biztosan nem leszek. Az egyetem befejezése után elment az életemből valaki, aki na­gyon sokat jelentett nekem, ezért mindenképpen olyan munkát akartam vállalni, ami egész embert kíván, teljesen leköt és elfelejteti velem a bánatomat. Mindezek mel­lett az is döntő szempont volt szá­momra, hogy szakmailag gyorsan fejlődjek, s erre az ügyészi munka kiválóan alkalmasnak bizonyult. Ügyészként a jogi elit közé kerül­tem, ennél többet nem is kívánhat­tam volna. Egyébként azzal, hogy nő vagyok, soha nem volt problé­mám. Magam sem tudom, hogyan, de sikerült elérnem, hogy azok az emberek, akik összetűzésbe kerül­tek a törvénnyel, ügyészként min­dig tiszteltek. Azt gondolom, na­gyon fontos a fellépés, a józan érve­lés. Ha az ember alaposan felké­szült, megcáfolhatatlan tényeket tár fel, minden esetben meg tudja győzni az igazáról a másik felet. Az az időszak, amikor ügyészként dol­goztam, nagyon fontos mérföldkő volt az életemben, jogászként ugyan más munkát is kipróbáltam, de mindig azokból a tapasztalatok­ból merítettem, amelyekre az ügyé­szi munkám során tettem szert. MUyen volt a családi háttere, miért éppen ezt a hivatást vá­lasztotta? Középiskolásként inkább az új­ságírás és a pszichológia vonzott. Mivel az egyik sem sikerült, pót­megoldásként a jogi pálya kínálko­zott. A fiam a múltkor azt írta egy iskolai fogalmazásában, hogy ne­kem nem sikerült sem a pszicholó­giai sem az újságírói pálya, ugyan­akkor olyan hivatásom van, amely­ben e kettő ötvöződik: a jogászi munkában elengedhetetlenül fon­tos a jó stílusérzék és az emberis­meret, mert csak így tudom megta­lálni a közös hangot azokkal, akik segítségért fordulnak hozzám. Egyébként, ami a családi hátteret illeti, a szüleim egyszerű munkás­emberek voltak, akik minden tőlük telhetőt megtettek annak érdeké­ben, hogy én egyetemi diplomát szerezhessek. A probációs munka, azaz a pártfogó felügyelet lényege, hogy a bűncselekmények tettese­it segítse a társadalomba való be­illeszkedésben. Véleménye sze­rint át lehet őket nevelni? Ez nagyon bonyolult kérdés. Lé­teznek olyan elméletek, amelyek szerint vannak emberek, akiknek a génjeikbe van kódolva a bűnözésre való hajlam, ők egyszerűen átne- velheteüenek. Én azonban nem hi­szek az ilyen elméletekben. Meg vagyok győződve arról, hogy a munkám nem fölösleges. Mediá- torként és probátorként az összes rendelkezésemre álló eszközt fel­használom arra, hogy meggyőz­zem a bűnözőket az általuk folyta­tott életmód helytelenségéről. Tisz­tában vagyok azzal, hogy minden­kit nem lehet átnevelni, de ha csak egy részüket sikerül jó útra téríte­nem, már nem dolgoztam hiába. Ha hozzám jönnek, nem úgy keze­lem őket mint bűnözőket, hanem olyan emberekként tárgyalok ve­lük, akik azért kerestek fel, mert se­gítségre szorulnak abban, hogy megváltozzanak, hogy felhagyja­nak a bűnözéssel. Ők valószínűleg megérzik, tudatosítják, hogy őszin­tén segíteni akarok, és jelentős ré­szük meg is tesz minden tőle telhe­tőt annak érdekében, hogy a kitű­zött célt, tehát azt, hogy ne bűnö­zőként éljen tovább, elérjük. Jelenleg hány eh'télt felett gya­koroltak pártfogó felügyeletet? A tavalyi évben 40 új esetet vet­tünk nyilvántartásba, de maradt 33 esetünk az előző évből. A hozzánk került ügyek jelentős része olyan, hogy a feltételesen elítélt nem tu­dott eleget tenni a gyermektartási kötelezettségének, de azok felett is gyakorolunk pártfogó felügyeletet, akikre a bíróság nem szabadság- vesztéssel egybekötött büntetést szabott ki. A felügyelet alatt állók jelentős része fiatal vagy középko­rú, általában 30 és 45 év közöttiek. A mediáció a bűncselekmény