Új Szó, 2004. szeptember (57. évfolyam, 203-226. szám)
2004-09-21 / 218. szám, kedd
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2004. SZEPTEMBER 21. SZÍNHÁZ KASSA THÁLIA SZÍNHÁZ: Anconai szerelmesék (Losonc) 19 MOZI HVIEZDA: Kill Bill 2 (am.) 18, 20.30 MLADOSf: Bodysong (ang.) 18 A menyasszony fia (arg.-sp.) 20 PÓLUS - METROPOLIS: A falu (am.) 14.45, 15.10, 16.15, 17.20, 18.25,19.30, 20, 20.35 Terminál (am.) 15.15,17.45,19.20, 20.10 Én, a robot (am.) 15.40, 18, 20.20 Fahrenheit 9/11 (am.) 17.10, 19.40 Kill Bill 2 (am.) 17.25,21.35 Dirty Dancing 2 (am.) 15.45,17.30 Pokolfajzat (am.) 14.25,19.05 A sötétség krónikája (am.) 16.50,21.55 KASSA TATRA: Őrültekháza (or.-fr.) 16, 18, 20 CAPITOL: A falu (am.) 16,18,20 ÚSMEV: Terminál (am.) 16,18.15,20.30 DÉL-SZLOVÁKIA SZENC - MIER: Jószomszédi iszony (am.) 18 GALÁNTA - VMK: Időzavarban (am.) 19 ÉRSEKÚJVÁR - MIER: Zsernyákok (svéd) 17, 19.30 PÁRKÁNY - DANUBIUS: Kill Bill 2 (am.) 19 LÉVA - JUNIOR: Jószomszédi iszony (am.) 16.30, 19 ROZSNYÓ - PANORÁMA: Trója (am.) 16.30,19 GYŐR PLAZA: Argo (magy.) 18, 20 Arthur király (am.-ír) 15.15, 17.45, 20.15 Én, a robot (am.) 15.30, 17.45, 20.15 A Macskanő (am.) 16.15 Pokolfajzat (am.) 15.15, 17.30, 20 Szex, csajok, Ibiza (ném.) 16.30, 18.30, 20.30 Szüzet szüntess! (am.) 15, 17.15, 19.30 Terminál (am.) 14.45,17.15,19.45 Új magyar nyelvű műsor a Szlovák Televízióban „Terítéken” - havonta HIZSNYAI ZOLTÁN A legégetőbb közéleti kérdésekkel és az aktuális politikai történésekkel foglalkozik majd a Szlovák Televízió magyar szerkesztőségének az az új műsora, amely először holnap 23 óra 15 perces kezdettel jelentkezik a kettes csatornán. A vitaműsor a Terítéken címet kapta, és a holnap sugárzott első adásában elhangzó disputa tárgya a szlovákiai magyar iskolaügy. A beszélgetést Szénási György vezeti, beszélgetőpartnerei pedig Szigeti László, az Oktatási Minisztérium államtitkára, Csintalan Zsuzsanna komáromi iskolaigazgató, Pék László, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke, illetve Érsekújvár polgármestere, Pischinger Géza lesz. Lesz - illetve volt, hiszen az adást már felvették, a jelzett holnapi időpont csupán a sugárzásra vonatkozik. És mivel a vitát felvételről közvetítik, a nézők telefonos hozzászólásainak egyidejű fogadására sajnos nincs lehetőség. Az élő adásnak egyébként csupán egyetlen akadálya van: a közvetítést megelőzően a szlovák fordítást és a feliratokat is el kell készíteni, a nyelvtörvény rendelkezése szerint ugyanis a szlovákiai rádiókban és televíziókban elhangzó különböző nyelvű szövegeket az államnyelven is közzé kell tenni, és ez alól csupán a Pátria rádió a kivétel. Both Enikő, a tévé magyar nyelvű adásának főszerkesztője a pénteki sajtótájékoztatón elmondta, hogy a román nyelvtörvényből például már törölték ezt a rendelkezést, hivatkozással az egyre jobban terjedő, tévékészülékekbe beépített WTC-technologiara, amely modot ad ra, hogy a néző maga válassza ki az adás nyelvét. Persze ennek a rendszernek a segítségével sem lehet kétnyelvű élő adást közvetíteni, legfeljebb akkor, ha szinkrontolmácsokkal dolgoznának. Ez azonban jelentős mértékben megnövelné a gyártási költségeket. A negyvenperces magyar nyelvű vitaműsor éjjelbe nyúló sugárzásának kapcsán Both Enikő megjegyezte: „Sajnos, nem a legjobb időpont, ha mód