Új Szó, 2004. október (57. évfolyam, 227-252. szám)
2004-10-13 / 237. szám, szerda
2004. október 13., szerda 1. évfolyam 30. szám MOZIMUSTRA Új alkotásában M. Night Shyamalan rendező a nagy sikert aratott Hatodik érzék módszerét követi Szörnyek egy titkos falu körül Ivy, a vak lány (Bryce Dallas Howard) (Fotók: Képarchívum) Hát nem. Annyit rettegtem már „hús-vér” moziszörnyek láttán, hogy nem tudok megijedni attól, ha a vásznon valaki azt állítja, az erdőben szörnyek élnek. Nem látom őket, csak furcsa zajokat hallok, a kamera pedig úgy mozog, mintha valaki lökdös- né az operatőrt. JUHÁSZ KATALIN Kapkodó, bizonytalan kameramozgással pedig igenis lehet feszültséget kelteni, sőt rettegést kiváltani is, az Ideglelésben például azt se tudtam, mitől reszketek, hiszen semmit sem lehetett látni, csak a nagy sötétet, és benne a riadtan kapkodó operatőrt, a dolog mégis működött. Pedig nagyon vártam az indiai származású rendező, M. Night Shyamalan új dobását. A Hatodik érzék című, szintén a néző félelemingereit tesztelő filmje ugyanis remekül sikerült. Ez a történet szintén lassacskán bontakozik ki, az okokra és okozatokra csak a vége felé derül fény. A szoba sarkában tartott fekete „titok- ládából” ekkor kerül elő egy régi fénykép, amelyen kis csoport álldogál. Mindannyiukat hatalmas veszteség érte, egyikük apját agyonlőtték, a másikuk nővérét halálra verték, a harmadik rokona öngyilkos lett, és mindez a pénz miatt történt. Bizony, a piszkos pénz, a nyerészkedés, a kapzsi világ elől menekültek erre az erdő mélyi tisztásra egykoron ezek az emberek. Új életet kezdtek, gyermekeiknek pedig azt mondták, ismereüen lények lakják az erdőt. „Azok, akikről nem beszélünk”, békén hagynak minket, ha mi is tiszteletben tartjuk a határaikat, szól a bölcsek tanácsának intelme, és a kommuna népe ezt be is veszi, ezért a város elérhetetlenné válik számukra. A nagyszabású riogatás eszköze egy vicces, piros csuha, amelyet valaki alkalmanként felölt, és sétál benne egyet a házak között. Ilyenkor a falubeliek hanyatt-homlok menekülnek a pincékbe. Aztán a falu bolondja féltékenységből megkéseli az imádott nő udvarlóját, a fiú haldoklik, gyógyszerre van szüksége, amelyet csak a városban lehet beszerezni. Igen ám, de ki menjen át a sűrű erdőn? A háború kirobbantója, a vak leány vállalja a veszélyt, mondván, hogy neki nem történhet baja, hiszen a lények nem bántják a jó lelkű, ártatlan embereket. A végét nem árulom el, gondolom, ennyiből is látni, miről van szó. Egy meséről. Ezzel még nem lenne semmi baj, ám a rendező mindent realista eszközökkel igyekszik ábrázolni, azaz ha nem hisszük el neki mindjárt az elején, hogy van félnivalójuk a falusiaknak, végig csak fejcsóválva mosolygunk a filmen. A pénzt nem ismerő, szorosan összetartó, nemes eszmék szerint élő közösség gondolata ugyan megható, ám az ember öt perc múlva már azon kezd gondolkodni, vajon honnan szerzik be a ruhát, cipőt, lámpaolajat, szöget és kalapácsot, magyarán hogyan tudják évekig elkerülni a városi vizitet, és miből tartják fenn magukat. A mai mo- zinéző már csak üyen földhözragadt. Ráadásul megijesztem sem lehet egykönnyen, azt pedig egyáltalán nem hajlandó elhinni, hogy a külvilág nem fedezte még fel ezt a titkos falut. Hiába a megannyi remek színészi alakítás, az egész valamiért nem működik. Pedig a vak lány, Ivy szerepében Bryce Dallas Howard szó szerint brülírozik, a falu bolondját pedig Adrien Brody játssza, igencsak meggyőzően. A történetvezetés és hangulatteremtés tekintetében a fűm Shyamalan többi filmjének módszerét követi (a sztori lassú kibontása, a karakterek viszonyainak ábrázolására fektetett erőteljes hangsúly és persze az