Új Szó, 2004. szeptember (57. évfolyam, 203-226. szám)
2004-09-24 / 221. szám, péntek
Most még vegyszer nélkül, olcsó megoldással is védekezhetünk az alma- és szilvamolyok ellen Hullámpapírba csalogatott lepkék Az almamolyok még károsíthatják a gyümölcsöt (Képarchívum) Időszerű ötletek, tanácsok kertészkedőknek Szaporítsuk a nőszirmokat Az év hátralevő részében a növényvédelmi munkák már a jövő évi termés megalapozását szolgálják. Ezek közül most az almamoly elleni védelem a legidőszerűbb. A kiskertekben a köztes termelés következtében gyakran marad el az almamoly elleni rovarölő szeres védekezés. Pedig a molylárvák, hernyók még most is károsítják az almát. CSERES ZOLTÁN A kukacos almák ugyan lehullnak, de a hernyók a földről ismét visszamásznak a fára, és újabb egészséges gyümölcsöt károsítanak. Egy-egy molyhernyó így több almát is fertőz, s a bőséges táplálékon kifejlődve telelőre vonulhat. A telet többnyire kéregrepedésekben, szedőládák hézagai között, ritkább esetekben a talajban, a felszín közelében, kifejlett lárvaalakban vészelik át. A lárváknak az a tulajdonságuk, hogy rendszeresen visszavándorolnak a fára, egyszerű és hatásos irtási lehetőséget kínál. A fák törzsére tekerjünk 15-25 cm hullámpapír- övet úgy, hogy a föld felé néző szegélyük lazán érintkezzen a törzzsel. Ha a többszörösen körbetekert hullámpapírgyűrűt a felső széle közelében drót vagy zsinegszorítással a törzsre rögzítjük, úgy az alsó része kellően laza lesz. A fölfelé vándorló lárvák, hernyók a papíröv alatt csak a szorításig jutnak, de visszafordulni már nem képesek. A fejletlenebb lárvák így elpusztulnak, a teljes kifejlődéshez közel állók pedig a hullámpapír récéi között rendezkednek be a telelésre, itt megszövik kokonjaikat. Az övék rendszeres cseréivel, elégetésével újabb almák károsodását előzhetjük meg, és nagymértékben csökkenthetjük az almamoly telelő népességét. Ha az öveket óvatosan leszedjük, és esőtől védett helyen zárt ketrecben tároljuk, olyan helyzetben, amilyenben a fán voltak, úgy tavasszal saját magunk is megfigyelhetjük az almamolyok rajzásdinamikáját. Az övékben fejlődő lepkék rajzásának kezdete és lefolyása ugyanis megegyezik a természetes népesség rajzásával, ebből pedig pontosan meghatározhatjuk az első lárvanemzedék elleni védekezés időpontját. Vigyázni kell azonban arra, hogy a lepkék ki ne szabaduljanak. E módszerrel a szilvamolyokat is megfigyelhetjük, illetve gyéríthetjük. Ellenük azonban a papírövek helyett ju- tazsákdarabokból készült fogóöveket kell használni. A talajlakó kártevők (mocskospajor, drótféreg, cserebogárpajor) az ültetvényeket és a zöldségkultúrákat egyaránt súlyosan károsíthatják, Különösen a májusi cserebogárpajoroknak a kártétele ismétlődik évről évre. A hároméves fejlődésű lárva kizárólag a talajban él, károsít. Az utolsó telet már imágó alakban tölti a talajban, és innét indul el az újabb rajzásmenetre. Á fiatal lárvák a vékony gyökereket elrágják, de a vastagabb gyökerek felszínét és a mélyebb rétegeket is megrágják, kiodvasítják. A megrágott növények levelei hervadnak, majd később a növény teljesen elpusztul. Az ilyen növény gyökérzónájában nem ritkán 10-15 darab kártevőt is találunk. Ilyenkor az őszi időszakban célszerű ellenük vegyszerrel védekezni, mert az most a leghatásosabb, miközben a legkevésbé veszélyezteti az ember vagy az állat egészségét, környezetét. Már az is erős fertőzésnek számít, ha a kertekben az őszi talajforgatások során négyzetméterenként 1-2 lárvát találunk. Ilyenkor a szántás, illetve ásás előtt a talajra szórjunk ki Diazi- non 10 G vagy Basudin 10 G talajfertőtlenítőt 1-2 grammot egy méterre a termék csomagolásán feltüntetett használati utasítás szerint. A mezei pocok fertőzöttsége a komáromi járásbeli megfigyeléseink szerint egyenlőre még a veszélyszint alatt van. Helyenként azonban már észlelhető a pocoknépesség lassú növekedése, sőt kisebb fertőzési gócok is alakulnak. A szórványosan már tapasztalt létszámnövekedés arra figyelmeztet, hogy hamarosan általánossá válik a szaporodási folyamat. A táplálékforrás szűkülése azonban arra készteti a pockokat, hogy olyan területekre vándoroljanak, amely huzamosabb ideig elegendő táplálékot nyújt számukra. Ilyen területek