Új Szó, 2004. szeptember (57. évfolyam, 203-226. szám)

2004-09-30 / 226. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2004. SZEPTEMBER 30. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 TALLÓZÓ NEDEUNI TELEGRAF A magyar és a horvát vállala­tok a külföldi hírszerző szolgá­latokkal és a vajdasági szaka- dárokkal együttműködve fel­vásárolják a Vajdaságot - állítja Milorad Mircsics, a szerb radi­kális párt elnöke. Közölte, a szerb titkosszolgálat is felhívta erre a figyelmet, azóta az auk­ciókon fiktív, szerb állampol­gársággal rendelkező vásárlók jelennek meg. A tartományban nagyon aktív horvát és magyar hírszerzés lassan átveszi az el­lenőrzést a határ térségében. Kasza József, a VMSZ elnöke közölte, az az igazság, hogy a magyar vállalatokat hátrányo­san megkülönböztetik. Több­ször megsemmisítették egy- egy árverezés eredményét, ha magyar cég nyert.- Nagyapó, biztos elfelejtetted bevenni a szklerózis elleni gyógyszered, mert csupa jó dolgokat me­sélsz a múltról (Szalay Zoltán karikatúrája) A legesélyesebb új állandó tagok Németország, Japán, India, Brazília, esetleg Afrika képviseletében Nigéria Átalakulás előtt az ENSZ BT Az Egyesült Nemzetek Szer­vezetének legutóbbi közgyűlésén viszonylag sok szó esett a Biztonsági Ta­nács reformjáról, beleértve azt is, hogy a BT-be új tagok kerüljenek. ONDREJCSÁK RÓBERT Természetesen lehet arról vitat­kozni, valóban ez a legfontosabb kérdés, amely az ENSZ jövőjével függ össze, hiszen nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy a vi­lágszervezetnek olyan problémák­kal kell megküzdenie, mint például a hatékonyság alacsony szintje, a költségvetési problémák, vagy épp a legitimitás. Tétjünk azonban vissza a Biztonsági Tanács összeté­teléhez. Mint az közismert, a BT- nek jelenleg 5 állandó és vétójoggal rendelkező tagja van: Franciaor­szág, Nagy-Britannia, Kína, Orosz­ország és az Egyesült Államok. Ezenkívül rotációs rendszerben a tagállamok regionális elv alapján választanak további tíz tagot, ame­lyeknek természetesen nincs vétó­joguk (egyébként erre a státusra pályázik Szlovákia, mint a kelet-eu­rópai régió képviselője). Meg­kérdőjelezhető azonban, hogy megfelel-e a Biztonsági Tanács összetétele a jelenlegi nemzetközi erőviszonyoknak. A jelenlegi össze­tétel ugyanis még 1945-ben alakult ki, akkor merőben más volt a nem­zetközi kapcsolatok jellege. A kér­dés az, kinek kellene bekerülnie az új összetételű BT-be. A legesélye­sebbek Németország, Japán, India, Brazília, esetleg Afrika képviseleté­ben Nigéria. Ha műiden felsorolt állam bekerülne, minden nagyobb régiónak lenne képviselője. Ez az összetétel sokkal jobban kifejezné a nemzetközi erőviszonyokat - a megállapítás sokkal inkább igaz lesz a jövőben, amikor olyan globá­lis hatalmak jelennek meg, mint például a rohamosan fejlődő India. Ez nem azt jelenti, hogy akárme­lyik hatalom képes lesz erőben és befolyásban középtávon megelőzni az USA-t, de egyértelmű trend a re­gionális hatalmak felemelkedése. Vizsgáljuk meg tehát, mi az egyes jelenlegi tagok vagy aspiráns álla­mok előnye. Az Egyesült Államok állandó BT-tagságához nem férhet kétség, hasonlóképpen Kínáéhoz sem, hiszen az előbbi globális szu­perhatalom (vagy ahogy a franciák jellemzik, „hyperpuissance”, tehát hiperhatalom), Peking gyorsan fejlődő regionális hatalom a Távol- Keleten, és néhány évtizeden belül globális hatalommá válhat. Orosz­ország tagsága szintén érthető: bár befolyása a volt Szovjetunióéhoz képest nagyságrendekkel kisebb, mégis fontos hatalom saját geopo­litikai régióján kívül a kaukázusi térségben és Közép-Ázsiában is. És ne feledjük, a Föld második legna­gyobb nukleáris arzenáljával ren­delkezik. Érdekes megvizsgálni Nagy-Bri- tannia és Franciaország állandó he­lyének létjogosultságát. 