nyílik rá, szeretnénk a kezdést tíz óra elé hozni.” A Terítéken az év végéig négyszer, vagyis havonta jelentkezik, 2005- re pedig húsz adásnak a gyártását tervezik. Az októberi téma: Dél- Szlovákia és a drog, novemberben a bársonyos forradalom óta eltelt másfél évtizedről hangzik el beszélgetés, decemberben pedig a kisebbségi identitás EU-csatlakozás utáni változása lesz a vita tárgya. Az új műsorrendben módosul a Magyar Magazin, illetve a Hírek sugárzásának időpontja is. Előbbi hétfőként 16 óra 25 perces kezdettel, utóbbi 18 óra 50 perckor kerül adásba. A főszerkesztőnő egyébként nagy megelégedéssel nyilatkozott a televízió vezetésének segítőkészségéről, illetve Nagy Ildikónak, a Szlovák Televízió vezér- igazgatója nemzetiségi tanácsadójának munkájáról. A magyar műsorok sugárzási idejének kibővülése mindenesetre pozitív tendenciák kibontakozásáról tanúskodik. Ritkajelenség manapság az is, hogy a szerkesztőség anyagi helyzetére sincs panasz, a nyár folyamán még emelkedett is a költségvetésük, ami a Szlovák Televízió jelenlegi helyzetében valóban figyelemreméltó. Jelenet a Terítéken első adásából HhBHHHHINHIIÍIIHB (Lukás Zozulák felvétele) Budai László néptáncost a nemzeti kulturális örökség minisztere a Népművészet Mestere-díjjal tüntette ki Verbunkkal valóra váltott álom A jókai folklórcsoportnak az 1978-as Tavaszi szél... jelentette az első országos szereplést. Falujuk határán túl itt mutatták meg először a jókai táncokat, amelyekkel aztán rendszeresen szerepeltek a hazai magyar fesztiválokon és a szlovák - a myjavai, a vychodnái - folklórünnepélyeken egyaránt. TALLÓSI BÉLA Megalakulásuk tizedik évfordulóján Jókai lakodalom címmel, huszadik jubileumukon pedig Jeles napok, farsangi mulatságok címmel egész estés műsort mutattak be. A dr. Hiller István által kitüntetett Budai László a kezdetektől fogva mindenben szerepelt, elmaradhatatlan táncosa, szólósa volt a csoportnak. „Nagyon jellegzetes táncos ő, karakter, aki ha nem lenne a színpadon, nagyon hiányozna - mondja Szakái Julianna, a csoport vezetője. - Elmesélek egy történetet, hogy legyen elképzelése arról, milyen táncos Budai Laci bácsi. Egyik alkalommal Vychodnán, a gálaműsorban regru- taszokásokat kellett bemutatnunk. Kiküldtem négy-öt fiút, akik bele- kezdtek egy magyar regrutanótába, amire mindenki felkapta a fejét, döbbent csend lett a nézőtéren, hogy mi ez az idegen nyelvű dalolás. Mi voltunk az egyedüli magyar csoport. Akkor a hatalmas szabadtéri színpadon megjelent Laci bácsi, be- intett a zenekarnak, és elkiáltotta magát, hogy: »a Bertókét!«. ABertó- ké egy verbunknak a címe. S ahogy elkezdte, felzúgott a taps. A közönségben sok volt a fiatal, s ők nagyon- nagyon szerették Laci bácsit, élvezték, ahogy táncol. Szívből, beleéléssel. Kedvét leli abban, amit csinál, mert szeret szerepelni, szereti megmutatni azt, hogyan táncol ő. De nem csak a színpadon tűnt jelenségnek. Ha sétált ezeknek a fesztiváloknak a helyszínén, vagy leült egy padra, népviseletben, az ő jellegzetes bajuszával olyan unikum volt, hogy szinte folyamatosan fényképezték.” Szerény, nem igazán bőbeszédű, a kezdetekről csak annyit mond, hogy már gyerekkorában, aztán az inasévei alatt is ropta, fogta a söprűt, és azzal gyakorolt. A Népművészet Mestere-díjat hozó siker titkáról is csak keveset árul el: „Talán csak annyi a titok, hogy a táncot szeretni kell. Meg szülemi rá. Tízen vagyunk testvérek, abból négy férfi, de egyik se tud úgy táncolni, ahogy én. Hívtak most is, nemrég a falunapra. Mennék én most is, csak ne fájna a lábam.” Voltak a csoportban fiatalabbak is, akik kedvet kaptak a néptáncra. „Ellesték tőlem a lépéseket. De figyelmeztettem őket mindig, hogy a zene vezessen benneteket, arra hallgassatok és’a taktusra járjátok. Ugyanis ha a lábamat nézitek, mert aszerint akartok menni, akkor elrontjátok. Én is elrontottam, amikor valakinek figyeltem a lábát, és húztam volna, hogy hogyan lépjen. De ők már nem is úgy járják a ver- bunkot, ahogy kell, ahogy én. Mások a kilépéseik. Amit én járok, azt csak a Budaiak tudták.” Ezek után megegyezünk abban, hogy nemcsak a tehetséget, hanem az utánozhatatlan, jellegzetes Bu- dai-verbunkot is megörökölte. „De már négy éve abbahagytuk a táncot. Kihaltak, kiöregedtek a tagok, két-három párral pedig nem érdemes fellépni. Tíz pár, az már igen, az már mutat a színpadon. Hiányoznak is a fellépések, mert mindig mentünk ide-oda, láttunk valamit a világból. Nagy álmom vált valóra, amikor Spanyolországba mentünk fellépni, s láthattam a tengert. Ötvenöt évesen megfüröd- hettem a Földközi-tengerben! Az Atlanti-óceánt is láttam, de abba már nem mentem bele. Voltunk Barcelonában, az olimpiai stadionban. Franciaországban Cannes-ban álltunk meg, gyönyörű fürdője van, fényes, forró homokkal. Németországba is eljutottam... most meg nem megyünk sehova. De azért így sem unatkozom. Mindig találok valami foglalatosságot.” Ma már nem is igazán indulna el a tengerhez. Na, nem a hatvannyolc éve miatt, hanem mert: „Ahhoz pénz is kellene. A nyugdíjból nem mehetnénk. Az egyiket, ahogy hozza, rögtön el is viszi a postás. Abból kell élnünk, amit a feleségem kap. Az meg kevés.” Utazunk hát egy kicsit képzeletben. A vaskos fotóalbumban lapozgatunk, amelyben korábbról fekete-fehér, az utóbbi időből színes képek őrzik az egyes fellépések pillanatait. Kérdezem, milyen érzés így belelapozni a múltba. „Régen volt ez már, bizony” - mondja, aztán mesélni kezd. „Másként éltünk, mint a mostani fiatalok. Nyolcéves koromban már mennem kellett aratni, me- zídáb, mert nem volt ám bakancs. Tízévesen ökrész voltam az uraságnál. Ha anyánk levágott egy kacsát, azt tizenkétfelé kellett osztani. Most meg nem kell a gyerekeknek a hús! A háború után már könnyebb volt. 52-ben mentem kőművesinasnak, 53-ban építettem az első házat. Négyen összefogtunk inasok, és mester irányítása nélkül felhúztuk.” A múltba Tévedésből kiderül, nem csak táncosként állt színpadon, hanem színdarabokban is játszott. Szeretett moziba járni, sokat olvasott, főleg történelmi témájú könyveket, és évekig tevékenykedett a helyi Csemadok vezetőségében. Aztán mintegy nyugtázásként elhangzik, hogy „sok minden belefér egy emberéletbe, ha van hozzá erő és egészség”. Ma ünnepli 70. születésnapját Leonard Cohen énekes, költő, a melankolikus balladák egyik nagy mestere „Aranyhangú” emberünk MISLAY EDIT Nyári verőfény, tópart, a fiilemen Walkman. „Mit hallgatsz?” - hangzott mellettem a kérdés. Átadtam a fülhallgatót. „Leonard Cohen? Hogyan lehet ilyen hőségben Cohent hallgatni? Őt esős, őszi estéken kell elővenni.” Hát nem! Szerintem Leonard Cohent bármikor lehet hallgatni: télen, nyáron, ősszel, tavasszal. Éveken, évtizedeken keresztül. És nem lehet megunni. (Azt hiszem, ebben minden Co- hen-rajongó igazat ad nekem.) Úgy énekel azon a - cigarettától, alkoholtól, miegyébtől - egyre mélyebbé és rekedtebbé váló hangján, hogy egyszerűen képtelenség szabadulni a hatása alól. Olyan ■ bensőségesen szólnak ezek a kese- rédes dalok, hogy az ember hajlamos abban a hitben ringatni magát: ez csak neki szól, Leonard Cohen egyes-egyedül neki énekel. És ahogyan szólnak a dalok egymás után, valami ott legbelül megmoccan az emberben. Persze az is lehet, hogy ez csupán a dalok „visszhangja”. Azok az érzések „tükröződnek vissza”, amelyekből ezek az andalító, szomorkás szerzemények születtek. Leonard Cohen leginkább trubadúrnak titulálja magát. És mennyire igaza van! Hát ki az a nő, aki ellen tudna állni egy olyan vallomásnak, mint az I’m your Man?! Szóról szóra azt búgja, amit hallani akarunk. Hogyne lenne akkor a mi emberünk?! Persze modern kori trubadúr ő: nem a boldog, idilli szerelem meg- éneklője. Nála az idillikus, boldog hangulatba mindig vegyül valami szomorúság is. Pontosan tudja: minden boldogság magában rejti a későbbi boldogtalanságot, minden remény a lemondást, kiúttalanságot. így van kódolva. Szláv bánat, zsidó tragikum. (Lengyelorosz zsidó szülők fiaként született Montrealban.) Nem hiteget bennünket, hogy minden szép és jó lesz. Nem ad tanácsot. Csak mesél: az örömeiről, a csalódásairól, a gyarlóságairól, az aggodalmairól, a tapasztalatairól. Arról, hogyan látja magát és a világot. Mint egy közeli barát, aki tudja, hogy ránk bízhatja a titkait. Cohent angoltudás nélkül is lehet élvezni. Ám akik értik, azok még többet kapnak tőle. Hazájában, Kanadában már elismert költő volt, amikor - harmincon túl - énekelni kezdett. Saját bevallása szerint azért, mert rájött, hogy a zenéléssel több pénzt lehet keresni, mint a költészettel. Nem vonom kétségbe, hogy ilyesmit mondott, de ez, úgy gondolom, csupán amolyan önmítosz-rombolás. A XX. század második felének egyik legnagyobb hatású művésze bizonyára nem szívesen beszél elhivatottságról, küldetésről. Költőként is, énekesként is a „kis szavak” nagy hatású mestere. Az is rokonszenvessé teszi, ahogyan saját magát is képes kívülről szemlélni. A Tower of Song című dalában nem kis iróniával arról énekel, hogy nem volt más választása, hiszen „arany hangot” kapott ajándékba a születésekor. Cohen abban sem hisz, hogy a művészet megváltoztathatja a világot. Sőt, az is lehet, hogy még ennél is lehangolóbb gondolatai támadtak a saját művészetével kapcsolatban, amikor a 90-es évek elején jó pár évre bevonult egy zen-buddhista kolostorba. Szerencsére aztán (Képarchívum) visszatért, és új dalokat hozott magával. A kedvenc játék című önéletrajzi ihletésű regényében (tavaly magyarul is megjelent) a főhős arról mesél, hogyan kezdett el gitározni. Bevallja, úgy érzi: a gitár énje nemesebbik részét hozza elő belőle. Nemcsak érzés ez. Bizonyíték van rá bőven: Susanna, So Long, Marianna, Everybody Knows, Take This Waltz - még sorolhatnám egy ideig a Cohen-mesterműveket. Amelyek, való igaz, nem változtatják meg a világot, de néhány pillanatra szebbé tudják tenni. Köszönet érte, Mr. Leonard Cohen! „Amit én táncolok verbunkot, azt csak a Budaiak tudták” (Somogyi Tibor felvétele)