elkövetője számára olyan lehe­Amikor a gyakori találkozásoknak, a higgadt párbeszédnek köszönhetően összetart a család (Képek: Archívum) tőség, amely során bírósági tár­gyalás nélkül megegyezhet a ká­rosulttal. Ez utóbbi pedig peren kívül elérheti, hogy kárpótolják az elszenvedett sérelmekért. Ed­dig hányán éltek ezzel a lehető­séggel? Eddig harminckilenc esetben fordultak hozzám. Ha a feleknek si­kerül megegyezniük, az azt jelenti, hogy az elkövetőnek nem kell bíró­ság elé állnia, ezáltal az eljárás fel­gyorsul, s ennek eredményeként a károsult is hamarabb jut kártérítés­hez. A 39 bűncselekmény közül mindössze három ízben nem sike­rült a megegyezés, mindkét eset­ben az elkövetők nem vettek részt a mediáción. A feleknek általában sikerül megegyezniük a kárté­rítés összegében vagy ab­ban, milyen módon kárta­lanítják a károsultat. 23 esetben a károsult jogi, 16 esetben pedig fizikai személy volt. Az elköve­tett bűncselekmények között volt testi sértés, a szerzői jogok megsérté­se, a biztosítás nem fizeté­se, idegen jármű engedély nélküli használata, csalás bűntette. A peren kívüli meg­egyezés során a tavalyi évben az elkövetők összesen 834 ezer koro­nát fizettek a károsultaknak. Egyébként a peren kívüli megegye­zés általában egy, kivételes esetek­ben két hónapig tart. Érdekesség­ként említem meg azt a házaspárt, akik a mediáció kezdetén minden­képpen válni akartak, állították, hogy a kapcsolatuk helyrehozha- tadanul megromlott, a házasság már nem tölti be a társadalmi kül­detését, és egyetlen elfogadható megoldásként a válás jöhet számí­tásba. Egyelőre a feleség szüleinél laknak. Állítólag már jó ideje rosz- szul éltek, egy veszekedés alkalmá­val a férj fizikailag bántalmazta a feleségét. Az ügy a bíróságra ke­rült, a tárgyalás kitűzése előtt tet­tünk egy próbálkozást a peren kí­vüli megegyezésre. A gyakori talál­kozásoknak, a higgadt párbeszéd­nek köszönhetően a házaspár a vá­lás helyett most ismét a közös jövőt tervezi. Már megegyeztek abban, hogy elköltöznek a feleség szülei­től, és teljesen új életet kezdenek. Ez egy sikertörténet, de van, saj­nos, olyan eset is, amikor fiaskóval végződik a dolog. Például annak a 42 éves férfinek az esete, aki már csaknem két évtizede nem dolgo­zik, nem fizeti a gyermektartást, és még arra sem hajlandó, hogy beje­lentkezzen az illetékes munkahi­vatalban. Ez olyan eset, amikor mi mindent megteszünk az ügy érdekében, de az, akiért mindez történik, fél az új lehetőségtől. A szakember szerint az új lehetőségről kevesen tudnak. Az Érsekújvári járásban eddig saját kez­deményezéséből még senki sem fordult a mediátorokhoz, hogy a vi­tás kérdést vagy a bűncse­lekmény során okozott kárt a mediáció keretében szeremé rendezni. Eddig valamennyi ügy a bíró, az ügyész javaslatára került peren kívüli megegyezésre. „Rendes gazdag addig szerez, amíg él (...) nem mulaszt el egyetlen alkalmat sem, amikor szerezhet valamit, ha egyebet nem: potyajegyet valamelyik színházba.” Egyes dolgokat másképp látnak a szegények és másképp a gazdagok FIALA ILONA Végtelenül elbűvölt annak idején Márai Sándor A szegények iskolája című remekbe szabott műve. Rálel­tem benne arra az öniróniára, mellyel a magamfajta ember gyak­ran illeti saját magát, de mivel nem mindenkinek adatott meg a leg­jobb filozófusokra jellemző, utá- nozhatatlanul bölcs elbeszélői te­hetség, a nyers realitás fölülről való szemlélésének frappáns írói mód­szere, hát nem képes leírni őket. Nagyon szívesen vettem, hogy egy nagyra becsült író összefoglalta azokat a gondolatait, amelyeknek olvasása közben - bocsássa meg nekem - mindvégig azt