1945-ben egyértelmű volt a két ország helye a BT-ben, hiszen (sok más tényező mellett) együtt a világ majdnem fe­lét uralták. Csakhogy mára befo­lyásuk jelentősen lecsökkent. Azonban a kevés nukleáris hatal­mak közé tartoznak, befolyásuk szintén globális, csakúgy, mint tá­maszpontrendszereik és gazdasági érdekeik. Sokan mondják, hogy az európai országok helyeit, beleértve a várható német tagságot is, vonják össze egy közös hellyé, amely az Európai Uniót illetné meg. Ezzel a megoldással azonban van két na­gyon komoly probléma: nem való­színű, hogy akár a britek, akár a franciák lemondanánk kiváltságos helyzetükről, továbbá az, hogy de facto nem létezik közös európai külpolitika. Vajon kinek az érdekeit képviselné az EU képviselője? És hogyan alakítaná ki álláspontját mondjuk egy olyan esetben, műit az iraki háború volt, amikor az eu­rópai országok egyik része a hábo­rú ellen volt, míg a többi mellette? Németország a világ harmadik gazdasági hatalma, bár politikai befolyása kisebb, mégis helye len­ne az új BT-ben. Ugyanez érvényes Japánra is, amelynek nemzetközi kötelezettségei az utóbbi években gyorsan növekednek - eléggé ne­héz lenne ugyanis egy olyan állam­nak bekerülnie az ENSZ BT-be, amely szükség esetén nem hajlan­dó hozzájárulni a békefenntartás­hoz. India hamarosan a világ leg­népesebb állama lesz, ráadásul Dél-Ázsia domináns hatalma (bár Pakisztán biztosan nem örülne en­nek a mondatnak). Ezenkívül meg kell említem, hogy ha bármilyen fó­rumon a 21. század globális hatal­mairól van szó, India biztosan meg­található a felsorolt jelöltek között. Potenciális súlyát felismervén pél­dául az USA is stratégiai partnerség kiépítésére törekszik Újdelhivel (természetesen hasonló próbálko­zásokat tett Franciaország is). Bra­zília sokak számára meglepetés le­het, de a valós tényeket vizsgálva nem meglepőek aspirációi. Ezen a ponton nagyon tanulságos lehet egy történet, amelyet Henry Kissin­ger mesél „Does America Need a Foreign Policy?” című könyvében. Még 1976-ban (!), amikor Ford el­nöksége alatt az USA sajátos státust ismert el a latin-amerikai ország­nak, kérdőre vonták Kissingert, mi­ért emeli ezzel a megállapodással az Egyesült Államok világhatalmi státusba Brazíliát, Kissinger így vá­laszolt: „... Brazíliát nem ez a meg­állapodás teszi nagyhatalommá. Brazília lakossága eléri a 100 milli­ót (azóta 160 millióra nőtt!), hatal­mas gazdasági potenciállal és ma­gas színvonalú gazdasági fejlett­séggel rendelkezik. Brazília globá­lis nagyhatalommá válik, és ehhez nincs szüksége a mi (amerikaiak) beleegyezésünkre”. Egyébként ér­demes megjegyezni, Európa, de különösen Franciaország, óriási energiákat fektet egész Latin-Ame- rika, de különösen Brazília „meg­nyerésébe”, a multipoláris világ erősítése érdekében - ezt egyéb­ként jól bizonyítják a mára már nem is annyira ad hoc jellegű fran­cia-brazil kapcsolatok. Természe­tesen meg kell még említeni Nigéri­át is, hiszen így Afrika is képviselve lenne a BT-ben, persze ehhez való­színűleg a Dél-afrikai Köztársaság­nak is lesz egy-két szava. Természe­tesen meg kell jegyezni, nem a Biz­tonsági Tanács összetétele a legfon­tosabb problémája az ENSZ-nek, még akkor sem, ha sokszor ez tűnik a leglátványosabbnak. Sokkal fon­tosabb lenne valahogy megoldani azt, hogy a világszervezet hatéko­nyan tudjon reagálni a válsághely­zetekre és hatékonyan tudjon hoz­zájárulni tagállamai biztonságához - ha ez egyáltalán