Új Szó, 2004. szeptember (57. évfolyam, 203-226. szám)
2004-09-17 / 215. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2004. SZEPTEMBER 17. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 TALLÓZÓ POLITIKA Mádl Ferenc magyar köz- társasági elnök nyílt eszmecseréje a szerbia-montenegrói vezetőkkel a helyes útja annak, hogy kiderüljön az igazság az incidensekről, amelyek nyugtalanságot keltettek a magyarországi szerbek és a szerbiai magyarok körében. A belgrádi lap rámutat: Brüsz- szel azt üzente, hogy az incidensek körüli vitákat Belg- rádnak és Budapestnek kell rendeznie. Az EU nem erősítette meg, hogy a szerb kormány hibáztatható a nemzetek közötti súrlódások miatt, tekintettel arra, hogy érdeke megakadályozni, s nem elkenni az incidenseket. Csak nagyon lassan változnak az érdekek a politikai porondon, a földrajzi aspektusok pedig még lassabban Elnökök jönnek, elnökök mennek Azt, hogy két hónap múlva elnökválasztást tartanak az Egyesült Államokban, már mindenki tudja. ONDREJCSÁK RÓBERT Egyelőre nehéz megmondani, a jelenlegi elnök, George Bush vagy demokrata párti kihívója, John Kerry lesz a választások győztese, hiszen a legaktuálisabb közvélemény-kutatások alapján Bush elnök előnye mindössze néhány százalék. Érdekes azonban az a felmérés, amelyet a napokban publikáltak világszerte, és amelynek során azt vizsgálták, vajon a Fold melyik országában ki hogyan adná le a voksát - természetesen ha azt amerikai állampolgárként megtehetné. Mivel a kérdést nem amerikai állampolgároknak tették fel, tisztán hipotetikus jellegű, azonban mégis nagyon fontos, hiszen sokat elárul arról, hogyan tekint az egyes országok, régiók lakossága a jelenlegi amerikai külpolitikára - mivelhogy más országok lakói alapvetően leginkább a külpolitikáján keresztül érzékelik és értékelik az USA-t. Nos, az eredmény - ismerve a világ közvéleményének hangulatát - nem meglepő: az országok többségében Kerry végzett az első helyen, Bush a hagyományosan Amerika-barát Lengyelországban, továbbá a Fülöp-szigeteken és Nigériában győzött (ez utóbbi okát, őszintén elárulom, nem tudom). Persze a felmérés valamennyire csalóka is, hiszen az Amerikai-barátság vagy Ameri- kai-ellenesség nem igazán köthető párthoz vagy elnökjelölthöz, az emberek mégis sok esetben Busht és kormányát az Egyesült Államok egészével azonosítják, ezért a világban tapasztalható általános (sok esetben irracionális) Amerikai-ellenesség a jelenlegi elnök népszerűségén vetítődik ki. Mindenesetre a felmérés megmutatta, a világ közvéleményének nagyobb része szívesebben látná Kerryt az USA élén. E mögött az eredmény mögött minden valószínűséggel olyan elvárások is felfedezhetők, hogy az esetleges elnökváltás esetében drámaian megváltozna az amerikai külpolitika irányvonala. Márpedig ez nem igaz. Mint ahogy az sem, hogy amikor a republikánus Bush váltotta az elnöki székben a demokrata párti Clintont, akkor is drámai fordulatot vett az USA külpolitikája. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nincsenek különbségek. Vannak, azonban elsősorban a külpolitika stílusával, hangsúlyával és a retorikával függnek össze. A republikánusok sokkal inkább hangsúlyozzák az Egyesült Államok sokszor messianisztikus- nak tűnő feladatát a világban, a demokrácia hirdetésének szükségességét, ha feltétlenül szükséges akár erőszakkal is (ez eléggé jellemző a republikánus külpolitikai tradíciókra) szeretnek arról beszélni, hogy szükség esetén önálló, unilateralista akciókat is végrehajtanak érdekeik védelmében. A demokraták ezzel szemben