Új Szó, 2004. szeptember (57. évfolyam, 203-226. szám)

2004-09-28 / 224. szám, kedd

ÚJ SZÓ 2004. SZEPTEMBER 28. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 TALLÓZÓ PRÁVO Több tonna lőszert kíván át­adni az afgán kormánynak a cseh védelmi minisztérium. Karel Kühnl védelmi miniszter javaslata már a kormány aszta­lán van, de döntés azután, hogy Prága biztosítékokat kap az afgánoktól, hogy a lőszer nem kerül illetéktelen kezekbe. Az átadandó készlet egyebek között 15 millió géppisztolytöl­tényből, 500 ezer kézigránát­ból és 100 ezer ágyúlövedékből áll majd. „Ez a lépés a cseh ál- , lám számára is hasznos. A szá­munkra már használhatadan lőszer tárolása ugyanis évente 40 millió koronába kerül, meg­semmisítése 350 millióba ke­rülne” - mondta Kühnl.- Uraim, végre annyit loptunk, hogy az már nem is gyanús (Lubomír Kotrha karikatúrája) „A szabadság szellemének biztosítása” a pártvezetés feladata - állította Szabó Ervin Pártfegyelem és mamelukság Száz esztendeje jelent meg Szabó Ervin tanulmánya, a Pártfegyelem és egyéni sza­badság. Kevés aktuálisabb eszmefuttatás létezhet azok számára, akiknek a politika nem megélhetési forrás, ha­nem egy meggyőződés gya­korlati programja. E. FEHÉR PÁL Sajnos, elöljáróban el kell mon­danunk, ki is volt Szabó Ervin, aki ugyan az általa alapított egyik leg­nagyobb budapesti könyvtár név­adója, de vajmi keveset tudnak ró­la a történelmi kérdésekben járta­sabb olvasók is. Rendkívül jelentős életművét feledésbe taszították 1918-ban, korán, 41 éves korában bekövetkezett halála után, és ezért nemcsak a Horthy-rend felelős, ha­nem mindmáig minden magyar kormány és külön a baloldal. Hi­szen a konzervatívok számára el­lenfél volt, félelmetesen nagy tu­dású és veszélyes vitapartner, a magyar szocialista gondolkozás históriája elképzelhetetlen mun­kássága nélkül. Nemrég a Párizs­ban élő Fejtő Ferenc, József Attila egykori szerkesztőtársa emlékez­tetett arra egyik interjújában, amelyet 95. születésnapja alkal­mából adott, hogy feltétlenül szükséges a magyar szociálde­mokrácia új programjának kidol­gozása, amely mostanában folyik, ám nem kevésbé elengedhetetlen lenne a baloldali örökség teljessé­gének felfedezése és beemelése a köztudatba. Szabó Ervin példája is igazolhatja Fejtő igényének jo­gosultságát. Szabó Ervin a XIX. és a XX. szá­zad fordulóján a legszínesebb egyéniségek közé tartozott, aki­nek tudományos tevékenységét a szociológia, illetve a könyvtártu­domány területén nemzetközileg ugyancsak elismerték. Történész­ként maradandót alkotott a Társa­dalmi és pártharcok 1848/49-ben című munkájával. Szoros barátság fűzte, mások mellett, Babits Mi­hályhoz, Ady szintén ismerte és szerette. A magyar polgárosulás olyan kimagasló ideológusai, pél­dául Jászi Oszkár munkatársuk­nak, harcostársuknak tekintették, de tudjuk azt, hogy levelezett a szlovák polgári társadalomért küzdő, akkor éppen a budapesti parlamentben képviselősködő Mi­lan Hodzával. Nem lexikoncikket fogalmazok, tehát legyen ele­gendő ennyi, hogy érzékeltessem Szabó Ervin jelentőségét, amely­hez szervesen hozzátartozik, hogy a magyarországi munkásmozga­lomban el nem hanyagolható nyo­mokat hagyott tevékenysége. A Népszava munkatársaként segí­tette a kispénzű, ám igényes újság napilappá alakulását. Maradandó hatást gyakorolt azokra az írókra, például Sinkó Ervinre vagy Len­gyel Józsefre, akik elkötelezett baloldaliságuk mellett törekedtek személyiségük integritásának fenntartásához. Szabó