Új Szó, 2004. szeptember (57. évfolyam, 203-226. szám)
2004-09-25 / 222. szám, szombat
ÚJ SZÓ 2004. SZEPTEMBER 25. Riport 17 ken, annak is köszönhető, hogy a szerbek sem érzik veszélyeztetve magukat. Ez a normális, jól működő kommunikáció eredménye. Ezt hiányolom én országos szinten. Újabban olyan militáns megjelenése is tapasztalható a nemzetiségi ellentéteknek, ami eddig itt nem volt jellemző. A titkárnőmnél nemrégiben egy szerb férfi félautomata fegyverhez való tárat hagyott itt azzal, hogy azt adja át nekem. Ez a szerbeknél azt jelenti, hogy megtöltötte rám a puskáját. Az üzenetet megkaptam, tudomásul vettem, de nem voltam hajlandó ebből ügyet csinálni. Remélem, egyedi eset volt.” A polgármester elmenőben még megmutatta a városháza tanácstermét, ahol a szerb, a vajdasági, a magyar, de az európai uniós valamint a zentai zászló is jól megfért egymás mellett. Majd az emléktáblát is megnéztük, amely tanúsága szerint a múltban, ha itt magyar polgármestert választottak, annak utódja csakis szerb nemzetiségű lehetett, és az utána következőnek újra magyarnak kellett lennie. Nem tetszett a muzsika? Szabadkán Dévavári Zoltán újságíróval beszélgettünk, aki már sokkal keményebben fogalmazott: A gazdaság hanyatlása a háborúk miatt a Vajdaságban is elkerülhetetlen volt Pártot sem. Ez olyan, mintha Németországban a második világháború után engedélyezték volna a nemzeti szocialista párt működését. Itt mind a két párt háborús uszításból élt, és tűzbe borította az egész Balkánt. Szerbia lakosságának egyharmada pedig még mindig ezekre szavaz. Ez borzasztó. A Milosevicsé- ket megbuktató demokratikus ellenzéki tömb 18 pártból állt. Ebben a tömörülésben az ultraliberálisoktól a laza nacionalistákig mindenféle politikai erő előfordult. Az utolsó választásokkor mi, magyarok már nemcsak a kormányból szorultunk ki, hanem még a parlamentbe se kerültünk be. A Vajdaság autonómiáját ugyan visszaállították, ám sok olyan jogkört, mellyel régebben rendelkeztünk, egyelőre nem kaptunk vissza. Ám nekünk az igazi bajunk nem is más nemzetiségekkel, hanem mindig inkább Belgráddal volt. Vajdaság az adófizetői fegyelem szempontjából az első helyen van az országban, Dél-Szerbiában viszont örülnek, ha az adók 20 százalékát sikerül beszedniük. szerbek olyasmit is elnéznek a sajátjaiknak, amit a nemzetiségeknek nem.” „Üssed, hisz ez is magyar!” Ezt követően a magyarverésekre terelődött a szó. A polgármester sem híve a felesleges hisztéria- keltésnek, ám aggodalmának azért hangot adott: „Zentán és a hozzá tartozó településeken 27 ezer ember él. A városban a magyarok részaránya több mint 80 százalék. Az itt élő szerbekkel komoly összetűzések nem voltak, ezért én a magyarverésről inkább általánosságban beszélnék. Véleményem szerint nem valószínű, hogy ezeket valakik szervezetten hajtanák végre. Az idén tavasszal azonban tagadhatatlanul megszaporodtak az ilyen esetek. Magyarellenes falfirkák is feltűntek, a zentai csata emlékművére például felírták, hogy: „Halál a magyarokra!” Ha én ilyet látok a városomban, arra gondolok, hogy egy falfirka elkészítéséhez egy idióta is elég. Ha ezt a marhaságot, amit fölírt, fennhagyom, azzal minden jóérzésű embert sértek, szerbet és magyart egyaránt. meg. A legjobban azért aggódtak, hogy lemaradunk Európától. Zentán ennek ellenére mégsem múlik el úgy hétvége, hogy ne pofozkodnának össze a gyerekek. Nem hiszem, hogy nemzetiségi alapon vernék egymást, bár előfordulhat az is. Szabadkán, ahol a magyarok részaránya alig 40 százalékos, már más a helyzet. Ott a belvárosból kiszorultak a magyar fiatalok. Mivel nem találnak szórakozási lehetőséget, a külvárosi diszkókba járnak, ahol a verekedéseknek már lehet akár nemzetiségi indíttatása is. A baj az, hogy a rendőrség