elmaradha- tadan, meglepő csavar a végén). Ez lehet a gond, legtöbben ugyanis kitanultuk már a rendező csavaros technikáját, s bizony sokak számára a közepétől vüágos lehet, mire megy ki a játék. Az alapigazságokat ráadásul rendre ki is mondják a szereplők, hogy a nézőnek ne kelljen gondolkodnia. Amerikában talán bejön ez a módszer, mi, európaiak azonban szerepük magunk levonni a tanulságot. Legalábbis egyelőre. Lucius Hunt (Joaquin Phoenix) Noah Percy, a falu bolondja (Adrien Brody) Ma már ritkán látható filmek, illetve a közelmúlt nagy mozisikerei szerepelnek a programban Cseh Filmnapok a Cinefil művészmoziban ELŐZETES Kassa. Fennállásának eddigi legnagyobb szabású rendezvényére készül a Cinefil filmklub október 18. és 24. között. A Cseh Filmnapok keretében húsz filmet láthat a kassai közönség, egyes délutánokon hármat is. A válogatásnál ügyeltek a sokszínűségre, és nem feltétlenül vadonatúj alkotásokat szereztek be, hanem ma már ritkán látható filmeket, illetve a közelmúlt nagy mozisikereit. Stanislav Gojdic, a filmklub dramaturgja azzal magyarázza ezt a koncepciót, hogy a mai tizen-hu- szonévesek korukból adódóan lemaradtak a kilencvenes évek elejének olyan remekműveiről, mint a Requiem pro panenku vagy az Obecná skola. A kínálatban olyan filmek is szerepelnek, amelyek hazánkban csak itt és csak most láthatóak, mivel a szlovákiai forgalmazók nem vették meg a jogokat, illetve már lejártak a forgalmazási jogok. A szervezők nem félnek a DVD-korszak konkurenciájától, mert szerintük mozivásznon látni ezeket az alkotásokat teljesen más, mint odahaza kis- képernyőn. „A legnagyobb várakozás talán mégis a vadonatúj filmeket előzi meg. Sokan kíváncsiak a Cesky sen című dokumentum-jellegű filmre, amelynek alkotói egy nem létező bevásárló- központ megnyitójára csődítettek több ezer embert egy zöld mezőre. Ajánlom a nézők figyelmébe a svédországi születésű cseh rendező, Börkur Gunnarsson filmjét is, melynek címe Silny kafe. Az egyszeri vetítésre szóló jogokat a szlovákiai csehek kulturális egyesületének segítségével tudtuk megvásárolni, a költségek másik részét pedig a pozsonyi székhelyű Cseh Központ vállalta magára”- tudtuk meg Stanislav Gojdictól. A Cseh Filmnapok legnagyobb szenzációja OtakarVávra rendező látogatása lesz, akivel október 21én lehet találkozni, a Romance pro kíídlovku című 1966-os film vetítését követően. Az idén 90 éves rendező másik nagy sikerű filmje, a Kladivo na carodejnice másnap kerül bemutatásra. A fesztivál a Cseh Kultúra Napjai keretében valósul meg, és a szervezők remélik, hogy a Cinefil törzsközönsége is növekszik az egy hét alatt. Jelenleg főleg fiatalok látogatják a Domonkos téri művészmozit, a dramaturg azonban büszkén jelezte, hogy az idősebb korosztály is felfedezte magának a helyet, egy hetven év körüli házaspár például hetente ellátogat hozzájuk, (juk) Zúdul ránk az amerikai filmesített képregénykultúra Pokolfajzat KOSSÁR LAJOS Az az igazság, hogy kezdek kiábrándulni az új amerikai filmekből. Amikor legutóbb azt írtam, hogy hébe-hóba meg lehet nézni egy-két képregény-adaptációt, még nem hittem, hogy a ritkaságból hagyomány lesz. Mintha átszakadt volna a gát, úgy zúdul ránk az amerikai filmesített képregénykultúra. A Superman, a Denevérember (Batman), a Pókember (Spiderman) és a Fenegyerek (Daredevill) után nem nagyon hittem, hogy akad még képregényhős, amellyel a filmesek becserkészik a mozikat és a szerencséden nézőket. De amint megjelent a hazai mozivásznakon a Pokolfajzat (Hellboy), azonnal utánanéztem a világhálón, hogy ki mindenkit lehetne még Amerikából átmenteni a képregényhősökben szegény Európába. Rémülettel tölt el a gondolat, hogy a gall Asterix és