Ervin - pártpolitikától független - egyete­mesjelentőségéről van szó. Látszólag a Pártfegyelem és egyéni szabadság annak konflik­tusnak a tükrözése, amely Szabó Ervin és korabeli szociáldemokra­ta pártvezetés diktatórikus hajla­mú vezetői között keletkezett, és amelynek a végeredménye az lett, hogy Szabó Ervin kivonult a politi­kai életből. A tanulmány azonban tágabb és klasszikus tanulságokat sugároz. Szabó Ervin ugyanis azt a problémát taglalja, hogy egy ér­telmiségi milyen mértékben ad­hatja fel, feladhatja-e egyáltalán a független gondolkozásra való igé­nyét, ha csadakozik egy párthoz, amely céljaival nagyjában és egé­szében egyetért. Ez nem csupán baloldali probléma volt, sőt mara­dandó konfliktusforrás akár nap­jainkig. Az értelmiségi, illetve bár­ki gondolkodó ember - a pártelkö­telezettségét megőrizve - juthat olyan következtetésekre, amelyek nem egyeznek a párt vezetőinek álláspontjával. Szabó Ervin felhív­ja a figyelmet arra, hogy a pártok vezetőiben erős hajlam él a pártfe­gyelem korlátlan érvényesítésére, illetve a tagság „megrendszabá- lyozására”. És ha ennek indítéka a hatalomvágy, akkor ez olyan rossz, amely ellen bárkinek köte­lessége fellépni. (Szabó Ervin még semmit nem tudhatott a fasizmus­ról és semmiképpen sem sejthette, hogy az az olasz hírlapíró, Benito Mussolini, akit ő még szociálde­mokrataként ismert, hogyan mu­tat majd példát Hitlernek is, vagy Gömbös Gyulának a vezéri elv ki- fejlesztésére. És gondoljunk arra, hogy a harmincas évek végéig Sztálin és Mussolini között csak­nem baráti volt a viszony.) Magá­tól értetődik: semmilyen párt nem nélkülözheti az egységes cse­lekvési programot - ismeri el Sza­bó Ervin -, hiszen a politikai cse­lekvés nem azonos a folytonos vi­tákkal. Ugyanakkor a viták szük­ségesek és elkerülhetetlenek, ha egy valóban demokratikus párt hatásosan - és alapításának céljait el nem feledve - kíván működni. A vezetők - állapítja meg - nem diktálhatnak a tagságnak, viszont kötelességük minden egyes ügy­ben biztosítani a vita lehetőségét, illetve a meghozott döntések vég­rehajtásának ellenőrzését, illetve a bírálat jogát. „A szabadság szel­lemének folyamatos biztosítása” - ez a pártvezetés egyik legfonto­sabb feladata. Szabó Ervin soha­sem volt anarchista, tehát elis­merte, hogy az egyéni szabadság korlátozik egy párt tagságának vállalásával. Viszont szükséges­nek tartotta, hogy ez önkorlátozás legyen és erkölcsileg igazolható. Szabó Ervin a szociáldemokra­ta párt akkori belső válságáról ér­tekezett, ám az, amit kifejtett, vo­natkozott akár a múlt századfor­duló magyar konzervatív kor­mánypártjaira is. Elegendő csak arra gondolni, hogy Mikszáth Kál­mán milyen metsző iróniával em­lékezett meg - maga is mameluk- ként - a kormánypárti képviselők mamelukságáról. A politika és az erkölcs örök dilemmáját vetette fel a magyar politikai irodalom­ban elsőként Szabó Ervin, aki a végső cél szempontjából vizsgálta a párt (adott esetben a szociálde­mokraták) taktikáját. A végső cél - írta a kor szellemének megfe­lelően Szabó Ervin - „az ember emancipációja”. És feltette a kér­dést: „Id lehetne a felszabadító más, mint maga az ember?” És ha az égi megváltást a szociálde­mokraták nem várják, azt is le kell szögezniük: „földi megvál­tók sem kellenek, kik a társadal­mat két részre osztják, mert ők a társadalomnak fölötte állnak”. És ezen a ponton szakítsuk meg az emlékező emlékeztetést. Hi­szen tudjuk, hogy mennyien gon­dolják