ezeket az ügyeket nem deríti fel, és így nem bünteti meg szigorúan az elkövetőket sem. Az a fajta agresszió, ami jelenleg Szerbiában megjelenik, részben a gazdasági reménytelenség és a perspektívanélküliség egyfajta kifejeződése. Adott egy frusztrált ifjúság, amely a tízéves háború következményeként jövőkép nélkül él. Általános jelenség, hogy a fiatalok zöme nem tervez hosszabb távra, nem képes távlatokban gondolkodni. Ezért verekszenek egymással és a más nemzetiségűekkel is. A törökkanizsai est„Egy itt élő magyar szinte megszokta, hogy támadások érik nemzeti hovatartozása miatt. Ami új ebben az az, hogy a diktatúra megdöntése után megint - ruszinokat, románokat és szlovákokat - is értek támadások, akiket ezelőtt nem. Szabadkán legutóbb egy zártkörű rendezvényre törtek be a szerbek, ahol úgy megvertek embereket, hogy öten kórházba kerültek. A rendőrség közleménye szerint a verekedés motivációja a zenei stílus volt. Szerintük ezen kaptak össze a fiatalok. Újvidéken legutóbb egy futballmérkőzésen magyarellenes transzparenseket lengettek a „szurkolók”, majd ezután elégették a Magyar Köztársaság zászlaját. Az, hogy az igazságszolgáltatás egyetlenegy esetben sem ítélte el a tetteseket, számukra mintegy bátorításul szolgált. Gyanítom, hogy ezek mögött az esetek mögött maga a titkosszolgálat van. A rendőrség tétlensége is azt bizonyítja. Nem vagyok híve az összeesküvésJelméle- teknek, de mint történész, félelmetes hasonlatosságot látok a mostani szerbiai események és az első világháború utáni németországiak között. Itt is vesztes háborúk voltak, és hatalmas területeket vesztett az állam, valamint itt is a szélső jobb erősödött meg. Az ország egyre inkább sodródik a szélsőségek felé. A radikális párt a szavazatok 45 százalékát kapta, míg az összes demokratikus erő csak a szavazatok 50-55 százalékát tudta megszerezni. Attól tartok, hogy ha ez az áldatlan állapot tovább folytatódik, egyszer betelik a pohár, és a magyarok visszavágnak. Egy ilyen esetnek azonban beláthatatlan következményei lehetnek.” Tagadhatatlan, hogy ebben az országban tűz ég, a nemzetiségek ellen fellángolt gyűlölet tüze. Jelenleg ez még csak egy gyufa lángja, de vannak, akik félnek tőle, hogy az egy újabb tűzvészt okozhat. És vannak, akik figyelemre sem méltatják. Az azonban a jövő szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy ez az égő gyufaszál a hamutartóban ham- vad-e el, vagy valaki egy benzineshordóba dobja. A megoldás egyelőre a szerb többség kezében van. A tűzvész még megelőzhető. Kérdés, hogy azoknak mi a szándéka, akiknek ez módjában áll. A Balkán, Európa, a nemzetiségek, a magyarság és a szerbek érdeke egyaránt a béke volna. ben valószínűleg szerepe volt az etnikai hovatartozásnak. Ott magyar fiatalok mulattak, akiket aztán a szerbek megvertek. Szabadkán olyan felkiáltással vertek meg egy fiatalt, hogy „Üssed, hisz ez is magyar!” Újvidéken közel egy éve a Futaki úti katolikus temetőben nyolcvan síremléket rongáltak meg. Nyilvánvaló, hogy ez kik ellen irányult. A hivatalos álláspont szerint azonban csak tizenéves gyerekek randalíroztak... A baj az, hogy ez a szerb közösség számára nem jelent problémát. Pedig a helyzet egyre jobban kiéleződik. A szerb hatóságok nem járnak el elég hatékonyan, a média sem ítéli el ezeket az eseteket. A Tito- korszakban azért nem voltak nemzetiségi alapon történő pofozkodások, mert a hatóság gyorsan és szigorúan lépett fel az ilyen esetekben. A rendőrök most mindent a vandalizmusra fognak, az esetek etnikai motívumait pedig nem vizsgálják ki. Hangsúlyozom, a sajtó is felelős a most kialakult helyzetért. Mert míg az esetekről az itteni magyar média hírt ad, addig a szerb újságok - már ha egyáltalán foglalkoznak a témával - úgy tálalják azt, mint a vajdasági magyarok hazaárulását. Nem értik, hogy az Európa Tanács és Magyarország miért akar beleavatkozni Szerbia bel- ügyeibe. A belgrádi parlament meg nem foglalkozik érdemben az üggyel. A most felállítandó vizsgálóbizottságról Churchill mondása jut az eszembe: »Ha valamivel nem akarsz foglalkozni, akkor az ügy kivizsgálására hozz létre egy bizottságot.