óvatosabbak az ideológiai tényezők hangsúlyozásánál, gyakran hirdetik a szövetségek, különösen a NATO fontos szerepét az amerikai külpolitikában, és stílusuk is sok esetben kevésbé konfrontativ. Csakhogy ha a lényeget vesszük, a különbség nem is olyan rendkívüli. Ez részben a hagyományoknak köszönhető, még inkább azonban annak, hogy egy ország geopolitikai, biztonsági, gazdasági és stratégiai érdekei nem változnak egyik napról a másikra, attól meg aztán végképp nem, ki ül az elnöki székben. Az Egyesült Államokat éppen olyan mértékben fogja fenyegetni a nemzetközi terrorizmus, ha Kerry lesz az elnök, mint Bush idején, éppen úgy komoly stratégiai kihívást fog jelenteni számára a kínai erő és befolyás növekedése a Távol-Keleten, sőt az energiabiztonság is olyan elsőrendű tényező lesz, mint napjainkban (az autót nem igazán érdekli, hogy republikánus vagy demokrata a Fehér Ház ura, üzemanyag nélkül semmiképp nem indul el). Hasonlóképpen Oroszország összeomlásának megakadályozása is elsőrendű amerikai érdek, mint Izrael védelme és a Perzsa-öböl ellenőrzése, a tömeg- pusztító fegyverek elterjedésének megakadályozása vagy a Csendes-óceán nyugati részében az erőegyensúly fenntartása. Ami az Európával fenntartott kapcsolatokat illeti, lehet, nem lennének olyan szócsaták a potenciális védelmi miniszter és európai partnerei között, mint Rumsfeld esetében, azonban azt még a demokrata párti kormány és elnök sem tudná megakadályozni, hogy megfelelő elkötelezettség és forrás híján az európaiak szerepe egyre inkább csökkenjen (tisztelet a kivételnek!). Ráadásul sok olyan tényező, amelyet a világ közvéleménye Bushék számlájára ír, már a Clinton-korszakban megjelent. Ide tartozik például, hogy Clinton éppúgy nem volt hajlandó aláírni a kiotói protokollt vagy a Nemzetközi Büntetőbíróság létrejöttét, mint Bush. Nagyon jellemző példa még a taposóaknák betiltásáról szóló egyezmény aláírása, amelyet sem Clinton, sem Bush nem szignált. Ez elsősorban arra vezethető vissza, hogy azok komoly szerepet játszanak a Koreai-félszigeten levő amerikai katonák védelmében, márpedig nem valószínű, hogy Kerry megválasztása esetén az észak-koreai haderők hirtelen letennék a fegyvert. Egyébként Szaddám Húszéin megbuktatását és az iraki „rezsimcserét” is Bili Clinton vetette fel elsőnek, még 1998-ban, amikor az iraki vezető megakadályozta a fegyverzetellenőrök munkájának folyatatását. Természetesen ezzel nem azt szerettem volna mondani, hogy egyik vagy másik jelölt jobb, megfelelőbb, netalán, hogy egyáltalán nem lennének különbségek kettejük feltételezhető külpolitikája között. Mindenesetre az tény, hogy elnökök jönnek, elnökök mennek, de az érdekek csak nagyon lassan változnak, a földrajzi aspektusok pedig még lassabban. A szerző külpolitikai elemző Ha a lényeget vesszük, a különbség nem is olyan rendkívüli. FIGYELŐ AUSZTRIAI SAJTÓ Géppisztolyokat, lőszert és robbanószert találtak az osztrák hatóságok az Al-es nyugati autópálya Bécshez közeli szakasza mentén. Egy ismeretlen telefonáló még a múlt héten hívta fel az egyik osztrák hetilap szerkesztőségét, és arról adott tájékoztatást, hogy fegyvereket rejtettek el a bécsi erdőben. A lap értesítette a rendőrséget, amely a pontosan megnevezett helyszínen műanyag zsákokba csomagolva rá is bukkant a fegyverekre. A belügyminisztérium szóvivője szerint 22 Kalasnyi- kov géppisztolyt, mintegy háromtucatnyi kézigránátot, betára- zott lőszereket, páncélöklöt és TNT robbanóanyagot találtak az informátor által megnevezett helyen, rőzsével letakarva. Szakértők szerint