manapság is, hogy „ők a társadalomnak fölötte állnak”. Az általuk vezérelt pártnak pedig engedelmes szolgaként kell biz­tosítani számukra a vezéri sze­repkört. Szabó Ervin száz év után sem elavult következtetése az volt, hogy erkölcsét őrző értel­miségi számára ilyen pártfegye­lemért feladni az egyéni szabad­ságot nem érdemes és nem is megengedhető. Solana szerint kizárólag az orosz hatóságokra tartozik, miképp reagálnak a beszlanihoz hasonló terrorakciókra EU: fontos a csecsen kérdés politikai rendezése MTI-FIGYELŐ A csecsen konfliktus politikai rendezése nagyon fontos marad az Európai Unió számára - erősí­tette meg Javier Solana, a szerve­zet külpolitikai főképviselője a Nyezaviszimaja Gazetának nyi­latkozva. Solana az orosz lap hétfői szá­mában bestiális gaztettnek nevez­te a beszlani túszejtést, és hangsú­lyozta: az EU-orosz együttműkö­dés elsődleges fontosságú terüle­te a terrorellenes harc, amelyben az EU kész segíteni közeli partne­rének. Ezzel együtt Solana kifej­tette: kizárólag az orosz hatósá­gokra tartozik, miképp reagálnak a beszlanihoz hasonló terrorakci­ókra. Az EU-főképviselő biztosra vette, hogy orosz részről kimerítő vizsgálatot folytatnak, amely fel­tárja, hogyan függnek össze ezek az akciók a nemzetközi terroriz­mussal, illetve Csecsenfölddel. így el is hárította ezeknek az összefüggéseknek a latolgatását. A Kreml a nemzetközi terroriz­mus számlájára írta a beszlani túsztragédiát, a terrorellenes harc egyik frontjának minősítve Cse- csenföldet. Az EU-orosz viszony­ban pótlólagos feszültséget kel­tett, hogy Bemard Bot, az EU so­ros elnökségét adó Hollandia kül­ügyminisztere, majd Chris Patten európai biztos is utalt a túsztragé­dia homályos részleteire. Patten kritizálta Putyin hatalomkoncent­ráló választójogi reformterveit is. Solana rámutatott, az EU szá­mára prioritás marad a csecsen konfliktus politikai rendezése. Egyben kifejezte reményét, hogy a (Kreml által választási komédi­ával hatalomba ültetett Alu Al- hanov) új csecsen elnök és az orosz hatóságok erőfeszítéseket tesznek a valódi politikai rende­zésre, amelyet a csecsen nép tá­mogat. KOMMENTÁR rp •• •• 1 T-1 r r\ Torok Europa? KOCUR LÁSZLÓ Vasárnap a török parlament elfogadta az új büntető törvény- könyvet. Az Európa-szerte felhördülést kiváltó házasságtö­rési paragrafus nem került bele, ellenben az új törvény­könyvjobban fogja védeni a nők jogait, a véleménynyilvání­tás szabadságát, szigorúbb szankciókkal fogja sújtani a kín­zást, a kábítószer-kereskedelmet, a korrupciót és a nemi erőszakot. Ezzel a lépéssel a kis-ázsiai ország látszólag nagy lépést tett az európai uniós csatlakozása felé. Látszólag. Törökország ugyanis már az Európai Közösség felé is jelezte integrációs szándékát, azonban parkolópályára tették, és valahogy ott is felejtették. Míg a közép-kelet-európai poszt- kommunista országok alig egy évtized alatt lezavarták a csatlakozási tárgyalásokat, Ankara e téren csupán mérsékelt sikert könyvelhetett el. A Btk-reformot is sietve hozták tető alá, rendkívüli ülés volt a vasárnapi. Günter Verheugen bővítési biztos, az Európai Unió erős em­bere a jövő hét közepén, október 6-án fogja nyilvánosságra hozni jelentését Törökország felkészültségéről. A tagorszá­gok a jelentés ismeretében döntenek majd arról, kitűz- nek-e időpontot a csatlakozási tárgyalások megkezdésére. A döntésre várhatóan a decemberi EU-csúcson kerül sor, ha addig a törökök teljesítik a belépés összes, demokráciát