Obelix mellé még számos olyan szuperhőst importálhatunk, akikről majdnem semmit sem tudunk. Pedig az amerikai alapkultúrához sajnos hozzátartoznak. De térjünk vissza a legújabb képregényhőshöz, a Pokolfajzathoz. Mindjárt az elején egy jó és egy rossz hírem van. A jó hír a képregényrajongóknak szól: ez a film a képregény filmesített változata. A leghűbb másolata. Szerintem nem is kellett forgatókönyvvázlatokat csinálni, elég volt kinyírni Mike Mignola 1993-tól megjelenő képregénysorozatát. A rossz hír az érett mozilátogatók számára: eny- nyi badarságot - majdhogynem hülyeséget - már nagyon nehéz lesz megemészteni. Kezdjük mindjárt az elején: a Pokolfajzat a II. világháborúban jött a világra, szellemi szülőatyja nem más, mint Hider, aki híres volt okkultizmusáról. Gyakorlati szülő- ariyja(!) Raszputyin. Az az orosz Raszputyin, akit annak idején 1916-ban - azon kívül, hogy megmérgeztek, lelőttek, vízbe fojtottak, bottal agyonvertek és megkéseltek - még kasztráltak is. Ez azonban teljesen érdektelen, ha a forgatókönyvíró amerikai. A Rossz az Rossz, legyen bár halott vagy sem. Szóval annak idején nekik sikeredett (félre) teremteni a sziklakezű, patás, kosszarvú kis sátán- fattyat. Ebből a pokolszerzetből a győztes amerikaiak - ki más, ha nem ők - titkos ügynököt faragtak. Ő és az „egyszerű halandó” Myers ügynök, valamint emberfeletti képességekkel bíró társai, a kétéltű ember vagy a tűzimádó Liz Sherman próbálják megmenteni a vüágot és az emberiséget. Ez a furcsa szövetség a már nem is tudom hányadszor felélesztett Raszputyin és a neonácik ellen harcol. Közben tanúi vagyunk az érző szívű, levágott szarvú Pokolfajzat lelki ömlengéseinek, tomboló temperamentumának és furcsa asszimilációs korszakának. Hogy kinek mennyire fontos ez a film, azt csak a költségvetésből és az alkotógárda névsorából sejthetjük. A rendező és forgatókönyvíró Guillermo de Toro, aki utoljára a Penge 2-t jegyezte, nagyon megszerette Prágát, ugyanis ezt a várost választotta a felvételek helyszínéül, akárcsak a már említett Penge 2 számára. Ugyancsak megkedvelte a cseh Karel Rodent, aki a Blade 2-ben is játszott. Most Raszputyin szerepét kapta. A több millió dolláros költségvetés megengedte, hogy a Hellboy képregényhű alkotás legyen a maga kivitelezhetetlennek tűnő jeleneteivel és maszkjaival. A főszereplő a maszk alatt is jól alakító Ron Perlman, akit nagyon régen A rózsa nevében, most pedig a Betolakodó: Feltámadás című filmekben láthattunk. Mellette olyan színészek jelennek meg, mint a kezdő Rupert Evans (Myers ügynök), Selma Blair (Liz), John Hurt (Brutten- holm professzor). A gótikus horrorfilm-elemekkel kevert képregény-adaptáció nehezen sorolható a tudományos-fantasztikus alkotások közé, a történet inkább gyermekdeden nevetséges, mint fantasztikus. A tudományosságról meg szó sem lehet. Mindezek ellenére az amerikai filmkritika egy része hangos ovációval fogadta az alkotást (most nem firtatom, hogy ők milyen filmeken nevelkedhettek), az európai kritikusoknak meg csak annyira telt, hogy összevetették az eddigi képregény-adaptációkkal, és arra jutottak, hogy ez egy klasszikusan felépített, megfilmesített képregény a sok közül. Mindent összevetve csak azt tudom mondani, hogy kezdek meg- csömörleni ettől a sok emberfeletti - sokszor nem is emberi - amerikai fantáziahőstől. Azt meg már rég nem firtatom, hogy müyen is lehet az Államokban a történelem- oktatás szintje, ha az utóbbi időben ennyi áltörténelmi zagyvaság- gal képesek etetni a nézőket. A Pokolfajzat egy valódi szellemi korcsfilm. Ahogy azt nálunk mondják, pihentagyúk szüleménye. Megvagyok nélküle is. Pokolfajzat (Ron Perlman) a Jó oldalán harcol (Képarchívum)