hittem, hogy az enyémek. Például: „A gaz­dag ember elsőrendű ismertetője­le, mint tudjuk, az őszinte, egészsé­ges és csillapíthatatlan szerzői ösz­tön. (...) Rendes gazdag addig sze­rez, amíg él (...) nem mulaszt el egyetlen alkalmat sem, amikor sze­rezhet valamit, ha egyebet nem: po­tyajegyet valamelyik színházba.” „Ami a szegényeknek a gazda­gokkal való érintkezését illeti, ezt a nehéz kérdést (...) a szegények a gyakorlatban régen megoldották már, mégpedig nagyon egyszerű­en. Bármily különösnek tűnik is, a szegények nem érintkeznek a gaz­dagokkal. Nehéz lenne elemezni azt a makacs gőgöt és dacot, mely visszatartja őket, hogy elfogadja­nak meghívásokat a követségek es­télyeire, részt vegyenek jótékony- sági teákon vagy kétszáz terítékes rózsadombi házszentelőkön. A gazdagok olyan kínosan tudják ezt, hogy már nem is hívják őket.” Aztán szó esik a gazdag és a sze­gény férfi nőkkel való kapcsolatai­ról, a nőknek a szegény és a gazdag férfihoz való vonzalmáról, a szegé­nyek munkabírásáról, étkezési szo­kásairól és sok minden másról. A nyár folyamán megjelent az új­ságokban egy hír, hogy Monika Benová európai parlamenti képvi­selő néhány napot töltött a Mary Quinn2 luxushajón. Kedvére élvez­te az egyszerű halandók által el- képzelhetedenül magas szintű szolgáltatásokat, közben az athéni olimpián is részt vett, persze, mind­ez teljesen ingyen! S ha lúd, legyen kövér: magával vitte kedvesét, a Fedor Fiasík nevű milliomos urat, hadd élvezze ő is ingyen a Görögor­szágot képviselő európai parla­menti kollégák vendégszeretetét. A magamfajta szegény ember csak legyint az ehhez hasonló hírek hal­latán. Bezzeg a gazdagok! Egyre- másra háborognak, és sárgulnak az irigységtől. Nemrég jómagam is tapasztal­tam egy érdekes dolgot ebben a té­makörben. Lányom, aki diákosko- dása mellett kozmetikai árucikkek forgalmazásával próbál némi apró­pénzt szerezni, egy exkluzív par­fümre hívta fel a figyelmemet. A fi­nom illatért a cég átlagos áraihoz képest jóval nagyobb összeget kér­nek. Persze, távolról sem annyit, mint az illatszerboltokban árusított hasonló kategóriájú parfümökért, mégsem sikerült eladnia egyetlen üveggel sem, bármilyen csúcsmi­nőség, a magunkfajtának drága. Én is próbálkoztam az eladással, kofamód kínálgattam a portékát barátnőimnek, munkatársaimnak. A dílerkedés gyakorlása során ér­dekes megfigyelést tettem: meg­szagolva az üvegcse tartalmát, mindenki arcán látszott az elége­dettség. A pénzbeliek tisztázása után pillanatnyi tétovázás, majd új- raszagolás, ezt követően pedig az elutasítás. Volt, aki édeskésnek, másvalaki kesernyésnek vagy nyersnek vagy túl finomnak mond­ta az illatot. Olyan is akadt, aki nem talált konkrét kibúvót, csak annyit mondott, nagyon kellemes, de nem az én illatom. Egyedül azt nem mondta senki, hogy drága. Pár héttel ezelőtt a forgalmazó cég nagyszabású estélyt adott az egyik pozsonyi luxusszállóban, ahol divatbemutatóval egybekötve avatták fel az új kölnivizet. Meghív­ták Szlovákia hírességeit - azokat, akik szívesen eleget tesznek az ilyen meghívásoknak-, s már az ér­kezésnél megajándékozták őket az exkluzív illattal. Természetesen, egyikük sem utasította vissza az ajándékot, s a hölgyeket kísérő fér- finép is az alkalomhoz megfelelő jelzőkkel illette: hogy csábos meg szexi, hogy minden eddigi illatot fölülmúl. Másnap az újságban ol­vashattuk a beszámolót, amelyben jómódú hírességeink arról áradoz­tak, az új parfüm mennyire levette őket a lábukról. És természetesen egyikük sem drágállotta. így eztán a magunkfajta kispénzűek majd nyugodtan megvásárolhatják.

Next

/
Thumbnails
Contents