lehetséges egy számtalan érdeket tömörítő globá­lis szervezet esetében. A szerző külpolitikai elemző Moszkva kezd eltérni az euroatlanti közösség értékeitől, külpolitikájába visszatért a nagyhatalmi retorika Putyint és Oroszországot bírálják a „százak” KOKES JÁNOS Václav Havel cseh exállamfő is aláírta azt a nyílt levelet, amelyben ismert európai és amerikai szemé­lyiségek felszólítják az Európai Unió és a NATO tagországainak vezetőit, hogy változtassák meg Oroszországgal és Vlagyimir Pu- tyinnal szembeni álláspontjukat. A „százak levelének” aláírói attól tar­tanak, hogy a beszlani tragédiái után bevezetett intézkedései ve­szélyeztetik a demokrácia fejlődé­sét Oroszországban. Havelen kívül az aláírók között van számos volt kormányfő, miniszter, parlamenti képviselő és ismert közéleti szemé­lyiség. Egyebek között Carl Bildt, Giuliano Amato, Mart Laar és Ilir Méta, egykori svéd, olasz, észt il­letve albán miniszterelnök, James Woolsey, a CIA volt főnöke, John McCain republikánus szenátor, Wladyslaw Bartoszewski volt len­gyel külügyminiszter, valamint Gyarmati István magyar diploma­ta. Szlovák részről Martin Si­mecka újságíró és író, illetve Pavol Demes volt külügyminiszter írta alá a levelet. A szerzők szerint Putyin „sziszte­matikusan korlátozta a sajtósza­badságot, önkényesen bebörtönöz­te politikai ellefeleit, üldözte és be­börtönözte a nem kormányzati szervezetek vezetőit”. A nyugati or­szágok - vélik az aláírók - túl enge­dékenyek és Putyin kezére játsza­nak. „A Nyugat a múltban túl gyak­ran hallgatott abban a reményben, hogy Putyin elnök rossz irányú lé­pései csak ideiglenesek” - mutat rá a levél, s megjegyzi: ez hibának bi­zonyult. Az aláírók ezért felszólít­ják az EU- és a NATO-országok ve­zetőit, hogy értékeljék át Oroszor­szággal szembeni stratégiájukat és „álljanak az oroszországi demokra­tikus erők oldalára”. „Oroszország kezd eltérni az eu­roatlanti közösség értékeitől. Kül­politikájába visszatért a nagyhatal­mi retorika és a nemzetközi kötele­zettségvállalások elutasítása” - ol­vasható a dokumentumban. KOMMENTÁR Javuló pozsonyi légkör NAGYANDRÁS A hétvégén klasszikus várjátékokat tartanak a pozsonyi vár­udvaron a nagyközönség számára. A Sir Galahed társaság (nem igazán értem, miért is kell egy szlovákiai lovagi kör­nek angol nevet választania) programjával sok pozsonyinak és turistának teheti kellemessé a hétvégéjét. A nézők láthat­nak majd középkori lovagi tornát, kardvívást, középkori táncokat és még sok minden egyebet. A közönség soraiból a legmerészebbek maguk is részt vehetnek az egyes verseny­számokban, s a legjobbakat akár még lovaggá is üthetik. A hír így önmagában talán nem is ebbe a rovatba tartozik. De ha valaki nyitott szemmel jár a fővárosban, örömmel ta­pasztalja, hogy az ilyen és hasonló rendezvények megszapo­rodtak az elmúlt egy-két évben. A nyár legvégén már máso­dik alkalommal volt nagyszabású koronázási ünnepség, de július-augusztusban számos hasonló, kisebb-nagyobb ren­dezvénybe botlottam az Óvárosban. Nyilván sokan emlékez­nek a Szent Márton-dóm felújításának arra a fázisára, ami­kor a szomszédos országok fővárosai harangokat ajándékoz­tak a pozsonyi katedrálisnak. Pozsony belvárosa valóban kezdi visszanyerni kellemes han­gulatát, s magyarként öröm látni, hogy a jelenlegi városve­zetés egyre gyakrabban nyúl vissza azokhoz az események­hez, melyek a történelmi Magyarország fővárosában, illetve a háromnyelvű Pozsonyban történtek. Míg sok más helyen az intolerancia tovább erősödik, vagy legalábbis nem csök­ken, itt néha újra jó magyarnak lenni. Nyilván túlzás lenne azt elvárni, hogy