érintő kikötését. Ehhez azonban a kurdoknak nyilván lesz egy-két szavuk... S bár még csak a tárgyalások megkezdésének lehetőségéről van szó, francia, osztrák és német politikusok már éles tilta­kozásuknak adtak hangot, sőt a Vatikán befolyásos embere, Ratzinger bíboros is tiltakozott. Ő egyenesen történelmi hi­bának tekintené Törökország csatlakozását. Az adóügyi el­képzelései miatt az újonnan csatlakozott országokban nem túlzott szimpátiának örvendő Nicolas Sarkozy francia pénz­ügyminiszter pedig népszavazás kiírását szorgalmazná a tö­rök tagságról, melynek végeredménye - nem kétséges - elutasító lenne. A német kereszténydemokraták exbelügy- minisztere, Wolfgang Schäuble a Profil című osztrák heti­lapnak nyilatkozva azt mondta, a politikailag egységes Eu­rópát nem tudjuk megvalósítani, ha átlépjük a régi konti­nens határait. Törökországnak jelenleg 67,8 millió lakosa van. Több mint Franciaországnak, kevesebb mint Németországnak (egye­lőre). Belépése bizonyosan átírná a hatalmi viszonyokat az unión belül, gyengítve a hagyományosan erős Berlin-Párizs tengelyt. De ennél sokkal nagyobb probléma az Európai Unió számára, hogy ez a majd 70 millió ember moszlim kul­túrkörben szocializálódott. A Balkánt leszámítva ez a kultú­ra pedig csak „ideiglenesen állomásozott” Európában. Törökország csatlakozásának kétségkívül komoly gaz­dasági hozadéka lenne. De mennyire maradna európai az Európai Unió? JEGYZET Kéjből jeles RÁCZ VINCE India a jövőben már nem­csak a Táj Mahalról, fakírjai- ról, kígyóbűvölőiről, szent teheneiről, bélpoklos koldu­sairól és az informatikában betöltött nagyhatalmi szere­péről lesz ismert, a Gangesz partján ugyanis hamarosan megkezdi működését a világ első Káma Szutra iskolája. Elsősorban azok jelentkezé­sét várják, akik valahol elve­szítették a fonalat, akarom mondani a szerelmi vezérfo­nalat. Magyar fordításban a Káma Szutra kifejezés vala­mi ilyesmit jelent. Az iskolaalapítók elképzelé­se szerint legfőbb ideje an­nak, hogy az ősi szerelmi kultúra újból áthassa szürke hétköznapjainkat. Az első hírek szerint az intézmény falai közt a szexológia szaka­vatott ismerői csillapítanák a nebulók tudásszomját. Ha minden igaz, a növendé­kek anatómiai tanulmányo­kat is folytathatnának, sőt azt is megtanulhatnák, ho­gyan szabaduljanak meg gátlásaiktól. Az igazán kíváncsi hallgatók megismerhetnék a szokatlan helyszíneken és pózokban gyakorolt szerelem mód­ját is. Aligha képzelhető el, hogy egy konzervatív szemléletű, kereszténydemokrata meg­győződést valló oktatási tár­cavezető pártolna egy ha­sonló kezdeményezést. Pe­dig én már elképzeltem, amint a tudásra éhes diák­ság vacillál, az etikát vagy a hittant, esetleg az ősi szerelmi kultúrát ta­nulmányozza választható tárgyként. Jó, jó tudom, a hagyományos pedagógiai felfogásba sehogy sem il­leszthető bele az efféle el­képzelés, sőt eretnekségnek is tűnhet. Elvégre mégsem járja, hogy a fertő uralkod­jék el az iskolákban. De ha jobban meggondoljuk, és eltekintünk a beidegződé­seinktől, pozitívuma is lehet­ne az ars amatoria oktatásá­nak. Valami azt súgja, egy csapásra megfogyatkoz­na az iskolakerülők száma. Az iskola szívesen látogatott intézménnyé válna, és még a legmegátalkodottabb diákok is kedvvel lépnék át a küszöbét. India, mint mondják, akko­ra, hogy az egész világ elfér benne. Szlovákia azonban háf istennek, vagy sajnos - ki-ki döntse el vérmérséklete szerint - nem India.

Next

/
Thumbnails
Contents