a fegyverek a volt Jugoszláviából származnak. A News című osztrák hírmagazin adott hírt arról, hogy a lap szerkesztőségét egy akcentus nélkül beszélő férfi hívta fel. Elmondta, hogy az elrejtett fegyverek a boszniai háború idejéből származnak, és azokat Ausztriában évtizedek óta vendégmunkásként dolgozó boszniai szerbek rejtetfék el. Mint hozzáfűzte, néhány egykori boszniai szerb vezető arra számított, hogy a balkáni háborúk átterjedhetnek Ausztria területére is, ezért fel akartak készülni minden eshetőségre. A telefonáló szerint azonban ma már le kell zárni a balkáni történelemnek ezt a fejezetét. Eladni nem akarják a fegyvereket, megsemmisíteni nem tudják, és úgy döntöttek, hogy a lap szerkesztőségén keresztül tájékoztatják az osztrák belügyi szerveket. MLADÁ FRONTADNES Gerhard Schröder német kancellár októberi prágai látogatásában a cseh politikusok jó alkalmat látnak arra, hogy nyilvános „megbékélési gesztust” tegyenek a szu- détanémetek irányában. A már hosszabb ideje tervezett gesztus lényege, hogy anyagi kárpótlást kapnának azok a ma is Csehországban élő németek, akiket a II. világháború után ugyan nem telepítettek ki az akkori Csehszlovákiából, de szülőföldjükről az ország belsejébe kellett költözniük, sokan munkatáborba kerültek, illetve fizetésük egy részét is lefogta az állam. A kárpótlási összeg nagyságáról egyelőre nem született döntés. „A látogatás jó alkalom a gesztus megtételére, amikor beszélni lehet erről. Előbb azonban a cseh szociáldemokráciának kell egységes álláspontra jutnia ebben a kérdésben” - nyilatkozta egy neve elhallgatását kérő cseh diplomata. A kormánykoalíció vezető erejében ugyanis egyes csoportok továbbra is ellenzik a gesztust. A két kisebb koalíciós partner támogatja az elképzelést. (-kés) KOMMENTÁR Államfői illetlenség TÓTH MIHÁLY Az élet kínos következetességgel rácáfolt mindarra, amit az ország első elnökének megválasztásakor a jóhiszeműek optimizmusával számosán jövendöltek. „Éhes disznó makkal álmodik” alapon a kommentárírók szinte kivétel nélkül azzal vigasztalták magukat és olvasóikat, hogy igaz, az új állam első honpolgárának államférfiúi kvalitásai ugyan nem eget ostromlóak, de öt év után, újabb tapasztalatok birtokában majd egy jobbat, tíz év múlva pedig még jobbat emelünk a magas pozícióba. Ma, néhány hónappal az ország sorrendben harmadik elnökének hivatalba lépése után úgy érezzük, az államfői kvalitásokat illetően a választáskor „rákmenetre” kapcsoltunk. Paradoxon, hogy vannak dolgok, amelyekről a köztársasági elnök kivételével bárki bármikor köntörfalazás nélkül véleményt mondhat, mégpedig anélkül, hogy vétene a politikai illem ellen. Többpártrendszerben az. egyes politikai erők minősítésében senki nem korlátozható senki által. Kivételt csak a köztársasági elnök képez. Őt is „csak” a politikai jólneveltség korlátozza. De az nagyon. Ugyanis attól a pillanattól kezdve, hogy parlamentáris demokráciában egy államfő nyüvánosan és direkte minősít politikai pártot vagy pártokat, senki se hiszi el neki, hogy ő az összes állampolgár köz- társasági elnöke. Ez fokozottan érvényesül minden olyan országban, ahol az államfőt közvetienül az állampolgárok választják. Még sokáig beszédtéma lesz, hogy Ivan Gasparovic Besztercebányán szigorú tanügyi bácsira emlékeztetőén miként osztályozta a kormánykoalíció négy pártját. Az MKP-t nacionalistának, az ANO-t szabadgondolkodók szervezetének, a KDH-t ortodox jobboldali pártnak minősítette, az SDKÚ-t pedig olyan politikai erőnek, amely „maga se tudja, hogy micsoda”. Nos, mindenkinek • meglehet a véleménye a koalíció mind a négy pártjáról, és minden minősítő tudja, hogy számára melyik erő miért elfogadhatatlan, vagy miért rokonszenves. Valaki még akkor se minősíthető elvetemült anarchistának, ha Gasparovic elnökhöz hasonlóan egyetlen kormánypárttal, vagy éppen az ország pártstruktúrájának egyeden pártjával se rokonszenvez. Persze, azt is megtehette volna, hogy megpróbálja szentté avatni mind a négy koalíciós pártot. Ez is olyan politikai ízléstelenség lett volna, mint az, hogy mind a négy kormánypártnak elégtelent „írt be”. Ez azt jelentené, hogy az államfőnek téüenül kell szemlélnie az ország politikai züllését, és nem szabad elismerését kifejeznie? Jobb helyeken ezt úgy oldják meg, hogy a minősítő némi filozófiai megalapozottsággal fejezi ki magát, nem pedig egy szakszervezeti bizalmi stílusában. Persze, ne bántsuk a szakszervezeti bizalmikat... Arra gondolni se merek, hogy minősítéseivel a magát nemrég mindenki elnökének prezentáló Gasparovic a hazafias pártoknak fejezte ki háláját. Csöbörből vödörbe terelgetne bennünket? JEGYZET Vállalás, diszkriminálás VRABEC MÁRIA Reneszánszukat élik a szlovák nemzeti pártok - végre jól ki- fröcsöghetik magukat a déli járásokban bezárt szlovák iskolák szomorú sorsán. Néhányan máris nemzethalált, visszafor- díthatadan elmagyarosítást emlegetnek, pedig csak arról van szó, hogy ahol intézmények összevonásával is megoldható a gyermekek iskoláztatása, ott a továbbiakban nem fognak több, félig üres épületet működtetni. Természetes, hogy mindenki azt szeremé, ha kiselsős gyermekének legfeljebb az utca túloldalára kellene átmennie becsengetés előtt, de ez esetben sem nyújtózhatunk tovább, mint ameddig a takarónk ér. Sem a szlovák, sem a magyar iskolákban, mert az utóbbiakat éppúgy érinti a takarékoskodás, mint az államalkotó nemzet intézményeit. Legfeljebb nem panaszkodnak annyit, mert az elmúlt években jobban megszokták, hogy magukon kell segíteniük, pályázatokkal, ötletekkel szülői összefogással. Komáromban nem a Szabadság utcai volt az egyetlen szlovák iskola, az itteni diákok továbbra is a lakhelyükön tanulhatnak az anyanyelvükön, legfeljebb egy-két utcával arrébb. Ha egyáltalán anyanyelvről beszélhetünk, mert azon is el lehet ez esetben morfondírozni, milyen szlovák gyerek az, aki - ha megszűnik a szlovák iskola - minden gond nélkül átíratható magyar osztályba. Félreértés ne essék, nem amellett ágálok, hogy mind a háromszáz érintett nebulót vigyék a legközelebbi magyar iskolába. Ragaszkodjanak csak a nyelvükhöz és a kultúrájukhoz, s tanulják meg, hogy ennek ára van, úgy, mint ahogy sok magyar család megtanulta. A komáromi szlovák vagy magukat szlováknak valló családok problémájából már hetek óta tőkét kovácsoló politikusok is akkor segítenének nekik a legtöbbet, ha a megoldáson törnék a fejüket. Képviselői fizetésük egy részét, mondjuk, felajánlhatnák iskolabuszok vásárlására, hozzájárulhatnának az utaztatás költségeihez, alapítványt hozhatnának létre az eddiginél nehezebb helyzetbe került szlovák diákok támogatására. Nem vagyok idealista, tudom, efféle értelmes cselekedetekre hiába várnánk. A szlovákok saját hazájukban történő diszkriminációjáról beszélni sokkal könnyebb, mint arról, hogy az anyanyelvhez való ragaszkodás minden kisebbségben élő számára áldozatot, vállalást jelent. De amíg Szlovákiában ezt nemcsak a zoboralji vagy Léva környéki magyarokkal, hanem a többségi nemzettel kapcsolatban is ki lehet mondani, még sok víz lefolyik Komáromnál a Dunán. Patikából jövet (Szalay Zoltán rajza)