a városrész hivatalos névtábláit újra magyar nyelven (is) kifüggesszék, de nekünk mindenképpen szívet melengettető, turisztikai szempontból pedig érdekes lenne, ha pár utca névtábláját mondjuk újra háromnyelvűre cserélnék. Legalább azért, hogy az emberek emlékezzenek. Ahogy az Óvárosban felújítják a régi épületeket, melyek egytől egyig a háromnyelvű városhoz kötődnek, s mind­egyiknek megvan a maga története, ugyanúgy kellene az emberek tudatában is erősíteni ezt a presburger tudatot. Ez nyilván nem könnyű, s tudjuk, leginkább nem belőlünk hi­ányzik. Ennek ellenére megéri elővenni néha egy régi po­zsonyi könyvet, s annak segítségével bandukolni egyet az Óváros utcáin, s legalább azt megszámolni, hány magyar felirat maradt még a középületeken, illetve a köztéri szobro­kon. Azért néhányat még találunk. JEGYZET A pontos kukázó SZÁSZI ZOLTÁN Ha költözik az ember, új lakhe­lyén először a kilátást szokja. Földszinti szobája ablakát har­madik emeletire váltva néha akarva-akaratlan tanújává vá­lik a város életének. A kilátás toronyházakra nyílik, köztük néhány ringó fa, aszfaltcsíkok, lerobbant játszótér és a szemét- tárolók. Ez utóbbi egyfajta név­jegykártyája legújabb lakhelyé­nek. Egy kínai falhoz hasonló, sokbejáratú tömbház és egy fel- legbe tekintgető toronyház ki­jelölt gyűjtőhelye. Valami min­dig történik ott. Reggel a mun­kába igyekvők rendesebbje ro­hanva bontja cigarettás dobo­zát és vágja a kukába a letépett csomagolást. Ami viszont kife­jezetten látvánnyá váltja az ütött-kopott konténereket, az egy emberke. Első látásra csak annyit lehetett róla megállapí­tani, hogy ember. A nemét csak egy nagyobb rongycsomag ki­bontásakor sikerült azonosíta­ni. Amikor helyben átöltözött a kidobott ruhacsomagokböl. A rajta lévő, három számmal na­gyobb méretű férfifarmert ak­kor cserélte szoknyára. Hozzá gondosan fejére igazított egy li­la kötött kalapot, korábbi lyu­kas bőrdzsekijét egy fél évszá­zaddal ezelőtti kosztümkabátra váltotta, de előtte kockás inget húzott. A fél bakancsot pedig tátongó szájú sportcipőre cse­rélte. Az egy perc alatt lezajlott átváltozás után fél tucat szaty­rát kezdte megtölteni. A felho­zatal ezúttal gazdagnak bizo­nyult. Gondosan kiválogatta a kidobott, száraz kenyérdarabo­kat, egy másik, nem éppen ki­fogástalanul tiszta táskába az üres műanyag flakonok és té­gelyek kerültek, a harmadikba zöldségtisztogatásból vissza­maradt hulladék, a negyedikbe kidobott újságok, az ötödikbe egy funkcióját vesztett redőny összehajtogatható darabjai, a hatodikba pedig messziről azo­nosíthatatlan, apró tárgyak. A szatyros nénit azóta is figye­lem. Minden reggel kilenc előtt három perccel, mikor a város főterén megszólal a torony ze­nélő órája, megjelenik és dol­gozik. Begyűjt, osztályoz, ko­tor, csomagol, mormog hozzá, kicsit hadonászik is néha, de soha nem hagy maga után ren­detlenséget, mindig gondosan visszacsukja a konténerek tete­jét, hogy tíz perc keresés után a jó háromszáz méternyire lévő másik szemétlerakatnál is pon­tosan kezdje a munkát. Mi a sorsa a begyűjtött dolgoknak? Hányszor is vált menet közben ruhát? Nem tudom. Egyszer sem volt még elég merszem megszólítani, megkérdezni, miért is csinálja. Boldog ember­nek hiszem. Bátor embernek, aki idős kora ellenére naponta megbirkózik az idővel, rendet tart a maga életében és rendet a szeméttárolók környékén. Ta­lán egyedül van, talán elfelej­tették, talán valami hirtelen és nagy bánat miatt a rendet kere­si, és így taláka meg. Reggel ki­lenc előtt három perccel már én is automatikusan kinézek az ablakon, ha tehetem.

Next

/
Thumbnails
Contents