« ” Uszítások, fenyegetések „A szerb médiában egyedül a te- meríni eset keltett hatalmas visszhangot” - folytatja a zentai polgármester. „Hogy a magyarok megvertek egy szerbet, az a hír igazságtartamától függetlenül napokig téma volt. Azt hiszem, ezt hívják hangulatkeltésnek. A rendszerváltás a médiában nem zajlott le. Az uszító újságírókkal sem számolt le senki. Az országban szórványosan mindig is előfordultak etnikai alapú összetűzések. A baj az, hogy ezek elhárítására minden hivatal tunya, lassú és kelletlen. Egy koszovói szerbnek valószínűleg nagyon sérti a nemzeti öntudatát, ha más nyelvű feliratokat lát. Sajnos ezekből a bevándorlókból az utóbbi időben rengeteg költözött a Vajdaságba. Ők ma körülbelül a lakosság 10 százalékát teszik ki. Az, hogy Zentán a radikális párt szavazótábora csökfőleg a magyarokat és a németeket - s helyettük szinte kizárólag szerbek érkeztek. Ez a tendencia most tovább folytatódik. A másik ábra a 2002-ből való népszámlálás adatai alapján készült, amelyből látható, hogy minden nemzetiség fogyóban van. A rózsaszín, azaz a szerbek pedig szinte elöntik az egész térképet.” A polgármester a közelmúlt helyzetelemzésével folytatta: „Vajdaságnak 1974-től van autonómiája, saját törvényhozási jogkörrel. Ám Milosevicsék idejében a tartományi autonómia már csak egy üres forma maradt. Az egész vajdasági képviselőháznak akkora jogköre volt, mint egyetlen képviselőnek a belgrádi parlamentben. Mindenben Belgrád döntött. 1991-ben még 320 ezer magyar élt itt, most a legptimistább adatok szerint sem vagyunk többen, mint 270 ezren. Milosevics, azért, hogy abszolút uralkodóvá váljon, kieresztette a szellemet a palackból, azaz felszította a nemzetiségi ellentéteket. Európában 1989- ben mindenütt megbuktak a diktatúrák, nálunk meg épp akkor kezdődött el az ún. joghurt-forradalommal. (Ezt azért nevezik így, mert azokat az aktivistákat, akik ide Szerbiából tüntetni jöttek a vajdasági autonómia ellen, a házigazdák joghurttal kínálták. A tüntetők aztán ezekkel a joghurtokkal dobálták meg a képviselőházat.) Milosevicset 2000-ben sikerült megbuktatni. A kormányváltó koalíció azonban nagy hibát követett el: a Mi- losevics-féle szocialista pártot nem tiltotta be, és ami még ennél is rosszabb, a Szerb Radikális Nacionalista jelképeket és falfirkákat szinte bárhol láthattunk, s ezeket általában nem mossák le azonnal Nálunk a hazafiasságot sajnos nem az alapján mérik, hogy ki mennyire veszi ki a részét a közterhek viseléséből, hanem aszerint, hogy kinek van nagyobb hangja. A háború idején nagy cirkusz volt abból, hogy az itteni magyarok nem nagyon akartak elmenni harcolni Horvátországba, arról már kevesebbet beszéltek, hogy a szerbek jó része egyáltalán nem vonult be, vagy az első adandó alkalommal megszökött a frontról. Az az egyik legnagyobb gondunk, hogy a Ezért igyekszem minél előbb eltüntetni azokat, és az ügyet a saját súlyának megfelelően kezelni. Amikor hivatalba kerültem, idehívattam a szerb pópát és a magyar esperest is. Megállapodtam velük, hogy ha bármelyik nemzetiséget támadás éri, mind a hárman fellépünk ellene. Zentán közvélemény-kutatást végeztünk arról, van-e veszélyeztetettség-érzése az itteni magyarságnak. Az emberek a nemzetiségük miatt érzett veszélyeztetettséget a listán csak valahol a 6.-8. helyen jelölték » „Talán nem is baj, hogy így keveredünk” - mondta a szerb író