a kertek és az értékes gyümölcsfák is. Itt a védekezés elodázása mindig nagyobb károkkal jár. A szerző a Központi Mező- gazdasági Ellenőrzési és Növényvédelmi Intézet (ÚKSUP- OOR) komáromi részlegének a munkatársa. ÚJ SZÓ-TIPP A nőszirmok (íriszek) augusztus-szeptember folyamán szapo- ríthatóak a legeredményesebben. A szaporítás gyökértörzs- osztássaltörténik. Szedjük fel az idősebb töveket, majd kurtítsuk vissza a növények leveleit 15-20 centiméterre. Az elszáradt, sérült részeket távolítsuk el. A gyökértörzs eligazodásainál metszőollóval, vagy töréssel osszuk darabokra a növényt. Ügyeljünk arra, hogy az egyes darabokon elegendő gyökér legyen a növények későbbi fejlődéséhez. Ezután a seb- zési felületeket mártsuk fahamuba. Ezzel megakadályozhatjuk, hogy a sebeken keresztül különböző mikroorganizmusok juthassanak a növénybe. A tőosztásból származó növénykéket ezután ültessük el úgy, hogy a gyöktörzs felső részét csak egy-két centiméter föld takarja. Az öntözés után már nincs más dolgunk, mint várni a következő évi virágzásra. Most tervezzenek és ültessenek hagymásokat azok, akik szeretnének tavasszal a virágaikban gyönyörködni. Az első hűvös időszak a hagymák gyökeresedé- sének nyitánya. Mindenek előtt gondoljuk ki, hogy mit és hová szeretnénk ültetni. A tervezéskor a meglévő növények, évelők magasságát is vegyük figyelembe. A liliomok között, körül, jól mutatnak a hagymák (például Allium giganteum), a bokrok előtt, a kert elülső felében válasszunk alacsony növésű sáfrányokat vagy hóvirágot. Az ágyásokat, kiültetéseket szegélyezzük tulipánokkal vagy nárciszokkal. Ne feledjük, hogy a hamar elnyíló virágú hagymásokat jól takarják a tavaszi virág- zású bokrok és évelők. Ne mixeljünk túl sok színt, mert könnyen az összevisszaság látszatát kelthetjük. Ügyesen ültetve a hagymások a természetes táj szépségét mutathatják. A fák árnyékába árnyéktűrő fajtákat válasszunk, mint a fehér vagy kék virágú, télálló gyöngyike, amely a könnyű, homokos talajokat kedveli, ( www.kertpont.hu ) MAI VALUTAARFOLYAMOK Valuta Aktuális középárfolyamok Árfolyam Valuta ______ Ár folyam EMU - euró Angol font Cseh korona Dán korona Japán jen(100) Kanadai dollár 40,018 Lengyel zloty 58,533 1,268 25,373 Magyarforint(lOO) Svéd korona 29,359 Svájci frank USA-dollár 9,199 16,259 4,418 5,380 Szlovén tollár (100) 16,682 25,878 32,552 VETEL- ELADAS Bank euró dollár cseh korona forint OTP Bank 38,95-40,98 31,54-33,29 1,24-1,30 15,67-16,87 Postabank 38,94-41,02 31,63-33,31 1,24-1,30 15,63-16,91 Szí. Takarékpénztár 38,92-40,92 31,54-33,20 1,23-1,30 15,52-16,99 Tatra banka 38,94-41,02 31,63-33,31 1,24-1,30 15,63-16,91 Általános Hitelbank 38,93-41,01 31,66-33,35 1,23-1,30 15,,40-17,19 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. A forint esetében 100 egységre vonatkozik az árfolyam. (Forrás: SITA) Most tervezzük meg, hová milyen hagymás virág kerüljön. PIACI ÁRSÉTA sárgarépa Pozsony szeptember 23-án 9-15 Sk/kg Komárom szeptember 23-án 10-12 Sk/kg Rimaszombat szeptember 23-án 20 Sk/kg Zseliz szeptember 23-án 10 Sk/kg Losonc szeptember 23-án 9,90-15 Sk/kg Szepsi szeptember 23-án 13-20 Sk/kg Kassa szeptember 23-án 12 Sk/kg petrezselyem 10 Sk/csomó 26-28 Sk/kg 35 Sk/kg 15 Sk/kg 29-35 Sk/kg 25-39 Sk/kg 16-23 Sk/kg burgonya 6-8 Sk/kg 10 Sk/kg 10 Sk/kg 6-8 Sk/kg 6-10 Sk/kg 6-8 Sk/kg 5-9 Sk/kg tojás 3,20-3,60 Sk/db 2,80-3,50 Sk/db 2,50 Sk/db 2,00 Sk/db X mák X 80 Sk/liter 90 Sk/kg 80 Sk/kg X X X karfiol IHMHI 10-30 Sk/fej 8-16 Sk/fej X 15-25 Sk/fej 22-30 Sk/fej aMBaH 5-30 Sk/db zöldpaprika (kápia) 14-36 Sk/kg 12-18 Sk/kg 18-25 Sk/kg 18-25 Sk/kg 8-35 Sk/kg 25 Sk/kg 12-18 (20-30) Sk/kg paradicsom 26-32 Sk/kg 10-16 Sk/kg X 10-12 Sk/kg 16-24Sk/kg 20 Sk/kg 18-25 Sk/kg vöröshagyma 10 Sk/kg 12-14 Sk/kg 18 Sk/kg 8-10 Sk/kg 8-11 Sk/kg 6-15 Sk/kg 8 Sk/kg fokhagyma 68-75 Sk/kg 65 Sk/kg 55 Sk/kg 40 Sk/kg 60 Sk/kg X 5 Sk/db káposzta 10 Sk/kg 6 Sk/kg 7 Sk/kg 5 Sk/kg 6-7 Sk/kg 8-9 Sk/kg 8 Sk/kg uborka 20-23 Sk/kg 12-14, 24 Sk/kg X 6-8 Sk/kg 16 Sk/kg 25 Sk/kg 16-20 Sk/kg szőlő 28-44 Sk/kg 24-28 Sk/kg X X 26-50 Sk/kg X 20-30 Sk/kg ana 20 Sk/kg 20 Sk/kg 15-20 Sk/kg X X 13-16 Sk/kg 20 Sk/kg alma 17-20 Sk/kg 14-22 Sk/kg 15-28 Sk/kg 20 Sk/kg 15-25 Sk/kg 20 Sk/kg 18-19 Sk/kg